Magyar Paizs, 1916 (17. évfolyam, 1-43. szám)
1916-11-12 / 38. szám
38 szám. XVII. év. Hirdetések dija : megegyezés szerint. Nyilttér sora 1 K Szerkesztőség és kiadóhivatal Wlassics-u. 8. sz. Szerk eszti Z. HORVÁTH LAJOS. „ , ? , í LENGYEL FERENC Munkatársak; j BORBÉLY GYÖRGY laptulajdonos, kiadó. MEGJELENIK HETENKÉNT EGYSZER. A mezőgazdaság és a szubvenció. Meddig van szükség mankókra ? Addig, amíg az ember újból járni nem tud. Aki végtagjainak használhatóságát visszaszerezte és mégis mankóval jár, azt úgy békében, mint háborúban becsukni való szimulánsnak tartják. Olvasván a különböző kereskedelmi, hajóipari, hajózási stb. vállalatok nyereségében tobzódó mérlegeit, joggal kiált mindenki egy erélyes és igazságos ezredorvos után, aki előhívja a porkolábot, hiszen ezek a vállalatok virágzásuk tetőfokán is a hónuk alatt hordozgatják a „szubvenciónak és refakciának nevezett mankókat.“ Maholnap mindenki ujjal mutat rájuk, talán csak azok nem akarják ezt a viszás állapotot észrevenni, akik a mankókat osztogatják. Vagy talán a magyar közgazdasági életben nincs már semmi más olyan dolog, amit logosan megilletne bizonyos mértékű támogatás. Csináltak szubvenciókkal cipőgyárakat, posztógyárakat, hajózási vállalatokat, adunk refakciókat élelmiszer vállalatoknak, faipari vállalatoknak, cukorgyáraknak Levelek a háborúból, Volhynia október 20. Néhány apróságot írok meg, talán érdekli az ottthoniakat. Ha nem is kitűnőek, azt hiszem meleg szobában mégis csak jobb olvasni, mint itt künn — tapasztalni. Ennyi kis bevezető után, következnek az esetek; Frontunk előtt nagy erőket koncentrált a muszka. Körülbelül hatszoros lehetett az orosz túlerő s ez a tudat ugyancsak nyugtalanította a derék védőket. Segítséget nem akartak kérni, de azt mindennap meghányták vetették, hogy miképpen lehetne az ellenséget támadásra bírni. Valósággal fohászkodtak egy kis támadásért, s mikor megkérdeztem, meg is magyarázták, hogy miért. Adja az Isten, hogy támadjanak, mondották, ez a hatszoros túlerő nagyon kellemetlen. Sohasem lehet tudni, hogy mi lesz s valami meglepetés esetén elsöpörhetnek minket. De egy finom, rendes kis támadás után már csak kétszeres, vagy legföljebb háromszoros túlerőben maradnak, attól meg nem félürk. * Volhyniában az oroszokon kívül egy uj ellenség is jelentkezett; a hideg. De — segíts magadon és az isten is megsegít. A honvédeink összeszedték az oroszok által ide lőtt nehéz gránáthüvelyeket, — Iám, milyen jó, hogy az orosz ilyennel lövöldöz, — megtöltöttük agyaggal, most ez a termo- forjuk. Esténkint a szakács hátul az erdőben tüzbe rakja az agyagbélü vashüvelyeket s amikor jól átmelegszenek, szalmába csomagolva, kiviszik az állásokba. Két ilyen és amint látjuk, meg is van a haszna. A vállalatok részvényesei milliókat vágnak zsebre, ellenben cukrot, fát, élelmiszert ez a fogyasztó közönség, amelyeknek adójából a szubvenció és a refakcia kitelik, csak horribilis áron kaphat. A fogyasztók millióit alkotó gazdáknak fáj ez a legjobban. Nem azért, mert áhítoznak a szubvenciókra, hanem azért, mert fölösen osztogatott kegyek dacára sem az ipar, sem a kereskedelem nem tud, vagy nem akar a háború terveiben résztvenni oly módon, hogy segítségére jöjjön a mezőgazdaságnak és méltányos alapon lássa el annak szükségletét. A gazda maximált terményárakkal és rekvirálásokkal küzd és ennek dacára kinevezték a háborús idők tényezőjének. Ezzel szemben a szubvenciókon ált, refekciákban bővelkedő vállalatok olyan áron adnak minden, a gazdálkodás viteléhez szükséges és az életfentertáshoz nélkülözhetetlen cikket, amilyenen nékik tetszik. Vájjon lehét-e az ilyen közgazdasági életet, közgazdasági politikát egészségesnek mondani ? Lehet-e azt várni, hogy ily viszonyok között a magyar mezőgazdaság azt a minden oldalról termofor egész éjjel melegen tartja a sátrat, vagy a föidbevájt odút. Csak az a baj, hogy a találmányt, miután nincs szabadalmazva, alighanem gyorsan utánozni fogják. * Két újonc fekszik egjr árokban s hogy balfelől sürü lövöldözést hallanak, hát erősen odalapulnak az árokfalhoz. De azért szörnyen fúrja oldalukat a kíváncsiság. Végre arra jön egy „öreg“, megkérdezik: — Mért lőnek ? — Mert háborúnk van az orosszal —■ feleli az „öreg“ egész komolyan. A regruták nem veszik észre a mókát, azért tovább érdeklődnek, s kérdések és feleletek igy követik egymást. — De kik lőnek ? — Az oroszok. — Azt tudjuk. De hát hova lőnelí? — A mi embereinkre. — És mivel lőnek ? — Mivel ágyújuk van. — Nem úgy gondoljuk a kérdést, azt szeretnők tudni, hogy gránáttal lőnek-e, vagy „rapnellel“ kérdezték most már kétségbeesetten az öregtől. Az pedig még nagyobb flegmával feleli: — Dugd ki a fejed, öcsém, pár lépésre innét bele is ütheted valamibe, akkor majd megtudod, hogy gránát volt-e, vagy slapnel. A legény is jobbnak látta nem kíváncsiskodni többet. * Egy kis hadifiiozofia is. Az a jó, hogy rövid: áhítozott és türelmetlenül sürgetett teljesítési képességet ki tudja fejteni? Nem szubvenciókat kér a magyar mezőgazdaság. Azokat a bizonyos illetéktelenül hordott mankókat adják oda a kisiparnak és a legitim! kereskedelemnek a támogatására. A mezőgazdáknak csupán a fejlődés szükséges eszközeit adják meg, azt sem az állam, hanem azok, akik az eszközök horribilis megdrágításában béklyót tesznek minden szükségszerű és természetes fejlődésre. Ám, ugyanezeknél süket fülekre találunk; jöjjön elő az állam a szöges korbáccsal, a méltányosság által irányított vasököllel. J. D. Egy szói az erdélyi menekültek érdekében! Sokan visszamentek már s otthon, úgy, ahogy rendbe szedik magokat, önállóan, tőlünk függetlenül. De maradtak még itt néhányan. Ezeket a hatóságok nem engedik haza. Mert ezek épen a határszéleken laknak. Helyes dolog. Ainig nincs teljesen biztonságban minden, addig nem mehetnek vissza. De ezek közül többen kéredzködnek, hogy eljussanak egyik másik városba, ahol apjuk anyjuk rokonságuk van s ott majd csak valahogy megMinden fél olyan rossz, mint ahogy mondják, minden kétszer olyan soká tart, mint ahogy várod. Aki lő az fél, aki vissza lő, az még jobban fél: Ez a háború. Honvédhadnagy. Orosz harctér, október . . . Gyönyörű naplemente. Vörös fényben, szikrázó sugárkoszoruval búvik a nap a felhők mögé. Óriási felhő tündököl előtte ezer szinnel, ragyogással, olyan mint egy kilámpázott ünnepélyes, óriási hajó. Lassú méltósággal úszik a végtelen vörös ködön, a szélén megtört napsugarak rázúdulnak az erdő fáira, bokraira s a fénnyel hintett levelekkel mosolyogva játszik a langyos esti szél. Most minden olyan boldog. Olyan önfeledt. A táj. Az ember. A nap. Most mindent belepett a csendes esti harmat, —• az izgalmas gondolatot is — a boldogság harmata. Ők is mintha álmodnának. Mintha elfeledték volna, hogy itt vannak a Halál udvarán. Hogy itten árnyak suhannak, nem sejtett árnyak, a Halál küldöncei, keményszívű szívtelenek, akik keresztül törnek mindenen, a siró lelken, az életen, ők ketten ezt most nem tudják. Állnak egymás mellett és nézik a naplementét. Halvány arcukra rávetődik a napsugár és megcsillan tőle fáradt szemük. Néznek. — Isteni naplemente — szól az egyik. — Szép, mondja a másik vontatottan és elfordítja tekintetét. Fáradt szeme lángol, amint belenéz a megvörösödött ködbe. Elnéz. Előfizetési ár : agre Egy évre K 4 04 ||| Fél évre K 2'04 Negyedre K 1 04 — n Egyes szám 8 fillér.
