Magyar Paizs, 1916 (17. évfolyam, 1-43. szám)
1916-10-22 / 35. szám
XVII. év Zalaegerszeg 1916. október 22. 35. szám Előfizetési ár: Egy évre K 4'04 Fél évre K 2’04 Negyedre K 1.04 Egyes szám 8 fillér. Hirdetések dija: megegyezés szerint. Nvilttér sora 1 K Szerkesztőség és kiadóhivatal Wlassics-u. 8. sz. Szerkeszti: Z. HORVÁTH LAJOS Munkatársak: . I LENGYELsiFERENC BORBÉLY GYÖRGY laptulajdonos, kiadó. MEGJELELIK HETEDKÉNT EGYSZER Magyarország gazdasági és társadalmi regenerálására. Es ekkor, ezen a helyen komoly köteleséggel és teljes megfontoltsággal, tudatában annak, hogy kötelességünk, minden erőnkkel rámutatunk azokra a hiányokra, amelyek a magyar gyermekek életét, ifjúkoruk tanultságát, férfikoruk komoly tudását és egyszersmind magyar hazánk hatalmasságát veszélyezteti. Azoknál a menekült szülőknél, kik hosszú vándorlással siettek mihozánk, i a legnagyobb a gyermekáldás. A magyar faj ponpásan és dúsan fejlődik j ki az ősmagyar talajból és otthon, mert tömitett már minden kicsi hely, nem maradhat, nyakába kell venni a nagy idegent: hontalanság keserű itala jut osztályrészéül Amerika embert- habzsoló bányái, gyárai, őserdők homálya, hol egy kicsi hold föld a föld- mivelés részére való megóditasa évekbe kéről, Milyen könnyű volna a telepítéssel megszabadítani a hontalanság ürömpoharától jó testvéreinket. A „gazdaszövetség1' hosszú évek során át sürgeti határtalan fontosságú akcióját és helyette — néhány miliőkért — hajójáratokra költik a magyar adókat. Csak úgy élhet ép testben ép lélek, ha a falusi népesség megerősödését gazdasági alapokon is előreíen- diteni akarjuk, ha a kormány rendezi a cselédlakás ügyét, munkásházak építését, államilag támogatja, ha a városi és falusi kertészetet és mindezekkel a kisgazda családok háztartásának zavartalan menetét, pénzügyi helyzetének megerősödését, kis vagyonnak gyűjtését komoly akarattal támogatja. Egyesítsük erőinket a ma gyermekeinek felnevelésére, a magyar faj jövője ők, kemény szívvel, kemény tudással és kemény, nagy várással vár reájuk a jövendő Magyarország. Magyar nyelv. Nyelvében él a nemzet. — Paríroz—paríroz, — Meghagytam a régi cimet, mely alatt hajdanta sok megjegyzést fölsoroltam volt. Meghagytam, holott most nem annyira az idegen szót hibáztatom, mint inkább csak ennek az értelmetlen, helytelen használatát. Nyelvészkedéssel pedig azért kell foglaL kozni most a háború ideje alatt, mert háborúskodással csak nem foglalkozhatunk a háborúban. Tehát parírozzunk. Mi a ménkücsapást is jelenthet ez ? Paríroz annyi mint: nem engedelmeskedik, és Paríroz annyi mint: engedelmeskedik. Ugy-e, hogy finom ? 1. Paríroz. Ebből a latin szóból van: par. Ezt használjuk a magyarban is pár alakjában. Jelentése: hasonló, egyenlő, társ. A házastársakról mondja a népvers: Egy pár ember hat susíák; kérik alább, nem adják. Gyermekben az ország kincse. Messze mérföldekről nagy magyar alföldre hosszu-hoszu sorban vándoroltak hozzánk erdélyi véreink. Könnyes volt a szemük és megroskadt a hátuk nyolc és tiznapoknak keservei alatt. Asszonyok karjain síró kis gyermekek, kötőbe kapkodó, szoknya mögé bújó sovány kis fiuk és könnyű ruhás lányok: mind-mind drága Erdély szülöttei ők. Csupa fájdalom volt szivünk lüktetése, minden meleg érzés, ami lelkűnkben volt, reájuk vigyázott, fiatal anyákra, kicsiny gyermekekre, Magyarország jövő nagyságának és nagy erejének ifjú várományosaira. És a gyermekekre jól kell, hogy vigyázunk. Ezt a szózatot hallottuk nem régen a főrendiház komoly falai között,' amikor Gyulafehérvárjbibliásfőpapja Erdély gyermekeiről beszélt. Ma már tudjuk, hogy Segesvár mezőin nem ástak tömegsírt. Petőfi szelleme virasztott Magyarország reményei fölött és vigyázott reájuk. A menekülés kálváriás országutján megérkeztek hozzánk Erdély gyermekei keshedt ruhákban és fájdalmas szivekkel. A magyar kormányzat teljes erejével látott hozzá, hogy a gyermekeknek és az anyáknak oltalmat adjon minden baj ellen, hogy kicsi életük megmaradjon a jövő Levél a háborúból. Volhynia október. Volhyniában, ott, ahol most a legnehezebb küzdelmek folynak, a mocsarak fölött, egy alacsony dombon, valami furcsa, fekete hátú, pókhasu gépszörnyeteg aluszik. Az eleje, mint egy óriási szem, fényes, csillogó üvegből van; a háta kemény és dudoros, alatta pedig kétfelé, mint négy vékony láb, rozsdás sínek futnak szét a fűben. A masina alszik. Néha ráesik egy eltévedt napsugár, s olyankor mintha fölvetné szemét, odahunyorit a szomszédos zöld templomtoronyra, meg azon tu! az orosz Volhynia végtelen pusztáira, majd megint összeráncolva pilláit és sötét lesz a titokzatos szemgolyó. Alatta apró hangyák — emberek dolgoznak. Az egyik fölmászik rá s belenyúl a gyomrába, a másik szarvasbőrrel dörzsöli üvegtükrét, errébb megint sátrat készítenek, mintha naptól, esőtől akarnák védeni. A gép meg csak alszik lustán, mozdulatlanul. Ot nem érdeklik a levegőben vijjogó gránátok, melyek a földbe temetkeznek, nem törődik a föld fájdalmas dobbanásával, nem érez sem meleget, sem hideget, mert e furcsa állat nem érez semmit. Hanem éjszaka, akkor meglátni, hogy mit tud két fehérren izzó széndarab csinálni, amely mögött egy fényes parabola tükör van. Sejtelmes, sötét, hűvös levegőjű este volt. A fekete égbolton millió kis szövétnek pislogott; némelyik aláhullott, fényes csóvát Írva a horizont széléig. De az éginéi pazarabb csillaghullása volt a fekete földnek. A rét selymes füve csendesen suttogott s a halk zúgásba, meg a tücskök csiripe- lésébe kemény, erőszakos csattanások vegyültek. Eltévedt puskagolyók járták a levegőt, mint láthatatlan zümmögő éji bogarak és arrébb, elől, kék világitó golyók rohantak az ég felé, hogy onnét mint egy káprázatos tűzijáték árasszák el az acél- bogáncsos mezőt. íboíyalángok, feketébe rajzolt tüzvonalak fantasztikus ábrái tarkították az éjszakát. Ott álltunk az óriási pók alatt. Most már nem aludt a gép. Meg-megremegett, mintha belsejében vibrálna valami s forró hősugarakat lövelt ki magából. — Nyolc kilometer távolságra még olyan jól elvilágit ez a fényszóró, hogy embereink olvasni tudnak mellette. Ma harcolni fogunk az orosz fényszóróval. Tíz óra felé kísérteties és sejtelmes volt még az éjszaka, velünk szemben, a puszták egyikén két vakító fényforrás buggyant föl. Fehér volt a színük, mint a hab, s mikor fénykévéjük nesztelenül lesurrant a mezőre, olyan volt mintha egy nagy bogár nyújtaná előre hosszú csápjait. A két sugár lassan, óvatosan tapogatta végig a földet, azután összetalálkozott s egy percre delejes fényben csillogtak lövészárkaink. Most az egyik felszökött a magasba, mint acélkard vágva szét a fekete kárpitot, majd megint kialudt a két sugár és mélységesen sötét lett minden. A szem káprázott ettől a játéktól. A mi gépünk meg zúgott, dohogott, remegett, mint a prédára leső tigris. De a tüzérek még szorosan fogták a láncát. — A mi fényszórónk erősebb, de kettő ellen kell harcolnia, azért óvatosak leszünk s csak akkor lépünk akcióba, ha ők dolgozni kezdenek. — Tulajdonképpen mit akarnak az oroszok? Hisz állásainkat nappal is látják, támadástól pedig csak nem félnek? — Az ellenség éjjel szokta előre dolgozni magát állásainkhoz. Hogy ezt ne vegyük észre, fénysugarakból fátyolt von a munkásai elé, akik e lepel alatt látatlanul dolgozhatnak. A mi dolgunk pedig épp az, hogy ezt megakadályozzuk. Bevilágítjuk a fényfátyol mögötti sötétséget s igy küzdünk az orosz fényszórók ellen. Tizenegyig vagy háromszor csillant fe a fény a pusztán. Egyszer odavetődött sugara a bakák lövőárkára. A telefonunk idegesen tutiilt. — Ellensugarakat kérünk, mert ránk világítanak. — Még nem lehet, ez csak kísérlet —
