Magyar Paizs, 1915 (16. évfolyam, 1-50. szám)
1915-06-03 / 22. szám
2 MAGYAR PAIZS elszántságot, ujult erőt szegezve az.uj ellenség mellének. Lovagias lelkének egész valójában fölháborodástól remegve, tettrekész elszántságban égve áll az egész nemzet uj harc felé menő katonáink mögött. Mint annyiszor a múltban, az uj ellenség, az uj veszedelem ujult erővel váltja ki a magyar jellem legdicsőbb tulajdonságait. Visszavonás, kishitűség, csüggedés nem látható sehol. Az egész nemzet egy nagy, egységes, tettrekész, önfeláldozó elhatározás. A kormány, amelyet ezekben e nagy időkben állított a nemzet élére az isteni gondviselés, érzi a felelősség súlyát, a föladat nagyságát, de érzi azt is, hogy mindenre képes és mindenre kész nemzetre támaszkodhatik, amelynek egyesíteni, szervezni és küzdelembe vinni kell minden erejét. Ezt várja a nemzet a kormánytól; ezt parancsolja saját kötelességérzete; ezt a nagy célt szabad csak ismernie, hogy méltónak bizonyuljon a nemzethez, mely sorsának gondozójává tette őt. Ettől a tudattól áthatva fordul a kormány a nemzethez azzal a fehivás- sal, hogy bocsássa rendelkezésére minden téren, az egész vonalon összes erejét s a véráldozat mellett, amelyet olyan pazar hősiességgel ont a haza oltárára a nemzet, gazdasági téren is adja a haza szolgálatába erőforrásait. A háború nemcsak vért, anyagi javakat is kíván. A győzelemnek gazdasági erőfeszítésünk is egyik előfeltétele. Teljes siker és dicsőség csak annak a nemzetnek homlokát övezheti, amely gazdasági téren is megüti a mértéket. Ezt az áldozatkészséget, ezt az elszántságot nyilvánította a nemzet a háború eddigi folyamán. Zúgolódás nélkül tűrte a gazdasági bajokat; egymáson segítve igyekezett a hadrakeltek munkáját is teljesíteni. Fényes tanu- jeleit adta a jószívűségnek, a felebaráti szeretet áldozatkész munkájának s az első hadikölcsönnek példátlanul álló De egy halálthozó golyó mégis odatévedett, ahol nemes szive dobogott oly nagyon szeretett hazájáért és azért a könnyes szemű szőke asszonyért, akit otthon hagyott, mikor zizegve hulltak a sárga, dércsipte levelek. Őneki már, nélküle, hiába fakad a riigy, hiába van tavasz, kikelet. A hűséges öreg szolga mindig ura mellett lovagolt. Most is éppen, mikor urát ingadozni látta, a lovon mellette volt. — Mi találta nagyságos uram, — kérdé Márton résztvevő hangon? — Ah, semmi. Csak ide ment belé egy golyó — és szivére mutatott. Az öreg szolga ijedve látta, hogy szeretett ura arca hol sárgul, hol pedig izzó piros szinti lesz. Ha Márton át nem kapja, hátraesik a nyeregben. Öreg kezeivel átvette lova hátára az erős férfit és a golyóesőben kivágtatott a közeli erdőbe. Ott lefeküdt a fűre. De mintha ennek a fűnek nem volna olyan selymes lágysága, olyan bársony puhasága? Mintha a rejtve nyiló ibolyáknak más illata volna? Mintha ezeknek a halványzöld levelű tölgyeknek, a tüskés levelű fenyőknek nem volna olyan sejtelmes susogása, dallamos zúgása? Hogyan, hogyan lehet? Otthon a Zala völgyében egészen más minden. Otthon egészen már illata van az ibolyáknak, otthon más dalt dalol a pacsirta, másként zuhog a patak. Minden más. A eredményével ámulatba ejtette a világot. Éppen most, kevés nappal az olasz árulás előtt, fordult a kormány a második hadikölcsönnel a nemzethez. Az eddigi eredmény a nemzet önbizalmának, gazdasági erejének és áldozat- készségének újabb tanujele. De most az uj ellenség, az uj veszedelem láttára újabb, fokozottabb erőkifejtés szüksége mutatkozik. Ezért a kormány meghosszabbította a hadikölcsön eredetileg tervezett aláírási határidejét és a hadikölcsön tömeges jegyzésére hívja fel a nemzetet. A nemzetnek rettenthetetlen elszántságát ezen a téren is be kell bizonyítania. A hadikölcsönben való részvétel becsületbeli kötelessége mindenkinek, aki a szükséges anyagi eszközökkel rendelkezik. A háború nagy tőkéket hozott forgalomba. Pénzzé tette a polgárok millióinak terményekben, állatokban s más árukban fekvő anyagi javait. Ennek a pénznek egy részét fektesse mindenki a hadikölcsön értékeibe. Annak fokozott, tömeges aláírása nemzeti cselekedet, amely hatványozza a nemzet élet-halál harcában rendelkezésre álló anyagi és erkölcsi erőt.“ Budapesten, 1915. május hó 27-én. Tisza István, s. k. Szőlősgazdák figyelmébe. Tekintettel arra, hogy az idén a körülményeknél fogva a rézgálic meg a rézgálicos készítmények nem lesznek oly bőségben rendelkezésre mint máskor, — kötelességünk arra figyelmeztetni szőlősgazdaközönségünket, hogy úgy a permetezés, mint a porzás körül a legnagyobb takarékossággal járjon el. Azt tartjuk, hogy háromszori permetezésre holdanként meg kellene elégedni 10 kilogramm rézgáliccal s a legfőbb törekvést a védekezésnek kellő időben és leggondosabb módon való végrehajtására kell forditanunk. Igyekezzünk tehát nem a védekezőszerek mennyiségévirágillat, a madárdal, a napsugár, talán még a csillagok is másként ragyognak? Ilyen és ehhez hasonló gondolatok, kérdések merültek fel a sebesült lelkében, inig ott feküdt a füvön. Márton már vissza ért a vízzel. A közelben folyó patak sekély vizéből merítette tele kulacsát és vitte oda urához, hogy kimossa azt a kis sebet, amely ott volt a szive felett. Arcát is mosogatta hideg vizzel és ez jótékony hatással volt a sebesültre. Felnyitotta fáradt szemeit. — Márton, — szólt lassú, meg-megcsukló hangon — jöjj közelebb ... Márton odament és letérdelt ura mellé. A sebesült remegő kezével lehúzott ujjáról egy kis kékköves gyűrűt és odanyujtotta az öregnek. — Nézd Márton, ezt a gyűrűt vidd haza a .. . feleségemnek. Mert érzem én, hogy nem sokára . .. meghalok ... — Itt megállt és egy hosszú, mély lélekzetet vett. Az öreg, bár ő maga sem hi.tte amit mond, vigasztalta. — Nem fog meghalni nagyságos uram. Meg fog gyógyulni. A sebesült nem szólt semmit, de halott sápadtsága bizonyította előbbeni szavainak igaz voltát. Nagy erőlködéssel felkönyökölt. Rettenetes kínba került, mégis beszélt: Márton . . . mond meg a feleségemnek .. . hogy neve volt az imádságom .. . Mikor elmentem .. . vei, hanem inkább a munka minőségével, minden pazarlás, fecsérelés meggátlásával biztosítani a sikert. A harmadik és következő permetezésekhez, mint szükségbeli pótlékot használhatjuk a vasgálicos leveket. Vasgálicot kereskedőinknél 8—10 fillérért kaphatnak kilogrammonkint. Az ampelológiai intézet igazgatója a következőkben ir e szer használatáról. A vasgálic oldata pusztítja a peronosporát, de hatásra koránt sem hasonlítható össze a rézgáliccal; megjegyzendő azonban, hogy savanyu oldata még igen higan is megperzseli a szőlő zöld részeit, ezen gipsznek hozzákeverésével lehet némileg segíteni. Használható a vasgálic közömbösítve is, igy jobbadán csak fedőhatást fejt ki, aján- latossabb mégis igy alkalmazni. A vasgálicos levekkel a permetezést minél gyakrabban meg kell ismételni és pedig lehetőleg úgy, hogy a leveleknek fonákja szintén kapjon permeteget. A vasgálicos leveket csak szükség beli pótléknak tekintjük és kisegítő gyanánt használhatjuk, — de még ilyenkor is : 1. arra kell törekedni hogy a legelső permetezés (mikor a szőlőhajtások araszosak), — meg a virágzás (kötés) utáni permetezés rézgáliccal hajtassák végre (lehetőleg úgy, hogy a fürtökre is jusson) — és csak 2. a többi permetezésekre lehet azután szükségből a vasgálicos leveket igénybe venni, megjegyzendő, hogy a fürtökre nem kell permetezni vasgálisos lével, mert ha a vasgálic a borba jut, fekete törést okozhat; 3. a fürtök megvédésére a rézkénpor mellett maradunk, ha pedig ez sem volna kapható : kénport használunk. 1. Savanyít vasgálicos lé. A kereskedésbeli közönséges Vasgálicból (zöld gálic) feloldunk félkilót 60 liter vízben; viszont 1 kiló gipsznek, meg 10 deka iszapolt krétapornak az elegyét jól elkeverjük 40 liter vízben, aztán a két levet összetol tjük. Egyszerre csak annyi készítendő, amennyit aznap fel lehet használni, a levet eltartani nem lehet s fél százalékosnál erősebbet használni nem szabad. 2. Közönbösitett vasgálicos lé. A vasgálicból 2 és fél kilót feloldunk 60 liter vízben s azután a maradék 40 liter vízben pedig 2 kiló szalonnás meszet (vagy akár 1 kiló porrá oltott meszet) oldva, a két levet folytonos keverés közben össze- töltjük. _________________1915. junius 3. eg y másik .. . egy szebb hazába . .. nevével .. . Isten ... — Hátra esett, egy kicsiny kis véres hab jelent meg az ajkán. Márton zokogva csókolta kezét. A haldokló még egyszer felnézett — megcsuklott és — kiszenvedett .... Az alkonyati napsugár aranyos glóriát font a halott fejére és lassan, bánatos zi- zegéssel hullott le egy néhány puha, zöld tölgylevél ... A levegő akácillatt helyett lőporfüsttel volt tele ... Valahol messze, valahol egy zalamenti kis faluban megszólalt az estéli harangszó. Egy szomorú, szőke asszony könnyes szemeivel tekintett a feszületre ... Imádkozott ... Először nyilottak az akácok. Az apró méhecskék vidám döngicséléssel szállottak virágról-virágra. Langyos júniusi szellő szállt a fák között. Forró csókjait hintette a napsugár, bearanyozva mindent, belopva magát minden szívbe. Csak épen egy szívbe nem birt belopózni. Csak egy szív volt annyira bezárkózva, hogy a napsugár hízelgő kopogtatására sem nyílott meg. Hiába nyílt az akác, hiába volt fény, illat, napsugár, hiába vette körül az a nagy gazdagság, hiába minden. Olyan volt, mint akiből kilopták a lelket.
