Magyar Paizs, 1915 (16. évfolyam, 1-50. szám)

1915-02-18 / 7. szám

2

MAGYAR PAIZS

a sárt. S a lelkileg agyongyötört ember már utálja az embereket — mindenkit — s nem is szólva az anyagiakról, a megszűnt hivatalról, pénzről, kenyérről; nincs több lelki nyugalma, mert némelyik ember érzékenyebb, mint a másik s tudjuk, hogy kik szoktak érzékenyebbek lenni. Abban az esetben, ha tévedés és igazságtalanság van vele szemben, akkor bizonyos, hogy érzékeny s akkor egy összemarcangolt lélek, egy kettétört élet mered lelki szemetek elé, s vádolni fog benneteket, hogy nem mentettétek meg, mikor megmenthettétek volna ; sőt amikor kötelességetek lett volna megmenteni. Lám én megmentettelek benneteket :— igy fogna szólani — megmentettelek egyedül mindnyájatokat, egész várost, mikor már estetek bele az örvénybe, visszarántottalak benneteket; nem emlékeztek, mikor a Ganz-gyár évi tízezres deficitekkel dolgozott a bőrötökre, akkor én megfogtam a gyár kézit s évi tízezres pluszokkal dolgozott a gyár, ez már egyévi húszezer különbség s ti most nekem havi 100 korona kenyérbért engedélyeztek. Egyedül mentettelek meg mindnyájatokat s ti most mindnyájan engem egyedülit nem mentetek meg !

Hát ha igazán igy szólana : az a sok városatya a még több embernek, az egész városnak a nevében és a képében elviselné képén a lelketlenségnek s a háládatlan- ságnak a bélyegét.

— ó.

„Szegény muszkák!“

Ülök H. őrmesterrel a raj vonal födözékei mögött a tiszti födözékben. Csöndesen beszélgettünk az otthoni dolgokról és egyebekről, mindaketten igen jámbor emberek vagyunk, igen jámbor felfogásunk van mindenről, amint ilyen öreg népfelkelőkhöz illik.

. Hej hadnagy ur, van nekem egy olyan fiam, akinek mióta csak iskolába jár, soha mássá nem volt, csak kitűnője, az Írása gyönge csak egy kicsit, az fáj legjobban, ha a jó Isten haza nem segítene, hogy nem adhatnám meg neki azt a nevelést, ami ezt a gyereket megilletné, papnak szeretném ki- tanittatni, van is rá kedve, hadnagy ur, az ! a gyerek én tőlem nem hallott egy ördög szót se, nincs az én természetemben a káromkodás, végigharcoltam ezt a háborút, de én még senkinek se kerítettem el az anyja Istenit, mirevaló az? meg lehet lenni . a nélkül is. Pedig de sokszok rájuk kell ezekre az emberekre ripakodni, nehéz ezekkel az emberekkel bánni, de nehéz dolgom volt velük a zd—ai rezzentéskor is, mikor a muszkák úgy megrezzentettek bennünket. De mért kellett futnunk? Mikor támadtunk, a nap már fönt volt, jobbról-balról azok a cselák ezredek lemaradtak; amikor azt észrevette a muszka, akit a mi ezredünk megkergetett, csak szembefordult, s azt vesszük észre, hogy a shrapnelek is job- ról-balról, meg szinte hátulról jöttek ránk, annyira előre találtunk jutni. Megzavarodott az egész, kezdtek a századok megbomlani és csak vissza! Szerencsémre én balra tartottam valami tizenöt emberrel, igy jutottunk egy szűk mélyedésbe, itt nem eshetett bajunk, pedig de vertek utánunk a shrapnellek, aztán már a kis puska golyója is erősen szutyogott a fejünk fölött. Nagyobb bajba jutott a század, hiszen tudja hadnagy ur, magukat I. hadnagy ur jobbra, jobbra, mindig csak jobbra vezette, igy nem találtak semmi takarást, jöttek ugy-e a golók hátulról is, jobbról is, aztán mikor a faluhoz értek, élűiről is, mert amint kidugjuk a fejünket kicsit abból a mély árokból, látjuk ám, hogy egy csomó muszka itt maradt a házakban, mikor mi már messze jártunk a többi után. Ezek most elkezdtek a futókra szembe lövöldözni. Ott voltak a házaknál, tőlünk hetven-nyolcvan lépésre, ott lődöztek a századunkra, térdelve.

Tyhíí, emberek, ide hozzám. Nagy ügyel s bajjal helyeztem őket egymás mellett az árok felső széléig hasalva, elveszem egynek a puskáját, azzal: durr! csak orra bukott az egyik muszka .. szegény. No, gondoltam,

ma

gamban, ez se neveli ám föl a fiát, ha van neki. Akkor aztán elkezdtek a többiek is lőni, ott voltak az orrunk előtt.

— Csak célozni, mindig valamelyiket megcélozni! mondtam nekik. Potyogott is ám a muszka egymás után. El-elgondoltam: ezek már bizonyosan nem látják meg szegény asszonyukat. Közbe-közbe * megint elvettem egy puskát én is lepuffantottam egyet-egyet. Minden lövésünk talált. Mennyi szép fiatal élet elpusztult ottan. Hamarosan aztán annyira megrémültek, akik életben maradtak, valami húszán, hogy bemenekültek két házba.

Mit csináljunk most? Rájuk kell gyújtani a házakat! Ki vállalkozik rá? Egyik előug- rott: ő majd megpróbálja. Elkezd futni a ház felé, bátran szaladhatott, mert én folyton lövettem az inneső ajtót meg az ablakokat. Mikor azonban odaért, s meg akarja kerülni az egyik házat, a túlsó ajtón éppen tódulnak ki a muszkák. Ijedtében levágja magát és meg se mer mozdulni. Várunk, várunk, kiabálunk neki: láss hozzá, csak bátran! De nem mozdul. Mi lesz most? Kell még valakinek vállalkozni. Erre rögtön hárman ugranak elő és már szaladnak is a házak felé. Mikor ezeket közel érzi az a másik felugrik, neki fut az ajtóban álló oroszoknak, azok ijedtükben behúzódnak a szobába, az én emberem becsapja rájuk az ajtót s a külső retesszel^ becsukja. A muszkák meg voltak fogva. És már a ház három sarkán föl is csapott a láng. No, szerencsétlenek, ti már biztos, hogy megsültök, gondoltam magamban. Azzal odakiáltottam:

— A másik házat is fel kell gyújtani, abban is vannnak.

Alig, hogy ezt kiszólom, már ég az is, az is teli vol muszkával, bizony hadnagy ur, a nyomorultak azok is bennsültek egy- tői-egyig. Mikor égett az a két ház és néztem a csapkodó lángokat, eszembe jutott: ezeket már hiába várja haza szegény apjuk, anyjuk, ezek már nem segíthetik öregségükben a szüleiket. így van ez, hadnagy ur. „Szegény muszkák, azok bizony megjárták. A mi századunk azonban ép bőrrel megmenekült.“

Kulcsár Gyula.

HIVATALOS HIRDETMÉNYEK.

v w v

Zalavármegyének 1310—ni. 1915. sz. rendeleté folytán közhírré teszem, hogy a Hungária biztosító társaság hadibiztositást fogad el. Tekintettel a hadibiztositásnak kiválóan előnyös voltára, felhívom a közönség figyelmét, hogy a kínálkozó alkalom fel- használásával, hozzátartozóinak biztosítása iránt a szükséges lépéseket tegye meg.

A feltételek a városházán (I. em. 2. sz. a.) a hivatalos órák alatt megtekinthetők.

Zalaegerszeg, 1915. február 11-én.

Fülöp József sk,

h. polgármester.

Csempész Károly

'ÜT " í

o Z's’i;7 ? '

:w /..

!i műszerész, varróig* gép- és kerékpárTfWíi ívJvllym

javító

'V :

ZALAEGERSZEG

Központ-kávéház :: mellett. ::

Elvállalom kerékpárok, varrógépek, gramofonok, Írógépek, lapszámozógépek szakszerit javítását.

Raktáron tartok; gramofonokat, kerékpárokat, varrógépeket és ezek alkatrészeit.

A PFAFF-féle világhírű varrógépek egyedüli elárusitása Zalamegye területén

1915. február 18.

HETI HÍREK.

Esküdtszéki tárgyalások vannak a Zalaegerszegi törvényszéken. Hétfőn elitélték Varga Gábor mortoszlói embert, 1 évi és 8 havi börtönre; mert megsértett állapotában mérgesen véletlenül úgy megütötte apját a sötétben, hogy ez négy nap múlva belehalt. Horváth Sándor törvényszéki elnök elnökölt s az esküdtek közül szavazó bíráknak bevoltak választva Novák Mihály és Takács József tanárok. A kiváló védő beszédet Dr. Hajós Ignác ügyvéd tartotta. — A keddi tárgyalást elhalasztották a tanuknak hadba- vonulásuk miatt.

Gyüjtsünk a Csány-szoborra.

Csepreghy Károly Belatinc . . 3 K

Mai gyűjtésűnk..........................3 K

Hozzáadva a múltkori (40353 K 57 f.) összeghez, a Magyar Paizs gyűjtése máig 40356 K 57 f.

*

Ez a mostani 3 korona szintén nem gyűjtés, melyet most e háborús időkben nem cselekszünk, amint már említettük. Csepreghy Károly úrtól szintén úgy jutott ide a 3 korona, mint, a múltkor Rosos kanonok úrtól, hogy tévedésből többet küldöttek a Magyar Paizs előfizetésére, mint amennyi dukál, mert el sem hiszik, hogy-olyan olcsó a M. Paizs. Mi aztán természetesen hozzácsatoljuk a Csány-szoboralaphoz.

Kulcsár Gyula zalaegerszegi főgimnáziumi tanár 35 éves korában, vezénylő hadnagyi minőségben hősi halált halt a csatatéren február 1-én. Nem mindenki hal hősi halállal, akiről azt mondják, de Kulcsár Gyula hősi halállal halt meg. Szakaszával védelmeznie kellett az erdős hegyhátat túl a Kárpátokon Bukowiecz és Wolkowiecz faluk között, délután 1 órakor Fendrik József hadnagy bajtársa szerint hullott a golyó ott, mint a záporeső, s ő védelmezte a helyet, de egy golyó keresztül ment a fején s ő szörnyet halt. Nincs ennél szebb halál a világon és nincs ennél irtózatosabb halál a világon — a feleségére nézve. Van még itthon három kis gyermeke is. A múltkor is megemlítettük rövidesen, hogy a Fendrik levele rósz hirt ir róla, de még nem vettük biztosnak. De most egy másik hadnagy barátja is megírta, aki eltemette. Nincs már kétség. Kulcsár Gyula kitűnő tanár volt az iskolában, alaposan tanult és lelkesen érvényesítette tudását; igyekezett fejleszteni tanítás módszerét; derék ember volt a társadalomban élethű felolvasásokat, szónoklatokat tartott a gyülekezetekben, gyakorlati cikkeket irt a hírlapokban, s otthonos volt a novella-írásban, a harctérről is küldött haza újságcikket, halála előtt egykét héttel irta a „Szegény muszkák“ cimüt is melyet most közlünk: és egész katona volt a csatatéren, hazája, hazánk védelmében. — Szegény barátom, te jó tanító! te halálod után is tanitsz.

Harctéri gyászjelentés. Tudatom az ismerősökkel, hogy a nagyobbik fiam, ifj. Borbély György tanárjelölt, kolozsvári tudomány-egyetem könyvtári tisztviselő, egyéves önkéntes honvédtüzér, a szerb harctéren 1914. december 2-án meghalt 23 éves korában. Halálának körülményeit is meg lehet állapítani saját utolsó leveléből (nov. 18.), üteg-hadnagya leveléből, két önkéntes barátja értesítéseiből s egy most érkezett hivatalos jelentésből. Ezek szerint a novemberi zord időben huzamosan üldözték az ellenséget. November 18-án nagy hülés érte. Néhány napig még szolgálatot teljesített. November 24-én bevitték a valjevói kórházba, s ott december 2-án meghalt, való-