Magyar Paizs, 1915 (16. évfolyam, 1-50. szám)
1915-08-05 / 31. szám
XVI. év Zalaegerszeg, 1915. augusztus 5. 31. szám Előfizetési ár: Egy évre K 4'04 Fél évre K 2‘04 Negyedre K 1 '04 Egyes szám 8 fillér. Hirdetések dija megegyezés szerint. Nyilttérsora 1 K Szerkesztőségés kiadóhivatal: Wlassics-u.8.sz. | LENGYEL FERENC Szerkeszti: Z. HORVATH LAJOS Munkatársak: > BORBÉLY GYÖRGY laptulajdonos, kiadó. MEGJELENIK HETENKÉNT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE A hitelszövetkezetekről. II. Magasabb hivatás. De ha ilyen kívánságokkal állunk elő, magunknak is tisztában kell lennünk azzal, mire leszünk képesek, mit akarunk tulajdonképpen s vájjon abból, amit eddig tettünk, lehet-e reményt merítenünk a további föladatok megoldására. Tisztelt Kongresszus! Eddig leraktuk a szilárd alapokat, kiépítettük a kereteket, nagy, nehéz munkával. De nem elég szövetkezeteket alakítanunk, kölcsönöket adnunk s azok visszafizetését kívánnunk, nem elég az sem, — pedig nem kis dolog volt, — hogy a falvak nagy részéből kiirtottuk már az uzsorát. Intézményünknek nagyobb, sokkal magasztosabb hivatása van. (Igaz! Úgy van!) Erősebb ez az ország, erősebb nemzetünk, mint bárki gondolta volna. Nem tudtuk magunk sem egész mostanáig és sokan kétségbeestek már a jövő miatt. A belső harcok elvadulása folytán addig szidtuk, kicsinyeltük egymást, annyira divattá vált szinte évtizedeken át minden hibát, bajt a gyűlölet éles világításába helyezni, a jót, amit más meggyőződésüek csináltak, elhallgatni, annyira nemzeti szokássá vált az önbecsmérlés, a tekintélyek lerántása, a nemes ambíciók lehűtése, hogy a vásári szájasko- dás zajába fűlt a komoly, dolgozó Magyar- ország alkotó munkásságának összhangza- tos munkadala. Ma elhallgattak a szócsatározók, az ország belsejében csendes munka folyik és a világháború tűzvészének fényében a magyar nemzet erkölcsi és anyagi erejének képe jelent meg. Ennek az erőnek nagy része ott él a nép között s még most sem látszik, még most sem nyilvánul meg a maga egészében, mert elszórtan van meg s kellő föl- használási módok alkalmazása nélkül, kellő szervezés nélkül egységesen nem juthat még kifejezésre. A mi köznépünk az a bőséges gazdag forrás, amelyből erőt keli mentenünk az uj Magyarország megalkotására! Én azt hiszem, hogy a háború után, ha beállnak a remélt átalakulások, széleskörű feladatok fognak várni gazdasági és szellemi életünkre és az egész országra, amely munkára a mi mai középosztályunk már alig lesz elégséges. A munka vezetésénél gondoskodnunk kell tehát arról, hogy a középosztály mentői jobban gyarapodjék értékes elemekkel. Gyorsan ez nem megy. Egyes nemzeteknél az ilyen átalakulások századokig is eltartanak, a magyar nemzetnél azonban az ilyen átalakulás sokkal gyorsabban megy. Csak utalok a hatvanas évek óta elért fejlődésre, amely még jobban buzdíthat bennünket arra, hogy a most küszöbön álló átalakulást elősegítsük s a kisgazda-osztály gyarapodását s értékes elemeinek a természetes kiválás utján való emelkedését teljes erőnkkel támogassuk, amire az én hitem szerint elsősorban az Országos Központi Hitelszövetkezet és a kötelékébe tartozó szövetkezetek vannak hivatva. (Lelkes éljenzés.) Mi tudjuk, hogy mit jelent a „nincstelen“ embernek, midőn szövetkezeteink az első talpalatnyi földhöz juttatják, az első instrukciót rendelkezésére bocsátják, midőn megtanítják, hogy nem szabad adósságot csinálnia, hanem józanul kell élni a hitel kétélű fegyverével, szóval midőn gazdaságilag gondoskodnak róla, fokról-fokra, mind magasabbra és magasabbra viszik a boldogulás utján. A mi feladatunk a kisgazda-osztály haladását támogatni s szinte lelki szemeim előtt látom, hogy e támogatással mint fognak a kisemberek közül a legtehetségesebbek, legéletrevalóbbak nemzedékről-nemzedékre feljebb emelkedni a magasabb társadalmi rétegekbe. Ezt előmozditani nekünk kötelességünk. Kötelességünk gazdaságilag iskolázni a népet, hivatásunk szervezett együttműködésre tanítani, mert ma Hiába a lángész, hiába a képesség, a szorgalom, ha egyedül, szétszóródottan áll a világ forgatagában. Minden irányban a szervezettség, a fegyelmezettség győz, melyben alárendeli magát mindenki a közös nágy érdeknek, habár a saját egyéni érdekében is. Hogy ez a munka nem lehet hiábavaló munka, azt mutatja a Németbirodalom példája. Bajos ez alkalommal ecsetelnem azt a szédületes átalakulást, amelyen Németország ment át szellemileg s gazdaságilag 1871 óta. Csak azt említem meg, hogy Helfferich számításai szerint a legutolsó 17 évben a Németbirodalom lakosságának évi jövedelme 23 milliárdról 43 milliárdra emelkedett. Az egyeseké átlagban 44 százalékkal. Az egész nép vagyona pedig 200 milliárdról 300 milliárdra szökött. Már most, ha ezt meg tudta csinálni a német nép, nem tudom, miért ne tudna egy némileg hasonló átalakuláson átmenni a magyar? Hiszen nem szabad túloznunk s elfelednünk, hogy a mai Németbirodalomba olvadt német államok mai kultúrájának alapjai sok századon át épültek, mialatt mi csak honvédő harcokra fordíthattuk erőnket. A németek sokszázados szellemi kultúrája volt alapja a tudományok, természeti, gazdasági, technikai, kereskedelmi tudományok ama fejlődésének, amely azután az exakt tudás varázsvesszőjével teremtette meg, aránylag rövid idő alatt, az újkori németség bámulatos gazdasági kultúráját. Nekünk ez az alapunk csak pár évtizede kezdett kiépülni s fájdalom, ez a kiépülés az utóbbi időkben pangást mutatott. De itt a japánok példája, kik modern európai kultúra teljes hiányában, de átértve annak szükségét, megtalálták a módját, hogy amit a nyugati nemzetek évszázadokon át dolgoztak ki saját erejükből, azt rövid idő alatt elsajátították s ennek alapján indították meg saját nemzeti kultúrájúk kifejlesztését, tudjuk, mily nagy sikerrel. Ha igazán megértjük, hogy a pozitív tudás, a gyakorlati tapasztalatok nagy tömegeiből levont biztos tudás, a fegyelmezett, céltudatos szellemi munka az élesztője az ilyen nagy átalakulásoknak és ha a nemzet szellemi életének élére az igazi, modern tudomány kerül s végleg eltűnik a szellemessége miatt tetszetős, jóizü, de végtelenül ártalmas dilettantizmus, akkor nem lesz nehéz pótolnunk a múlt hiányait, a megfelelő vezetés hiányainak okait. De ilyen átalakulásra alkalmas-e a mi népünk emberanyaga s azt előmozditani képes-e a mi intézményünk? Önök, kiknek minden .gondolatuk ez a nép, kik legjobban tudják és legjobban ismerik erkölcsi tulajdonságait, önök, kik örömrepesve látták, mint jelent meg az ő nemes tulajdonságaival a harcmezőn s benn az országban a polgári kötelességek teljesítése körül, önök tudják, hogy ez a nép a világ legpompásabb népe, úgy értelmiségénél, férfias bátorságánál, mint munkabírásánál s erkölcsi felfogásánál fogva! (Viharos éljenzés.) Ettől a néptől lehet átalakulást várni. Országunkat gyengítette békeidőben a kivándorlás, nemzetünk e szégyene, amely évenként 100—120 ezer legjobb munkással szegényitette nemzetünket. Mégis, midőn újabb százezreket vont el a háború s ellenségeink azt hitték, hogy kiesik kezünkből a kasza és kapa nyele, a kivándorlás okozta emberhiányt meg sem éreztük. A magyar nép teljesiti a maga munkáját, amint betakarította a tavalyi termést, úgy szántott- vetett az idén is, ha megcsappant erővel is, de ugyanazzal az eredménnyel, mint máskor. Bebizonyult a háború alatt, hogy még rengeteg erőtartalék áll rendelkezésünkre. Ha ezt a parlagon heverő erőt is az uj gazdasági célok szolgálatába tudjuk állítani, a mi népünk kitűnő emberanyagával csodát lehet művelni. Hogy az Országos Központi Hitelszövetkezet alkalmas-e a maga működési körében ezen átalakítás előmozdítására, e tekintetben emlékezzünk az 1898-iki esztendőre, midőn az intézmény megalakult s midőn a vélemény az volt, hogy ez csak egy kísérlet, mit meg kell tenni és csak igen kevesen bíztak benne, hogy megalakítása szép gyümölcsöket fog teremni. Az állam egy millióval, a bankok másfél millióval, a felsőbb gazdaosztály s közintézetek ugyancsak ennyivel vettek részt alapításában s tényleg úgy látszott, hogy ez az összeg elég lesz a kitűzött szerény célok megvalósítására. Az intézmény elkezdett dolgozni, szép csendben s e csendben végzett munkáért örökre hálás lehet Magyarország népe hivatali elődömnek, Seidl Ambrus urnák (Viharos éljenzés.), aki éles szemmel látta, hogy kell megkezdeni a munkát, vajmi kevés támogatással, saját magából a szerényen megalapozott intézményből merítvén a szellemi és erkölcsi erőt. Teljesen uj volt a dolog. Nem volt, aki tanítson. Mindenkinek önmagából kellett merítenie a tudást az intézmény irányítására. Sokan vannak itt, kik résztvettek ezen alkotó munkában s tudják ők is, milyen nehéz munkát kellett végezniük. Ma az Országos Központi Hitelszövetkezet már saját erejéből 117 milliót tart kihelyezve szövetkezeteinél s ezek közel 340 milliót a népnél s az egész szervezet a kisgazdák túlnyomó részének, a gazdasági exisztenciák egy hatalmas hadseregének jóltevője. Emellett maradt ereje, hogy az állami hatóságok kívánságára mellékesen olyan nehéz gazdasági kísérleteket, kockázatos, de közérdekből szükséges kísérleteket végezzen, mint a kisiparfejlesztési akció, a hegyvidéki hitelszövetkezeti és árubolt- akció, a gabonaraktár-akció, hogy eredményesen végezze az államfeladatot képező különböző inség-akciókat és pedig tisztán a maga kockázatára, ezenfelül előmozdítsa a kisgazdák gazdasági felszereléseinek beszerzését, tekintélyes arányban végrehajtsa a kisgazdák földterhének könnyítését, részt vegyen az állami birtokpolitika egyes műveleteiben s mindezt tetézze azzal, hogy egy fél év alatt 100 millió értékű állampapírt helyezett el a kisemberek között, közel 400.000 darab meleg holmit s ajándékot gyűjtött a hadseregnek és segítő kézzel nyúlt mindenüvé, ahol a háború vagy elemi csapások miatt szükség volt rá falvainkban. (Folytatása következik.)
