Magyar Paizs, 1914 (15. évfolyam, 1-51. szám)

1914-03-26 / 13. szám

XV. év, ZaÍMQti

>«z»g

1l9l4 márczius 26. 13. szám vSSflMtési ár : $22 é»r« i hot. 04 f íé) i-sra 2 kei. 04 f Sti;jfára 1 kor. 04 f &'£„'sa siáss Süilér. BierkesEti Z. Horvátli Lajos MTixUtatórsais: Hirdetéssk dija megagyezés szeri* fc Nyilttér sor* 1 kor Szerkesztőség kiadóvatas : Wlasics-atc*a 8. LHNG "3TE i. FaRBNOZ B O K B Y GTÖHQ T lap a ajdonos. MEGJELENIK HETENKENT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE Kép a magyar bürokratizmusból. A magyar bürokratizmust semmi sem jellemzi jobban, mint a hordójelző hivataloknak rendezés alatt levő ügye. Tudni kell ugyanis, hogy még hordójelző hivatalok is vannak a világon. Az 1874-ben hozott törvény a mértékek és hordók hitelesítésére az úgynevezett mértékhitelesítő hivatalokat szervezte. Ezeknek vezetését egyszerűbb emberekre bizták, akiktől iskolát nem kívántak meg, csupán szakvizsgára kötelezték őket. A hivatalokat rendszerint törekvőbb iparosok vezették, akik még a helyesírással is hadilábon álltak. A közgazdasági életben annyira fontos mértékek és mérlegek hitelesítéséhez azonban nagyobb intelligenczia és műszaki képzettség szükséges. A mérőeszközök ellenőrzése rendszeresebb szabályokat, kiterjedtebb felügyeletet kiván. Az eddigi mértékhitelesítő hivataloknál mindez ismeretlen fogalom volt. A mértékügy terén nálunk ázsiai rendetlenség uralkodott, ami nemcsak a fogyasztó közönségnek, hanem a kereskedőknek is rovására ment. Végre az 1907: V. t. c. rendet akart teremteni ezen a téren. Kimondotta, hogy ezután a mértékek hitelesítését az újonnan szervezett mértékhitelesítő hivatalokra bizza. Ezeknek vezetője felső ipariskolát végzett, vagy magasabb képzettségű ember lehet. E hivatalok akadálytalanul már évek óta javában működnek. A kereskedővilág nagyon panaszkodik rájuk, mert magas tarifákat szednek. A törvényt persze megint olyan külföldi államok törvényei után másolták, amely államokban virágzó kereskedelem van. A magyar kereskedővel, tekintet nélkül arra, hogy egy vagy száz mértékkel dolgozik-e, akkora évi átalányt szabnak, mint külföldön egy virágzó gyáréra. Egyébként pedig a hivatalok közhasznú voltát senki sem tagadja. E mértékhitelesítő hivataloktól a hordók űrtartalmát meghatározó hivatalokat szétválasztották s emezeket a jobban kifejező hordójelző hivatal névvel ruházták fel. Mértékhitelesítő hivatal megyénkint rendszerint egy van, a hordójeíző hivatalból azonban néhány százat terveztek. Pestmegye a szabályrendeletében például tizenkettőt szervezett. Amit e hivatalok felállítása körül elkövettek, az minden operettnél jobban jellemzi a magyar bürokratizmust. Mivel az állam sejtette, hogy a hordójelző hivatalok reá nézve nem jelentenek valami fényes üzletet, azok fentartását a vármegyék és a községek nyakába varrta. Kimondotta, hogy hordójelző csak négy középiskolát végzett ember lehet. A régi, iskolázatlan hordójelzők közül pedig csak az maradhat a fényes hivatalában, aki egy szakvizsgát letesz. Vizsgáló-bizottságot egyelőre csak Budapesten szerveztek. A sok egyszerű és szegény pintérmester, asztalos, lakatos, akik a hivatalokat eddig látták el feljött Budapestre vizsgázni. Azt persze eleinte nem irták nekik elő, hogy 50—60 éves korukban miből tanuljanak. Erről sejtelmük sem volt. A tudományokban nem is igen erőltették meg magukat. Gondolták, ha 25 évig ellátták a hivatalukat, majd csak megtudják a vizsgáztató uraknak mondani, hogy ezután is miként kell a hordó űrtartalmat meghatározni. Végre is az egész tudomány annyi, hogy megmérik a vizzel telt hordót. Ezután kieresztik a vizet, s az üres hordó súlyát lemérik a telt hordóéból. Ahány kiló viz violt a hordóban, annyi literes a hordó. Ezt a mennyiséget, ezután égető vasakkal jelezni kell a hordó fenekén. Ezt ugyan a legegyszerűbb falusi csizmadia mester is megtudja mondani. A vizsgáló bizottság tagjai azonban tudományos férfiakból állt, akik a valóságos műszaki tisztviselőknek szánt áldozatoktól igen kiterj&dt ismeretet kívántak. Mindenféle hármas szabálylyal rémitették meg őket és a matematikának különböző rejtelmeivel izzasztották a szegény jelölteket. Azután következett a geometria. A kutyabagosi pintértől a parallellogramm területének számítási módja iránt érdeklődtek. Azt kérdezték tőle, mikor ezt nem tudta, hogy akkor a parallelepipedon felületének kiszámítási képletét mondja el. Faggatták a kup palástjáról, a Ludolf-féle szám iránt érdeklődtek nála, ugy, hogy a szegény mesterember azt vélte, hogy véletlenül valami gépészmérnöki vizsgáló bizottság elé tévedt. Következett a fizika. Vájjon mennyi a patina fa;sulya ? Ha egy emelőrud egyik oldalán 86 cm távolságban egy 7'4 kgos sulyu test függ, hány kgos súlyt kell a másik oldalon 32 cm. távolságban felfüggeszteni, hogy az egyensúly megmaradjon. Szegény öreg hordőjelző harmincz éve mérte a hordókat, de ilyen fránya kérdések sohasem bántották az ismeretszomját. A mérnök urak azután még olyasmiket is kérdezgettek, amiket talán egy angol hídépítő mérnök sem igen tudott volna megmondani a vizsgaterv ismerete nélkül. Természetes tehát, hogy a sok egyszerű ember irgalmatlanul megbukott. Sokan odahaza gimnázistákkal taníttatták magukat s neki durálkoztak újra a vizsgának, de újra megbuktak. Végre azután a vizsgáztató urak mégtették azt, amit legelőször kellett volna: egy füzetben kiadták a vizsgának ezúttal már nagyon megszűrt anyagát, mert még csak most látták természetben, hogy milyen emberek azok a hordójelzők. Azután a vidéken is szerveztek az államépítészeti hivataloknál vizsgáztató bizottságokat. Ezek már atyafiságos érzéssel szépen áteresztették az öregeket, mert ha azt nem teszik, rászakad szegény hazánkra az a csapás, hogy vizsgázott hordójelzők nélkül marad. A vizsga ugyanis minden jónak a kovásza. Eddig a községek ugy fogadták fel a hordójelzőket, hogy a hivatal jövedelmét nekik engedték. Ez a legtöbb helyen kétszáz koronát is kitett, sőt felrúgott ötszáz koronára is. Ezért a szép summáért a hordójelzőnek egész nap hivatalos órát kellett tartani, tele kellett öntenie a hordót vizzel, 8—10 darab égető vasat kellett megtüzesítenie, iktatót, naplót, szelvény-könyvet, postakönyvet kellett vezetnie és mindenféle kimutatást terjesztett fel. Az uj törvény kimondotta, hogy a hordójelzővel nem lehet a jövedelemre alkudni. Tessék neki rendes fizetést biztosítani. A vármegyék tehát 6—600 koronás „fizetés"eket állapítottak meg. Hohó, nem oda Buda, mondta a magas belügyminisztérium, mikor föiterjesztették hozzá, jóváhagyásra a szabályrendeletet. Ez a fizetés sok. Ezt nem birják el a nemes vármegyék. Ma már bor sem terem, tehát kevés hordót jeleztetnek, még tehátabban: a hivatalok kevés dijat vesznek be. Deficzittei dolgoznak majd, s bizonyos, hogy } á nemes vármegyék az áltam nyakára jönnek í segítségé t. A belügyminisztérium tehát a fizetéseket leszállította 3—400 koronákra. Erre persze a szegény hordójelzők nem számítottak. Sokan azt hitték, hogy a kis hivatalukból majd megéldegélnek. E'adták i rendes üzleteiket s most itt állanak mint ! hivatalnokok, olyan bérrel, amilyenre a kis bojtárgyerek is megvetően nézne. Hát ilyen hivatalok és ilyen hivatalvezetők is vannak szép Magyarországon. Az sem utolsó "dolog, hogy a vármegyékket a törvény hordójelző szabályrendelet alkotására utasította. A megyék a leglehetetlenebb dolgokat irták össze. Erre a belügyx I minisztérium valamennyi vármegye szabály-