Magyar Paizs, 1914 (15. évfolyam, 1-51. szám)

1914-12-03 / 48. szám

MAGYAR PAIZS 914. december 3. Pataki Gusztávné: horvát újságok. Tóth Gyula Söjtör: 1 csomag aszalt szilva. Boschán Ödön: 4 alsónadrág, 3 ing. Fűzik Ernőné: 1 tál pogácsa, 1 disznósajt. Özv. Krasner Jánosné: 4 törülköző, 2 lepedő, 4 párnahuzat, 1 párna. Molnár József Vaspör: 1 zsebkendő. Ujj József: 3 és fél literbab, egy kosár krumpli. Kalamár Ferenc: 2 kor., 1 kenyér, 1 gatya, 1 ing, 1 törlőruha, 3 rőf ruha és 5 liter bab. Agg József: 1 kenyér. Vaspöri József: 1 kenyér. Németh János: 1 kenyér. Tüskés biróék: cigaretta. Boschán ügyvéd: sütemény. Gaál Józsefné Cséb: 1 kenyér, 3 diós kalács. Fröhlich huszárhadnagy: német újságok. (Folytatása következik.) A harcok torkában. Ungvártól — Turkáig. Az idő rövidsége miatt csak röviden közölhetem ez utam élményeit, amelynek keresztülviteléért hálás lehetek P. Károly őrnagy urnák, aki fáradságot nem ösmerve addig járt a hadtestparancsnokságnál, a mig kiadták részemre az igazolványt egészen Turkáig. Szomorú, borongós felhők szálltak felettünk, mikor könnyű kocsimat a két szürke kiragadta az udvarról. Mintha a jó Isten kegye szállott volna le : mikor az ungvári állomáshoz értem, a ködfelhők eloszlottak s a nap mosolygó lehellete meleg sugarával szerteömtött a vidéken. Innen kocsimat hazaküldtem és magam a jegyadó pénztárhoz siettem, ahol az igazolvány felmutatására kiszolgáltatták a jegyet a turjavölgyi vonatra. . . Prüszkölve, erőlködve indult a kettős mozdonyu vonat. Sokan voltak rajta, csupa katona, csak én, egyedül — asszony. Pajzán jókedvüket figyelemmel kisértem; mintha csak vőfélyeknek és násznagyoknak mentek volna egy nagy lakodalomba. A krizantém virág minden szine egybe volt gyűjtve a fiuk csákóján, a tiszteknek még a köpeny gomblyukában is ékeskedett egy-két szál. Ismerős vidéken, falvakon át vitt a vasparipa, Ó-Kemencétől a megfelelő sebességgel; csak Fenyvesvölgynél lassította meg a menetét, mert hát az ut nehézsége itt kezdődik, a magas emelkedés s a szerpentinák hátráltatják a gyors iramban. Mikor az első alagutat elhagytuk, siralmas kép tárult elénk. Felperzselt falvak, temetetlenül heverő lovak száza, a keresztül-kasul feltúrt, avagy letaposott föld, ruhafoszlányok stb. ragadják meg figyelmünket. Tiz. tizenöt földműves verejtékező homlokkal ássa a gödröket a lovak számára. — Feljebb szép sorjában vannak a sírhantok, fenyőgalyakkal diszitve. A vidék visszatért lakói ezzel, no meg egy-két imával rótták le kegyeletüket . . . A második alagúton tul bukkan fel a m. kir. államvasút 46-ik őrháza. Itt volt a legöldöklőbb csata. Maga az őrház is sokat szenvedett a gránátok rombolásától. Innen balra van az uzsoki fensik és alatta a völgy, aho! számosan elestek a mieink közül is. E fensikon tartották magukat oly makacsul a muszkák, mert a terep reájuk nézve igen kedvező volt, pompásan célba vehették az alant nyüzsgő magyar népfelkelőket, amig aztán a brassói ezred végét nem vetette ez öldöklésnek. Igen, a székely fiuk megmutatták azt, hogy ha még a pokol összes sátánja is ott állana, kikergetik ők; s amit a felvidéki népfelkelőink nem tudtak harmadfél napig keresztül vinni, azt a székelyek harmadfél órán belül megtették. — Nem mesebeszéd mindez, de való tény, különben a történelem lapján e hőstett aranybetükkel lesz följegyezve. A 46-ik őrház már a határszélen van, azon tul a lengyel — Sianki. Mikor Siankihoz ért a vonat, megállt. Itt leszállottam, mivel gyalog akartam megtenni az utat Turkáig. Ami a távolságot illeti, még az nem is olyan nagy, mivel Sambor a határtól 20 kilométer, Sambortól Turka 40, de amerre én vágtam neki, az még közelebb. Arról pedig jó előre értesültem, hogy a csaták az oldalt eső völgyekben és dombokon folytak le, — engem tehát a harcterek látása csábított, nem pedig a sima útnak a-séta-tevése. Siankitól egész tábori kép tárult a néző elé, lehetetlen volt ott még a tudatlannak is eltévedni. A gyalog felvonuló katonaság beláthatatlan zöme, a trénkocsik szakadatlan láncolata, a visszatérő menekült galíciaiak iszonyú embertömége ellepte nemcsak az országutat, hanem az oldalt eső földeket. Megkapó látvány volt ez. A hegytetőről távcsövön át bámultam a nyüzsgő ember-áradatot. Aztán neki vágtam én is egy ösvényen, amely egy parányi fenyőerdőn vitt át . . . A túlsó oldalon fekvő Jablonkára igyekeztem, melynek völgye és domboldala mély lövészárkokkal volt boritva. Azt beszélték nekem, hogy az orosz terve az volt, hogy csapatját e vidéken helyezi el és innen intézett volna több kirohanást országunkba. Maga a község rongy falu, ösmertern még a békésebb időkből; a népe erős russzofil volt, a papjával együtt. A papot a háború kitörésekor u mi katonáink elzárták, mivel kémkedéssel volt gyanúsítva. A papnak egy felnőtt leánya és két felnőtt fia maradt otthon, akik tárt karokkal fogadták az orosz tiszteket. A tisztek több napig mulattak a háznál s a szép papleány zongorajátéka mellett még táncra is perdültek, míg aztán e szép napoknak végét nem szakította a mi katonaságunk megjelenése, akik az oroszok kiűzése után a két papfiut is erős fedezet alatt elszállították olyan helyre, ahol a háború lefolyásáig- zavartalanul elmélkedhetnek az oroszok dicsősége felett. Igy csupán a leány maradt a lakban, ahol én ez utazásom alatt egy éjszakát töltöttem . . . Jablonkából reggel indultam Jaworzec felé s a csatatéren vitt át az utam. Ott, ahol az oroszok temették el halottaikat, látszott, hogy sietve tették e munkát. A sirok nem lehettek mélyek és nem is voltak jól elföldelve, hiszen kiágaskodó kézfejek és bakkancsok meredtek ki a földből. Az eső lemosta róluk a földet. Dögletes volt a levegő e helyen. A temetetlen lovak hulláin a varjuk és hollók ezrével lakmároztak. Két holttestre is akadtam, melyek egy bokor mögött, a harctértől 40—50 méterre feküdtek. Orosz és magyar katona holtteste volt, az eltört fegyverek arra mutattak, hogy itt ökölviadalra ment köztük a tett. Az orosz hanyatt fekve hevert, a honvéd féloldalt, három lépés távolságra amattól. Az arcról, kézről a hus le volt éve, csupán a ruházatról lehetett megkülönböztetni őket. Mikor Turkára értem, nem ösmertem a városra. Földig le van rombolvn ez az egykori kedves kis város. Mikor ez év juniusában ott voltam, megjósoltam volna-e azt, hogy néhány hónap alatt egy romhalmaz lesz e virágzó városból? A San folyó halk suttogással ringat egy-egy felbukott hullát s altató nótát suttog neki. Mikor e legújabb, szomorú képet látom, lelkem legmélyéig elszomorodom és sietve kapok fel az első postavonatra, amely csakhamar háttérben is hagyja ezt a gyászos vidéket . . . Borzalmas volt mindezt látni, átélni, de azért nem bántam meg amaz utamat, mert olyan dolgokat nem fogok látni többé soha. De kérem a jóságos Istent, hogy a fajoknak ez iszonyú harcát szüntesse meg mihamarább. Jaczkovics Miklósné. Magyarnyelv. Nyelvében él a nemzet! (Pesti levél.) A főváros közúti villanyos kocsijaira ráírták a mult évben, hogy „A kocsikon dohányozni tilos." Egy értelmes alföldi polgárt, ki nagy nyugalommal pipálgat a villanyosban, figyelmeztet a kalauz erre a rendeletre. Csodálkozva, hosszasan nézi az atyafi az irást. És megszólal: — Oszt mit akar az ur, én nem vagyok a kocsi tetején, csak a kocsiban, miattam ellehet a tilalom! Igazat is adott mindenki a magyarul értő honfitársnak. Gr. E. — Az Eternit-Müvek Hatschek Lajos cég (Budapesten és Vöcklabruckban) a hadihitelre egy millió koronát jegyzett, még pedig 600,C00 koronát az oszjrák és 400,0C0 koronát a magyar hadihitelre. HETI HlREK. Vármegyei gyűlések lesznek december folyamán. 14-én lesz a törvényhatóságnak téli rendes közgyűlése s ezt megelőzőleg 7-ikén délelőtt 9 órakor az állandó választmányi gyűlés, melyekre Dr. Bálás Béla főispán kiküldötte a meghívókat. Gyűjtsünk a Csány szoborra. N. N Zalaegerszeg 50 f. Mai gyűjtésünk 50 f. Hozzáadva a múltkori (39843 K 57) összeghez A Magyar Paizs gyűjtése máig 39844 K^ 07 f. — A hadikölcsönt a postatakarékoknál még továbbra is lehet jegyezni. A pénzügyi kormány meghosszabbította. — A nép fillérei nemcsak számban jelentékenyek, de erkölcsi súlyúknál fogva lelkesítenek is. Több példa közül fölemlitem, hogy Jondó Mária pusztaszentlászlói szegény cseléd lány havi pár koronájából megtakarított 300 koronát s ezt is a nemzeti hadi kölcsönbe adta. A milliomosok s a 100 ezresek közül többeknek jó példával szolgálhat. — A zalaegerszegi állami ifjú gimnáziumban Medgyesi Lajos igazgató különböző iskolai alapokból 1900 koronát, a tanárok együtt 3700 koronát adtak hadikölcsönre. — A zalaegerszegi Vörös Kereszt Egylet kórházából 100 sebesült katona meggvógyultan már visszament a harctérre. Most ujabban 200 sebesült katona van megint a gimnázium épületében, kik között alig van egypár súlyos sebesült. Mindezeknek főgondviselőjük Dr. Bálás Béláné főispánné, aki igazán terhes fáradsággal egész nap hivatalos szobájában van s a betegeknek teljes felügyeletére gondot visel az ápolónőkkel együttesen. Nagy méltánylással kell megemlékeznünk az ápoló uri nőkről, akik családjaikat otthagyva szintén egész nap fáradhatatlanul teljesitik humánus kötelességeiket, egyrészt családi ügyeiket, másrészt nyugalmukat és kényelmüket áldozva fel. Á főispánnének azonkívül automobilja is állandóan rendelkezésre áll — katonák szállítására s a kórházzal való összeköttetésre. -- A magyar képviselőház gyűlést tartott nov. 25-én, először a háború idején. Hangsúlyozták a háború állapotát s erkölcsi jelentőségét a magyar nemzetre nézve. — Mindenik pártnak az elnöke kiemelte, hogy e háború után, mely a magyar vitézségi erénynek és hűségnek olyan fényes tanújelét adja, okvetlenül nőnie kell a nemzeti tekintélynek. Üdvözölte a képviselőház az uralkodókat, a szövetséges nemzeteket, köztük a törököt is, s mindenünnen igen meleg válasz-táviratok érkeztek. Megállapították a gabonaárak maximumát is. — A drágaság bajainak enyhítésére törvényerővel elrendelte a képviselőház, hogy a legfontosabb élelmi szernek, a mindennapi kenyérnek nem emelkedhetik már tovább az ára. Megállapították, hogy az október végén levő ár lehet a legnagyobb. A liszt azonban lehet még 70 százaíékkal magasabb is. A szegény, sőt közepes rendű embert is, nem igen juttatja bővebb kenyérhez ez a törvény sem. Mert hiszen eddig már minden gabona a kereskedő kezében van. 0 már csak lisztül adja ki. De ha viszen is még a városba egy-egy szekér