Magyar Paizs, 1914 (15. évfolyam, 1-51. szám)

1914-11-05 / 45. szám

XV. év Zalaagartieg, 1914. november 5. 45. szám SteflB*tft»i is : ,ÍiY érra 4 kor. 04 f m éwre 2 kor 04 f H»gy«ár» 1 kor. 04 f ífjw uáK 8 fillér. lerkesEtl Z. ZBCox

,-N7-áijItL Lajos Hirdetéssk dij* megegyezés szertat Nyilttér sora 1 k« Szerkesztőség, kiadóvatai: Wlasics-utcsa 8, < I-. Hl IST C3- TíG H, FBEBNCZ Muirita^rsai: = \ BOBBÉLT GTÖEGT lapu. ajdonos, kiadó. MEGJELENIK HETENKÉNT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE Az életért „kormányintézkedést kérünk" czimü czikkeinkre jól ráüti a rimet s a pecsétet As Est vezérczikk Írójának is eme következő csattogtatása: A kolerát hála Istennek le tudtuk győzni; többi ellenségünkkel, a szerbbel, a vérhassal, a muszkával, a tífusszal, az angollal s a francziával szintén elbánunk valahogy. Igazán szégyen lenne, ha csak a drágaság sárkányával nem bírnánk. Pedig ez a fenevad naponta óriásabbá nő s minden reggel több feje van, mint előző este volt. A drágaság, a szívtelen és ok nélküli élelmiszer-drágaság kezd veszedelmesen elhatalmasodni. Szinte több már a szégyennél, hogy egy földmivelő ország fővárosában mily nagy ára van a kenyérnek, a burgonyának, a lisztnek, a gabonának és főzelékféléknek. A főváros közgazdasági osztálya érzi ezt a szégyent s a felelősség súlyát és ülésezett, hogy valami okos és emberséges intézkedést tudjon tenni a baj elnyomására. És természetesen az egyetlen radikális orvosságnak a maximális árak megállapítását s a szükség esetén való kényszerlefoglalást jelölte meg, mint a baj biztos gyógyszerét. Ma a túlzott drágaságnak nincs gazdája. Mindenki a másikra fogja az ódiumot: a termelő a kereskedő-e, a nagykereskedő a kiskereskedőre, a közvetítők, s a gazdák vádolják egymást. A mig csönd van s a fogyasztók türelemmel bírják a nyuzás fájdalmait, addig a merkantil és az agrár érdek buzgón asszisztál egymásnak, de mihelyt az erkölcsi felelősség kérdését vetik fel, hamar egymás ellen szónokolnak. És talán mind a kettőnek igaza van a rideg emberi önzés szempontjából, de szabad-e háború alatt a rideg önzésnek érvényesülnie ? Ezerszer és százezerszer: nem! Most minden osztályérdek, minden önérdek tünjöu el; ma mindnyájan egy háborús ország fiai vagyunk, egyenrangúak mindannyian, a kiknek nem szabad nyerészkedniük azon a rémségen, a mit egy ilyen háború jelent. Ma szerénynek, önzetlennek, jónak kell lennie termelőnek, kereskedőnek. Majd eljön a nagy haszon ideje a békével. . A kiszolgáltatott gyámoltalanok kihasználása halálos bün. Minden embertelenül szerzett fillér égeti a gazdája kezét, marja a lelkiismeretét. Nem hozhat örömet és boldogságot az a haszon, a mely a bestiális kapzsiságnak kiszolgáltatott szegénységnek véres filléreiből gyűlt össze. Az Est. A nagy világháború tovább fejlődött és nőtt ez utolsó héten is, még pedig a mi előnyünkre. A török már megkezdte a háborút az orosszal és angollal ; az oroszt a krimi félszigeten bombázza Ázsia délnyugati szegletén, az angolt Afrika keleti szélén levő gyarmatán. Ezzel együtt jár, hogy az angolnak, francziának, orosznak, a mi ellenségeinknek messze gyarmatain felkelve lázonganak a benszűlöttek leigázóik ellen, ami megint nekünk használ. De egyúttal most már igazán olyan képe van a háborúnak, hogy az egész földgolyóbist körülöleli. A nagy Amerikának nagy hatalma az Unió, még nem indult meg. Közvetlenebb harcztéreinkről most már komolyabb jelentések jöttek, még pedig legjobb a mi legközvetlenebb csatánkról, Szerbiából. Itt nagy bravúrral elfoglalták magyar katonáink a hírhedt Sabácz várát s a szomszéd városokat és beljebb nyomultak Yaljevo felé. Most már igazán egy szerb sincs sem magyar földön, sem Boszniában s csapataink mind Boszniában működnek. Az északi harcztéren Keletgalicziában még vannak oroszok Lemberg körül, de nyugatról a németek jól benyomultak s Varsó— Ivangorod vonalán állva e két erős vár várja az ostromot. Egészen nyugaton a francziák és angolok igen összeszedték magukat s itt a németek vizi akadályok miatt is ez utóbbi időben kisebb előhaladást tehettek, mint az előző időben, de mégis naponként eredményesen csatáznak s a belgáknak már alig van 70 ezer katonájuk. Hajna szerelme czimen egy kis képes füzetet ad ki a jörö hetekben a Magyar Paizs, mely a honfoglalás idejéből való s Vörösmarty Zalán futásában egy megható csatarajz. A hősök és hitveseik s a nemzet közötti viszonyt festi. Tehát valő a mai nagy háborúban is. A füzetet Borbély György irta Vörösmarty rajzát kivonatolva. Göbel Árpád festő, tanár szép képet irt hozzá, amint a megsebesült kaczagányos Ete hőst deli Hajna ápolja. A füzet 50 fillér lesz. Háborús jegyzetek. A harcztérröl hazajött sebestilt katonáktól kérdezősködünk : hogy áll a bál ? ők meg tólünk kérdezik : mit irnak az újságok ? Egyik sem tud sokkal többet, mint a másik. A háborúban harczoló katona körülbelül egy milliomodrészét tudja az egésznek, de az egységesség törvényénél fogva rendszerint lehet következtetni a részből az egészre ; különösen akkor, ha több rész egymással egybevágó. Rendkivül érdekkel szoktam hallgatni az apró, mozaik előadásokat a nagy ilakodalomróU, amint Gál Sándor infanterista nevezi a szurony rohamos összecsapást. Megkerestem a tapolczai kórházban Gál Sándort, a nevéről azt sejtettem, hogy aranyosszéki, hát a szomszéd Kolozsvárról való. Gyermekes családja van, lóval s két tehénnel gazdálkodik, szegény mnnkás ember, de okos, helyes megfigyelései vannak. Valamelyik komitácsi lőtte meg a kezét, meggyógyult, s néhány napra meglátogathatja Kolozsvárt a foleségét, s intézkedéseket tesz a kis gazdasága körül; aztán viszzamegy, mert muszáj is, de nem hősködik, rohanva nem rohan, jobban szeretne otthon maradni, hanem azért nem húzódozik a »svarom léniától«, sem a fájer léniától, — mert törvénytörvény s egész nemzetünk érdeke. Egy pár pohár bor mellett elbeszélget s kérdezősködés nélkül is elmondja a véleményét. Igen dicséri a magyar alföldi ezredeknek erős magyar legényeit, bátorságát, vitézségét, de fölényeseu tekint le rájuk, ha hegyeket kell mászni . . . Igazán nem tudom, tekintetes ur, mért vitték oda legelsőben is, azokra a kecskemászó hegyekre a kiskunságiakat, akik soha hegyet nem láttak életökben. Mi erdélyiek, már csak mégis jobban értjük a hegymászást. Nem igaz, tekintetes ur ? Persze, igaza van felelém. Aztán hallom, s olvasom is itt a spitálban az újságokból, hogy milyen rongy ;nép a szerb. Nem rongy az. Ügyes katona. S hogy lő ! Jól czéloz és mindig tréfli, még a paraszt is. Mert ott az egész közönség harczol kérem. Kitűnő dekkungokkal dolgoznak (mint a muszkák, ezektől is tanultak s a mult évi balkán háborúban is). Eu nem ijedek meg az árnyékomtól, tudhatja a nagyságos ur (itt már nagyságos lettem, de mindegy), tudhatja milyen a kolozsvári hozsdáti legény . . . Tudom, tudom . . . de oda bizony ember kell a gátra. Na, hanem mikor sturmot csinálunk, csak lepipáljuk őket mindig. Közbe szól a laikus s kérdezi: Hát igazán, hogy is van az, tudniillik a csata, az ő részleteiben ? — Hogy van? szól Gál Sándor, hát ugy van, hogy mi is a dokkunkba buvunk, lövünk, aztán auf! laufsritt! nieder! síszen! megint auf, aztán hurrá! s jön a — lakodalom. — Igen, ezt a lakodalmat szereti A hozsdáti, meg a többi magyar legény is. A másik legény zalai, akivel beszéltem most közelebbről; megtermett szép piroö vérű 'deli