Magyar Paizs, 1914 (15. évfolyam, 1-51. szám)

1914-09-24 / 39. szám

XV. év 1914 szeptember 24. 39. SZÁM fii? évr« 4 kor. 04 f fit 2 kor. 04 f S*jj»<tro 1 kor. 04 f SiíJ"»» iiitt ft fillér. »«8ri:e8«ti Z. ZEIox

,"\ráiitL Lajos Hirdetek dija megegyezés sieria* Nyilttír sor* 1 koi Szerkesztőssé ki»dóT»t*. : Wlasics-aicn 8, ' J-> E H" Gr "S"Ei L. FSREUTCZ M^iixataraai:: ^ B O R « n: L. Y QTOBGy lap i ajdonos, kiadó. MEGJELENIK HETENKÉNT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE A háború igazsága. Egy nemes, okos indítvány. Nemes Marczell miniszteri tanácsos egy rendkívül gyorsan elintézendő, igazán nemzeti életet érdeklő nagy indítványt tesz s ezt bemutatja első sorban a miniszterelnöknek. Jól esik olvasóközönségünknek ezt egészen bemutatni. Megvagyunk győződve, hogy a tanácsos urnák magasztos eszméjét, amelyet mi is rendkivül pártolunk, a közönség teljesen magáévá teszi. Két ponfot em itek meg csupán ebből az indítványból. Méltányosság és igazság. Azt czélozza a tanácsos ur, hogy mindenki vegye ki a részt a háborúból, akinek ki kell vennie. Hát hiszen adózunk amúgy is, mondja mindenki. Nem igaz. Gyüjtünk ezerféle módon. Gyűjtünk a háború czéijára, a katonák számára, a Vöröskereszt egylet szándékára, a kórház javára, a sebesültek számára, az itthon maradottak részére, az özvegyek, árvák, nyomorékok felsegélésére stb. gyüjtünk, adunk — százan, de ezeren nem. Akik adnak, azok mindenik ezimre adnak ; akik nem adnak, egyikre sem adnak. Ha b) ezimre kérnek, azt mondják : Már adtam a) ezimre ; ha a) ezimre kérnek, azt mondjak: Már adtam b) ezimre. — Egyszer sem adnak s mindenkor hivalkodnak. Ezt a szemérmetlen igazságtalanságot megszüntetné a Nemes Marczell tanácsos indítványa. A másik. A tanácsos ur indítványában sz emberi és isteDÍ erkölcsnek az ereje benne van. Ha megtudja az a csatatéren harezoló katona azt, hogy otthon az egész nemzet igazságosan és méltányosan dolgozik, fáradhatatlanul, áldoz lelkesen, küzd, fárad, harezol, amiként Ő : akkor abban a katonában ha nem tizszereződik, de bizonyosan megkétszereződik a lelki bátorsága, a testi ereje, melyekkel biztosíttatik a győzelmi dicsőség, vagyis a nemzeti élet. A tanácsos urnák nagy indítványa szószerint a következő: Nagyméltóságú Gróf, Miniszterelnök TJr, Kegyelmes Uram ! A rendkívüli idők rendkívüli cselekedeteket kívánnak a haza minden polgárától és igazolják a rendkívüli lépéseket s igy az enyémet is, mellyel alábbi tiszteletteljes előterjesztésemmel egyenesen Nagyméltóságodhoz fordulok, ügy érzem, kötelességünk mindnyájunknak, akik a hosszú béke áldott csendjében évtizedek óta munkálkodhattunk a magunk szellemi és anyagi előrehaladásán, most, mikor a haza veszélyben forog, minden erőnkkel, szóval és tettel, sőt minden gondolatunkkal is egyedül ama nagy problémák felé fordulnunk, melyeket a világtörténeti idők vetettek föl a magyar társadalom előtt. A töprengés, mely most bizonyára minden érző emher lelkét egyetlen nagy gondolatban egyesíti: hogy miként szolgálhatná ezt a mindenekfelett szent ügyet, nekem olyan gondolatot sugallt, mely meggyőződésem szerint egyetlen aktussal megoldaná a háború folytán felmerült s a háború után még fokozottabb mértékben felmerülő nagy anyagi problémákat s lehetővé tenné, hogy a társadalom most szétforgácsolt ereje egyetlen hatalmas gyüjtömedenezében egyesittethessék. Ezt a gondolatomat ezennel Eicellentiád kezeibe teszem le, abban a szilárd meggyőződésben, hogy annak megvalósítása, életrehivása Nagyméltóságod erős és kipróbált kezeiben a legméltóbb helyre kerül. Rövid leszek Nagyméltóságú Miniszterelnök Ur! A gigantikus idők gigantikus méretű rendszabályokat, intézkedéseket, sőt intézményeket követelnek. Látjuk ugyan, hogy a társadalom apraja-nagyja boldog örömmel tesz eleget a közjótékonyságra való minden felhívásnak, de ez mind Cbak csepp abban a mérhetetlen tengerben, melynek a háború után újból meg kell termekenyitenie a pauperismus által elöntött földünkét. A bevouultak családjainak rendszeres segítése a háború alatt; a keresetnélkülieknek és munka alkalmaikat elvesztetteknek kárpótlása; az özvegyeknek istápolása; az árváknak egy hosszú életen át leendő ellátása olyau irtózatos nagyságú feladatok, amiket az állam a maga roppantul megterhelt háztartásából s a társadalom a maga százfelé igénybe vett áldozatkészségével még egy győztes háború esetén sem fog kielégítően megoldhatni. Ide egyetlen, nagy, gigantikus állami gesztus szükséges; egyetlen, de példátlanul nagyszabású állami aktus, mely egy csapásra oldja meg az egész kérdést s melynek reu Jkivüliségét a rendkívüli helyzet bizvást igazolja. Tiszteletteljes indítványom oda irányul: vessen ki a törvényhozás, egyszer, egyetlen egyszer megállapítandó és kivetendő rendkívüli hadi- vagy háborús- segély-adót, mely a vagyoni-, illetve kereseti viszonyok mértékéhez képest rovassék ki az ország minden olyan husz éven felüli férfi lakosára, aki e háború folyamán katonai szolgálatot nem teljesít. Az egyszer s mindenkorra szóló adó 10 koronától 5000 koronáig terjedne s esetleg megállapítandó több éves részletekben volna fizethető. Nagyméltóságú Gróf, Miniszterelnök Ur! Kegyelmes Uram ! Tisztában vagyok azzal, hogy a rendkívüli intezkedés bizonyos formai nehézségekbe ütközik, elsősorban azáltal, hogy törvényhozási intézkedést követel s megkívánja az országgyűlés egybehivását. De megvagyok viszont győződve arról is, hogy Excellentiádnak semmi nehézség nem akadály, ha a haza üdvéről van szó, s hogy Nagyméltóságod bölcsesége meg fogja találni a módot, amellyel e szokatlan lépés indokolható és lehető gyorsan kivihető lesz. Tisztában vagyok továbbá azzal is, hogy az adá gondolata a nép szélesebb rétegeiben sohasem volt rokonszenves. De ha volt adó, melynek a legtisztább ethikai igazság volt az alapja; ha volt adó, melynek viselése nem teher, de gyönyörűség s melynek kirovását mi, a megadóztatandók emelkedett lélekkel, repeső szívvel, sőt szorongó nyugtalansággal várjuk — ez az adó bizonyára az lesz. Felszabadulást egy kinzó lidércnyomástól, lélekben való felemelkedést, elégtételt és megelégedést jelentene az az adó nekünk, férfiaknak, akik csak ugy férfiaknak és hazafiaknak érezzük magunkat, mint azok a véreink, akik határaink mentén fegyverrel szolgálják a hazát, de akiknek a sors szeszélye, testi alkalmatlanság vagy más okok miatt — nem adatott meg, hogy a csatatéren tegyünk hitvallást honszerelmunkről. A hazafias kötelességteljesitésnek ez az egyetlen, mert az államtól magától megállapított módja volna az, mely lelkünk megriadt nyugalmát visszaadhatná. Ma szinte félembereknek érezzük magunkat, másodrendű polgároknak, akiknek e súlyos időkben hasznát nem veheti a haza; érezzük aiczunkon az anyák, hitvesek és nővérek szemrehányó pillantásait, melyek mind azt látszanak mondani, hogy mig az ö fiaik, férjeik, fivéreik az ellenség előtt gyilkos tűzben állanak, mi gondtalan kényelemmel élvezzük a kultura megszokott áldásait és kényelmeit, azt a bizalmat, melyet azok az elsőrendű férfiak- óvnak meg nekünk a becsület véres mezején. Ez az adó felemelné szivünket s az állam által reánk rovandó kötelesség teljesítése után emelt fővel járhatnánk mi is idehaza, hogy megtettük azt, amit a haza tőlünk kívánt és kívánhatott. De felemelné szivét, megaczélozná izmát és fokozná harczi lelkesedését a tűzben álló véreinknek is az a tudat, hogy itthonmaradt, Ínségbe jutott, vagy esetleg árvaságra kerülő kedveseik nem lesznek a háború után a közjótékonyságra utalva, hanem az állam, tehát a haza az, mely a szegényekről és az árvákról gondoskodik. Az árvák uem koldusok lesznek, de hősök fiai, akiket a hálás haza a saját gyermekeinek deklarál s nevel fel mindnyájunk büszkeségére. Ha van erkölcsi igazságosztás, akkor ez bizonyára az: akik itthon maradtak, azok gondoskodjanak azok helyett, kik a harezmezőn küzdenek. Ismétlem, Kegyelmes Uram, tudatában vagyok annak, hogy a társadalom két keze igy is szorgoskodik. De ez még a pillanatnyi szükség enyhítésére sem elegendő. És mi lesz még a háború után, még egy győztes háború után is'?! A keresetképtelenek, nyomorékok számára menházakat fog kelleni létesítenünk, az árvák ezrei