Magyar Paizs, 1914 (15. évfolyam, 1-51. szám)
1914-08-20 / 34. szám
2 MA G Y A R PALZB 1914. augusztus 20. A főorvos terve szerint mindezek a harcztéri sebesültek számára berendezendő időleges kórházak a közkórház fiókjaiként szerepelnének s a kölségekre nézve elviselhető kitűnő tervet állított fel. Mennek a katonák háborúba. Megható a válás közönséges körülmények között is. Hát még akkor, ha háborúba megy az ember a hazájáért. Megható búcsúzkodás volt városunkban mult szombaton a nagy gyakorlótéren. Itt vettek bucsut a zalaegerszegi honvédhuszáraink a várostól. Mintegy 600 főből áll a csapatjuk Forster László alezredes vezetése alatt. A téren négyszögben állottak löl. Tengernyi nép vonult ki a városból e búcsúzásra, a hatóságok vezetőivel; ott volt Dr. Bálás Béla főispán, Árvay Lajos alispán, Dr Korbai Károly polgármester. Előbb Korbai polgármester szólott a város nevében, egészségben dicsőséges visszatérést kivánva. Dr. Hajós Ignácz szintén megható beszédet tartott a hős fiuk előtt a haza védelméről. Forster László alezredes felelt az elmondott beszédekre. Méltók lesznek, igy szólt, a magyar huszár dicsőségére. Beszéde végén a huszárság magasra emelte kardját mintegy eskütételre s hármes éljent kiáltott a hazára, a királyra és a magyar hadseregre. Legáth Kálmán apátplébános papi beszédében megáldotta őket, istentől segítséget kérve a fegyverek élére hazánk és nemzetünk javáért, egyidejűleg gyónásban részesítette őket. Végül a parancsnok előtt, a főispán előtt, alispán és polgármester előtt tisztelgő diszfelvonulást tartottak s a városba menve a lakosság éljenzéssel üdvözölte. Vasárnap elutaztak a közönség jókívánsága mellett. Nagykanizsán rengeteg katonaság vala e napon : a vártüzérek, a 48-as sorezred s a 20. honvéd gyalogezred közel húszezer embert számlált. A vidéki falvak is tömve valának. Vasárnap este fáklyás menet volt a katonaságnak, polgárságnak együttes résztvételével. A menet élén Dr. Sabján Gyula polgármester ment katonatisztekkel, a hatalmas ember-áradat végig járta a várost énekelve a Himnuszt, a Gotterhaltét, a Kossuth-nótát s más kurucz dalokat. Innen hétfőn a vártüzérek utaztak el a harcztérre, kedden a 48. sorezrednek és 20. honvéd gyalogezrednek az úgynevezett „Feld Kompániá-"i, melyek elsősorbsn állanak tüzvonalba. Két nap mintegy 8—9 ezer katona távozott el innen. Nagykanizsán azért még rengeteg katonaság maradt, tartalékosok, népfölkelők, és ujonczok, akiket néhány heti kiképzés után szállítanak a harctérre, ha szükség lesz rájok. Heti hirek Gyűjtsünk a Csány sssoborra! N. N. a mult két heti véletlenül kimaradt kétszer 50 fillér Zalaegerszeg 1 K — f. Weinberger-ké.Tty& Zalacsán . — K 40 f. Czukelter Lajos Zalacsán . . 2 K — f. Mai gyüjtésünk 3 K 40 f. Hozzáadva a múltkori (39830 K 77 f) összeghez A Magyar Paizs gyűjtése máig 39835 K 17 fill. Református istentiszteletet tart f. hó 23-án, (vasárnap) délelőtt 10 órakor a barabásszegi lelkész nagytiszt. Fejes Gábor. Urvacsoraosztás is lesz. Kan Vilmos hittanárnak a kitüntetéséről megemlékeztünk a múltkor röviden. A szentszéki tanácsosi cimet megérdemelte ez a sok tekintetben érdemes pap s plébánosi nyugalmára szintén szüksége vaD, ha ugyan nyugalom rá nézve egy olyan uj hatáskör, ahol egy fiatalembernek megfelelő gazdálkodást is kell folytatnia. — Kun Vilmost 1884-ben, ezelőtt 30 esztendővel szentelték pappá, Vörösvárt. 1889-ben hittauár lett Felsőlövőn s e minőségében 1900 óta zalaegerszegi áll. gimnáziumban működik, 14 éven át, összesen '25 év csak a tanítási ideje is. --30 esztendőn át végzett kettős feladatának, papi és taüitói feladatának hűséges teljesítése, becsülete: önmagában elismerést érdemel. De e szigorú kötelesség teljesítésen kivül, amit meg kell emiilenünk, ami az ö fő jellemvonása, ami már nagy érdemszámba megy: az az ö puritán élete, az az ő engesztelődő gyöngédsége, nemes szive, az az ö igazi példaadó papi lénye. Ez már közvetlen kollegái között is ritka. De hogy gyorsan tovább menjek: kézzelfogható reális értéke is nagy az ő működésének a társadalomban. A katholikus Legényegyletet szervezte, vezette hosszú időn át, nagy türelemmel, kitartással és fáradsággal, ahol a vallás-erkölcsi életet ápolta iskolán-templomon kivül is; de kiszámíthatatlan, soha meg nem hálálható érdeme van közgazdasági téren, a közélet szegény embereire nézve abban, hogy megteremtette, vezette hosszú időn át máig a Zalaegerszeg vidéki Hitelszövetkezetet s a legkitűnőbb ! rendben virágzásra emelte, ahol takarékosságra i tanítja vala az embereket s olcsó kamatban | segélyezést nyújt a rászorultaknak ... s tette ! mindezt ugy, hogy már élemedett korában tanulta í meg ezt a pénzgazdasági ügyet. — Eme kiváló ; erényeiért méltán köszönthetjük őt elismerésünkjj kel és tiszteletünkkel. Kívánjuk, hogy további • életpályáján is elismerés kisérje. í A zalaegerszegi m. kir. pénzúgyigazgatóság ! 47809. IV. 1914. sz. alatt a következő körren| deletet adta ki: »Valamennyi községi és kör" jegyző urnák, valamint Zalaegerszeg és NagyI kanizsa r. t. város tanácsának. A folyó évi ' szeptember hó 1-én készletben levő, az italmérési engedéllyel biró felek birtokában levő 10 hektoliter fokot meghaladó, más egyének birtokában levő 5 hektoliter fokot meghaladó égetett szeszes folyadékot az illetékes m. kir. pénzügyőri szakaszi uál folyó évi szeptember hó 3 ig be kell jelen• teni. Az erre vonatkozó bejelentési nyomlatváj nyok a pénzügyőri szakaszoknál beszerezhetők, I hol a szükséges felvilágosítás is meg fog adatni a teleknek. Ép ugy be kell jelenteni azt az ége, tett szeszes folyadékot is, mely 1994. szeptember | hónap három első napjaiban szállítás alatt volt, ! amely tehát eddig bejelentve nem volt és pót1 adóval megróva még nem lett. Ez esetben a ; bejelentést a szesz (pálinka) átvevője tartozik ; megtenni, még pedig a szesz (pálinka) megi érkezésétől számított 48 óra alatt. Miheztartás I végett a felek még arról is értesitendők, hogy j 1 hektoliterfok égetett szeszes folyadék körül; belül 2 liter közönségesebb fajta pálinkának Í felel meg. Megjegyzi még a pénzügyigazgatóság, hogy azon felek a kiknk birtokában 10, illetve i 5 hektoliterfokot meghaladó égetett szeszes folyai dék lesz összes szeszkészletüket, tehát a 10 és í 5 hektoliterfok pótadómentes szeszt is tartoznak j bejelenteni. Aki a bejelentést elmulasztja, vagy I akinél a talált alkohol mennyiség 10°/ 0-kal több • lesz a bejelentettnél a megrövidített, vagy meg| rövidítésnek kitett pótadó 4 szeresétől 8-szorosáig \ terjedő pénzbüntetésnek teszi ki magát. A be| jelentesben foglalt másnemű valótlanságok miatt ; 10—200 koronáig terjedő pénzbüntetés róható | ki. Zalaegerszeg, 1914. évi augusztus hó 15 én. í Ódor, m. kir. pénzügyigazgató.» Augusztus 18-án (kedden) d. e. 9 órakor a , király szülésnapjának évfordulóján a róm. kath. i nagytemplomban ünnepi misét tartott Legáth ! Kálmán apátplébános. A hivatalok vezető szemé; Ivei és többi tisztviselői, a katonaság képviselői és sok más hivő megjelent az istentiszteleten. A katonai legénység részére Virág Ferencz segédlelkész a kisgyakorló téren tartott tábori misét, ahol szintén képviselve voltak a hatóságok. A más vallású magyarok részéze is tartottak ugyancsak kedden a délelőtt folyamán istentisz>. teletet a hivők élénk részvétele mellett, í Nagy napra virrad a magyarság 20-án, csütör- t { tökön. Magyarország védő szentjének, az alapító ' i első királynak név ünnepét üli meg a katholikus I egyház. Az ünnep fényét Legáth Kálmán apátplébános|nagy misével fogja emelni. Adomány. AZ Első Magyar Általános Biztosítótársaság zalaegerszegi vezérképviselősége utján 30 koronát adományozott a zalaegerszegi önk. tűzoltó egyesületnek. Ezért a kegyes adományért hálás köszönetét nyilvánítja az önk. tűzoltó egyesület elnöksége. Beiratás. A zalaegerszegi m. kir. áll. elemi mindennapi fiu- és leányiskolában az 1914—15. tanévi beiratások folyó évi szeptember hó 1—7-ig d. e. 9—12-ig, d. u. 2—4-ig eszközöltetnek. Talizmán a harcztérre indult katonáinknak. Nagykanizsáról irja levelezőnk, hogy Gróf Batthyány Pálné, a zalaegerszegi kerület népszerű képviselőjének áldott szivü felesége a zalacsányi vasútvonalon bevonuló katonákat nemcsak étellel, itallal s czigarettákkal látta el, hanem kiosztott közöttük apró ezüst érmeket is, melyeken vallásunknak nagy simboluma, Mária képe van, miként zászlóinkon; sőt a nemes Grófné Nagykanizsára is küldött ezekből az érmecskékből, hogy legalább a közelebbi zalai ismerősök között osszák szét s hordják szivük mellett e vallási talizmán, e védelmi szent jalt. — Igy hordják keblükben féltő gonddal a magyar anyák a magyar ifjúságnak harctéri küzdelmét. Nyomatott Tatiy R. Utóda könyvnyomdájában Zalaegerszegen. A zalaegerszegi kir. törvényszék mint telekkönyvi hatóság. 5040.—914. sz. Hirdetmény. Börönd község telekkönyvi birtokszabályozás következtében az 1869 évi 2971 sz. szabályrendelethez képest átaiakittatik és ezzel egyidejűleg mind azon ingatlanokra nézve, amelveic az 1886 XXIX. az 1889. XXVIII. és az 1891 évi XVI. t.'irvényczikkek a tényleges birtokos tulajdonjogának bejegyzését rendelik az 1892 XXIX. tcben szabályozott eljárás a telekkönyvi bejegyzések teljesítésével kapcsolatban foganatosittatik. E czélból az átalakítási előmunkálat hitelesítésére és a helyszíni eljárás a nevezett községben 1914 évi szeptember hó 4. napján fog kezdődni. Ennélfogva felhivatnak : 1. az összérdekeltek, hogy a hitelesítési tárgyaláson személyesen vagy meghatalmazott által jelenjenek meg és az uj telekkönyvi tervezet ellen netáni észrevételeiket szóval bizonyosabban adják elő mert a régi telekkönyv végleges átalakítása után a téves átvezetésből eredhető kifogásokat jóhiszemű harmadik személyek irányában többé nem érvényesíthetik. 2. Mindazok kik a telekkönyvben előforduló bejegyzésekre nézve okadatolt előterjesztést kívánnak tenni, hogy a telekkönyvi hatóság kiküldöttje előtt a kitűzött határnapon kezdődő eljárás folyama alatt jelenjenek meg és az előterjesztéseiket igazoló okiratokat mutassák fel, 3. Mindazok akik valamely ingatlanra tulajdonjogot tartanak, de telekkönyvi bekblezésre alkalmas okirataik nincsenek, hogy az átírásra az 1886 XXIX. f. tc. 15—18 és az 1889 XXXVII. f. cb. 5. 6. 7. és 9. §§-a értelmében szükkéges adatokat megszerezni iparkodjanak s azokkal igényeiket a kiküldött előtt igazolják, avagy odahassanak, hogy az átruházó telekkönyvi hatóság tulajdonosok átruházás létrejöttét a kiküldött előtt szóval ismerje el és a tulajdonjog bekeblezésére engedélyét nyilvánítsa, mert különben jogaikat ezen az uton nem érvényesithetik és a bélyeg és illetékelengedési kedvezménytől is elesnek. 4. Azok, kiknek javára tényleg már megszűnt követelésre vonatkozó zálogjog, vagy megszűnt egyéb jog van nyilvánkönyvileg bejegyezve, úgyszintén az ily bejegyzésekkel terhelt ingatlanok tulajdonosai, hogy a bejegyzett jognak törlését kérelmezzék, illetve hogy törlési engedély nyil/ánitása végett a kiküldött előtt jelenjenek meg, mert ellenesetben a bélyegmentesség kedvezményétől elesnek. A kir. törvényszék, mint tkv. hatóság. Zalaegerszeg, 1914. évi junius hó 24-én. Dr. Fülöp s. k., törv. biró. A kiadmány hiteléül: Pirity s. k., kir. tkvvezető.