Magyar Paizs, 1914 (15. évfolyam, 1-51. szám)

1914-07-02 / 27. szám

MAGYAR PAIZS 1913. junius 18. jelentöeéges, hogy mind több és több ember szabadul föl az egész évi robotos munka alul és áldozhat egészségének. Munkában elnyűtt szervezetét pihentetvén, életét meg­hosszabbítja, ezáltal családjának jobb sorsba helyezését munkálhatja. Jó, egészséges, erőt visszaadó nyaralást kívánunk olvasóinknak, mely mégis legszelle­mesebb á saját tanyán. Mert megénekelte már Horácius is: Beatus iíle procul nego­tius . . . Az aratóünnepek történetéből. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma. Ez a buzgó ima száll fel az egekbe sok millió keresztény ajkáról mindennap és a világ minden részéről. Ezzel nemcsak azt fejezi ki a hivő, hogy a kenyeret tartja legszükségesebb táplálék­nak, hanem azt is, hogy a kenyérben Isten ado­mányát látja. De nemcsak a keresztények tekintik isteni ajándéknak a kenyeret, hanem annak tar­tották már az ókor népei is sok ezer évvel ezelőtt. Az ős ember nem ismerte a kenyeret, az megette azt, amihez hozzájutott, a gyümölcsöt, a gyökerest. Igen sok nép, amely a műveltség legalacsonyabb fokán áll, ma is csak igy szerzi élelmét s ha a növényvilág adományait már el­fogyasztotta, kiegészíti éléstárát az állatvilágból. Vadászik, halászik, állatokat tart és tenyészt. S ha az egyik területet letarolta, szedi a sátorfáját és odább vonul. Igy élnek Afrika belsejében ma is. Délamerikában nem sokkal külömb az Orinoko mentén élő néptörzsek életmódja, nekik a Maurila nevű pálma ad lakást, kenj eret, ruhát még italt is. De ezeknek a szabad törzseknek a száma mindinkább gyérül. Mert csakis olt van meg az ilyen nomád életnek a lehetősége, ahol aunyi a gyümölcs és gyökértélo, hogy azok egymagukban is biztosítják az emberek megélhetését. De mihelyt a szabad természet ilyen ajándéké elég­telennek bizonyult, letelepedtek az emberek és iparkodtak, hogy olyan élelmiszerre tegyenek szert, amely tartósabb mint a gyümölcs és a gyökérfélék és azoknál táplálóbb. Ilyen eleség a gabonafélék. A gabonaféléket már 4—5 ezer évvel ezelőtt is termesztették az ó egyiptomiak és kínaiak. Az egyiptomiak Isis istennő ajándékának tartot­ták, a régi görögök és rómaiak is istenek nevé­hez fűzték. Természetes tehát, hogy mint isteni eredeti! növényhez mindenféle vallásos czeremo­niát fűztek. Kínában ma is nagy szertartással jár a gabona, neműek elvetése. Egy bizonyos területen maga a császár szánt egy darabig, majd a herczegek és miniszterek folytatják a szántást és vetést, mindenféle vallásos ének közepette. Ilyenkor az egész udvar egyszerű földmivesnek öltözik. A régi görögök és rómaiak is tartottak úgynevezett cerealekat, vagyis Ceres istennő tiszteletére ünnepeket rendeztek és áldozatokat mutattak be, hogy az Istennő kegyeit megnyerjék, jó aratásuk legyen. Sokkal általánosabbak azonban a hálaadó ünnepek. Ó egyiptomban négyezer évvel ezelőtt már évenkiut 10 napig arató ünnepet tartottak Isis istennő tiszteletére. A régi klasszikus korban pedig a metageitnia vidám ünnepén zsenge gabonát és az első kenyeret áldozták Apollóuak mint napistenuek, akinek a kenyeret köszönhet­ték. Hálaadó istentiszteleteket tartottak a régi germánok is. A kereszténység elterjedése természetesen végét vetette sz ilyen pogány ünnepeknek, mindazonáltal később is ünnepnek tartották az aratás befejezését. Gazda és aratómunkás egyaránt vidám volt s mindenféle ünnepélyt rendeztek, A mezőről vig zeneszó mellett vonultak be a faluba, buzakalászból koszorút fontak s azt átüyujtották a gazdának verses jókívánságok kíséretében. A gazda viszont megvendégelte aratóit és velük együtt mulatott. Nagyon természetesen vidéken­kint más és más népszokások alakultak lu az idők folyamán. Lényegében azonban mindenütt egyforma maradt, mert mindenütt átadják a buzakalászból és mezei virágból font koszorút a gazdának, aki megvendégeli aratóit és áldomást iszik velük. Sajno?, a modem haladás, mint sok mindent, az arató ünnepet is áldozatul követelte. Ma már sok helyen megszűnt a régi patriarchális jó viszony arató és gazda között. Pedig kár. A régi éitékes népszokások megmentésén igen sokan fáradoztak. Igy egyik hires balatoni lürdótelepen Balatonszemesen, amelyet előkelő fővárosi- és vidéki közönség látogat a feledésbe menő arató­ünnepet elevenítette fel a község tevékeny olvasóköre, hogy a fővárosi közönségnek bemu­tassa, milyen volt a régi jó időkben az arató­ünnep. Az olvasókör tagjaiból huszonöt ta^u csikós bandérium alakult, amelyet fekete díszmagyar ruhában a kör elnöke, Dr. Kukuljevic József vezetett, a kör tasjai szintén magyar ruhában, ökrös szekereken helyezkedtek el a magyar ruhás menyecskék és lányok között. Nem hiány­zott még a czigány sem. Az egész társaság rezes banda hangjai mellett a grófi kastély elé vonult, hogy Hunyady Józsefné grófnőnek átadja a buza­koszorut, aki azt igen szívesen fogadta. Bár minél több gazdakör követné ezt a példát és megmentené a feledéstől ezt az ősrégi szép magyar szokást. íróasztalához ült és levelet irt. Becsöngette inasát és elküldötte a levelet. Félóra múlva megérkezett a párisi'elmegyógy­intézet főorvosa. Rodin mester eléje sietett. — Hivatott, mester ... — szólt meghajolva az i rkező. Rodin mester kezet nyújtott az orvosnak. — Baj van, — kezdte csendesen, — egyik kedves emberem, egyik nálam dolgozó fiatal szobrász . . . — Komoly a baj? — érdeklődik az orvos. — Nem. Viselkedése rendes. Csak vannak egyes dolgok, amiről teljesen ferde hihetetlen nézetei vannak. Aztán azokat ugy állítja be, mintha valóság volna ... De talán behivatom? . . . — Gzélunkat ugy nem érjük el, mester, — magyarázza a világhírű elmegyógyász. Szabad lesz talán intézkednem? . . . — Méltóztassék . . . — Először is az illető személyéről óhajtok feljegyzéseket tenni. Az orvos leült az íróasztalhoz és kis zseb­könyvébe jegyezte a Rodin mester szavait. — Az illető neve? — kérdé az orvos. — Csajkás József szobrász. — Születési helye Magyarország. És itt elővette Rodin mester a fiókból a többi adatokat és egy könyvecskéből olvasta tovább: Gsikvármegye. Vakarcs. 26 éves. Van érettségije. Iparművészeti iskolát végzett és Budapesten Stróbl mesteriskolájában volt. — Minden rendben van mester, — folytatta az orvos, — de mostantól kezdve én sügyvéd ur« vagyok, tehát igy szólítson. Bemegyünk hozzá és . . . igen, milyen tehetség? Mert rendelek egy domborművet magamról . . . — Tehetséges ifjú, — feleli Rodin mester, — különben nem törődném vele, hanem tovább küldeném. És még egyet: a domborművet az ő hazájából való márványban rendelje — ügyvéd ur, — mert akkor a bogarait feltétlen megfigyelheti. — Ugy lesz! — mondja az elmeorvos. Aztán Rodin mester először egy más mellék­terembe vezeti az elmeorvost, mert az egyenes rámenést kerülni akarja. Csak aztán mennek át a Csajkás műtermébe. — Isten hozta, mester! — jött eléjök moso­lyogva a székely szobrász. Rodin mester jókedvet mutatott és a góbé Heti hirek Helyiek. A Magyar Paizs érdekében meg kell emlí­tenünk, hogy bizony a mai megdrágult világban a többi lapokkal együtt színién csak küzdve küzd és ugy él. Még a fővárosi lapok is kezdik föl­emelni az árakat, mert drága és nehéz az élet. A Magyar Paizs érdekében mi is azt mondjuk, hogy bizony nehéz és küzdelmes az élet, azon­ban valahogy mégis meglennénk és megélnénk, ha legalább azt a kis előfizetést pontosan elkül­denék, azok, akikért ez a czikk íratott. A Magyar Paizmak félévi dija 2 azaz két korona. Gyűjtsünk a Csány szoborra! Gróf Batthyány Pál neve­napján Zalacsán . . . . 10 K — f. Kártya fillérek Zalacsán . 1 K 80 f. Czukelter Lajos Zalacsán . 1 K — f. Gróf Batthyány Ádám Zala­csán 1 K — f. Mai gyűjtésünk 13 K 80 f. üozzaadva a múltkori (39761 K 47 f) összeghez A Magyar Paizs gyűjtése máig 39775 K 27 fii). A mult heti 8 K 28 f gyűjtött összeget ki­mutattuk, de tévedésből oem csatoltuk az összeghez. 39753 K 19 f meg 8 K 28 f = 39761 K 47 fillérnek kell lenni a végeredmény­ben s mai gyűjtés ehez járul. Házasságok. Frim Pál oki. mérnök, a Frim Jónás és Fia körmendi fatermelö czég beltagja f. hó 23 án tartotta esküvőjét Obersohn Szidiké­vei, özv. Obersohn Mórné leányával Zalaeger­szegen. (Minden külön értesítés nélkül). — Kádár Sándor megyei árvaszéki jegyző, az egerszegi aranyifjúság egyik kiváló szimpatikus tagja f. hó 27 én vezette oltárhoz Zalaegerszegen Somossy Jutkát, Somossy Nándor nyugalmazott vasúti főellenőr leányát. A zalaegerszegi Kath. Legényegyletbea Kecskés Dezső dalárdát szervezett s vasárnap a 18 tagu uj dalárdájával részt is vett már a szombathelyi Kath. Legényegyletnek 25 éves emlékünnepélyén. Tizenhat egyletnek a dalárdája jelent meg Szombathelyen s Gróf Mikes János püspök jelenlétében fényes emlékünnepélyt tar­tottak, mely vidám mulatsággal végződött. Kecskés karnagy meghívta a szombathelyi, pápai és vas­vári egyletek dalárdáit s azok meg is ígérték, hogy résztvesznek Zalaegerszegen a legénylet ui házának szeptember végén tartandó felszentelési ünnepélyén. szobrász a bemutatás után azonnal rátért a j'oba hangulatra. — Csak pár perczet késett, mester, — szólt Rodinhoz. — Csodát látott volna! — Valóban? — érdeklődött Rodin mester. — Iger, — folytatta Csajkás, — Vilmos barátunk kecskemintázása remekelt . . . — Hogyan? Csak nem tört össze a gipsz­öntés? . . . — Oh, nem! Hanem a kapusné asszonyság oda ült a gipsz kecske alá és a modell helyett megakarta fejni . . . Mindannyian nevettek. Rodin mester a vállát is megveregette a kedves góbénak. — Mit szól, ifjú mester, az én arczomhoz? — kérdezi az orvos Csajkástól. — Hát... — és nézegeti, — hát igy oldalról igen eredeti vonások vannak rajta. Érdemes modell . . . — Megmintázna? Örömest, ha a mester is ugy akarja? — for­dult Rodin felé. — Hogyne! Szívesen! — mondja a mester.

Next

/
Oldalképek
Tartalom