Magyar Paizs, 1914 (15. évfolyam, 1-51. szám)

1914-05-21 / 21. szám

4 MAGYAR I' A I Z S 1914. májas 21. A Tüdővész ellen védekező Zalamegyei Egyesület, Árvay Lajos alispán elnöknek és Czobor Mátyás másod főjegyző titkárnak aláírá­sával lelkes' felhívást bocsátott ki a közönséghez, hogy minél többen lépjenek be ez önvédelmi egyesületbe, gyüjtöivet is csatolva a felhíváshoz. Abpitó tagsági díj egyszersmindenkorra 100 korona, rdendes tagsági dij öt éven át évenként 4—4 korona, s pártoló tagság egy korona. Gyütöiv nélkül is lehet jelentkezni Czobor titkárnál. Gróf Batthyány Pál országgyűlési képviselő ezen a héten járja váiasztói között a harmadik körútját, hogy számot adjon küldetéséről, ismer­tesse az ország állapotát, a politikai viszonyokat. Ez alkalommal a Zalaegerszeg—Zalalövő—Zala­tárnok közötti tarületen tesz választóinál látogatást. Mert nagy ám a zalaegerszegi választókerület. Nagy a területére nézve is, nagy a lakosságára nézve is. Lehetetlen egy évben elvégezni. A tavalyelőtti nyáron Zalaegerszegen, Zalakoppány, Bezeréd és Nagykapornak vidékéu tartott beszá­molókat. E területnek nagy részét időközben az uj törvény Pacsához csatolta. Tavaly nyáron Szepetk és Zalaistvánd környékén látogatott a a gróf. Most a Zalalövöi vidékre jött, mely az elvett nagykapcrnaki helyett uj csatolmány a zalaegerszegihez. A kerület inkább nőtt, mint kisebbedett. Summa-summarum 6000 választója van a Gróf Batthyány kerületének. Irigység­gel tekinthet olyan kollegáira, akik egy-egy oláhlakta vidéken lépnek fel. Azok csak egy­harmadnyi területet kell, hogy bejáijanak s hat­ezer helyett csak kétezer embernek a kérését, ostromlását kell kiállaniok. — A demokratikus és igazán népszerű kedvelt képviselőt titkárja, Czukelter Lajos kiséri körútján s Zalaegerszeg­ről még néhányan a tisztelői közül. Arra az időre, mig a Gróf képviselő látogatásokat tesz, családja Zalaegerszegen lakik az Arany Báráüy vendéglő­ban. Itt látjuk tisztelő közönségének a városában Gróf Batthyány Pálnét — szül. Inkey Valériát, özv. Pallini Inkey Káimánné—Szemző Lujza Öméltóságát, s Gróf Batthyány Lujzika kisasszonyt. — Gróf Batthyány képviselőt és kíséretét vasárnap délután Zalalövőn id. Thassy Imre földbirtokos s este Andráshidán Nagy László földbirtokos fogadta veudégasztallal. Református istentiszteletet tart áldozó csütörtökön délután 3 órakor a pápai főiskola kiküldöttje. Kót nj kanonok lesz vármegyénkben; amint megbízható forrásból jelezhetjük, Strausz Flórián alsólendvai esperes-plébánost és Kun Vilmos zalaegerszegi főgimnáziumi hittanárt legközelebb kinevezik kanonokoknak, amit mindkét egyházi férfiú megérdemel hosszas derék szolgálataiknak a jutalmául. Békenap volt május 18 án, s az összes iskolák megünnepelték 15 éves emlék-évfordulóját. A kőművesek sem dolgoztak, nem tudjuk, hogy ezt ünnepelték e, vagy csak egyszerűen sztrájkol­tak. A főgimnáziumban Bajó János szavalt Aranytól egy költeményt, Székely J. eredeti novelláját olvasta fel és Németh Gyula bő ismertetését adta elő, amelyet maga irt és amelyet mai számunkban közlünk. Mindhárom diák VII. osztályos. Eljegyzés. Frim Pál oki. mérnök, Frim Jónás és Fiai fatermelö czég beltagjta Körmendről, eljegyezte Obersohn Szidikét, özv. Dr. Obersohn Mórné leányát Zalaegerszegen. Uj dalárdát szervezett Kecskés Dezső a Kath. legényegyesületben. Nagyon készülnek az épitöfélben levő palotának a felavatására, amely remélhetőleg szeptember elején lesz. Készülnek továbbá Szombathelyre a Kath. társegyletnek 25 éves emlékünnepélyére, ahová már meg­hívták e jó reményű dalárdát. Üdvözlet Kecskés Dezsőnek a lelkes fáradtságért, mellyel a kulturális ügyeket szolgálja. Pót-országosvásir volt e hó 18-án, még pedg az állatvásár is és az apróságvásár is meglehetős gyenge volt az esős idő miatt. Eladó egy modera ház. 4—0 Megyeiek Nyugalomba vonuló föbirák, A mult héten tartott megyegyűlésen Takács Imre keszthelyi, Thassy Lajos zalaegerszegi föszolgabirák és Gózony István szolgabíró nyugdíjazását mondották ki, akik folyó évi szeptember elsején fognak nyuga lomba vonulni. Zalaegerszegre Thassy Xajos 'helyébe valószínűleg Mayer István novai főszolga­bírót fogják behozni, érdem szerint. Vasnti szerencsétlenség történt május 12 ón. Kenese közelében ugyanis földcsuszamlás miatt | a vonat kisiklott s a Balatonba zuhant két kocsi. | szeroncsére emberhalál nem tortént, csak kisebb­nagyobb sérülések. Az ut javításra egy hét kellett. Németh Lajos sümegi takarékpénztári tiszt­viselő, Németh Böske írónőnek, a Sümeg és Vidéke segédszerkesztőjének édes apja, május 15 én meghalt 63 éves korában. Farkas István sümegi főszolgabíró eljegyezte Nagykanizsán pócsfai Horváth Eugénia úrhölgyet. A nagykanizsai tanitói kör Kovács Miklós elnökletével gyűlést tartott, melyen jelen volt a Nemzeti Iskola szerkesztöie is, Háda József s a tanfelügyelőség részéről Odor Gyula segédtan­felügyelö. A gyűlésen Valentiny Miklós pölöskei tanító felolvasást tartott »A mi bajunk« czim alatt. Az ok és a tartalom az, hogy tanitók és papok többnyire ellenséges viszonyban vaunak egymással. Valentiny hivatkozik a szeretet vallására, Jézus tanítására, stb. Odor vallási kérdésnek minősítve e hivatkozásokat többször félbeszakította a felolvasást, sőt gyűlés feloszlatással fenyegetett. Ezt az eljárást a Nemzeti Iskola szerkesztője alapos megokolással kritizálja és helyteleníti. Mert, úgymond, a gyűlést az elnök vezeti és nem a tanfelügyelő. A tanfelügyelő csak feljelen­tést tehet a gyűlésen tapasztaltakról. Mi ugy véljük, hogy ebben az u. n. inczidensben valami félreértés történt. A Zalamegyei Gazdasági Egyesület Herteiendy Ferencz elnöklete alatt most tartotta meg évi rendes közgyűlését. Ezen elhatározták, hogy kormánytámogatással Mihályfalván, Zalalövőn, Alsólendván, Söjtörön és Csáktornyán állatdijazást rendeznek! November elsejétől pedig Tűrje és Söjiör községekben tejelöversenyt tartanak, melynek ellenőrzésével Heffler Ferenczet és Pajtay Eleket bizták meg. A nagykanizsai törvényszéken Závodi Albin utódjául Eörv Szabó Jenő odavaló birót nevezte ki a király elnöknek. Pályázatot hirdet segédjegyzói állásra Kis­szentgróton Paál szolgabíró junius 10-ig, — körjegyzői, esetleg segédjegyzói állásra Zala­szentmihályon Pálfy László pacsai fóbiró május 24 ig. A Szepetki Önkéntes Tazoltóegylet május 21-éű, Szepetken, Divald János vendéglőjében, saját pénztára javára zártkörű tánczvigalmat rendez,. Belépő személyenként 60 fillér, egyen­ruhás tűzoltóknak 40 fillér. Kezdete délután 3 órakor. Felülfizetéseket köszönettel fogadnak és a Magyar Paizsban nyugtáznak. Kitűnő czigány­zenéról, ízletes ételről és jó italokról gondos­kodnak. Zalaszentmihályon május 25 én lesz kör­jegyző választás. Valószínűleg Bogyay Kálmán ott működő helyettes jegyzőt fogják megválasz­tani, aki eddig is derék módon végezte hivatali teendőit, s a közönség előtt- igen népszerű. Távoliak Nőnevelö iatézati felvétel, A pápai református nőnevelö-intézet (tanítónőképző intézet és polgári leányiskola) internátusába junius 25-ig lehet felvételért folyamodni. Az iníernátusi ellátás teljes dija 600 korona, félkedvezményes dij 500 korona, egészkedvezményes dij 450 korona. Félkedvez­ményes helyre szegénysorsu református növen­dékek, egész kedvezményesre kizárólag dunán­tuli református egyházkerületben lelkész- és tanitó-leányok vétetnek fel. Jeles elómenetelü tanulók tandijeleugedésben és különböző ösztön-, illetve jutalomdijakban részesülhetnek, A 1. születési, 2. iskolai és (tanitóüőképzöbe jelent­kezőknél) 3. orvosi bizonyítvánnyal felszerelt kérvények a nt. éstek. főiskolai igazgató-tanácshoz intézendök s az intézet igazgatóságához Pápára küldendők. Vásározók figyelmébe. A soproni kereske­delmi és iparkamara által kiadott vásári helypénz­dijszabás-gyüjteménynek Zala- és Mosonmegyére kiterjedő harmadik és negyedik füzete most hagyta el a sajtót. A füzetek hasznos szolgá­latot tesznek mindenkinek, aki az egyes közsé­gek eltérő helypénzdijszabásainak határozmányai tekintetében hivatalos adatokon alapuló tájékozó­dást kíván szerezni. A terjedelmükhöz képest olcsó füzetekre azzal hívjuk fel olvasóink figyel­mét, hogy a zalamegyei díjszabást 50, a moson­megyeit pedig 10 fillérnek levélbélyegékben való beküldése ellenében a kamara bármely érdeklő­dőnek bérmentve megküldi. Ugyancsak megren­delhető még a kamara ál a sopronmagyei díj­szabás 30, a vasmegyei díjszabás pedig 40 fillérért. A nemzeti népszövetség és a bukaresti magyarok. A Bukarestben élő 60000 főnyi magyarság közművelődési egyesülete a mult évben kirándulást tervezett ősi hazájának so 1 a nem látott fővárosába Budapestre, A kirándulásra mintegy 5000 eu jelentkeztek iparosok, kereske­dők, nagyobb részben olyanok, akik Románia fővárosában állandóan letelepedve élnek, s vol­tak közöttük olyan magyarbarát román ügyvédek és orvosok is, akik idegenbe szakadt véreinkkel testvéri barátságot tartanak fenn. A mult nyár folyamán kitört második Balkán háborn és az utána bekövetkezett kolerajárvány azonban meg­akadályozta akkor bukaresti testvéreink buda­pesti látogatását. A közművelődési egyesület nem ejtette el a budapesti kirándulás tervét, hanem megvalósítását ezidénre halasztotta s a kirándulás idejét most a pünkösdi ünnepekre állapították meg. A budapesti tartózkodást 4 napra tervezték, mely idő alatt megtekintik a fő­város nevezetességeit és egy napra kirándulnak a festői szépségű Visegrádra is. A kirándu'ó magyarok a külföldi magyarság érdekeit is védelmező Nemzeti Népszövetséget kérték fel arra, hogy a látogatás programmját előkészítse, részükre különböző helyeken kedvezményeket eszközöljön ki és őket a fővárosban kalauzolja. A Nemzeti Népszövetség készségesen vállalta ezt a programmjának megfelelő feladatot, hiszen főczélja az, hogy az egész magyarságot egy táborba tömörítse társadalmi és valláskülönbség nélkül és a külföldi magyarság és az anyaország között meglazult kapcsolatot visszaállítsa és erő­sítse. Ennek a czéljának a szolgálatában különös súlyt helyez a Nemzeti Népszövetség arra, hogy tagjai között a magyarságot megosztó politika), társadalmi, és vallási különbségek kiküs/.öböites senek olyan módon, hogy mindenki a saját vallási meggyőződésének megőrzésével és ápolá­sával az Egységes magyar nemzeti társadalom­nak elvégzett muukája értékéhez mérten hasz­nos és érvényesülő tagja lehessen és hogy a Nemzeti Népszövetségbe beszervezett egységes magyar társadalom legyen alapja az egységes magyar nemzeti államnak. A bukaresti magyar­ság ezeknek a nagy érdekeknek felismerésével fordult a Nemzeti Népszövetséghez s megkere­sésében kifejezetten arra hivatkozik, hogy a magyar nemzethez való tartozandóságát a vallás erkölcsi alapon álló és a magyar nemzeti és népérdekeket felekezeti és társadalmi különbség nélkül szolgáló szövetséggel való kapcsolatban akarja külsőleg is kifejezésre juttatni. A Nem­zeti Népszövetség igazgatótanácsa örömmel fo­gadta a bukaresti magyarságnak ezt a hazafias indokból fakadó megkerosését, mely alkalmul is szolgál arra, hogy a Népszövetség a' külföldi magyarság szervezkedésének első nagy lépését a bukaresti magyarok között megtehesse. az elasztikus cipősarok figyelje meg TARTÓSSÁGÁT Irodalom. Művészet. A Vasarnapi Újság május 17-iki számáuak ritka szenzácziója van: közli • Gróf Andrássy Gyula korfui, albániai és montenegrói utazásának

Next

/
Oldalképek
Tartalom