Magyar Paizs, 1914 (15. évfolyam, 1-51. szám)

1914-01-01 / 1. szám

f f A, !. szám Z-r-r 1 -i . -r^-.-:^^ / lengtél b-sehnoz . ZBIOX^T-a-bltL Lajos = ( bokbé^t q-yörg y lap't* ajdonos. XV. 1381) ^alaagaMm , 1914 január I. SáeSMtéd ir ; érra iker 04 f fá\ én* 2 kwt 04 f S«syrtrt 1 kor. 04 f í JJSB 8 fislér, Hirdetések dija megegyezés szériát. Nyilttér sora 1 kor Szerkesztőség kiadóvata*: Wlasics-ntcta 8, MEGJELENIK HETENKENT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE Tisztelettel kérjük olvasóinkat, ujitsák meg az előfizetést, hogy a lap-küldés meg ne szűnjék. Bucsu az öreg esztendőtől. Soha még búcsúzkodás könnyebb szívvel nem történi, mint ez a mostani. A babonás 13 szám valóban megfelelt a hozzá fűzött rettegésnek. Siralmasabb, nehezebb esztendőt talán csak az elnyomatás első esztendejében szenvedett a magyar. Nemcsak arról a tizen­három vármegye lakosságáról van szó, akiket árvíz, égiháború mindenükből kiiosztott és most ínséges napokat látnak, a közirgalom keserű kenyerét eszik, — nemcsak ezekről a százezrekre menő családokról van szó, nemcsak a szintén ezrekre menő munka­nélküliekről, akiknek karácsony éjszakáján talán elég meleg hajlékuk sem volt, — _____—.—„ L^,—^^ - , hanem szó van a kenyérkereső Magyarország minden tagjárói, akit ez az 1913. esztendő oly súlyos gondok elé állított És nem is hisszük, s nem is merjük meg­jósolni, hogy azokat a romokat, a melyeket az 1913. esztendő itt hagy, a jövő esztendő­ben, minden szomorú emlékezés nélkül, el­tudjuk takarítani. Nem hisszük, hogy az idők nehéz járása egyszerre megszűnjön, hiszen olyan nagy gazdasági sebeket ejtett egész Európán a kelet villongása és háborúja, hogy az európai világháború réme ellen állított szuronyerdő milliárdos terheit sínyli a közkereső polgárság minden rétege. Nem csak itthon, nemcsak Európában, hanem az egész világon gazdasági pangás és ennek nyomában szükség és nyomorúság van. Az Amerikából érkező hajók Európa minden kikötő városába hozzák a megcsalódott ki­vándorlókat ; Amerikában sincs munka, az osztrák-magyar konzulátus éppen most adja tudtul, hogy annyira megostromolták a haza­utazásra szükséges hajójegyekért, hogy többé senkinek sem szolgálhat. Ennek ellenére, ezrével jönnek haza a magyarok, jelezve, hogy az 1913-ik esztendő Amerikára is meghozta a maga gazdasági válságát és nem csak a magyarok balcsillaga ragyog egyedü'. az égen. Az öreg esztendő! mennyi gondot, aggo­dalmat és bánatot okoztál nekünk, mily örvendezve bucsuzunk tőled és várjuk jobb reményekkel az ujat. Mi lenne az ember a remény i Mkül! kiált fel egyik munkájában j Eötvös U K»n bizonytalan jövőnk­nek legje bo .„.u.ója u. xemény, mely annál szebb virágot hajt, minél ifjabb annak kebele, kiben a reménység duzzad. És ha elnézem az ágynak esett, reménytelen beteget, akinek bágyadt szeméből mégis a reménység sugara tör elő, — végtelen hálával vagyok a Gond­viselés iránt, hogy az embernek a nehéz életküzdelemben, a reménység vezércsillagát adta. Nagy okunk van kívánni, hogy az öreg esztendő súlyos gondja elmúljon rólunk. Hany embert viselt meg ez az öreg esztendő olyan zordul, hogy talán talpra sem állhat, | ha exisztencziájának ekkora megpróbáltatása várna rá a jövőben. De lehetetlen, hogy ez a gazdasági, ipari és kereskedelmi válság a maga egész hidegségével átmenjen a közeledő uj esztendőre, hiszen a reménységnek hajnali sugára mintha bevilágítaná az öreg esztendő utolsó sötét éjszakáit, mintha derengene egy szebb, egy jobb jövő felé. Jövel boldogabb uj esztendő! Enyhítsed gondjainkat valósítsd reményeinket, teljesítsd vágyainkat. Ami viszályos magyar nemzetünk­nek hozz békét. Hogy jobban szeressük a hazát, semmint gyűlölni tudjuk egymást, mert nem egy politikai hiten vagyunk. Hozz békét az egész emberiségnek, mert hiszen a mult esztendő szomorú tapasztalása szerint mindtn háborút megsinylenek nemcsak a hadakozó felek, hanem azok is, akik tétlenül nézik a véres párviadalt. Hozz békét az egyeseknek, Hozz több szeretetet a szivekbe, mely az emberekből távozóban van. A reménykedőnek a szivével nézzünk a köze­ledő újesztendő felé, remélve, hogy mindenesetre jobb lesz, mint a melyiknek nyomába lép. Bőtermő esztendő kellene nekünk és ennek nyomába nagy gazdasági, ipari és kereske­delmi fellendülés, hogy az erővesztett emberek talpra álljanak, hogy a munkanélküliség nyomasztó gondja és insége megszűnjön. És bár az uj esztendő ne látogatna meg csapá­sokkal, köz-szerencsétlenségekkel, melyekben oly kérlelhetetlen volt elődje, a most letűnő öreg esztendő. Folyómedrek vize folyna le csendeden, vész nélkül; terhes fellegek vonul­nának el kárt nem okozva, hanem megter­jmékenyitve áldásos esővel az ősi magyar 0isi már. — Daruay Kálmán regénye. — Különös ember is ez a Darnay Kálmán. Hogy nem mindennapi, az bizonyos. És hogy értékes tényezője nemzeti közműveltségünknek, az még bizonyosabb. Darnay Kálmán igazában vaskereskedő — volt. Talán mintegy 30—35 esztendeig volt vas­kereskedő Sümegen. De már e pályája kezdetén történt, nem tudom, anekdota é, vagy valóság, de igaz is lehet, hogy a magas vár oldalából kiásott valaki egy patkót s a régi rozsdás patkót Darnay megvette egy 4 krajezáros pakli dohányért. Vaskereskedő. Illik hozzá. Ez a vaspatkó lett volna az ő muzeumának a sarkköve. Azután ásott maga is, kapott iDgyen is, vásároit drágán is, de szakadatlanul gyűjtött harmincz esztendőn keresztül, s nemcsak patkókat s bronz és kő­korszakbeli leleteket, hanem minden jelét, jegyéi és eszközét közeli és távoli kultur-világunknak, a Kisfaludyak helyétől elkezdve az erdélyi fejedelmek földjéig. Egymaga teremtett — igaz, hogy harmincz­éven át — egy csinos, elég gazdag, de mindenek felett értékes muzeumot, melyet az állam nem­régiben megvásárolt, nem tudom, 30 vagy 40 ezer koronáért De az ilyen dolognak nincsen ára. Az ilyen műveltségi, lelki, erkölcsi dolgok megbecsülhetetlánek. Ki tudja megmondani, mennyit ér? Ki mondhatná meg azt, hogy mit ér a tudomány? Méterrel és grammokkal meg­mérheti é valaki a tudományt? a szellemet? az erkölcsöt? Ezeknek az értékét? Megmérheti é valaki a léleknek az erejét, annak az idők és emberek százaira és millióira való hatását? Nem tudom én, mennyit ér az ő muzeuma. Csak azt tudom, hogy ő most már uem foglal­kozik a boltos mesterséggel. Muzeumi igazgató. Előkelő czime, rangja s érdemrendjei vannak. Királyi tanácsos. A régészeti tudósokkal egy sorban. Hire—neve és becsülése nagy, s kül­földön nagyobb, mint itthon. Ez már csak igy szokott lenni. Hanem elég érdekes a dologban az, hogy ő csinált egy akadémiát a — maga számára. Nem ugy alapította, mint Gróf Széchényi Ferencz a muzeumot, s mint ennek a fia a Tudományos Akadémiát; hanem ugy, hogy a fundamentum ásástól kezdve ő volt végig a napszámos munkás. Felépítette. Aztán beiratkozott a saját csinálta akadémiáján tanulónak. De ugy, hogy a tanár is maga volt. Egymaga tanult és tanított a nagy épületben. S most az archeológiai tanárokkal egy színvonalon van. Nem olyan ördögi dolog ez. De tisztelni és szeretni való. Ha kapott egy rongyra tépett szabadság­zászlót, annak a kedviért, de sokszor csupán arról olvasva is megtanulla a Pro libertate tör­ténetét. A kiásott bronz és kőszerszámokról, fegyverekről leolvasgatta a négyezeresztendős népeknek temetkezési szokásaikat, életmódjukat házasságaikat, harczaikat, törvényeiket stb. S ahová a sas szem sem láthat be, ott segit a fantazia. A tudományt a képzelődés hol megelőzi, hol nyomon követi. S Darnaynak költői fantaziája is van. Regény! irt az őskori emberről, Oisimár czim alatt Gisimár szépséges szép leány volt. Ingár rette

Next

/
Oldalképek
Tartalom