Magyar Paizs, 1913 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1913-02-27 / 9. szám

1913. február 27. M A tt Y A R . P A ÍZ S 3 ben két három felekezeti iskola nyomorog 10—12 tanulóval, holott az állami iskola jobban taníthatná. De nagyhiányt képez a létező iskolák fejletlensége s a tanítók csekély száma is, ami kitetszik abból is, hogy 781 tanítóra átlag 120 tanköteles jut. 9 Drágább lesz a piacz. A Balkán félszigeten most végbemenő háború nemcsak pillanatnyi pénzfeszültséget okoz Magyarországon, hanem évek hosszú során fogjuk gazdasági hatását is érezni. A Balkán államok territoriális elhelyezkedését, ipari és mezőgazdasági fellendülését s ennek következtében a Balkánpiaczok elvesztését teljes figyelem nélkül hagyjuk, csak arra terjeszkedünk ki, a mi momentán fenyeget és a mi leginkább gazdaasszonyainkat érdekli. Ez az élslmi piacz várható és tetemes megdrágulása. Tudvalevőleg 20.000 bolgár jött be rendszerint ebben az időtájban, mikor e sorok napvilágot látnak, Magyarországba, akik a városok és falvak végén felállították egyszerű vizemelő páter noszteraikat és túrták, kapálták, öntözték a földet. Hihetetlen, hogy iparkodásuk nyomán micsoda gazdag termés lett zöldségben, paradicsomban, káposztában, retekben, paprikában, hagymában. A bolgár ember nem tekintett föl soha esőért az „ égre, neki akármilyen száraz nyár volt, gyönyörűen diszlett a telepe, mert folytonosan öntözte, vizzel elárasztotta és a felülről lesütő napfény csodaszerüen nevelte az 6 piaczi áruit. Az ember a piaezon pedig álmélkodom, mikor négy fillérért hét nyolcz paprikát, olykor kétannyit is, meg tömérdek zöldséget lehetett kapni. Mikor a magyar embert a bolgár konyhakertészkedésre lelkesítettük, mosolyogva jegyezte meg: — Minek pepecseljek vele, mikor a feleségem egy-két fillérért a bolgároktól annyit vehet belőle, hogy egy egész hétre elég. És hozzá az a csodálatos, hogy a bolgárok egy hold föld árendájában horribilis pénzeket fizettek. Többnyire négyszeresét meg a kurrens bérleti árnak. És mégis boldogultak! De hogy boldogullak! Nomina sunt odiosa. Azért nem uevezzük meg annak a budai bolgárnak a nevét, aki egyszerű bolgár kertész létére ötmillió korona kölcsönt ajánlott föl a bolgár kormánynak, mikor a török-bolgár háboiu most kiütött. Tehát a bolgár kertészkedés nem olyan apró, félválról elintézhető dolog. Azt hisszük, minden esztendőben jó sok milliót vittek haza harisnyaAVeirtheimjükben a bolgárok. De most nem erről vad szó. Most arról van szó, hogy ez a szorgalmas, iparkodó külföldi igen gyér számban jön vissza. Ami egyenesen azt jelenti, hogy a piacainkon mint tömegáru az ugorka, paprika, zöldség, saláta, káposzta, nagy részben hiányozni fog. A kereslet nagy lesz, a kitíálat kevés, ez pedig kellemetlen áremelő hiiással lesz. Az bizonyos, hogy ha gazdaasszonyainknak a konyhapénz eddig kevés volt, ezután még kevesebb lesz. Budapest határában már ebben az időben itt voltak a bolgárok, talajt előkészi teni, p lánlát nevelni, most iészbea eihuliotiak a csatamezöu, részben még táborban vannak, nagyban és egészben pedig végképpen otthon maradnak, mert a .bolgár kormány a meghódított föídön fogja a maga polgárait letelepíteni. És a miiyen hazafias a bolgár, hogy a háború prokla málásakur ezrével raent haza tőlünk és ezrével jött vissza Amerikából, ez a hazáját szerető faj örökre bucsut mond hazánknak, melynek zöldségpiacait uralta. Egyelőre pedig kevés reményünk van, hogy a mi magyar népünk be fog rendezkedni konyhakertészetre, Sok idő fog addig eltelni, míg a mi népünk a kertészkedés pepecselő munkáját megszokja. Amilyen virtussal és könnyedén vágja a rendet és rakja a buza keresztet asztagba, éppen olyan immel-ámmal foglalatoskodik a kerti kapával és locsolóval. De ne essünk kétségbe! Csak átmeneti baj mutatkozik és bízzunk benne, hogy két nagy tényező: szükség és haszon megfogják változtatni a nép kedvét és hangulatát. Sokat váiunk a földmivelésügyi miniszter konyha kertészeti mintatelepeitől. Sokat várunk attól az intézményié , mely Nagytétényben száz magyar mezőgazdasági munkást oktat ki gyakorlatilag a konyhakertészetré. Ez a száz munkás márajövó évben száz városban rendezi be bolgár telepét, s igy ha minden esztendőben száz munkást , képeznek ki, igy egy pár esztendő múlva mégis csak lesz elég konyhakerti telepünk, mely a különben egyre növekedő szükségletet elfogja látni. Sovány vigasztalás azonban mára és a legI közelebbi esztendőkre. Az bizonyos, hogy a boli gárok elmaradása piaczunk megdrágulását fogja ; előidézni. Éppen azon a tájon kezd szorítani a ; csizma, ahol már úgyis nagyon kellemetlenül ; éreztük a szorítást. Mindjárt gondoltuk, hogy a i drágaság csak fokozódni log. mikor hallottunk a j drágaságot megszüntetni aksró ankettekrői. Még I ezek a szófiai beszédek mindenütt csak a kér j dés elmérgesitésére voltak alkalmasak. Azt a ; férfiút szeretnők már a gáton látni, aki cseleke ] detekkel akarja a piaczi drágaságot megszüntetni, | nem pedig ankettekkel. Ki az a nagy ember? | Ki az a bátor ember? Hadd nézzünk a szemébe? És hadd vegyük le előtte a kalapot. A törökök. !

A törökök, akik valamikor régen, évszázadokig sanyargatták hazánkat, — most minden jel szerint — elpusztulnak Európából. Igy lesz vége j minden dicsőségnek! Csak egy bizonyos, hogy í ami jót vagy rosszat tesz az ember, — túléli J öt. Túléli a nemzetet is. Igy, mikor a török í nemzet megszűnik mint európai hatalom, meg\ illetödéssel valljuk be, hogy a törökök, akiknek buzogánya ütését, mint a keresztény őrállói mi magyarok fogtuk fel Európa keresztény népei számára, — emberségss ellenséges volt. Tisztelte fajunkat, nyelvünket, vallásunkat. Neki elég volt, hogy leigázott és megsarczolt; de ki nem irtott. Még a középkor öldöklő harczaiban is volt mértéke : asszonyt, gyermeket nem bántott. Nemes ellenfelünk volt. Megérdemli részvételünket. Mit is vészit most a török? Ha Drinápolyt feladja, Európa-Törökországból nem marad meg neki csak a konstantinápolyi kerület, amelynek jó ha egymillió lakosa van. Elveszt tehát ötmillió Í

alattvalót és mintegy 55 ezer négyszög angol mértföldnyi területet Európában. Marad ugyan neki Ázsiában tízszer annyi területe, mint amennyit vészit, de itt már lakói nem annyira törökök, mint örmények, kurdok, arabok, berbe rek. Legtöbb az arab a nagy homoksivatagon, a bibliából hires Tigris és Eufrates völgyein, ahol az első emberek bölcsőjét sejtik. Kétségkívül egy nemzet haldoklik előttünk. És minő hatalmas nemzet! Hányszor rettegtette egész Európát. A történelem szinpadáu a tizenharmadik század elején jelennek meg a törökök és közben hatszáz évet ismeretlenség és küzdel mek során a turáni mély földben éltek, tehát ott, ahouuét a magyarok is megiudultak uj hazát keresni. Ez a közös bölcső mutat a török atya fiságra, amelyet némely tudósunk élénken bizonyít. Ozmán névü szultánjuk veti meg lábát Európában s ennek az uralkodónak nevéről hívják a törököket máskép ozmánoknak is. Bajazet, Murát és Mohamed uralkodóik alatt hallatlan hírre és hatalomra tettek szert. II. Mohamed foglalja el a kelet római császárság fővárosát, Konstantinápolyi, 1453 ban. Ugyancsak ez a hatalmas uralkodó meri a száján azt a bü-zke szót kiszalaiian'i, hogy a mint ugy Isten van az égben, a földön is csak egy u b het es persze, ez az ur nem lehet más, mint az igazhitű muzulmánok, a törökök császára, a szu táD. j Ez a uagy dicsőség előttünk uiegy füstbe. Mi í nekünk hagyta a végzet, hogy lássuk egy nagy ! nemzet las*u haldoklásai. ? M! is hozia meg a töröknek a régi világban az ö nagy halalmát? A janicsárok. A gyermekkorukban katonai pályára nevelt éb részben a I leigázott országokbol rabszíjra fűzött gyerekek, 1 akiket katonailag kiképeztek, töröknek neveltek. A janicsár török nyelven uj csapatot jelent. Ez I az uj csapat és a szpáhik, a lovashuszárok győz | tek mindenütt. De azt is meg kell vallani, hogy i a régi török ékesebb virtusokkal volt felruházva. Első volt, aki Európában rendszeres katonaságot ; tartott. Ez volt hatalmának főoka. A mostani török elpuhult. Azt mondják, hogy a háborút még sem a katonai virtus hiánya döntötte el, hanem az, hogy megvoltak vesztegetve és sokan az intézők a katonai élelmiszereket ellopták. Most is, mikor a béke, — megengedjük, hogy tőlük áldozatokat kérő — galambja hozzájuk repült, ahelyett, hogy egyet értéssel nemzetükről a szerencsétlenséget elhárítani sietnének, — egymás ellen ármánnyal támadnak: a török nép két pártra, a régi és uj : törökök pártjára szakadt, kilencz embért lelőttek, 1 köztük a hadügyminisztert és az uj törökök a nemzet roskadozó hajóján csellel magukhoz ragadták a kormányt. Váljon fogják-e a korMányt csak ugy is tartani, mint akiket elmartak? Váljon megmenthetik-e még legalább azt, ami még megmenthető? Szorongva nézzük, hogy pártviszályuk nem fogja-e más népek békéjét is szorongatni ? A töröktől hatalmában, még a leigázott népek sem tagadhatták meg elismerésüket, — most a török halódásában, sok részvétet tapos le és éppenséggel nem mutatkozik méltónak őseihez. Igy lesz vége minden dicsősé nek! Tanuljunk magyarok, akik szintén szerelünk viszálykodni, pártoskodni, széthúzni, mikor együti kellene tartanunk. Vemet László. A Csány szoborügyről. Meghívó. A Csány-szoborbizottság ta jait tisztelettel meghívom f. hó 25 én kedden d. u. 4 órára a városház tanácstermébe értekezletre. Tárgy: Kotál Henrik műépítész beadványának tárgyalása a közte és Istók szobrászművész között létesülhető egyezségkötés ügyében. Zalaegerszeg, 1913 február 22. Dr. Thassy Gábor, biz alelnök. Jegyzőkönyv. A Csány szoborbizottság Dr. Thassy Gábor alelnök elnökletével bizottsági ülést tart Zalaegerszegen 1913 febr. 25 én a városház tanácstermében. Jelen vannak: Dr. Thassy Gábor, D.. Kele Antal, Medgyesi Lajos, Siinitska János, Tuczy János, Borbély György, Pásztor Imre, Heincz János, Fehér Miklós. Elnök megnyitja a gyűlést s a mai jegyzőkönyv hitelesítésére felkéri Medgyesi Lajos és Tuczy János bizottsági tagokat. Elnök előadja, hogy Kotál Henrik műépítész terjedelmes levelet intéz a bizottsághoz, melynek tartalma főbb pontjaiban a következő: 1. Megjegyzést tesz a műépítész a f. évi január 20. jegyzőkönyvi határozatunknak reá vonatkozó pontjára, hogy t. i. evvel egy másfél év előtti beadványát intézte el a bizottság. 2. Az 1911. márczius 31 Istók szobrásszal kötött szerződésünkben tett eljárásunkat jóhiszemű tévedésnek tartja, arra vonatkoztatva, hogy olyan dolo^g is belejött a szövegbe, miről az előző uapon nem volt szó. 3. Általában pedig ragaszkodik ahhoz, hogy a Csány szoborműnek építészeti munkáit ö végezze, s az érié járó dij is őt illesse, mert ö együtt pályázott a szobrászművésszel s a tervezet közös szellemi munkájok, nem nyugszik bele a jan. 20. határozatunkba, melyben tudtára adta a bizottság, hogy a szobrásszal kötött szerződésünk alapján közte és a szobrász közt szerződés k >tendő, hogy a neki járó íjat is kiadhassak, küiönben az igénye a bizottsággal szemben megszűnik; Istók szobrásszal ő nem md megegyezésre jutni, ö aláírja — úgymond — az általa megszerkesztett szerződést, v gy. aláír egy a bizof-ág által megszerkesztendő és az ismert fellé:eleket és megállapodásoké magában foglaló szerződést, de olyat, amilyet Istók elébe ad. nem ir alá; kifogásolja a köztünk és Istók szobiász közölt kötött szerződésünk azt a pontját, hogy mi bizottság csak I-tók szobrász utalványozására adhatjuk ki neki a dijat, mert hiszen ő nem alárendelt váilalkzzó, hanem közös szellemi müvésztárs; 1 heiyteleuiti egyáltalában, hogy a szerződésünk l kötelezi őket egymással való szerződéskötésre, j mert hiszen nekik már előbb megvolt a szerj ződésük s csatol is egy Istók szobrásztól aláírt ígéretet, másolatban, mely még az eredménytelen ! első pályázatukra is vonatkozik ; — végül azt hiszi, hogy a bizottság mód'it fog keresni és | találni arra nézve, hogy a szobor-kérdés minden oldalt kielégítő módon jusson dűlőre. A bizottság erre a beadványra az előadottak után előbb két megjegyzést tesz: 1. Téved Kotál Henrik műépítész ur, mikor azt irja, hogy az ő másfél év előtti 1911. aug. 1 én irt levelét most intézte el a bizottság a f. év jan. 20. ülésen. Ezen a bizottsági ülésen nem is foglalkozott az ő régi levelével. Arra annak idejében azonnal válaszolt volt a titkár, hogy a