Magyar Paizs, 1913 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1913-06-26 / 26. szám
1913. junius 26. MAGYAR P A í Z S 3 nagy ritkán, adja meg a pozíciót, több okra vezethető vissza, melyeknek idővel való megszűnése felér egy tisztességes fizetésreudezés hatásával. Ezen tekintélyt rontó körülményeket ismeri micden kartársam. Nem czélom itt a panaszkodás, a kesergés, mégis csoportosítok néhány anomáliát, mert a sérelmek felidézése és állandó evidencziában tartása fokozott küzdelemre ösztökél bennünket azok legyűrésére. Megtalálhatók ezek városon ép ugy mint falun. Hivatalos lapunk sőt tekintélyes sajtóorgánumok foglalkoznak sok mindenről, iuteusiv világításba helyezvén állásunkat, fizetésünket, helyzetünket, helyesen és helytelenül alkalmazott egyéni magatartásunkat. Más azonban a helyzetünk ugy megvilágítva, ahogy azt egy passiv szereplő tolla megvilágíthatná, ha nem kellene félnie a felszínre juttatott sérelmek folytán előálló retorzióktó 1. Éu csupán azokat az apróknak látszó de nagyjelentőségű tényeket, mozzanatokat hozom fel, melyekről általános a — hallgatás! Szoros összefüggésben van társadalmi helyzetünk munka körünkkel s így nekünk össze kell függnünk közönségünk közszellemével. EÍ pedig nagyon nehéz és sokszor quasi lehetetlen is. Sokszor általánosan műveletlen a környezet, melyben élünk s ez gálo'ja tevékenységünket s annak sikerét sokszor roszindulalulag le is rontja. Sajnos de való, hogy índolencziára találunk a közigazgatás közegeinél, s legtöbbször rosszindulatra a klérus tagjainál. Legyünk Uraim igazán őszinték s valljuk meg, hogy ez igy van. A közigazgatás hivatva van támogatni, segíteni a lanitót munkájában. A közigazgatásnak lojális kötelessége megosztani a terhet, elhárítani az akadályokat a kuliura szövétnekét hordozó tanitó útjából. S mit lálunk, személyes torzsalkodások, egymás munkájának lekicsinylésében őrlődik le az élet. Leszögezett igazság, hogy a közigazgatás kebelében legtöbb helyen a tanügy csak harmadrendű kérdés. Példának hozom fel az iskolai mula; zlásokat. Ismétlem, ez a szerencsétlen t öif lessége a Uniténak legtöbb helyen operettfii urává teszi a lanilól, bár ép ugy lehetne, illetve vállhatna ez javára is. 11a látná az a nép a tanilónak szeretetteljes kérése, jóindulata figyel meztetése után a kellő szigort érvényesítő fegyelmezést, bizony más pedagógiai eredménylenne az egész vonalon s nem lenne aláásva a repu'.áczló. Hiába tesz aztán felesleges panaszt, mosolyognak az illetékesek s azt mondják: az az ember tulbuzgó! Tehet panaszt a tanfelügyelőséghez, bizottsághoz: a községében mégis kinevetik alaptalan fenyegetésével, amikor a »kiirással« mumusozik. Ehhez hasonló kreaturikus dolgot nagyon sokat lehetne még felhozjí. Szomorú állapot, hogy nálunk a tanitói nyugdijabphoz a községeknek kell hozzájárulni. Ez is nagyon deprimáló, mert hi-z nem bocsatkozha lünk polémiába avval, aki azt mondja, hogy: még a nyugdiját is mi fizetjükt Hányszor hallottam azt mondani — különben becsületes, józan észjárású — falusi emberektől, hogy mi tartunk kanászt, baktert, mestert! IIol vagy te kulturország!? De hisz ez nem is lehet máskép, amíg ugy kívánja a legfelsőbb hatóság az iskola ügyeit kezeltetni, a tanítóját ellenőriztetni, hogy egy neveletlen, világtól elmaradt paraszt iskolaszék, paraszt elnökkel képezi az — elsőfokú hatóságunkat. Szorosan véve tclán közöttünk nem aktuális az alább felhozandó súlyos merénylet tekintélyünk ellen, de közvetve bár bennünket is érzékenyen érint. A papok most is a takácsból, szürszabóból lett mesternek szeretik képzelni felekezeti tanítóikat, akik, hogy ugy mondjam, hagyják magukat kezelni. Alantas közegnek, iskolaigazgatói minőségükből kifolyólag rendelkezésük alattinak tartják. Úgyannyira, hogy ez a hatalmi viszketegség még a gazdasszonyára is átragad. Régi közmondás az, hogy »Tudok azonban esetet, hogy tanitótársam kerités ügyét a papgazdasszonyhoz terjesztelte elő kellő revereucziával s annak rossz avagy ! jóindulatától függött a siker.« 1 Ha gazsulirozott, volt kerítés, ha nem, hát j írhatott vagy hetvenhétszer felettes hatóságaihoz, j mégis csak a papgazdasszony protektorátusa ! jutott érvényre. j Ilyen, igazáu nyomorult állapotok bizony nem i szereznek tekintélyt se faluo, se benne ! j Mindezek c>ak jelzem, kikapot- skiccek a | tanitó társadalmából s markánsabb vonással lehetne ! azt az örökös tojástánczot festeni, melyet járunk. Mindenek daczára azonban, a visszatarthatatj lan kulturális előhaladás, a müveit társadalom í segitő támogatásával meg fogja hozni, ha összetartunk : a kellő megbecsülést és társadalmi { poz cziót. I Addig rnig ez bekövetkezik, érjük meg, mert I meg kell érni ama szép, de sovány vigasztalással ; mit Eötvös báró hitt, hogy »Nem az bjldogit S amit bírunk, hanem az a meggyőződés, hogy amit biiunk, azt megérdemeltük.« B. L. i ! l : A szamárlétra, máskép: rangkórság. Állítólag demokraták vagj unk. A demokrataság pedig állítólag abban állna, hogy minden ember egyenlő, legfeljebb egyik ember többet tud, vagy többet dolgozik, mint a másik. De nálnuk, az állítólagos demokrata világban, a több tuclásu, vagy a nagyobb dologképesség által vagyont szerzett ember a leggyakoribb esete'.!ben rangkórságba esik é-3 várja Bécsből a pityke esőt. Az emberek szeretettel osztályozzák magukat tensurakra, tekintetes urakra, nagyságos ujakra, és kegyelmes urakra. Még csak az hibázik, hogy • egyesek eiső és másodosztálj u alisteneknek i neveztessék ki magukat. j Ordító bizantinizmus ez. Az emberek egy része, i mivelhogy egy czimeres pecsétgyűrű vau a bir: tokukban, melyet állítólag az öregapjuk öregj apjától örököltek: őrjöngve szaladgál azután, hogy az elkallódott nemességét kimutassa. Mások uj | nemesség szerzésében fáradoznak. Pénzért is 1 vásárolják. És ha sikerül megvenniök, akkor az ' ujdousült nagyságos nemes urnák a fia lenézi \ az apját, mivelhogy az apjának egyetlen nemes őse sincsen ellenben neki már van egy. A régi nemes pedig a kamarásság megszerzése után futkározik és a szokásos uyolcz nyolcz ősöket hajkurássza valahonnan elő, hogy méltóságos ur lehessen. Mert akkor mindjárt kere; kebb a világ. A paraszti mondásnak ugyan az a • nézete efelett, hogy: páleza a kezébe, nix a zsebébe. | A régi magyarság igazugyan, hogy nemességet ! ismert, de más egyéb rangok mind később szárJ 1 , máztak be hozzánk, mrut a nyugat kultúrájának 5 kinövései. Ami kitüntető rendünk van, az mind osztrák. | A Szent István-rend volna talán magyar-rend, de az sem az: még az alapszabályai is idegen ' nyelven vannak szerkesztve. De hát hasra kell esni minden idegen előtt, mert ez igy előkelő. A trafikba, ha bemégy, minden jobbfajta dohányneműt idegen nyelven kell megnevezned, hogy megkaphasd. Ellenben, ami olcsóbb ennélfogva hitvány, annak magyar neve van. Igy fejlesz- tődik nálunk a magyar önérzet. Ami előkelő, annak franczia, török vagy spanyol neve van; ami komisz, annak lehet magyar nevet is adni. Vannak ugyan kivételek. Szabolcsban egyik Kállaytól, mikór a birtokán vadászott egy osztrák főherozeg, azt kérdezte az utóbbi, hogy mennyi idő óta birtokosok ezen a szép helyen? Azt mondta a szabolcsi földesúr, hogy kilenczszáz év óta. Amire a fenség a további hasonló kérdések feltételétől legkegyelmesebben elállott. A Kállayak is lehettek volna már grótok akárhányszor, ha akartak volna: de nem akartak. Az a | nézetük, hogy j'y suis et j'y reste. (Polgár vagyok | és polgár akarok maradni). Andrássy Gyula volt : belügyminiszternek az apját herczegi rangra ? akarták emelni Bécsben, ami elől azzal a fogás| sal tért ki, hogy uíncsen elég vagyona ahhoz, • hogy herczegi módon élhessen, j A népuek, amely a rangkórságosokat eltartja, ; semmiféle titulusa nincsen, legfőleg olykor szeI liden megjegyzik felőle, hogy komisz paraszt, j Pedig, amiként a győzelmes csatában nom a j fenséges vagy a kegyelmes hadvezérek ontják a i vérüket, hanem a közlegény, akként az állam| fentartási harezban sem a titulus-keresőnek, : hanem a népnek, a magyar népnek a munkája j az irányadó. i Talán jó volna, ha a képviselőházból Szabó í István parasztképviselő ur nem panaszolná fel azt sérelem gyanánt, hogy a parasztot paraszt; nak nevezik. Hiszen mifelénk a paraszt annak ; hiszi, tudja, vallja magát és büszke arra, hogy j ép ezen oknál fogva a nemzet testében ő az I egyedüli független osztály. í Miután nyilvánvaló, hogy a népszokások egy| kori uri szokások voltak és később vétettek át a nép által; miután nyilvánvaló, hogy a nép még nemzeti viseletét is azért hagyta el, mert annak 1 abbanhagyását az uraktól lálja : valószínű, hogy ' a rangkórság még ő bele is beleüt, mint a dög! vész a nyájba. Nemzeti érdtk volna, hogy ha a ; rangkórságosságba is beleülne a dögvész. A. H. i Hivatalos rovat. j ad. 6673/913. Hirdetmény. Közhiné teszem, hogy folyó évi junius 17-én fenti szám alatti hirdetményemben az első pontban tévesen sertésvész helyett »sertésorbáncz« ragadós állatbetegség jeleztetett, tehát újból közzé' teszem, hogy sertésvész miatt a heti vásárok i tartását betiltottam. i Széna, szalma, szálas takarmány és trágya l kivitele a fertőzött udvarokból tilos, i Sertésekre marhalevelek kiadását betiltottam I és sertésekről szóló marhalevelek bevonását el| rendeltem. j A beteg fertőzés gyanús sertéseknek az egészí ségesektől való elkülönítését elrendelem, miért í is felhívom a város lakosságát, hogy a setéseik' nek megbetegedéséről és elhullásáról a rendőr! kapitánynál jelentést tenni annál is inkább kötei lességüknek tartsák, mert az ezt elmulasztók az \ 1888. évi VII. tcz. és az 1900. évi XVII. tcz. j értelmében 200 koronáig fognak sújtatni. | Zalaegerszeg, 1913. évi junius 23-án. FÜLÖP, h. polgármester. f ! Helyiek. i A Zalaegerszegi Irodalmi és Művészeti ! Kör ez évi rendes közgyűlését f. hó 28 án, szombaton délután 6 órakor tartja az ipartestület épületében (Csány-utcza) melyre a kör t. tagjait ezúton hivja meg a választmány. A közgyűlés tárgya: elnöki megnyitó, titkári jelentés, pénztári jelentés, továbbá a köri tiszviselők s a választmány tagjainak megválasztása, a jövő munkaprogrammjának