Magyar Paizs, 1913 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1913-06-26 / 26. szám

1913. junius 26. MAGYAR P A í Z S 3 nagy ritkán, adja meg a pozíciót, több okra vezethető vissza, melyeknek idővel való meg­szűnése felér egy tisztességes fizetésreudezés hatásával. Ezen tekintélyt rontó körülményeket ismeri micden kartársam. Nem czélom itt a panasz­kodás, a kesergés, mégis csoportosítok néhány anomáliát, mert a sérelmek felidézése és állandó evidencziában tartása fokozott küzdelemre ösz­tökél bennünket azok legyűrésére. Megtalálhatók ezek városon ép ugy mint falun. Hivatalos lapunk sőt tekintélyes sajtóor­gánumok foglalkoznak sok mindenről, iuteusiv világításba helyezvén állásunkat, fizetésünket, helyzetünket, helyesen és helytelenül alkalmazott egyéni magatartásunkat. Más azonban a helyzetünk ugy megvilágítva, ahogy azt egy passiv szereplő tolla megvilágíthatná, ha nem kellene félnie a felszínre juttatott sérelmek folytán előálló retorzióktó 1. Éu csupán azokat az apróknak látszó de nagy­jelentőségű tényeket, mozzanatokat hozom fel, melyekről általános a — hallgatás! Szoros összefüggésben van társadalmi hely­zetünk munka körünkkel s így nekünk össze kell függnünk közönségünk közszellemével. EÍ pedig nagyon nehéz és sokszor quasi lehetetlen is. Sokszor általánosan műveletlen a környezet, melyben élünk s ez gálo'ja tevékenységünket s annak sikerét sokszor roszindulalulag le is rontja. Sajnos de való, hogy índolencziára találunk a közigazgatás közegeinél, s legtöbbször rosszin­dulatra a klérus tagjainál. Legyünk Uraim igazán őszinték s valljuk meg, hogy ez igy van. A közigazgatás hivatva van támogatni, segíteni a lanitót munkájában. A közigazgatásnak lojális kötelessége megosztani a terhet, elhárítani az akadályokat a kuliura szövétnekét hordozó tanitó útjából. S mit lálunk, személyes torzsalkodások, egymás munkájának lekicsinylésében őrlődik le az élet. Leszögezett igazság, hogy a közigazgatás kebelében legtöbb helyen a tanügy csak harmad­rendű kérdés. Példának hozom fel az iskolai mula; zlásokat. Ismétlem, ez a szerencsétlen t öif lessége a Uniténak legtöbb helyen operett­fii urává teszi a lanilól, bár ép ugy lehetne, illetve vállhatna ez javára is. 11a látná az a nép a tanilónak szeretetteljes kérése, jóindulata figyel meztetése után a kellő szigort érvényesítő fegyelmezést, bizony más pedagógiai eredmény­lenne az egész vonalon s nem lenne aláásva a repu'.áczló. Hiába tesz aztán felesleges panaszt, mosolyognak az illetékesek s azt mondják: az az ember tulbuzgó! Tehet panaszt a tanfelügyelő­séghez, bizottsághoz: a községében mégis kineve­tik alaptalan fenyegetésével, amikor a »kiirással« mumusozik. Ehhez hasonló kreaturikus dolgot nagyon sokat lehetne még felhozjí. Szomorú állapot, hogy nálunk a tanitói nyug­dijabphoz a községeknek kell hozzájárulni. Ez is nagyon deprimáló, mert hi-z nem bocsatkozha lünk polémiába avval, aki azt mondja, hogy: még a nyugdiját is mi fizetjükt Hányszor hallottam azt mondani — különben becsületes, józan észjárású — falusi emberektől, hogy mi tartunk kanászt, baktert, mestert! IIol vagy te kulturország!? De hisz ez nem is lehet máskép, amíg ugy kívánja a legfelsőbb hatóság az iskola ügyeit kezeltetni, a tanítóját ellenőriztetni, hogy egy neveletlen, világtól elmaradt paraszt iskolaszék, paraszt elnökkel képezi az — elsőfokú ható­ságunkat. Szorosan véve tclán közöttünk nem aktuális az alább felhozandó súlyos merénylet tekinté­lyünk ellen, de közvetve bár bennünket is érzékenyen érint. A papok most is a takácsból, szürszabóból lett mesternek szeretik képzelni felekezeti taní­tóikat, akik, hogy ugy mondjam, hagyják magukat kezelni. Alantas közegnek, iskola­igazgatói minőségükből kifolyólag rendelkezésük alattinak tartják. Úgyannyira, hogy ez a hatalmi viszketegség még a gazdasszonyára is átragad. Régi közmondás az, hogy »Tudok azonban esetet, hogy tanitótársam kerités ügyét a papgazdasszonyhoz terjesztelte elő kellő revereucziával s annak rossz avagy ! jóindulatától függött a siker.« 1 Ha gazsulirozott, volt kerítés, ha nem, hát j írhatott vagy hetvenhétszer felettes hatóságaihoz, j mégis csak a papgazdasszony protektorátusa ! jutott érvényre. j Ilyen, igazáu nyomorult állapotok bizony nem i szereznek tekintélyt se faluo, se benne ! j Mindezek c>ak jelzem, kikapot- skiccek a | tanitó társadalmából s markánsabb vonással lehetne ! azt az örökös tojástánczot festeni, melyet járunk. Mindenek daczára azonban, a visszatarthatat­j lan kulturális előhaladás, a müveit társadalom í segitő támogatásával meg fogja hozni, ha össze­tartunk : a kellő megbecsülést és társadalmi { poz cziót. I Addig rnig ez bekövetkezik, érjük meg, mert I meg kell érni ama szép, de sovány vigasztalással ; mit Eötvös báró hitt, hogy »Nem az bjldogit S amit bírunk, hanem az a meggyőződés, hogy amit biiunk, azt megérdemeltük.« B. L. i ! l : A szamárlétra, máskép: rangkórság. Állítólag demokraták vagj unk. A demokrataság pedig állítólag abban állna, hogy minden ember egyenlő, legfeljebb egyik ember többet tud, vagy többet dolgozik, mint a másik. De nálnuk, az állítólagos demokrata világban, a több tuclásu, vagy a nagyobb dologképesség által vagyont szerzett ember a leggyakoribb esete'.!ben rang­kórságba esik é-3 várja Bécsből a pityke esőt. Az emberek szeretettel osztályozzák magukat tensurakra, tekintetes urakra, nagyságos ujakra, és kegyelmes urakra. Még csak az hibázik, hogy • egyesek eiső és másodosztálj u alisteneknek i neveztessék ki magukat. j Ordító bizantinizmus ez. Az emberek egy része, i mivelhogy egy czimeres pecsétgyűrű vau a bir­: tokukban, melyet állítólag az öregapjuk öreg­j apjától örököltek: őrjöngve szaladgál azután, hogy az elkallódott nemességét kimutassa. Mások uj | nemesség szerzésében fáradoznak. Pénzért is 1 vásárolják. És ha sikerül megvenniök, akkor az ' ujdousült nagyságos nemes urnák a fia lenézi \ az apját, mivelhogy az apjának egyetlen nemes őse sincsen ellenben neki már van egy. A régi nemes pedig a kamarásság megszer­zése után futkározik és a szokásos uyolcz nyolcz ősöket hajkurássza valahonnan elő, hogy méltó­ságos ur lehessen. Mert akkor mindjárt kere­; kebb a világ. A paraszti mondásnak ugyan az a • nézete efelett, hogy: páleza a kezébe, nix a zsebébe. | A régi magyarság igazugyan, hogy nemességet ! ismert, de más egyéb rangok mind később szár­J 1 , máztak be hozzánk, mrut a nyugat kultúrájának 5 kinövései. Ami kitüntető rendünk van, az mind osztrák. | A Szent István-rend volna talán magyar-rend, de az sem az: még az alapszabályai is idegen ' nyelven vannak szerkesztve. De hát hasra kell esni minden idegen előtt, mert ez igy előkelő. A trafikba, ha bemégy, minden jobbfajta dohány­neműt idegen nyelven kell megnevezned, hogy megkaphasd. Ellenben, ami olcsóbb ennélfogva hitvány, annak magyar neve van. Igy fejlesz­- tődik nálunk a magyar önérzet. Ami előkelő, annak franczia, török vagy spanyol neve van; ami komisz, annak lehet magyar nevet is adni. Vannak ugyan kivételek. Szabolcsban egyik Kállaytól, mikór a birtokán vadászott egy osztrák főherozeg, azt kérdezte az utóbbi, hogy mennyi idő óta birtokosok ezen a szép helyen? Azt mondta a szabolcsi földesúr, hogy kilenczszáz év óta. Amire a fenség a további hasonló kér­dések feltételétől legkegyelmesebben elállott. A Kállayak is lehettek volna már grótok akárhány­szor, ha akartak volna: de nem akartak. Az a | nézetük, hogy j'y suis et j'y reste. (Polgár vagyok | és polgár akarok maradni). Andrássy Gyula volt : belügyminiszternek az apját herczegi rangra ? akarták emelni Bécsben, ami elől azzal a fogás­| sal tért ki, hogy uíncsen elég vagyona ahhoz, • hogy herczegi módon élhessen, j A népuek, amely a rangkórságosokat eltartja, ; semmiféle titulusa nincsen, legfőleg olykor sze­I liden megjegyzik felőle, hogy komisz paraszt, j Pedig, amiként a győzelmes csatában nom a j fenséges vagy a kegyelmes hadvezérek ontják a i vérüket, hanem a közlegény, akként az állam­| fentartási harezban sem a titulus-keresőnek, : hanem a népnek, a magyar népnek a munkája j az irányadó. i Talán jó volna, ha a képviselőházból Szabó í István parasztképviselő ur nem panaszolná fel azt sérelem gyanánt, hogy a parasztot paraszt­; nak nevezik. Hiszen mifelénk a paraszt annak ; hiszi, tudja, vallja magát és büszke arra, hogy j ép ezen oknál fogva a nemzet testében ő az I egyedüli független osztály. í Miután nyilvánvaló, hogy a népszokások egy­| kori uri szokások voltak és később vétettek át a nép által; miután nyilvánvaló, hogy a nép még nemzeti viseletét is azért hagyta el, mert annak 1 abbanhagyását az uraktól lálja : valószínű, hogy ' a rangkórság még ő bele is beleüt, mint a dög­! vész a nyájba. Nemzeti érdtk volna, hogy ha a ; rangkórságosságba is beleülne a dögvész. A. H. i Hivatalos rovat. j ad. 6673/913. Hirdetmény. Közhiné teszem, hogy folyó évi junius 17-én fenti szám alatti hirdetményemben az első pont­ban tévesen sertésvész helyett »sertésorbáncz« ragadós állatbetegség jeleztetett, tehát újból közzé­' teszem, hogy sertésvész miatt a heti vásárok i tartását betiltottam. i Széna, szalma, szálas takarmány és trágya l kivitele a fertőzött udvarokból tilos, i Sertésekre marhalevelek kiadását betiltottam I és sertésekről szóló marhalevelek bevonását el­| rendeltem. j A beteg fertőzés gyanús sertéseknek az egész­í ségesektől való elkülönítését elrendelem, miért í is felhívom a város lakosságát, hogy a setéseik­' nek megbetegedéséről és elhullásáról a rendőr­! kapitánynál jelentést tenni annál is inkább köte­i lességüknek tartsák, mert az ezt elmulasztók az \ 1888. évi VII. tcz. és az 1900. évi XVII. tcz. j értelmében 200 koronáig fognak sújtatni. | Zalaegerszeg, 1913. évi junius 23-án. FÜLÖP, h. polgármester. f ! Helyiek. i A Zalaegerszegi Irodalmi és Művészeti ! Kör ez évi rendes közgyűlését f. hó 28 án, szombaton délután 6 órakor tartja az ipar­testület épületében (Csány-utcza) melyre a kör t. tagjait ezúton hivja meg a választ­mány. A közgyűlés tárgya: elnöki megnyitó, titkári jelentés, pénztári jelentés, továbbá a köri tiszviselők s a választmány tagjainak megválasztása, a jövő munkaprogrammjának

Next

/
Oldalképek
Tartalom