Magyar Paizs, 1913 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1913-10-09 / 41. szám

2 miniszter a középiskolai tanterv késaitő közoktatási tanácshoz intéz, egy szuszra elmondja ezeket a régen ismert szülői kesergéseket és azt hisszük, hogy meg is indit egy egészséges szellemi mozgalmat az egységes középiskola felé. Mert középoktatásunk ezt a reformot el nem kerülheti. Azt a körülményt, hogy a gymnasiumok népesek, a reáliskolák néptelenek, egy okos tantervvel megszüntethetjük. Mi sok ezren már régen mondjuk, amit a miniszter most kezd, hogy a latin és görög nyelvek túltengő tanitása megszűnik, több időt nyerünk a reáltárgyakra és a reáliskola egyszerűen olyan tantervet kaphat, amilyen atyafiának, a mostani gymnasiumuak van. Ezzel megteremtődik az egységes középiskola, mely ugyan szakit a klasszikus hagyományokkal, de a modern élet levegőjéből annál többet enged a tantermekbe, a melyeknek erre a levegőre olyan nagy szüksége van. Mindenesetre komoly méri ^elést igényel az is, hogy az elemi oktatás szemléltető és kifejtő módszere helyébe olyan egyenesen meg csináljuk-e némely középiskola ósdi szellemében vezetett prelegáló tanítási módot. Tessék elképzelni azt a gyermeklelket, melybe a tanár ur magyarázó módon ismereteket ömleszt, holott az előtt az önkifejtő módszer keretén bslől játszva jutott a maga képzeteihez, fogalmaihoz és ismereteihez. A tanárképzés terén kell reformálni az oktatás módját és odahatni, hogy az alsó osztályokban a tudós tauár letudjon ereszkedni a ra a szintájra, ahol a gyermekek lelkével találkozhat. Nem általáuoskodunk, mert kivétel mindenütt van és némely tanár hivatása szeretetéből ugy is gondol ezzel az elsőrendű nagy faladattal, ha képzésének iránya mast is szabna elébe, de mindenesetre szükség van általános jellegű és olyan intézkedésekre, hogy a középiskolának legalább I-ső osztályáaunak van ereje eltörölni a kisebbet, a megyéket is.'

; Azonban csakis az állam érdeke vezeti öt, amikor a közigazgatási tisztviselők kinevezésének .szükségességét hirdeti. Hiszen az autonom közigazgatás támadóinak egyik legsúlyosabb panasza az volt, hogy a választott tisztviselők nem is a megyének, hanem csak egyes érdekköröknek a tisztviselői. Nem akarja, hogy ez a panasz a kinevezett tisztviselőkkel szemben oda módosuljon, hogy ezek nem is az államDak, hanem a kor,nánynak a tisztviselői. Ezért kívánja az egyéni függetlenség biztosítására a tisztviselők jogviszonyainak törvényes szabályozását, mint az államosítás legszükségesebb feltételét. Grünwald Béla a vármegyére irányuló reformtörekvéseiben Eötvöi tanításaiból indult ki, de sokkal bővebb a programmja, mint az Eötvösé. Nem azonosítja a vármegyét a közigazgatással s a közigazgatás államosítása után is fontos szerepet szán a megyének. És ebben már Kossuthnak és a muricipiálistáknak a nézetét vallja, akik szintén azt hirdették, hogy a megye sokféle közéleti funkczióra hivatott a közigazgatáson kívül, ámbár ők ezt sem akarták elvonni tőle. Grünwald Béla a megye múltjából állapítja meg jövendő hivatását. Azt mondja, hogy a múltban a hatósági, gazdasági és kulturális önkormányzat szervezete volt s azt kívánja, hogy a hatósági önkormányzat megszüntetésével a gazaasági, kulturális és filántopikus önkormányzat intézményévélegyen. MAGYAR PAIZS

, ban a növendék ismereteinek megszerzésében ne lásson olyan nagy ugrást, míut a melynek neki irányítják, — némely helyen •Őszintén félünk attól, hogy a miniszter szózata rossz helyre van adresszáiva. A közoktatási tanács a tudomány ?égi emlőin táplált öreg vaskalaposokból áll jobbára. Emlékszünk, hogy negyedszázaddal ezelőtt micsoda viaskodás volt a középiskolai törvény tárgyaláskor a klasszikus nyelvekért és akkor tényleg győztek is a — klasszikusok. Mert a kérdés, melyet a miniszter meg fogott, nem olyan uj, mint a hogy némelyek hiszik. Régen érezik már a tanügy mezején, hogy a német scolasztikusok eszme áramlatából valahogy ki kellene vergődni és az iskolának praktikus czélokat szolgálni. A ,,Non scolae, sed vitae discímus" régi elv, vallották is mindenkoron, de azért nem valósították meg. Most se fogják adui olyan olcsón s kíváncsiak vagyunk a miniszterre, hogy a közoktatási tanács bizonyosan régit követelő szelleme előtt takarodót fuj-e, vagy kitart a maga ideálja, a praktikus czélokat szolgáló egységes középiskola követelése mellett? A dolog nem közömbös. A jövő nemzedéknek szellemi felfegyverkezéséről, az élet nehéz harczaiban való kellő megállásáról van szó. Lehetetlen, hogy ez a szülők ezreit ne izgassa, ne érdekelje. V. L, A fin gazember. Irta: Pakots József. A Széky kúrián nagy volt a szomorúság. A nagyasszony naphoszszat az ambituson ült és várt valamit. Késő ősz volt. A Nyárád parti fák rézvörös szint váltottak s az országúton a borvizes székelyek szekerei csikorogtak. Küszöbön a tél, a borvizesek messzi utjokról siettek hazafelé. A nagyasszony szomorúan nézte a koczogó szekeredet és felsóhajtott: A vármegyét az állam mellett mintegy a szervezett társadalom orgánumává akarja tenni. S a jövő kétségkívül ebben az irágyban fogja a vármegyék szervezetét tovább fejleszteni. Az a hivatás, amelyet a vármegyének száü, jelenleg az egyesületek programmja, de ezek csak kevés sikerrel tudnak czéljuknak megfelelni. Az egyesületi adó, amely nem ismer progresszivitást, mindig ugyanazoknak a társadalmi köröknek a vállára nehezedik s nagyon sokan — nem is a legszegényebbek — egyszerűen a »nem adózunk® álláspontjára helyezkednek. Ha az állam a megyére hárítja a társadalom terheit, bizonyára felhatalmazza arra is, hogy az önkénytes »subsidium«-ot kötelező adózássá változtassa s az igy nyert óriási összegeket részint közvetlenül, részint az életképes egyesületek segélyezésével nagy társadalmi czéljaira fordíthassa. A kötelező adózás elve /oltaképen csak így válnék teljessé. Az uj feladatok átvállalásával természetesen nem a közgyűléseké volna a megye életében a főszerep, hanem a különböző bizottságoké, mert az ilyen aprólékos munka lehetetlenné teszi nagy tömegek együtt működését. S a bizottságok működésének sikere érdekében uj elemre is volna szükség a vármegyei életben: a választott és virilista tagokon kivül olyanokra, akik közvetett választás utján, különböző testületek kiküldötteiként jutnának a vármegyei képviselők közé. A megye uj feladatai háttérbe szorítanák a 1913. okSéber 2. — Oh, az a fia, az a fiu . . . — Az a fiu; gazember! —csattaat fel hirtelen egy bársonyos hang az ambitus végéről. — Ne, ne! A nagyasszony tiltakozva emelte- tel a kezét és könyörögve nézett az urára. S^éky Barnabásra. Székv Baraabás eszterhás szemöldökei összerándultak. Megfordult és tehetetlen haraggal bámult bele a levegőbe. A nagyasszony szomorúan folytatta: — Ne bánsd azt a flut, liátba beteg szegéoy. Ágyban fekszik és nincs senkije, akivel irathatna. Ez a mentség vigasztalásnak oly szomorú volt, hogy a nagyasszony szrméból kiszökött a köanv. Szé-ky Barnabás észrsvette ezt a könnyet és hirteien lelohadt a haragja. Odalépett öreg. hitvestársához és szelíden megfogta a kezét. — Öreg bolondok vagyunk mi ketten, — mondotta elérzékenyülve — nagyon szivünkhös nőtt az a fiu. Aztán, hogy elrejtse felindulását, újra pottogni kezdett: — Biztos, hogy kutya baja sincs a kölyöknek. Éli világát. No de majd megtanítom emberségre! Elmegyek utána, el én, ha még oly messze is van %a a Pest! A nagyasszony szomorúan ingatta a fejét, — Nem mégy te oüa, Barnabás. Széky Barnabást ez a tagadásbavevés még jobban feltüzelte. — Már hogyne mennék! — dohogta mérgesen. — Ma indulok. Vagy holnap. De elmegyek. Meglátom én, mért hallgat ugy az a kölyök. Hát mi már nem is élünk a számára? Egyszerűen meghaltunk? Mi? Felutazom! Ez a fenyegetés nem volt komoly. Hanem amikor már télre kezdett fordulni az idő s a fiu még mindig nem adott életjelt magáról, a Széky kúria öreg lakóit majd felvetette a nyugtalanság. Széky Barnabás egy napon saroglyába tétette a rókatorkos bundáját, megirta a testamentumát s odaállott a nagyasszony elé: — Megyek Pestre! A nagyasszony halotthalvány lett erre a kijelentésre. Még az aranykapcsos piros klárísgvöngysor is, amely olyan fiatallá tette a fehérhajú nagyasszonyt, elsápadt a nyakán. De aztán erőt vett magán, nem akart gyengébb lenni, mint politikai mognyilaikozásokat, a uagy politikai harczok idején a megyének inkább a népfelkelők szerepe jutna s az volna a kötelessége, hogy biztosítsa künn a perifériákon a zavartalan, csendes munkát. De azéit nem kellene teljesen lemondania arról a befolyásukról, amelyet, a régmúltban a politikai élet fejlődésére gyakorolt. Sőt módosított formában ezt a politikai jelentőségét még erősíteni is lehetne, ha megvalósulna Kossuthnak 1870-ben Irányi Dánielhez irott levelében kifejtett s ujabb időben **) felújított az a tervezete, hogy a főrendiház első sorban a vármegyék kiküldötteiből alakuljon. Ez a reform a régi rendi vármegyének diszével ékesítené fel a jövő uj, munkás vármegyéjét. Azok a retormeszmék, amelyeket Grünwald Béla Eötvös müvei alapján és egész életének tanulságaként hirdetett, még nem valósultak ugyan meg, de körülöttük nagy irodalmi vita folyik s lassankint bejutnak a nagy, nemzeti programmpontok közé, mint ahogyan odajutottak Eötvös reformtervezetei is, amelyeket a 48-iki nemzeti és demokratikus reformokkal együtt éppen azok valósították meg, akik eleinte ellenük legtöbbet küzdöttek. Suszter Oszkár. **) L. „Választott főrendiház" irta Lippay Zoltán. (Magyar Hírlap, 1913 április 27.