Magyar Paizs, 1913 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1913-01-23 / 4. szám
2 de egyet sem ismerek ezek között olyat, aki valami közjóra áldozatot hozott volna. Ha azok a jövevények nem volnának, bizony még annyi sem tőrtént volna, mint amennyi tőrtént. Tessék szivükre termi kezöket s szóljanak, nincs-e igazam? Node nagyon eltértem, nem erről akarok beszélni, hanem egy indítványt szeretnék tenni, bár tudom, hogy hiába valóság, nem lesz belőle valóság. Az az indítványom volna, hogy segítsünk a korcsolyázás hivein. A városnak szándékában van az Erzsébet ut keleti oldalán elterülő mély fekvésű szántóföldeket kisajátítani és sétatérré alakítani. Ebben a sétatérben egy nagyobb darabot 10—15 cm. magas párkányzatu beton medenczévé kellene alakítani, amely homokkal töltve, nyáron két-három tenuisz pályának adna helyet, télen vizzel elárasztva kitűnő korcsolya pályául szolgálna, ami már 2—3 fokos hidegben is használható volna. Igaz, hogy e beton pálya s egy megtelelő melegedő ház, elég sokba kerülne, de bőven meghozná az amortizácziót az egész évi használat jövedelme. Természetesen én ezt városi kezelésben gondolom s ezzel szemben a meglevő egyesületnek egyetlen feladata volna, csekély vagyonkáját a városnak átengedni. Mert végre is nem a czimek és tisztségek teszik a dolog lényegét, nem az a kívánatos, hogy korcsolya egylet legyen, hanem az, hogy használható jég legyen. Akiknek szavuk lehet ez ügyhöz, gondolkodjanak indítványom fölött, talán nem is olyan rossz az, legalább is van olyan mint a halastó g mdolata. Pásztor Imre. Szomorú farsang. — Levél a szerkesztőhöz, — Tisztelt Szerkesztő Ur! Mint a derült égből elóczikázó villám, ugy hat reám egy-egy ujsághr, mely arról szól, hogy tekintettel a közgazdasági helyzetre, ez idén itt, vagy ott nem fognak far sangolni. Nem fognak bálokat rendezni. Nem akarom elhinni, hogy a közgazdasági helyzet oly súlyos lenne, mely kötelezne, hogy az életnek minden öröméről lemondjuak. Nem akarom ezt elhinni, mert az élet napi jelenségei mást hirdetnek. Például Budapesten az orosz császári ballet valami tiz estén négyszeresen felemelt helyárak melleit vendégszerepelt és olyan érdeklődés volt, hogy napokkal előbb kellett jegyekről gondoskodni annak, áki a borsos nézűivalót látni akarta. Színházak, kabarék, állandóan zsúfolva vannak és ha Auffenherg lovag ur volna még MAGYAR PAI ZS most is a hadügyminiszter, félnüuk kellene, hogy a sok mulató embert meglátja (a bakkarat asztalokat nem is véve számba) és menten az ármádiának kivasalandó uj miliócskákra gondol. Hogy nehéz viszonyok között élünk, ki tagadná azt? De hogy minden farsangi mulatságtól el kellene tekinteni, azt tagadom. 1849 ben sokkal szomorúbb farsangja volt a magyarnak. Amikor a nemzet teste valóban ezer sebtől vérzett. Azért nem akadt, olyan kishitű magyar, aki az ifjúságot Terpsicherétól el akarta volna tiltani. Akkor is botorság lett volna, most inkább az. A mostani közgazdasági helyzet egyáltalában nem igazolja az ilyen savanyu elhatározást. Más okbaa kell keresnünk a farsangi kedv teljes megszűnését. És talán helyes nyomon vagyunk, amikor azt hisszük, hogy a farsangi mulatságok beszüntetését a társadalmi fényűzés teremtette meg. Az az oktalan és nevetni való versengés, melyet a bálbamenők ruhákban és ékszerekben kifejteltek. Manapság már nem tánczolni mennek az emberek a bálba, hanem ruhájukat mutogatni és egymás epéjét fakasztani. Ez az oka, hogy a mi báljaink nem a pajzán jókedv, a vigadás, az otthon h'gyott gondok tanyája, hanem a szigorú és előkelő, kevésszavú kimértségé, fádság, blazirtság, elsavanyodott és titokban sóhajtozó embereké, kiknek a fényűzés itt kiterjesztett mérete gondot okoz. Hej! a mi apáink nem igy mulatoztak. Akkor még elég volt a perkál viganó s az egész báli költség nem rúgott annyira, a mennyibe ma a kozmetikus szerek kerülnek. Ugy vélem, jó nyomon tartok, mikor azt hiszem, hogy ha ezeket a nem bálozunk jeliige alatt megjenő újsághíreket azok szellemi szülöttjének tartom, akik már meg roskadoztak a fényűzés versenyében és mint a letört lovat törlik minden versenyről — ö is letörve, kétségbeesve kiáltja nem bálozunk jelszavát. De ezeknek mi viszont azt kiáltjuk a fülükbe : Budapesten van egy „Hólapda" nevü társaság. Tagjai csupa jónevü emberek. Ez a társaság „vissza az egyszerühöz" elvet irta a zászlajára, és csak látni kellene, hogy e varázsos elv következtében milyen m sés mulatságokat rendez. A toalettek talán otthonn készülnek, muszlin és krepp desin helyett batiszt és perkál, ezekért nem fáj senki feje; azért a jó kedvnek im már száműzött gráciája mosolyog be az egys:erüség e reneszánszába. Ne azt hirdessük tehát, hogy nem bálozunk, nincs jogunk az ifjaság örömeit elorozni és elfagyasztani, hanem hirdessük azt hogy egyszerű ruhában, de apáink jókedvével megyünk farsan golni ebben a nehezebb esztendőben is. És az egyszerűségnek ezt a Hólapdáját a mi városunkban is a társaság előkelőségének kell elkezdeni, mert csak igy csinálhatunk az egyszerűségnek divatot. Vajha némi foganatja lenne szerkesztő ur régi hivének, a kis bakfimak. 1912 január 23. Hivatalos rovat. Zalaegerszeg r. t. város polgármesterétől. 13796. 1912. Hirdetmény. Közhirré teszem, hogy az 1910. és 1911. évi vármegyei pótadó pótkivetési lajstromok az 13436. ni. 908. jkv. 825. számú törvényhatósági közgyűlési határozattal alkotott szabályrendelet 6. § ában irt rendelkezéseknek szem előtt tartása mellett a városi adóhivatalnál 8 napon át vagyis folyó év jaguár hó 23 tói 30 ig bezárólag közszemlére kitétettek, a hol is a hivatalos órák alatt bárki által megtekinthetők. Zalaegerszeg, 1912. január 21 én. FÜLÖP, h. polgármester. Zalaegerszeg r. t. város tanácsától. 61. 1913. ~ Hirdetmény. Zalaegerszeg r. t. város tanácsa «Skublies Jenő alapítványa elagott és önhibájukon kívül elszegényedett, zalaegerszegi önálló iparosok segélyezésére® tett 1000 koronás alapítványnak 1911. évi julius 1 tői 1912. évi junius 30 ig felszaporodott s az alapító levél értelmében kiadanió 45 K 38 fillér azaz negyvenöt korona 38 fi.lér kamatjára pályázatot hirdet. 1. Pályázhat minden elaggott és önhibáján kivül elszegényedett zalaegerszegi önálló ipatos, valláskülönbség nélkül. 2. A város képviselőtestületéhez czimzendő bélyegmentes kérvényhez csatolandó pályázó szegénységét, családi viszonyait és gyermekeinek számát, életkorát és kereseti viszonyait feltüntető bizonyítványt. 3 Pályázó elaggottságát igazoló városi tiszti orvosi bizonyítvány. 4. A kérvéuy 1913. évi január 31-én déli 12 óráig adandó be a polgármesteri iktatóba. Zalaegerszeg r. t. város tauácsának, 1913. január 18-án tartott ülésében. FÜLÖP JÓZSEF s. k, h. polgármester. Heti hirek Helyiek. VarOBi közgyűlés volt szombaton és folytatólag héttőn d. u. Fülöp József polgármester helyettes elnökletével, Dr. Korbai polgármester betegsége miatt. Az 1913 költségvetésről tudjuk, hogy kétszer is visszavetette a közgyűlés s azt óhajtolta, hogy azt a városi törvények figyelembevétele nélkül csinálja meg a tanács, — a tanács azonban a törvénye? alapra helyezkedve készítette el a költségvetést s most hétfón igy ia elfogadta a gyűlés, sót megtoldva avval, hogy a rendőrök 100—100 korona drágasági pótlékot kapnak. — Megállapítják, hogy a mostantól 1918-ig épülő földszintes házak 10 évig, az emeletesek 20 évig lesznek adómentesek. — Tárgyalást kezdenek némely Püspöki telkek megvásá lásá Szabó Pál megsuhogtatta feje fölött a hivatalos tekintélyt, a czifra veretű réz-sisakos lándzsát, aztán rámordult: — Csak vigyázz, hogy a mester ne akassza össze a lábaidat. A mester alatt itt a város hóhéra értendő, amitől hideg bizsergett végig Bogyaszlai vastag, bivalynyakán. Mindjárt szaporábban szedte a lábait, mert tudta, hogy e képmutató, álszenteskedő világban, még görbe szemmel se nézhet a bírákra, mert akkor tekerik ki a nyakát, amikor nekik tetszik. Már pedig ö mégis csak ezerszerte inkább vizsgálgatja Annuska két parázs karjai közt a rej'telmesen édes túlvilágot, mint az akasztó dombról, ahol Péter mester fekteti keresztbe a lelkét. El is loholt a zivatar elől a tanulószobába, ott levágta magát az ágyra és akkorákat sóhajtott, hogy egy szélmalom vitorlái is megindultak vofaa tőle. Másnap meghallotta, hogy Szabó Pál uram szavának állt és csakugyan bevádolta Annuskát. Ugy sirt a szegény leányzó, hogy majd leszakadt a szive gyökere, amikor a szigorú biiák elé ment. De itt felszegte a fejét s villámló dacz czikázott át kisirt szemén. Az elnök, aki lúdtollal piszkálta a fogát a zöld asztal előtt s a tót kalap nagyságú kalamárist böködte hozzá a baljával, márványhidagen nézte kancsal szeme szögletéből a remegő Annuskát. — Igaz-e, hogy paráználkodtál ? — bökte ki aztán duiva nyerseséggel. Annuska harmatteste megrándult, mint vihar ban a rózsatő. — Arczátlanság ilyet kérdezni egy tisztességes leányasszonytól — felelte haragtól reszketve. — Széksértés! kiáltották a tanácsbirák. — E nagy tiszteletlenségért megérdemelnéd, hogy hóhér süssön bélyeget a homlokodra és kiseprüztessüjk a városból — dadogta az elnök. — Nem bánom, ha a Dunába merítenek is, de a becsületemet nem hagyom — szólt sápadozva Annuska. Az elnök most felszólította Szabó Pál uramat, hogy mondja el mikép és hol érte enyelgésen Vörös Annuskát ? Szabó Pál beszélni kezdett, miközben a nyál is kicsordult a szája szélén, mikor a czuppanós csókok édes zenéjének viszhangja bizsergette keshedt idegeit. A tanác-ibeliek jobbra balra hajtogatták a fejüket, mint a széltől ringatott búzatáblák, aztán felszólították Annuskát, hogy mit hoz föl védelmére. -- Semmit — felelte Annuska. — De mégis. — Én a diákot nagyon szeretem s boldogult édesanyámtól mindig ugy hallottam, hogy a tiszta szeretet nem vétek. — Hát nem tudod, hogy bűn a csókolódzást — Az vessen rám követ, aki sohasem csókolódzott életében. — Ne ftleselj, tartsd tiszteletben nemes biráidat! — mordult rá az elnök — aztán kiküldte Annuskát, hogy törvényt lássanak fölötte. Az Ítéletet hamarossan meghozták s felolvasták Annuska előtt. Pénteken az istentisztelet alatt két óráig pellengéren tartassák, azután tizenkét mértföldnyire meDjen a várostól. Annuskával forgott a világ. Azt hitta, hogy a szégyentől menten meghal. Két óráig pellengéren lenni, aztán elhagyni a várost! A szive ugy elszorult, hogy levegőt, se kapott, a homloka pedig égett, mintha izzó vasabroncsba szorították volna. Hirtelen falfehér lett, aztán egy jajsikollyal végig terült a padlón. A bírák felugrottak és a poroszlóknak megparancsolták, hogy borbélyt hozzanak. — Még se olyan megátalkodott ez a személy — dongták a birók s mikor a borbély magáhog térítette Annuskát, engedtek valamelyest a szigorúságukból s a tizenkét mértföldre való távozást elhagyták a büntetés mellől. Harmadnap poroszlók mentek érte és pellengérhez kötözték. Annuska szeméből két patak folyt az egész uton s elájult, mikor a szégyenoszlophoz lánczolták. Megalázása volt ez a hü, az igaz szerelemnek s megcsúfolása az ifjúság jogának.
