Magyar Paizs, 1913 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1913-05-08 / 19. szám

2 MAGYAR PAIZS 1913. április 10 dorlási megbízottakat becsukatni a fegyházba. Ki kell adni a jelszót: Börtönbe a csábítókkal! Mirdenik rászolgált, akár egy, akár más módon, ha a törvény nem is teheti rájuk a kezét. Másodszor pedig munkaalkalmakat teremteni itthon. A mezőgazdaság praktikus kifejlesztése mellett gyárakat alapítani, iparvállalatokat létesiteni és főképpen megbecsülni a munkabíró emberanyagot. Nálunk olyan ostoba felfogás van, hogy az ember a hivatalos észjárás szerint csak a diplománál kezdődik. Aki legalább is nyolcz középiskolát nem járt, az csak pária még akkor is, ha akár keze munkájával, ak$r pedig eszével olyan dolgokat produkál, ami előtt az okos ember, a gyakorlati észjárású kulturember meghajtja magát. Nem szónokolni kell itt, de cselekedni. Hiszen, ha igy halad a kivándorlás, akkor nemcsak a Felvidék apró falvai níptelenednek el, hanem az Alföld és Dunántul népes községeiben is érezhető lesz a nagyarányú vérvesztés. Az önzetlen hazaszeretet és emberbaráti becsülés szelleme uralkodjék a közérdekű, közhasznú cselekedetek fölött, testben-lélekben egyet kell érteni; álljanak sorompóba azok, akik hivatali állásuknál fogva döntő befolyással lehetnek az intézkedésekre. DMgozni és munkálkodni kell. Hisz már ez évben is rengeteg ember váltott útlevelet és kelt hosszú útra, hogy legtöbb esetben örökre bucsut vegyen ettől a koldussá lett szegény országtól. Somogyi Imre. Piros pünkösd napján. Jövel fürtös orgonavirág, kelyhes gesztenyevirág, mámorító tavaszi napján, égnek megerősítő felvilágosító malasztja. Mennyire szükségünk van ebben a nehéz napokban az égi malasztra, a bölcsességre, — szorongva érezzük. Mig a természet azúrkék ege ragyog reánk, majdnem történelmi fontosságúnak ígérkezik az a felhő, amely ott borong namzeti,hatalmunk és jövőnk fölött. Egy esztendős már a nemzeti szorongás, nem az az asszony felemelkedni az én lelki nagy Ságomhoz* : ez volt az ügyvéd panaszának vezérszólama a leány szuggesztiója alatt. Érzékeny jelenet fejlődik. Borzasztóan egymás szemébe mélyed a tekintetük, megragadják egymás kezeit. Mártonynak majd a lélekzete eiakadt. Odapillant lopva a leány arczára. Az szinte halotthalavány. Le nem venné tekintetét a jelenetről. Homlokán égő pír. A szégyen vagy a hevület pírja e? . i . Az ügy/édet egy nagy otromba suhancz adta. Elkezd a melle egyszerre csak zihálni s a szájával mintha a víz alatt levegő után kapkodna: ez a szenvedély. Rekedt hangon kezd beszélni: — »Oti jöjj el velem holnap délután a birtokomra! Töltsünk egy délutánt együtt, a gonosz világot teljesen elfeledve!* — »Oh, Károly!* — mondja a leány olvadékonyan. Ezzel végződik az első felvonás. A függöny legördül. Mártony és Erzsi csak néznek tovább mereven előre, immár csak a függönyre. Mártony próbál beszélgetést kezdeni. Ránéz a leányra. — Micsoda otrombán játszik az a legény. Erzsi rápillant, de gyorsan elkapja a tekintetét s torz mosolylyal mondja: — Minden német színdarab ilyen otromba, azért, mintha ellenségeink lennének tulnagy hatalomban és erőben, hanem mert míDdenek előtt a békét szeretjük és minden emberi türelemmel elkívántuk hárítani országunkról mégoly győzelmes háború zavarát, anyagi veszteségét és a nyomában járó könnyeket. Óh égi bölcsesség, ki ma szent bitünk tanítása szerint leszáltál arra a jeruzsálemi házra és megárnyékoztad az ott imádkozó galileai egyszerű halászembereket, akiknek nyelve megoldódott tudtak mindenféle emberekkel ezen a föld hátán beszélni, — öntsd belénk is piros pünkösd napján a bölcsességnek azt a fokát, amely kell, hogy e válságos napokban mindeneket, akik nemzetünk sorsát intézik, — áthassa őket, hogy bölcsesség szerint csele kedjenek. Elhisszük mi valamennyien, hogy vannak a nemzet életében pillanatok, amikor jövője, presztízse érdekében szükséges a kardhoz nyúlni. Belátjuk, hogy azokra az orczátlan sértésekre, melyeket a fekete hegyek kecskepásztor népe hónapokon át zúdított ránk, a néma ügyetnemvetés méltóságával magunktól el nem háríthatjuk. Belátjuk mi azt, hogy a mát mérlegelő polgári gondolkozás háboruiszonya csak kevés időre odázná el a balkáni kérdésnek reánk váró erélyes rendezését és minél későbben fogunk hozzá, annál nehezebb sorsunk lesz : mindazonáltal a háború közelsége idején csak arra gondolunk, mennyi pénz és véráldozatot kell hoznunk s ebből nemzetünknek — habár időleges — elgyengülése lesz. Mi a háborútól azért félünk, mert minden háborúnak, — ha még oly jogos is, — azért vagyunk ellenségei, mert a béke igaz hívei vagyunk. Mi a pört se házunk tájékán, S3 az al- és felső szomszédunkkal se senkivel sem szeretjük. Már tudniillik azok, akik a béke, a csend és rend, a folyamatos munka emberei. Nem mondhatnánk, hogy az egész nemzet velünk van, mert hiszen százados viszályok és párttusák dúlnak az országban erötlenedésüukre, gyöngülésünkre ; — de egyre többen gyülekezünk az emberszeretet kibontott zászlója alá, mely minden eröszakot, mely minden viszályt, mely minden békétlenséget, mely minden bosszút perhoreszkál. Csakhogy nem a szelíd, békére hajló emberek kisebbsége igazítja a világ sorsát. A világ sorjának igazitója a kapzsiság, a más javainau irigylése. Ez vau az emberi társadalomban leginkább kifejlődve s ezért kell a népeknek és nemzeteknek állandó fegyverben állani. Mi mindég javainkat őrizzük és féltjük embertársainktól. A nemzetek is. Szomszédunk folytonosan felénk sandít, van e elég haderőnk, van e elég géppuskánk, van e elég robbantó anyagunk. És mihelyt megszimatolja, hogy mindezekből kevéssel rendelkezünk, azonnal kész ellenünk támadni, hogy javainkból kiforgasson. De csak külső ellenség kapzsi birvágya ellen védekezünk? Dehogy is! A mig a falunak határrendört, éjielinem is játszhatnak benne máskép, csak ilyen otrombán. Kapott az eszmén Mártony: — Milyen finomak az effajta franczia darabok! tie máskép csinálják ezt a francziák! Ha tudom, hogy német színdarabot adnak, el nem jöttem volna. Nem érdemes ezt végignézni, csak kin és gyötrelem ezeket a plump és blöd német naturalistákat hallgatni. Sejtelmük sincs a szépről. Azt hiszik, ha minden utálatosságot azon nyersen föltálalnak, az már művészet. Talán menjünk, Erzsi . . . — Kíváncsi vagyok a bonyodalomra, várjük meg a második felvonást, — mondta vontatottan Erzsi. Az egész beszélgetés alatt nem néztek egymásra. Következett a második felvonás. Az ügyvéd és gépirókisasszony kint vannak a birtokon Uzsonna után vannak. Kezdi a férfi a nőt ostromolni. Közelebb húzza a székét a leány székéhez, meghalkul a hangja s remegni kezd az izgalomtól: ezt kitűnően eltalálta az a faragatlan ficzkó. A leány is ernyedtebben ül. (Erzsi válla megrándul: az undortól e vagy az izgalomtól?). Az ügyvéd kiönti élete keservét: — »Fölemőszti lelkem önmagát a saját tüzében. Folytonos vulkánkitörésekben hamvadozik baktert kell tartani, hogy egyik lakostárs a másikát megne lopja, — addig a fegyverbeállás kényszerii szükség, és addig az örökbéke ideális hirdetői csupán a pusztába kiáltanak. Az emberiségnek minden időben szüksége volt az ég segítségére, a bölcsességre, mely egykor galamb képében leszállt az apostolok feje fölé, hogy őket az igehirdetőivé tegye. Az égnek erre a bölcsességére a most élő emberiségnek még nagyobb szüksége van. Zavaros eszmeáramlatok, kufár érdekharczok között élünk, az ellenségeskedés már majd házunk küszöbéig ér és nemzeti biztonságunkat veszélyezteti, óh, jövel! piros pünkösd napján szentlélek ereje, lásd el intézőinket azzal a bölcsességgel, mely képessé tenné,"hogy az emberiség szebben éljen és jobban boldoguljon. Boldog pünkösdi ünnepeket kívánunk olvasóinknak. A mi pünkösdünk 1849-ben. — Irta: Eötvös Károly. — Derűs szép nyári nap volt nálunk ötven óv előtt Pünkösd napja. Ragyogott ránk a napsugár, mint istennek szerelme. Mindenki ott volt az urnák szentegyházában, még a beteg is. Éa is ott voltam az iskolás gyerekekkel mint köztük való. A pap a hazáról tartott szent beszédet. Dicső múltról, dicső jövendőről, sok kegyetlen ellenségről, sok nagy szenvedésről. Azután elmondta: jön a muszka. Azután elmondta, mit rendelt a nemzetnek kormánya. Azután elmondta a szent imádságot, a melyet küldtek Debreczenböl. Utolsó pontja igy szólt: „Isten, ki a jóságnak és igazságnak istene vagy, ki a jókat kegyelmeiddel tetézvén, a bűnösöknek is kész vagy megbocsátani, ha hozzád folyamodnak, hallgasd meg fohászunkat, hallgasd meg könyörgésünket! Mentsd meg hazánkat a vad ellenségtől, áldd meg, mint eddig megáldád, fegyvereinket győzelemmel, hogy messze űzvén őket hazánk határaiból, szelíd béke boldogító kebelén áldjuk és magasztaljuk szent nevedet. Hallgass meg atyánk, mindenható szent istenünk, a te szent fiad, a mi urunk Jézus Krisztus által! Ámen 1" E szavakat lassú hangon, majdnem, zokogd hangon mondotta el a pap. Akkor egy perczig elnémult, lehajtotta fejét s imára kulcsolt két kezét rátette a szent-írásra. De fölkapta fejét azonnal, belenézett mereven az égbe s imára kulcsolt két kezét magasra életerőm. Oh, Edith! Ha ön beláthatna szerelmem izzó kráterébe! Feleségemet rémületbe ejti, elkergeti, lealázza; menekül előle. Nyert ügye van, ha sikerül fagyos viselkedésével megfagyasztani bennem a vágyat. Rettenetes az a kimért józansága, melylyel elhárítja sokszor szivemet a szivétől.* — sNincs is annak szive!* — mondja a gépirókisasszony. -— Oh te gyalázatos teremtés! — gondolja szorongva Erzsi s gyűlölettel néz a színésznőre. Az ügyvéd tovább tárgyalja a feleségét: — »A megtestesült hideg méltóság; méltósággal ölel, méltósággal csókol. Brr! Elvei vannak. Főelve a mértékletesség. Azután a rend, a munka. Mindig dolgozik, nincs egy üres félórája számomra.* . . . Mártonynak eszébe jutott a felesége. Nini! Nem épen ilyenféléket gondolt a napokban ő is a feleségéről? Nem vádolta e? Azt a meleg, szerető lelket! Aki csupa figyelem, aggó gondoskodás a beczézett ura iránt! Nem ilyen lehet valójában az az asszony is, kit ez az otromba német ficzkó gyaláz ez előtt a melák német perszóna előtt! Az ügyvéd folytatja: — »A kötelesség mindenekelőtt! Oh, sokszor mennyire elkeserít pedáns pontosságával, mely.