Magyar Paizs, 1912 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1912-08-15 / 33. szám
4 MAGYAR PA1ZS J 912. augusztus 15. világos, amiot Udvardy is véli, az adóhivatalnak és végrehajtónak kell eljárni az ebadó körű s neki ellensége a polgármester. Dr. Grüuvald: Miféle kifejezés ez! Hiszen kötelességek teljesítése körül nincs sem ellenség, sem jó barát. Az bizonyos, hogy némi súrlódás itt fenáll a közügy kárára (s még nagyobb baj volna, ha valahonnai tápot nyerne. Sz). Ennek nem volna szabad fenállani. A polgármester szintén vissza utasítja hivatali eljárásában az ellenségeskedés vádját. Magmagyarázza, hogy az állami adóhátralékot nem tartják kihágásnak, de az -ebadó hátralék kihágás s azért tartozik a rendőrséj kezébe. A tanácsosnak és rondőrkabitánynak a polgármester nem fegyeimi hatósága s ebben az ügyben eddig ezért nem tehetett többet utasítás nélkül. A közgyűlés megbízza most a polgármestert, hogy vizsgálja meg az ügyet steeyen ide jelentést. — Elfogadja' az 1912. gyámpénztári számadás'. — A városi téglagyárnak házikezelésbevételét most leveszik a napirendről mert időközben ajánlatot tett a bérlő egy időre. Ezt a jövő gyűlésen intézik el. Épen igy a cséplő helynek az értékesítését is. — Elfogadják a közkórházuak 1913 rászóló költségvetését. — Galambos Géza kórházi gondnoknak 25% os kért drágasági pótlékot utalványoznak. ! — Behajthatatlanná vált köz-égi közmunkákat törölnek. — Hajik István ovoda bizottsági elnök lemond, helyébe választják IJdvardy Viuczél s a meghalt Thassy Kristóf ovoda bizottsági tag helyébe Dr. Csák Károlyt. — Helyesléssel fogadták, hogy a vilamos-müvek kibővítési költségeire jutányosán jutott a város 105.000 korona árvatári kölcsönhöz. — A póttárgy sorozatban tudomásul veszik a belügyminiszter rendeletét, melyben mcpállapitja a polgármesternek fizetés felemelését 1911 január 1 tói fogva a VII. fizetési osztályba sorozva, hivatkozással a város autonómiájára s lakosságának a számáia; utal• ányozzák az uti számláknál levő különbözeteket. — E in ézik az államsegélynek arányos elosztását, valamint a polgármesterföl visszadandó 1911. évi államsegélyt is felosztják a tisztviselők között, raiu! hogy neki már megadatott rendes fizetésként. — A téglagyárt a város megjav.ttatta s Hichler Dénes bérlőtől kártérítést követel. — A szerdán délutáni közgyűlésre uégy pont vula felvéve;, ebből keltőt: a szervezési szabályrendeletnek s az ügyviteli szabályzatnak tárgyalását a szeptemberi gyűlésre utalták. — A betegsegélvző járulék kiutalására nézve a város alkalmazottai részére s a hivat li szobák szaporítására nézve a p il^ármcs'ernek megbízatást a Inak. Gyűjtsünk a Csn ? szoborra! N. N 50 t. Ma gyűjtésünk összesen hozzáadva a múltkori (31752 K 20 !) összeghez a Magyar Paizs gyűjtése máig 31752 K 70 üli. Rdmm Józsefről, a zalaegerszegi postát és távirdahivatal felügyelőjéről nem régiben eailékéziünk meg, mikor 40 éves hivatali működését ünnepeltük s érdemeit méltattuk. Most arról értesülünk, hogy negyvenegy esztendei szaka dalian munka után Remm felügyelő szeptember elsején nyugalomba vonul a kereskedelmi mi niszternek elismerős Opris főig -znatónak köizönö levelével. E 41 évből Bemm 31 ével töltött a zalaegerszegi postán. De összes hivatali műkő dése páratlan mintaképe volt a buzgóságnak, a szorgalomnak és a lelkiismeretességnek. Eny iideg ölő hivataloskodás után Bemm József most is élénk, egészséges ember s hogy minél tovább az legyen, őszintén óhajtjuk. Eljegyzés. Báron Ernő nagykanizsai déli vasúti tiszt f. hó 11-én eljegyezte Kardos Jolán kisaszszonyt, Kardos Sámuel városi jegyzőnek kedves és müveit leányát Zalagerszegen. Horváth Sarolta kisasszonyt, Horváth János zalaegerszegi igazgató-tanító leányát, aki már pár évvel ezelőtt megszerezte jeles tanítói oklevelét, kinevezte a miniszter Drávavásárhelyre tanítónak. Kaszás Lajos budapesti nagyvendéglős 16 évvel ezelőtt lépett abba a sorba, ahol, ahonnét számottevő munkásságot fejthet ki a közjóért. Zalaegerszegnek talán egyetlenegy szülőttje sem buzog, érdeklődik szülőföldjének, iparossága és iparügyei iránt annyira mint ö Évről-évre megemlékezik arról, hogy az iparosra vigasztalan aggság vár, mert ha szerszámát nem tudja forgatni, akkor a nyomor öleli körül. A napokban itthon járt Kaszás Lajos, s a 16 éven át kifejtett munkásságának tanuja képen 50 koionát aján dékozott a zalaegerszegi elaggott iparosságot segítő alapra. Mikor ezt a nemeslelkü ajándékot a testületi elnökség ezúton megköszöni: kívánja, hogy az ajándékozónak szorgalmas munkássága gyümölcsözzék böveu és szerencsésen hosszú életen át. Suszter Oszkár tanárnak Zalaegerszegre való visszahelyezésével szükségessé vált, hogy Horák István fiatalabb tanárt a szentgothárdi áll. főgimná iuenhoz helyezze át a miniszter ur. Köszönetnyilvánítás. A zalaegerszegi ipartestület és az iparos ifjúság önképző egylete által f. hó 4-én tartott tánczmulatság alkalmával Hí 1 vas. Kristóf műkertész ur a világposta-játékhoz 2 drb diszes virágcsokrot volt szives díjtalanul ajándékozni; mely adományáért hálás köszönetünket nyilvánítjuk. — Egyúttal köszönetünket fejezzük ki Schmidt Paula, Ladeczky Elza, Nagy Irma, Szekeres Bözsike, Kéner Lujzika, Szommer j Teréz, Baján Lujzika, Lendvay Annuska és Lővy csétlennek a lábát a gyár beton talapzatához és mennyezetéhez. ízzé-porrá törte a nyomorult lábszárait s darabokban szórta szét a roncsokat a helyiségben. Muukástársai azután megállították a gépet s leszedték róla a szegény Teglovicsot. Még volt benne valamelyes élet, de rövid idő multán nagy szenvedések közepett kiszenvedett. Honfitársai najy tisztességgel temették el megmaradt pénzéből. 127 dollárba került a temetés. Szép összeg egy szegény munkás temetéséért 635 korona. Síremléket is állittanak neki, kőből, csillogó aranybetükkel. Mit ér mindez, h a oda az élet s ilyen megdöbbentő, szivfakasztó módon kellett megválni tőle. E/. volt a szegény Teglovics Flóri sorsa Amerikában, mint ahogy a sümegi földije, Markó Sándor hosszú levelében haza megírta. Távoliak Rodostó elpusztult, Rodostó, a mi drága Ilonka kisasszonyoknak, kik a világpostai levelező- j emlékű török városunk, ahol k nagy Rákóczi I O IA /-\ I r aI iril t i .1 . • t» n I írni In If nrr i • * . t . í .-í _ .-1 - I \ 1 « lapok elárusitásával voltak szívesek fáradozni. A zalaegerszegi ipartestület ós az iparos ifjak önképző egyletének elnöksége. Száz évig élt Leyer Ferenczné — Bauer Bóza Zalaegerszegen s a mult napokban halt meg végelgyengülésben. Megyeiek Hajós Mihály alsólendvai ügyvéd e hó 10 én meghált 75 éves korában. Alig hitte volna az ember, hogy 75 évnek terhét hordozza vállán Ferencz élt 30 évig száműzetésben, s ahol a porai pihentek 200 esztendeig. Törökországban a napokban olyan szörnyű földrengés pusztított, mint amekkora a mult években a messzinai földrengés volt. Meghalt ezer ember, háromezer pedig megsebesült, több város romban hever, köztök a mi Rodostónk is. Országos Istvánnapi ünnepély a Margitszigeten. A Fővárosi Közmunkák Tanácsa augusztus 20 ra, Szent István napjára átengedte a Margitszigetet a Gyermekszanatórium javára az olyan élénk sőt ruganyos léptekkel járó em- < rendezendő ünnepélyre, oly kikötéssel, hogy a ber. Szívós, eros szerveze'.ü munkabíró és margitszigeti Istvánnapi közönség 1 koronás bemunkaszereto ember volt. Alsólendván a társa- ! i ép ö díjért az egész napi ünnepség minden progdalmi egyesületeknek az élén állott. De egész < rammszámuban'részt vehessen és'különdij seholmegyébeu ismerte majdnem mindenki szemé- < se m szedhető. A szigeti közönség ennélfogva, máris . jótékonyságát a baksai kerületnek orsz. képviselője, akiket j is és ezér l" díjtalanul vehet részt a Magyar Athlélegkozelebb érint a gyász. ; tika i Clubnak páratlanul nagyarányú sportversenyén Uj apJ. Vajda János nemesapáti plébánosnak amelynek első része az ijusági és szenior verés nagykapornak kerületi esperesnek a vesz- i seny lesz, mely már délelőtt fog a MAC. sportorémi püspök a .S<ent-E;>yedröl nevezett somogyi > pályáján lefolyni a következő számokkal: 1. 100 CTimzetes apátságot adjmányozta. O^LLI öiouiiöiu. is/.imsu hiiiuuacg cuiic lyesen. A gyászoló családban két ügyvéd fia: Dr. j amikor megváltja az 1 koronás jegyét, Hajós Ferencz a c áktoroyai s Dr. Hajós Káimán , lerótta a Gvermekszanatórium iránti jótékon II , yardos hendikep ifjú .-ági előfutamai, 2. helyből Horváth János boezföldi kántor tanítót kinevezte a miniszte állami kántortanítónak Csanádmegyébe Kisiratosra. Elsőrendű szülésznői állásra pályázatot hirdet Szigliget községben Csillag nemestördemiczei körjegyző e hó 29-ig. A jínosházai labdarugó csapat. F. hó 11-én j ' magasugrás, 3. 100 méteies hendikep előfutamai, 4. diszkoszvetés hendikep. 5. 200 méteres ifjúsági előfutamai vidékiek részére, 6 helyből távolugrás. — A szigeti sportpályán délután 3 órától szakadatlanul késő estig fog lefolyni az athlétikai nagy viadal, a dalárverseny és a tűzijáték. — Az athlétikai viadalt Zubor Ferencz főmérnök, a MAC. gazgatója fogja vezetni. — A sporWijat dr. fényesen győzött a sümegi footbaal csapat telett. b . , ... . .„ . ., . v, • ' _a ., • r- . , , ,. . ' . i Bezerédj Viktor belügyi allamtitkar fogja szeme Hog\ mennyire megerdemli a dicseretet a gvo • . . . . , ....... , • DJ 3 • lyesen Kiosztani a győztes athletak hozott. — " zelemie julott junosházi csapat bizonyítja, hogy jv 5Q j ! mig a Sümég^ek csapatja meglett iparosok és különféle egyénekből kombinálódott, addig a f győztesek fiatal diák emberekből kerültek ki. Eredmény 2—0. Olthon nagy fölénnyel győztek már fölöttük és Sümegen a revans mérkőzésen is hasonló diadalt arattak volna, de midőn a 2—0 győzelmüknél tartottak a sümegi bíró tapintatiansága és elfogultsága miatt tüntetőleg levonul tak a pályáról. -- Helybeli csapatunk szintén nagy eiéllyel igyekszik, hogy a vasvári versenyen diadalt arasson. Két szinmüvesz let a közelmúltban zala megyei birtokos. Előbbi keletű a Fedák Sári birtokvásárlása a Muravidéken. Tettünk is róla már és nagy vagyon szeretetéről említést. Rokonszenvesebb művész Gabányi Árpád, aki nemcsak birtokot vett Lesenczeistvándon, de nyugalomba is vonult ; ott hagyta a várost, annak, nagy zaját és minden művészeti fényét ragyogását s a csendes lesenczeistvándi birtokra vonult. Itt nyomban két kitüntetés érte. A király Gabányi A üélu'áűi sportverseny számai a következők: 100 méieres ifjúsági döntő, magasugrás ifjúsági, 100 méteres döntő, sulydobás, 600 méteres hendikep, magasugrás, 200 méteres ifjúsági döntő vidékiek részére, sulydobás ifiusági, 1000 méteres junior, 400 méteres hendikep ifjúsági, távolugrá junior,. 1500 méteres hendikep, 300 yard, diszkoszvetés, 800 méteres ifjúsági, 3 — 4 ang. mértf. zikfutás lüjior, kalapácsvetés, 2 ang. mértf. síkfutás, 100, 200, 300, 400 méteres staféta futás botváltással. — Azonkívül a programmba beilleszkedik a Budapesti Csepeli Athlétikai Club és a Magyar Testgyakorlók Köréu ;k klubközi birkózómérkőzése, ameiyben minden súlycsoportban 2—2 birkózó vesz részt. — A sportdijakhoz nagyobb összeggel járultak hozzá: Szmrecsányi Lajos érsek E.^er 100 kor. 50 koronával: gróf Almásy Imre Pusztapó, dr. Bornemisza Tibor püspök Szatmár, Léyrády Testvérek Budapasi, Magyar Agrár és „áradókbunk Budapest, gróf Alayláth Gyürgy Zavar, Magyar Leszámítoló és Pénzváltó Bank, gróf Nákó Sándor NagyszentÁrpádot, lesenczeistvándi birtokost, a nemzeti , mi k| ÓS) d r_ p drv y Sándor püspök Bethlenfalva, szinház örökös tagját, nyugalomba vonulása . gró f Weeckheim László Békés. 20 korouát adoalkalmával az irodalom és a színművészet terén j mányü2tak ; Baksay Sándor püspök Kunszentelért kiváló sikereiért a Ferencz József rend ! mikl6 Beocsini Czementgyári Unió R. T., gróf, lovagkeresztjével tüntette ki. A másik kitüntetés j j ankovich Lászl ó Szöllösgyörök, Lowald Péter az, hogy a községbeliek megválasztották falusi- j ég Fi3> Lovassy Fereu Cz Bátor, Metiáner János bírónak. Es csalódik, aki azt tartja, hogy ez éfsek Nagyszeben Pes U Hazai Első Takarékpénzutóbbi talán kisebb kitüntetés, mint az előbbi. ! i c„ A/1; 1/ o« Egy sümegi kivándorló halála Amerikában. Teglovics Flóra sümegi fóldmives is akart a sorsán változtatni, gondolt nagyot: kiment Amerikába. Ott dolgozott Portland Pointban egy gyárban, onnan írogatta haza szomoiu leveleit. Szegény Teglovics! Szerencsét keresett ott kint s halált talált. Szörnyűséges halált. Junius 10 én gépet olajozott. Da nem vigyázott eléggé, valahogy a gép elkapta, töltekerte a testét s ugy forgott vele. Forgásában odapaskolta a szerentár, Pucher István Bupapest, Schiffer Miksa Budapest, Szent István Társulat Budapest, gróf Teleky László Gyömrő, dr. Török Aurél báró, Wodiáner Albert Bududest és Zsolnay Czement és mészgyár r. t. Budapest. Az egyes sportszámok közül Győrffy János igazgató vezetése alatt a Budapesti Lyra Dalkör 100 tagu dalárdájával fog hangversenyezni. A nappali tűzijáték is a szigeti sportpályán fog lefolyni délután 5 órakor és alkalmul fog tzolgálni annak a beigazolására, hogy világos nappal is mily fényes