Magyar Paizs, 1912 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1912-02-15 / 7. szám
1912. február 15. MAÖYAH PA1ZS 5 mint bármely más pótlószer, ugy hogy minden még a legszegényebb család is azon helyzetben ^an, hogy ezt a tej-javitó- és inykielégitő szert magának megengedje. (2—2) Petroleum. Máramarosszigetról irják, hogy Kőrösmezőn, ahol már évek óta fúrnak petróleum után, a mult hét elején teljes sikerre vezettek a fúrási munkálatok, ótszáztizennégy méternyi mélységben találtak rá egy petróleummal teljesen átitatott homokkörétegre, amelynek elérése után nagy erővel, mintegy százméternyi magasságra szökött fel a petróleum. A szakértelemmel folytatott kutatási munkálatok után most már rövid ide múlva teljes bizonysággal remélhető, hogy a petróleum még nagyobb erővel és oly bőséggel fog feltörni, hogy az üzemképes forgalombahozatalt is meg lehet kezdeni. Feltámadott halott. Özv. Salamon Lázárné 100 éves öregasszony a napokban meghalt Kovácskápolnán. Tordaaranyosmegyében. Mikor azonban temetéskor koporsóját a halottas szobába bevitték, a megjelent gyászoló közönség nagy meglepetésére és bámulatára feltámadt s azóta normális, jó egészségben folytatja tovább csak rövid időre megszakított életét. Koporsóját elvinni nem engedte. Ha már itt van, maradjon csak itt! . . . mondotta egykedvűen az öregasszony — hátha pár év múlva szükségem lesz rá! Irodalom. Művészet. A diadalmas magyar gólok. A magyar labdarugók németországi és londoni diadalai még most is élénk beszéd tárgyai, különösen az ifjú ság körében mohó érdeklődessel olvasnak róluk minden közleményt. Sebők Zsigmond és Benedek Elek képes gyermeklapja, a Jó Pajtás legújabb februát 11 iki számába Malaky Mihály a ferenczvárosi labdarugók kapitánya irt érdekes czikket arról, hogy mikép nyerték a magyarok fényes diadalaikat. Ugyané számba verseket irtak Lampért Géza, Benedek Elek, Feleki Sándor, elbeszélést Szemere Görgy, mesét Baáry Elemér, Dörmögő Dömötör utazását Bub^pest körül folytatja Sebők Zsigmond, pompás regényét a török világból Bákosi Viktor. Keményffy Jenő kedves képet rajzolt, A kis diákok levelei rovat, Zsiga bácsi képes mókája, a rejtvények, szerkesztői izenetek egészítik ki e szám gazdag tartalmát. A Jó Pajtás t a Franklin-társulat adja ki ; előfizetési ára negyedévre 2 korona 50 fillér. Nincs többé köhögés fejfájás, reuma, csuz, köszvény, isiász, és fertőzés » ERT VAN Különfélék. A szerk, levele. Építőmunkások helyt. Természetes, eem felülfizetösről, sem mulatságról ujságczíkket nem írhatunk, ha értesítést nem kapunk sem erről sem arról. Aki sokat üi, rosszul emészt. A nápolyi orvosi-klinika tudományos jelentései felemiitik, hogy egy kis adag természetes FereilCZ JÓZSef-keserüviznek naponkinti éhgyomorra való használata nemcsam megjavítja a gyomorműködést, hanem a belek renyheségét is sok esetben annyira mérsékli, hogy más orvosszerek használata feleslegessé válik. A gyógyszertárakban és füszerkereskedésekben határozottan valódi „Fertccz József" keserüvizet kell kérni. Zonqorázásban, angol, íranczia, németnyelvben gyakorolt nevelőnő elválal oktatásra növendékeket. — Bővebb értesítést ad özv. Skublics Zsigmondné. 15—0 Magyarnyelv. ZfcTyel-v-éTDexi. ÓX a> nemzet. Álboltbérlők. Pesten járva — erősen rikácsol a gyermek a fülembe, hogy vegyek újságot. Hát veszek na. Két krajezár az egész. Kinyitom, olvasni akarom, nem megy. Mi az istennyila? Valahogy mégis kibetűzöm a vezérczikk czimét: klboltbérlők . . . A fene egye meg! Rászedett ez a kölyök Azt hittem magyar újság. Aztán eldobtam. Nem tudok én hottentotta nyelven. Borbély György. Nyomatott Tahy R. Utóda könyvnyomdájában Zalaegerszegen. u BOROLINCZUKORKA, BOROLIN SZAPPAN. A Dr. Borovszky-féle BOROLINNAK az ára kimerítő használati utasítással üvegenként 50f,a Borolinczukorkának 20 és 40f, a Borolin háziszappannak darabonként 30 f. és a pipere szapannak 80 f. Közp. főrakt. BUDAPEST, II., Margit-rakp 45. IV7Z\T Gáspár Géza to i n™ 7797. tkvi 911. sz. Árverési hirdetmény. A zalaegerszegi kir. törvényszék mint tkv. hatóság közhírré teszi, hogy Brüll Adolf vógrehajtatónak Molnár Ferencz és neje Arvay Anna végrehajtást szenvedők elleni 544 korona 65 fill. ós jár. iránti végrehajtási ügyében az árverés a zalaegerszegi kir. tszék. területén levő a zalaegerszegi 2881. sz tjkvben f 552/a hrsz. alatt felvett ingatlanból végrehajtást szenvedett felerész illetőségére 2200 K kikiáltási árban az alábbi feltételek mellett elrendeltetik és hogy a fent megjelölt ingatlan az 1912. évi márczius hó 7. napjának d. e 10 órakor a tkvi hatóság irodájában megtartandó nyilvános árverésen ós pedig a házbéradó alá eső ingatlan a kikiáltási ár felénél egyéb ingatlan a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron eladatni nem fog. Ár verezni szándékozók tartoznak az ingatlanok becsárának 10 % át készpénzben az 1881. LX tcz. 48. §-a alatt jelölt árfolyammal számított ós az 1881. évi november 1-én 383. sz. a. kelt I. M. rendelet 6. § ában kijelölt óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, vagy az 1881. LX. tcz. 170. §-a értelmében a bíróságnál történt előleges elhelyezésről törtónt szabályszerű elismervényt átszolgáltatnl. A kir. tszék mint tkvi hatóság. Zalaegerszeg, 1911. évi szeptember 27. napján. Keresztesy, kir. tszéki biró. A kiadmány hiteléül: Tanitó, kir. tszéki tkvtő. KXXXXXXXXXXXXXXX* K !! Faiskola terület 100 hold !! * X X X X K X X X X X K X X Elsőrendű minőségben: Gyümölcsfák, rózsák a legnemesebb fajokban, diszfenyők, sorfák, diszbokrok sövénycsemeték, vadonezok, erdei facsemeték, erdészeti és gazdasági magvak, fümagvak, fűmagkeverékek 1—6 Faragó Béla cs. és kir. udv. szállító Zalaegerszeg. !! Mag- és csemeteár]agyzék megjelent Á r a J ánlattal szívesen sz o 1 gálo k. Dr. H0LLÓSI PÁL r • r <k»* Zalaegerszegen, a Raszterféle hasban — egy házban :: & közjegyaőx irodával :: megnyitotta I 2-2 A HUNGÁRIA ÁLTALÁNOS G BIZTOSÍTÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG FÖ K zalaegerszegi fó'ügynöksége jjfö & FANGLER MIHÁLY FIAI ® ^ czéguél. ^ | RészvénytcíkG: 6,000.000 korona. | » Elnök: Gróf Károlyi Imre. p Igazgatósági kiküldött: Báró Fejérváry Imre. % Töz-, baleset-, szavatossági-, élet- népbiztositás, g betöréses lopás-, jég-, fiveg- és állatbiztosítás. JS Központi székhely: Budapesten, IV., Károlyvj, körút 2. (a Kossuth Lajos-utcza sarkán). Olcsó dijakI Modern feltételek I | Kartellen Sciviill 4-10 Jő Helyi ügynökök minden helységben ^ alkalmaztatnak ; megkeresések ez V Iránt Fangler Mihály Fiai czéghez M intézendők I Uri lakás kiadó május 1-től. Bővebbet HEINCZ JÁNOS Ba^osligetí vendéglősnél. 4—0 egy udvari lakás a a Wassi+s-utcza 8. szám alatt. KXXXXXXXXXXXXXXX^ X fajta X X X X X X X X kaphatók üvegenként és hordónként SFÜRST SÁNDOR | G raktárában Zalaegerszegen, w S Rákóczi-utcza. 1—26 otxxxxxxxxxxxxxxy A I e g j o b b kőbányai s nagykanizsai és soproni • • H sorok