Magyar Paizs, 1912 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1912-11-14 / 46. szám

2 MAGYAR PAIZS 19 Iái! november 14. Dyögtek, menekültek s igy jutottak az Északkeleti felföldre. A törökdulás előtti időben Szarém, Pozsega, Verőce vármegye magyar terület volt, horvátok éltak a mai Lika krbava ós Modrus Fiume vármegyében, gyűléseiket Sluinban tartották. Belovárkörös, Zágráb, Varasd vármegyében szlovének éltek, Vácskábqan tartották. A törökök elől menekültek a szlovének Ausztriába, a horvátok Boszniából s a Szávától délreeső hazájukból a ' Száva északi partjára a Dráváig ós még tovább a Duna jobb partjára. Mikor a törököket az irtózatos 16 éves felszabadító háborúban kiverték hazánkból, az Alföld rettenetesen elpusztult. Igaz hogy a törökök gyakran pusztítottak az Alföldön, de voltak bölcs basák, akik adóelengedéssel s egyéb kedvezményekkel csalogatták a népet vissza, mert amint bölcsen írták: a szultánnak is a nép sokaságából van hatalma és gazdagsága. A felszabadító háborúban pusztult el igazán az alföld s ide németeket akartak telepitni, addig is „ideiglenesen" szerbeket hoztak ide. I. Lipót ugyanis megígérte a szerbeknek, hogy őket is felszabadítja a török uralom alól, a szerbek föl is lázadtak Lipótban bízva, de a karlócai béke mégis török uralom alatt hagyta őket. Emiatt menekült hazánk déli részeibe mintegy 40.000 család az ipeki patriárcha vezetése alatt. Tehát a honfoglalás után 200 év telt el, amig mai nemzetiségeink megkezdték azt a befelé vándorlást, amely 1711. körül már annyira volt, hogy hazánk lakóinak alig a fele volt magyar. Ezután megint 80 évi bevándorlási kor kö vetkezett, az eredmény 1781 ben mintegy 9 milliónyi lakosságból alig egy negyedrész a magyar 1 Természetes szaporodás utján legföljebb 5 milliónyi lett volna a lakosság,, ennek fele magyar lett volna, de a bevándorlás teljesen félrebillentette a mérleget. Azóta 120 évi beolvasztó kor következett, amelynek eredményeképen most 1910-ben a 21 milliónyi lakosságnak megint kö rülbelül a fele (10 millió,) a magyar. Ugyanott vagyunk, ahol a honfoglalás és a II. Rákóczy Ferenc szabadság harcának idején : hazánk népességének csak a fele magyar. Most az a kérdés, hogy van e a mai nemzedéknek akkora anyagi és szellemi fölénye a nemzetiségek fölött, mint az ősöknek? — Az erre adott íaleleltől függ egy második évezred története. Dr. Kolozsi Pál. Készül a Csány-szobor. az Alkoiás cz. szépirodalmi és művészeti lapnak most megjeleut száma gazdag tartalommal jelent meg, s a czikkek között különösen egyik közelebbiól érdekel minket zalaiakat, mert a Csány szoborról is szól, s főképen a Csány szobornak alkotójáról, a szép tehetségű Istók Jánosról, akit a Csány szobor révén immár a mi szobrászművészünknek is mondhatunk. A czikk irója meglátogatta Istók műtermét s szakszerűen is rokonszenvesen ír a művészről és müveiről; ezek között a most készülőiéiben levő két nagy munkáról : a Bartha Mikiós szobráról és Csány László szobráról. Említett lap több képet is közöl Istók műveiről, köztök a híres Energiát, a Bartha szobrot s a Csány szobor tervezetet, mellyel a második pályázaton megnyerte a kivitelt. Aztán előad a czikk nérhány renkivül keserű adatot a művész életéből. „Istók János műterm bői" czimü czikk szószerint a következő. Istók János műtermiből. Midőn lapunk pályafutásának első lépését megteszi, a magyar alkotó művészet egyik számottevő tagjának, az erősen nemzeti karakterű Istók János szobrászunknak műtermébe vezetjük el az „Alkotás" olvasóit. A Duna budai partján a királyi palota alatt elhúzódó várkert bazárban van a műterme és csengetésünkre ö maga nyit ajtót. A mestert — akit nem annyira kora, mint inkább művészete miatt nevezünk igy — éppen munkában találjuk, sőt mondhatnám: zavarjuk. Csány Lászlónak, a 48-as idők közlekedési miniszterének és kormánybiztosának, majd később vértanújának szobrán dolgozik, melyet Zalavár megye megbízásából készít — Zalaegerszeg fö terére. Éppen a szobor egyik mellékalakját mintázza egy erősizmu, hibátlan konstrukczióju modellről, kit — mivel már ugy is alkonyra hajlott az Idő — nemsokára felöltöztetett és elbocsátott. A technikai kivitel számára készülő minta még félben van, de ott látjuk mellette a szintén tekintélyes nagyságú gipsz pályatervet, mely a részek arányaiban és a kidolgozás minucziózus teljességében tökéletesen hü képét adja az elkészülendő alkotásnak. A főalak, mely a kész művön másfélszeres életnagyságú bronz lesz, maga Csány, akit életkora delén, a törhetlen elszántságu, erélyes férfiúként ábrázol a művész. Kissé hátralépve, jobb lábát határozott mozdul ttal veti meg, mig balkeze biztos tartással pihen a kard markolatán. A föalaktól jobbra, a szobor talapzatán egy széles vállú, tagbaszakadt, félmeztelen munkás hatalmas kőtömböt görget fölfelé. Balról a csatába induló honvédet látjuk, hogy a kezében levő zászlót diadalra vigye. Nyomában a kaszával fölfegyverezett népfölkelő, ki épp anyjától búcsúzik. Ez alakok meglehetősen átfogják a talapzat kerületét; formavezetésük ritmikus vonalba lendül, ugy hogy az egész mü minden oldalról kellemes hatást gyakorol a szemlélőre. Maga a mester a következőkben nyilatkozik, alkotásáról: — E munkámon igazán lelkesedéssel dolgozom, mert a megoldásnál kezemet nem kötötték meg, hanem szabadon vihetem keresztül azt az eszmét, amely bennem él. A mellékalakokkal Csánynak kettős minőségét akartam szimbolizálni. A csatába menő honvéd és a népfölkelő a,sorozást vezető kormáuybiztos, a munkás pedig a közlekedési miniszter működésének a jelképe. Ez utóbbi alakbau még az erőteljesen és eredményesen előrenyomuló szociális gondolatot is kifejezésre kívántam juttatni. Másik nagyobbszabásu alkotása Ijstóknak a Bartln-szobor, melynek kész mintája erősen leköti a látogató figyelmét. A néhány év előtt elhunyt kiváló publicista a i Magyarország* vezérírója, kezében ujságlapokat tartva s egy asztalkára támaszkodva, nyugodtan áll tabpzatán* mintha figyelmes megbeszélésben venue részt. A szobor a Városligetben fog állni és a talapzatból kétoldalt kellemes tagolódással kinyúló kőpad kedves pihenőhelyül szolgál majd a Stefá.uia-ut közönségének. Ezeken kivül a műteremben levő vázlatok, pályatervek és kész művek száma egész légió. Közülök különösen kiválnak az »Anyám«, »Energia* és »Dávid* cimü alkotás, melyekből a két előbbit szintén bemutatjuk olvasóinknak. Az első minden vonalában kifejezi azt a gyöngéd érzelmet és szeretetet, mely a megihletett müvészfiut alkotása személyéhez fűzi. Az »Energia*, mely egy férfiarc kifejező vonásaiban adja vissza mindazt a képzetet, amit e^ szó magában foglal és körülölel, a maga egyszerűségével és tömör ábrázolásával valóban klasszikus tökéletességű. E mű márványba vésett mása jelenleg a firenzei kiállításon van. ú »Dávid« cimü is sokkal mé lyebb szimbolumot rejt, mint amit neve mond. A nyuláuk testű ifjú, amint parittyával kezében nekilendül, maga a szépség, az ifjúság, az erő, amely hivőn hisz ós merészen bízik, hogy legyőzi az élet góliátját . . . S midőn már mindent megnéztünk, kértük a mestert, beszéljen művészete kialakulásáról, törekvéseiről és elért eredményeiről. Istók, aki nem készült erre a támadásra, eleinte szabódott, majd a maga székelyes kiejtésével annak az embernek a módján, ki nincs megszokva, hogy gondolatait sima és színes köntösbe öltöztesse, kissé nyersen összerótt mondatokkal beszélni kezdett, hogy életéből egyet-mást elmondjon. — Még gyerek voltam otthon, Bacsíaluban — kezdte — midőn cifra botokat faragcsáltam, melyekkel a többi fiukkal húsvétkor tikmonyászni (piros tojást gyűjteni) jártunk a gazdasszonyokhoz. Nagyapám, aki épitővállalkozó volt, meglátta és érdeklődni kezdett irántam. Eleinte ő tanitolt, majd beadott a hosszufalusi műfaragó iskolába, ahol Kupc^ay János kitűnő tanárom vezetése alatt gyorsan haladtam előre. Közben nemcsak rajzoltam, hanem dolgoztam is nagyapámnál az épületeken. Később, 1892 ben kikerültem Münchenbe, ahol az Akadémián Eberle tanárnál tanultam. Egy évig voltam kint, de keserves egy esztendő volt, mert csak tiz forintot kaptam hazulról havonként. Ma már nem is tudom, hogy tudtam ennyi pénzből a nyomorúságon átvergődni. Haza is jöttem Magyar; országra, még a tanév befejezése előtt . . . Azután részletesen elmondja küzdelmeit idehaza. Dolgozott Köllónél és nehéz harcot folytatott a megélhetésért. A millennium idején apró lovas szobrokat készitaU a diszmenetbeni résztvett szereplőkről egy vállalatnak, de rövidi idő múlva ea is megszűnt és a jövedelemnek vége volt. M jd igy folytatja: — Akkor derűitek rám ismét jobb napok, midőn munkáim képeit összegyűjtve, elmentem Stroblh&z, aki tehetségemet felismerte és fölvett a mesteriskolába. De-, itt sem v-olt sokáig maradásom* bár hét évet töltöttem itt. Stróbl mesterrel, akit külömben. még ma is nagyrabecsülök, összekalömböztem; a művészeten, mert nem akartam az én egyéniségemet az övének alárendelni. Hiába; mondtam, hogy én valamit másként érzek és fogok S>1 és nem nézhetek mű'vészi dolgokban az ő szemével, hisz akkor az egyéniségemen, a meggyőződésemen követnék el eröszakot, azonban ő hajthatatlan maradt és annyira ment, hogy még a pályázatokon való részvételtől is eltiltott. Nem maradt más hátra számomra, minthogy kilépjek a mesteriskolából. Sőt még azután is; éreztem meg nem hajlásom j kövjtkezményeit, de nem tehettem másként, mert én előttem a művészet szent ós egyetlen és egy lelkem van, az is annak esküdött föl — A látásom a görög, római és későbbi klasszikusok formáin nevelődött és az utam is ez irányiján halad, de miután ma élek és magyar vagyok: az eszmei ta

rtaIomban és annak kifejezésében modernségre és magyarságra törekszem .. . . Hogy eddig mit értem el? — s itt fojtott lemondás remegett a hangjában — mondhatnám : semmit. Vagy legalább is nem sokkal többet a semminél. Keservesen küzködtem, nyomorogtam és tűrtem az eszményeimért, a művészetért s. mi az eredmény? Volt részem mellőzésben,, meg nem értésben és rosszindulatú bántalmakbau. Résztvettem 18 pályázaton és megnyertem hármat. Az eredménytelenség leginkább a Rákóci emlékmű pályázatán keserített el. E tervbe több száz torintot, hónapok munkáját és rengeteg energiát öltem bele és hiába. S ha még meg is nyer az ember valamit, akkor is hányszor kell megalkudnia, nem követheti lelke szárnyalását, mert a megrendelők laikussága lenyűgözi. Pedig ha lett volna módom és alkalmam tanulni és munkásságomat kifejteni, tehetségem is jobban, szélesebben és hatalmasabb lendülettel fejlődhetett volna ki . . . Aunak idején, mikor a küzdés nehéz éveit jártam, ajánlatot kaptam egy román főúrtól, hogy állami ösztöndíjjal "külföldi tanulmányútra küldenek, de azzal a kötelezettséggel, hogy romániai állampolgárrá válva, művészeti akadémiájukon tanári állást foglaljak el. Akkor ón ezt nem fogadtam el, pedig ha most meggondolom, hogy idehaza mit értem el, azt hiszem, tán jobb lett /olna . . . ... Közben — hallgatva a mesternek néha néha félbeszakított elbeszélését — egészen öreg este lett. A műteremben sejtelmesen, árnyakat növelve uralkodik a sötét, csak a légszeszkandalló vet néhány fény-pászmát a padlóra és a cigaretták piros vége éget fénycsillagokat a homály bársonyára. Egy pillanatra elhallgatunk és behallatszik a ráczvárosi templom harangjának emlékeket ébresztő kondu'ása , . , Kigyúl a fény s mi szives bucsut veszünk a mestertől, akivel — bizton reméljük — művészi sikerek kapcsán aikalmunk lesz nemsokára ismét foglalkozni. Alkotás. * Ezen a cikken kivül az Alkotásnak ugyancsak e számában van még egy cikk, mely szintén vonatkozásban van velünk s a Csány szoborral. „Csudálatos" cimü és kezdetű cikkelyében csevegésszerüen mondja el az író, hogy a társaság nagyot nézett s csudálkozott, mikor megtudta, hogy Istók a Csány szobrot 35 ezer koronáért csinálja. Ók előbb forintban értették. S azt a megjegyzést teszi a czikkiró, hogy Zalavármegye jobban meggondolja a dolgot s pótolni fogja valamiképeu. Ez a veleje a czikkelynek. Mi ehez most nem szólunk hozzá, csak azt jegyezzük meg, hogy részünkre oz előnyös állapot s hízelgő a bizottságra, hogy jól utána járt a dobgnak s nem engedi, hogy értéktelen férczelményt kapjon nagynevű hősének az vmlékére ; miut a hogy az országban bizony nagyon sok helyen elhamarkodták a dolgot Kossuthnak s másoknak is szobraikkal, s 40—50 sőt 100 ezer koronákért — a nepotismusnak is közbe ugrásával — | kaptak egy egy darab —követ. Az fájhat nekünk, ha a czikkiró szerint derék szobrászművészünk