Magyar Paizs, 1912 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1912-08-29 / 35. szám
2 M A G Y A R PAIZS 1912. augusztus 29Múltkor már pár vonással rámutattam Gróf Kreith Béla nagyértékü működésére. Nemzetünk ellen cselekszüQk, ha a többi lapok módjára, Kreith sorsa felett napirendre térünk. Rajta már nem segíthetünk. De mentsük meg munkáját. Andrássy, Apponyi Albert, Batthyány, Károlyi grófok, Just Gyula, Kemény Árpád báró, Kossuth Ferencz, Gróf Zichy a hazafias képsiselökkel fogjanak össze, vegyék át a gyűjteményt s gondoskodjanak annak további helyes kezeléséről. Amennyibe kerül ennek átvétele és a kezelésére fordítandó évi kiadás tökéje, az csekélység ahhoz a szolgálathoz képest, amit a nemzetnek teljesítenek. Olvastam egyik brasói kormánypárti lap julius 24. számában, hogy Vészi József mult évi deczember 15-én Budapester Presse czimen kormánypárti lapot indított. Erre a kormány és vele öszszeköttetésben álló czégek 410 ezer koronát, tehát majdnem fél milliót áldoztak. A Budapester Presse fél évi sanyargatás után megszűnt. Munkatársait szélnek eresztette könnyező szemekkel Vészi, kinek működése és egyénisége a közel múltból még eléggé ismeretes. A lapnak ötezer előfizetője volt, mit a Brassói IJjság nagy dlcsekedéssel hangoztat. Ez ötezer sváb és izraelita lélek szellemi táplálása tehát a kormánynak és hozzátartozó köröknek került hat és fél hónapon á*, fejenkint 82 koronába. . Hogy drága volt e, vagy olcsó ez a lelki táp játék, nem kérdezem, mert igaz feleletet ugy sem kapu k reá. Azt tudom, hogy 12 korona egy nagyobb fővárosi lapnak fél évi előfizetési dija, itt tehát még mindeu előfizetőért külön 70 koronát fizettek kormánypárti körök és kormánypárt, a Vészi szép szemeiért egy fel évre. Vájjon minden előfizető 140 korona évi adót fizetett-e? Szomorkodhatunk a helyzet fölött s egyúttal tanúságot meríthetünk a tekintetben, hogy Ma gyarországon milyen könnyen adják ki a pénzt egyebek mellett egy germánizác/.iót terjesztő lapra s hogy össze szorítják az államférfiuk inaikukat, ha hazafias czélt kellene előmozdítani. Mint az első czikkelyben ki van fej í ve, itt nemzeti becsületkérdés, a Gróf Kreith Béla 48 as gyűjteményének . megmentése. Azért mint talpig becsületes embereket s jó hazafiakat hívom fel a fentebb névleg felsorolt államférfiakat, hogy legalább annyit hozzanak össze a mennyit a Budapester Presse egy fél év alatt „nemztti munka" czimen felemésztett. Ez becsületbeli kö telesség. Ezt nagyobb anyagi megerőltetés nélkül tehetik. Hisz maguk a fenti államférfiak is va gyonos emberek és összeköttetéseik is vannak. Ezzel nemcsak magmentik, a Gróf Kreith Béla gyűjteményét, de ekkora összeggel a fentartást is biztosítják. Sót többet mondok: Eít csak elő legezniök kell, hiszen majd jönni fog, mert jönni kell egy jobb kornak, midőn az állam ezt, a költséged megtérítésével átveszi. Még mást is mondok. Ha hivatott, eleven em bert tesznek a kezeléi élért^ a ki ott ne ugy érezné magát, mint a kukacz a sajtban, hanem tudással, tett erővel, tehetséggel igyekeznék feladatát betölteni, a letűnt évtizedek szorgalmas méhei munkájának eredményeit összegyüjthetné. Ebből viasz gyertyákat önthetue s ezzel bevilágíthatná az utat a magyar nemzet függetlenségének klasszikus földje felé; olyan puritán s irodalmi téren termékeny embert képzelek, milyen Hermant Ottó az országban. De a részletekről hallgassunk. Mert a mint Jókai egy időben irta, a helyzet ma is az, hogy: politikai látkör czudar, a közélet szomorú. 1' F esti. Egy magyar művész műterméből. (Látogatás Istók Jánosnál) Irta: Kritikus. I.apunk egyik korábbi számában, a nem régen lejárt Bartha Miklós szobor-pályázat döntése alkalmából, a pályanyertes művésznek : Istók Jánosnak kivitelre elfogadott művéről fényképmásolatot és magát a művet szakszerűen ismertető czikket adtunk az olvasó közönségünknek. Ez a pályanyertes szoborterv annak idején méltó feltűnést keltett ugy az elfogulatlan művészek, mint a művészetszeretö közönség széles köreiben. A nevezett szoborpályázat bírálóbizottságának ez az egyhangú döntése ismételten a kitüntetett művész közhasznú munkássága és nem mindennapi egyénisége felé terelte a ( közönség figyelmét. Mí, amikor ebben a czikk> ben Istók János művészetét behatóbban megismertetjük az olvasóközönségünkkel, egyúttal a mostanában hatalmas erővel előretörő magyar képfaragó művészeinek kijáró köteles és szívesen vallott tiszteletünknek is kifejezést adunk általa. Ennek a csikknek czimében ez a jelszó vau : — „magyar". Igen I — szándékosan irtuk oda, hogy magyar, amivel már előre jelezni kívántuk, hogy különös súlyt vetünk Istók János művészetének ismertetésében a belső nemzeti tartalomra. A képzőművészetek ismeretének ábécéjében az a régóta elfogadott igazság is megálla pitást nyert, hogy a művészet — nemzetközi! Igen ! — a művészet a maga egyetemes hatásában nemzetközi; nemzetközi a kifejezéseinek módjában, — az emberi és kulturértékbelí szépségeinek kutatásában, — a megállapodott érvényű esztetikai igazságoknak alkalmazásábaa és végül nemzetközi a művészetek végső czéljában. De — nemzetinek kell lennie a benső érzelembeli értékek ftlszinre-hozisában, ha valamely fajtörténelmi nagyságol, vagy valamely kiemelkedő' nemz"ti történelmi mozgalmat akar hiven megrögzíteni a jelen és jövendő korok társadalmának emlékezete és kegyelete számira. És ez a megállapítás ma minden alkotó művészetre egyformán áll. * A méla, szőke Dunának bulai partján, a Várkert tövében, hosszú sorban huzódaak el, szorosan egymás mellett, az öblós bolthajtásu helyiségek. Kivül egyszerű csíny. Fóan, a manzard-tetön, alacsony árkádos kőkerítés fut végig a bazár-sor tetején. Az első tekintetre ugy hat ez a királyi kert tövét beszegélyező építkezés, mintha \alamely tropikus égövi városnak karaúnszerail jai volnának. De már a következő perez ben nyilvánvaló lesz előttünk a csalódás, mert hiányzik itt a keleti és déli exotikus városok szerail-életének hangos lármája és tarka u'czai életképei. Komoly, szinte arisztokratikus csend van itt, amelyre talán hatással van a világ ej;yik legszebb megoldású és leghatásosabb hangulatu királyi palotájának fénytelen, élettelen tompa csöndje. Az azonban bizonyos, hogy ezen a hilyen, a Ybl Miklós téren, ahol valimikor a daliás, lovjgias Mátyás király művészetkedvelő' előkelő környezetének színes, ujjongó / vidím, mégis igen gazdag kulturtartalmu élete folyt, — ma is előkelő, finomodott életű polgársága lakik ennek a duplatuczatnyi fajú, erősen poliglott Budapestünknek. Igazán a csendes művészi elvonultság munkájának alkalmas miliője ez a h3ly. A nagy, levegős bolthajtások üvegajtói és ablakai szürke muszkavászonaa! vannak belülről gondosan letakarva a profán emberi szemek elöl. A laikus járó kellőnek bizony ugy tüoik fel, mintha ezek a helyiségek régen üresen álló bolthelyiségek volnának. Pedig ez a hosszú artisztikus építmény a m rigjar szobrász műv szek elitjének (a túlsó oldalon a női festő iskolának) állandó munkahelye, egész mü'.erem-sorozat, ahonnan már a modern Magyarország képzőművészeti kultúrájának számos nagyszabású alkotása és értékes íeformtervei indultak ki hódító útra, szerte a társadalomba. Az egymás mellett e^iuzódó bolthajtások között csak apró rekvizitumok, egy vörös szinü bádog-levéldoboz, egy megfakult rézlap, rajta elmosódó betűkkel egy név és alatta a lakásról tájékoztató kis fehér kartonlap árulja el, hogy itt Istók János szobrász művész mű erme áll. Kívülről csak a felső ablakokon át kikandikáló apró szobrok árulják el, hogy ott benn micsoda élet is folyhat voltaképen. Az érdeklődő ember egy kis kulturmegilletödésnek az érzésével nyit be az ajtón át. őakéntelenül megérzi, hogy most valami szentélybe lép, de még egyelőre nem tul tiszta képeket alkotni magának azokról a benyomásokról, amelyek itt a következő negyedórákban elfogják. A belépés után mindjárt egy ormótlan szürke spanyolfal fogja fel az ember tekintetét. Mellette széles, magas függöny takarja el előlünk a műterem tulajdonképeni ) gyűjteményes részét. Hanem, amint beljebb ' j lépünk, egyszerre csak megkapó gazdaságban tárul elénk egy egész muzeumra való értékes anyaghalmaza a mester hosszú idejű, eredményes munkásságának. É'etnagyságu alakok, nagynevű társadalmi férfiaknak, harczos katonáknak, finom j vonalú asszonyoknak, bájos gyermekeinek portréi mosolyognak le reánk. Az egyik sarokban egy komoly arczu ifjú áll, magas piedesztálon, meztelen testtel, természetes életnagyságban. A jobb karját biztos mozdulattal a bal vállára hajtva tartja, mig a markában erőteljesen szőrit egy hosszú, széles szijdarabot. Ahhá ! ... ez a régi parittyavetö bőrszíj. Itt a bibliatörténeti ismeret aztán mindjárt segít a gondolataink továbbszövögetésének, mert amint nézzük a szép szál fiu erős keleti vonásait, göndör baját, érzéki ajkát és büszke, bátor tekintetét, mindjárt eszünkbe jut, hogy ez — Dávid, a Góliát verő zsidó fiu,— Istók „ánosnak egyik elsöraugu fiatalkori mesteri munkája. Mellette áll Széchenyi Ferencz grófnak, a „Nemzeti Muzeum" megalapítójának, hasonmása, — eredetije a Nemzeti Muzeum kertjében áll, — amint a saját maga állította nagyjelentőségű tudományos intézetre, kezében az alapító okmány levéltekercsével, nemes arczkifejezésének látható megelégedett tekintetével néz föl. Istók ezt a nagyszabású és igen jelentős értékű művét is még akadémikus korában alkotta, amelyért már akkor megkapta őfelségétől a koronás arany érdemkeresztet. Tovább azután, a figyelő ember szemének egy körsugarában, egymás után tűnnek fel ismeretes arezok a nem régen múlott magyar közéletnek számottevő tényezőivel. Itt a világszerte ismert Jókai Mórnak derűs arcza mosolyog le reánk, mig mellette Munkácsy Mihálynak jellegzetes feje, komor, magába mélyedő tekintete fogai. Maj a művész édes anyjánctk jóságos arcza, nagyapjának mirkáns magyar vonásai, Tisza Kálmáonak, Gh czy Kálmánnak, egy zászlótartó rohanó honvédnek, egy botra támaszkodó hosszú subás, vastag bajuszu, süveges fejű, hosszú szűrben lévő tipikus magyar juhásznak kara^erisztikus álló képe; egy külön állványon idősebb Dr. Wiassics Gyula volt miniszternek, Lukács László miniszternek, néhai Bubics Zsii/m ind kassai püspöknek és D/. Berzeviczy Albertnak életnagyságú mellszobrai beszélnek hozzánk a művészuek nagy termé;zet')ü portré-alkotó képességeiről. Azután sorban egymás után még néhai jó Rudolf trónörökösünknek álló alakja, Csány László egykori vértanunknak, egy dolgozó munkásnak, bájos gyermek-csoportoknak s egyegy monumentális alkotásához készült mellékalakokuak sikeres másai köt'k le figyelmünket. Fönn apró szobrok sorában egy hatalmas, keményen előre szegzett fejű éles nézésű férfinak másfélszeres életuagyságu feje löveli -le reánk fölényes öntuJatu értelemben beszédes bizonyítékait. Csupasz arczán semmi bajusz vagy szakái és a haja is rövidre nyírott. Az első tekintetre ugy tetszik, mintha egy ókori római gladiátornak nemesbe faragott feje volna. De amint erősebben figyeljük, homlokának állása, arczcsontjainak szabása, az ajka, az orra, a szemei lassankint ugy tűnnek fel előttünk, mintha mégsem idegen faj fiának a képmása volna. Nem is! — Ez a mister hires „Energia" czimü klasszikus tökéletességgel remekbe vésett márványszobrának a mása, amelybe? tözsgyökeres csángó-magyar férfi, egy most temesvári tanár, Siposs András állott eleven modelt. Istók Jánosuak ez az alkotása magasan kiemelkedik a legutóbbi évek magyar szobrász-művészi munkáinak legelsőrangu alkotásai közül is. Most a firenzei nemzetközi kiállításon van. Majd sorban elvonulnak a művésznek egyéb mesteri munkái. A nyilvános pályázatok emlékei. Erősen egyéni tervezésű Kossuth Lajos alakok, Rákóczi Ferenc fejedelem álló mása, Bartha Miklós férfias alakja, Csány László vértanú é, Trautsch zenetanáré, a szentmártoni Darnaycsalád, illetőleg a Luiser Lajos családja sírboltjának életnagyságú domborképe, — egy szomorkodó ifjú, szép nő, lehanyatlott kezében hervadó rózsákkal —; egy hatalmas magyar bakának természethü mása, amely néhai Gammel Ferencz altábornagynak a farkasréti temetőben felállítandó síremlékét fogja díszíteni. És egy kétévtizedet meghaladott szorgalmas művészi munkának más emlékei, amiknek kimerítő szakismertetése egész könyvet tenne ki. A magyar szob rászművészét nemzeti értékelésének nézőpontjából nem hagyható megemlítés nélkül, hogy történelmi nagyságainknak régebben készült érezbe öntött, vagy kőbe vésett em ékalakjai nagyobbrészt nem szólnak hozzánk azzal a kongeniális értelemmel és hatással, amely mindjárt meg kell, hogy kapja az érzéseinket, ha valóban ihletett erőből megszületett magas becsű művészi munka előtt állunk meg. Természetesen
