Magyar Paizs, 1912 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1912-10-31 / 44. szám
6 MAGYAR PAIZS 1912. október 31. ország* pártjának argumentáczióját. Ezeknek valóságos kincsesbányája ez a kötet és fényes tanúbizonysága annak a magas színvonalnak, a melyen akkor a politikai polémia állott és amelyen az ó halála után megmaradni, ugy látszik nem tudott. Hogy mily elegáncziával forgatta ő a vitőrt, azt most újra olvasni igen gyönyörnség s a mi fiatal politikusainak és politikai czikkiróink sokat, igen sokat tanulhatnának Barthától meggyőző erő és íormai előkelőség dolgában, amely körül minden durv3 bárdolatlanságot mellőz. Minden politikus igen nagy érdeklődéssel fogja újra elolvasni ezeket a czikkeket s különösen a politikai iskolájukat most végző fiatal óriások fogják ezt nagy haszonnal tehetni. Bartha munkáinak VI. befejező kötete október végén fog megjelenni. A hat kötet ára 48 korona, de kapható kötete is Benkő Gyula Grill-féle udvari könyvkereskedésében Budapest, Dorottya-utcza 2. A »Vasárnapí Ujság« október 27-iki száma képben és szövegben rendkívül gazdag és változatos tartalommal jelent meg. Szendéné Dárday Olga eredeti regénye, Bariie fordított regénye mellett Szőllősi Zsigmondtól közöl e szám pompás novellát, Csengey Gusztávtól verset, Szép Ernőtől czikket, Juszkó Béla kiváló rajzait a háborús Keletről, eredeti konstantinápolyi fényképfölvételeket a mozgósítás napjaiból, Massányi Ernő czikét az átlátszó hadi repülőgépekről stb., s a rendes heti rovatok : Irodalom és művészet, sakkjáték, stb. — A sVasárnapí Ujság« előfizetési ára negyedévre öt korona, a »Világkróniká«val együtt hat korona. Megrendelhető a »Vasárnapi Ujság« kiadóhivatalában (Budapest, IV., Egyetem-utcza 4. szám.) Ugyanitt megrendelhető a »Képes Néplap«, a legolcsóbb újság a magyar nép számára, félévre két korona 40 fillér. Különfélék. A ezerk. levele. Sz. G. íelsővisó. Ki van fizetve 1912 év végéig. — D. I. Vajdahunyad. Nem szept. elején, hanem végén jött a péns. Tévedésből nem ment addig Most rendeztük. — E. I. Nagyszőlős: Tessék ebben az ügyben a kereskedelmi minisztériumnak mértékügyi osztályáho* fordulni, Budapest, Köztemetői ut 20. üel^ri lxe-t± jp±acz z Buja — — Rozs — — Zab — — Árpa — — Tengeri — Bab - — Borsó — — Búzaliszt — Rozsliszt — Arpakasa —• Köleskása — Kápoíztafő— Burgonya kilója Pár csírto — Sovány kacsa db. Sovány liba db. Ezek az árak hetekben jobban - 20—21 - 17—18 - 18-19 - 17—19 - 10—12 - 36-40 - 40—00 - 36-40 - 30—36 - 64—00 - 36-00 - 20—40 06-8 1-50—2 40 1-80—2-40 2-60—4 00 még nincsenek kialakulnak Pulyka — — I. markuhus 2 00—0 00 II. marhahús 1-70- 0 00 Borjúhús — 2 06 2 40 Sertéshús — 1-70—178 Sertészsír kiló 2-00-0 00 Libazsír — 4-00—0-00 Tej, liter — — 20—24 Tejföl liter — 70-80 Turó kiló — — 48—60 Kenyér kiló — 30—32 Tűzifa • m. 06—10 Széna mm. — 04—7 Szalma etetésre 03—6 Alomszalma 03—5 Zsupszaima db. 70—80 megállapodva ; a jövő Vasúti menetrend. Érvényes 1912. októbar 1-től. Zalaegerszegről indul Czelldömölk-Budapest felé. reggel 5 óra 50 perez, délelőtt 9 óia 36 perez, délután 1 óra 38 perez, 4 óra 53 perez. Csáktornya felé: reggel 4 óra 36 perez, d. e 12 óia 20 perez, d. u. 5 óra 54 perez. Zalaegerszegre érkezik Budapest-Czelldömölkfelől: reggel 8 óra 41 perez; délután 1 óra 20 perez, 5 óra 44 peiez, este 9 óra 13 perez. Csáktornya felöl reggel 9 óra 27 perez, d. u 4 óra 34 perez, este 8 óra 26 perc*. Zalaszentivánra indul. Reggel 4 óra 23 perez 6 óra 10 perc csatlakozás Kanizsa-Szombathely felé. 11 óra 34 petez; csatlakozás KanizsaSzombathely felé. Délután 2 óra 33 perez; csatlakozás Kanizsa-Szombathely fele. Este 6 óra 29 perez; csatlakozás Kanizsa-Szombathely felé. Este 8 óra 42 perez e«atlako/ás Kanizsa felé. Zalaszentivánról érkezik Zalaegerszegre : reggel 5 óra 37 perci. 8 óra 14 perez, délután 2 óra 12 p., 4 óra 42 peiez és este 10 óra 25 perez. Njorcakitl Táj R. lu'da könyvnyomdájában Zalaegerszgen. 6963. tkvi 912. sz. Árverési hirdetmény. A zalaegerszegi kir. törvényszék mint tkvi hatóság közhirró teszi, hogy Kálmán Vinczónek Pór Ferencz és tsai közösség megszüntetése iránti ügyében a zalatgerszegi kir. tszék. területén levő a hervadtfai 225. sztjkvben A. f 1. sersz. 746. hrsz. ház sz. ingatlanra a végrehajtási árverés joghatályával biró árverés 649 korona kikiáltási árban mégis olyképpen, hogy öreg Pór István javára bekebelezett holtiglani lakásszolgalmi joga és özv. Pór Istvánné Németh Anna javára bekebeleztetett az özvegység idejéig tartó haszonélvezeti jog csak azon esetben maradnak érintetlenül, ha az árverés legalább 311 kor. 10 fill. vételár eléretik, az alábbi feltételek mellett a V. T. 204. §-a értelmében elrendeltetik, és hogy a fent megjelölt ingatlan az 1913. évi január hó 24. napján d. e 10 órakor Hervadtfa községházánál megtartandó nyilvános árverésen ós pedig bázbéradó alá eső ingatlan a kikiáltási ár felénél egyéb ingatlan a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron eladatni nem fog. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlanok becsárának 10 °/o át készpénzben az 1881. LX. t. cz. 48 §-alaít jelölt árfolyammal számitott óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, vagy az 1881. LX. tcz. 170. §-a értelmében a bíróságnál történt előleges behelyezésről kiállított, szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. A kir. tszék mint tkvi hatóság. Zalaegerszeg, 1912. évi október hó 14. napján. Dr. Schick sk., kir. tszéki biró. A kiadmány hiteléili: Tanitó, kir. tkvtő. 553. sz. v. 1912. Árverési hirdetmény. Alulirt kir. bír végrehajtó az 1881. évi LX. tcz. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a zalaegerszegi kir. járásbíróság 1912. V/II. 373. számú végzése által Lilzman Ignácz budapesti végrehajtató javára 183 K 24 fillér tőke, ennek 1912 január 22-től járó 5%> kamatja, ugy járulékai erejéig elrendelt kielégítési végrehajtásalkalmával bíróilag felülfoglalt 2020 koronára becsült férfirubákból álló ingóságok nyilvános árverés utján leendő eladatása elrendeltetvén, ennek a helyszínén, vagyis Zalaegerszegen leendő eszközlésére 1912. évi november 19 ik napjának d. e 10 órája határidőül kitiizetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok ezen árverésen az 1881. évi LX. tcz. 107. §-a értelmében a legeöbbet ígérőnek becsáron alul is eladatni fognak. Az elárverezendő ingóságok vételára az 1881. evi LX. tcz. 108. §-ában megállapított feltételek szeiint lesz kifizetendő. Kelt Zalaegerszegen, 1912. október 22 én. Nagy Sándor, kir. bír. végrehajtó. FOGADÓ Orsságos Vendéglős Siakköilönj Országos Pineiér Siakkózlsny Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, Kerepesl-ut 13. Egyedüli heti- legelterjedtebb tzaklap. Művészi kivitelű fényképek, nagyitások, ©lr|« festmények stb. SZIGETI főh kam. fényképész ss utóda V1JDH B. si 31_0 fényképésznél kaphatók. felvételek mindéi* időbei)!! A poloskaveszedelem. _ A poloska és irtása. Szenzációs népszerű találmány. Tu- n ^ dományos fórumok és hivatott szak- ^ • emberek közreműködésével irta: SÁGI JÁNOS. 24-52 100 oldal, 23 képpel. Kapható 1 koronáért lapunk kiadóhivatalában. >ooooooooooooooo« 14-16 éves fiu jó iskolai bizonyítvánnyal tanulónak azonnal felvétetik íOOOOOOOOCOttOOOÖOC A felnőtteknek való hasznos olvas mány a „Miképp lehetünk hosszúéletQek"? cimü könyv ára utánvéttel 3 K 85 f. A rheuma,csuz és köszvény házi gyógymódja 2 K 35 f. „A tüdúvész házi gyógymódja" ára 2 K 35 f. Megrendelhető: Dr. FLÓRIS ÁRON fővárosi orvosnál Budapesten, Vili., Karpfenstein-utcza 18., földszint 9. ajtó. 13—0