Magyar Paizs, 1911 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1911-11-02 / 44. szám
2 M A (i V \ B I' A 1 Z S 1911 november 2. A tisztviselők mozgalma. Az a nagy drágaság, mely már elviselhetetlen teherként sulyosodik a közönség valtaira, az állami tisztviselőket is arra kényszeríti, hogy helyzetök ja áása érdekében végre tegyenek valamit. Eddig csaknem miiideu társadalmi osztály gondolt a maga sorsára és mindenik védekezet a drágaság nyomása ellen, — csak éppen a szegény tisztviselők halasztották utoljára a helyzetük javítására irányuló mozgalmat. A munkások már régen megdrágították a munkabért, — iparosok, kereskedők szintén igazodtak az általános drágasághoz, — sőt a gazdaközönsé is abban az arányban drágította terményeit, amilyen arányban drágult annak az előállítása. Csak épen a tisztviselők hallgattak Hallgattak addig, a mig valamennyien adóságba merültek a szertelen drágaság miatt, a mely egyre nőtt anélkül hogy az állam valamely csekély gondoskodással a tisztviselők sorbán könnyített volna. Bezzeg másként gondoskodnak Ausztriában a tisztviselőkről. Ott a kormánynak a tevékenysége nem abbén merül ki, hogy a császári hadseregnek százmilliók megszavazásáért fáradozzon és hónapig tartó tétlenségre szo ritsa a parlamentet, hanatn gondoskodik a tisztvisetőkről is, akik dolgoznak és nem parádéznak. Most is 30 százalék drágasági pótlékot vettek föl a jövő évi költség/etésbe pedig az osztrák tisztviselők, sokkal jobban vannak fizetve mint a magyar tisztviselők és a drágaság sem nehezedik reá ;ok olyan súlyos mértékben, mint a mi tisztviselőinkre. A magyar tisztviselő dolgozik és szavaz. A már épek óta rájuk sulyosodó dragaság ellen is akkor mozdultak meg a mi türelmes tisztviselőink, a miüor az adósság is a drágaság mellé nehezedett. De job'o később, mint soh . A kormány saját jó szántából ugy se volt hajlandó belátni a tarthatatlan helyzetet. A tisztviselők pedig ugy gondolkoztak, nekik keü valamit tenniök nyomorúságos helyzetük javítása a. Most hát az egész országban megmozdultak, gyűléseznek, memorandumot szerkesztenek és arra kérik a kormányt, hogy legyen tekin tettel arra, hogy az évrk óta fokozatosau emelkedő drágasággal szemben valahogy anyagi existencziájuk biztosítva legyen. Mert tarthatatlan és szégyenletes ez az állapot, a melybe a tisztviselők és különösen a kisebb ts családos tisztviselők jutottak. Adósságot, adósságra kell halmozniok, bogy szűkösön is fenttarthassák magukat. Élelmi szer, ruházati czikkek, fűtés, világítás, lakás két, háromszorosan megdrágult, mig a fizetések u^yfezólva a régi állapotban maradtak. Szomorú volna, ha akkor, mikor a hadseregre százmilliókat dobnak ki, a nyomorgó tisztviselők számára koldus falatot sem adna az állam. Hiszen jól tudjuk azt, hogy az állam kassza sem kimeríthetetlen, azt is tud juk, hogy a véderőröl is kell gondoskodni, de ha szegény az állam, ugy ossza be jövedelmét, hogy az állam minden szerve érezze gondoskodását. Igaz8n nagy szégyene volna a kormány jóvoltából, az országnak, ha tisztviselői kara silány helyzete miatt elkeseredve kényszerítő eszközökhez folyamodnék. De remélnünk kell, hogy idáig nem fajul a doiog. A kormánynak e jogos és igazságos mozgalom előtt, szemet hunynia nem szabad! A drágaság. Érdekes jelenség a mai mérhetetlen drágaság közepette, hogy a különböző gazdasági tényezők egymásra hárítják a felelősséget azokért a súlyos viszonyokért, melyekkel szemben, mind handsulyozottabban nyilatkozik meg a zúgolódás és felháborodás. Egy agrárius a következőket irja a drágaságról : Azokat, akik a montani drágaság minden ódiumát Kizárólag a mezőgazdákra akarják hárítani, bátrak vagyunk figyelmeztetni arra, hogy nem csak rostélyossal él a/, ember, hanem egyik fö táplálék a szerényebb háztartásikban a kávé is. A kávé pedig egy esztendő leforgá>a alatt kere ken 100 százalékkal drágult meg,a/az még vala mivel többel. A czukor áránál pedig nem heve sebb mint 40—50 perczentes drágulás, észlelhető. Végül ami a drágulás kérdésében igen döntő tényező, a pénzügyminiszternek az a legutóbbi kijelentése is több fig\elmet érdemelne, hogy a vasúti tarifákat fogja emelni. Csodálatos hogy ezekrói a dolgokívl szintén elég bőven írnak az újságok, a na^j közönség tehát tudomást vehet róluk, de azért még mindig nem hallottunk arról, hogy a nemzetközi apostolok tüntető körmenetet szándékoznának akár a ezukorgyárosok, akár a kávébörze spekulánsai, akár pedig a kereskedelemügyi miniszter ellen rendezni. Pedig hát, aki előveszi a krétát és egy kis számvetést csinál, meggyőződhetik arról, hogy a kávé és a c ukor és a vasúti tarifa együttesen legalább is van olyan drágasági tényező, mint a hus. Egy szerény munkásnak 4—6 tagu családja 8—10 bögre kávét fogyaszt el naponta. Különösen nagy a kávéfogyasztás az olyan háztartásokban, amelyek egyébként hust csak korlátolt mértékbea fogyasztanak, azokban, ahol sok az apró gyerek Hi pénzértékre kiszámifiuk a drágaság okozta különbözetet, látni fogjuk, hogy a kávé és emukor árának emelkedése az ilyen háztartásokban körülbelül ugyanolyan összeggel terheli meg a háztartás mérlegét, rntnt a hus árának emelkedése. íme tehát itt vau a drágaságnak olyan tünete, amelynek nem a termelők az okai, hanem a kartel és a spekuiáczió. A ezukorárakat, amint tudjuk, a hatalmas czukorkartel szabja meg. Ez a kartel most is azzal okolta meg az ár emelkedését, hogy kevesebb ozukorrép.t termett, mint az előző évben. Ez kétségtelenül igaz, arról azonban mélységesen hallgat, hogy a ezukorrépáért a gaz lákuik az idén 40—50 százalékkal többet fizetet volna, mint amennyit fizetett a mult évben. Holott igy hozná ezt az oszíó igazság, mert hiszen á kevesebb ezukorrépa csak a répa árak emelkedését jelenti, holott a valóságban nincs igy. A répa nem drágult, a cukor annál inkább. A kávé árának az emelkedését szintén a spekuiáczió okozta. Ez elien szerencsétlenségünkre — legalább itt Magyarországon — nem védekezhetünk. Nekünk nincsenek kávé ültetvényeink. Az angol tigyasztók valamivel jobb helyzetben vannak, az ottani nagy fogyasztási szövetkezetek saját kávé ültetvényeket is tudnak szerezni mi még nem. A kávé árának emelkedését tehát legfeljebb némán türjük el, de amellett forr oennünk a méreg a spekuiáczió minden fajtája ellen, mert épen a kávéval való eset bizonyítja azt, hogy a spekuiáczió menyire elősegíti az árak emelését. Nem csekély jelentősé.-ü dolog a vasúti tarifáknak tervezett emelése sem. Eunek is elsősorban a fogyasztó közöuség fogja meginni a levét. Mert a tarifa emeléssel ugy leszünk, minta kávé vagy hát a tej árak emelkedésével. Ha a lej literje megdrágul 2 fillérrel, akkor valamennyi kávéházban & csésze kávé drágul meg 4 fillérrel. A felemolt va-uti tarifát is átháritjáka fogyasztó nyakái a és ha bizonyosélelmiszernek, vagy más fogyasztási czikknek a lakóhelyünkig való fuvardija csak p<r fillérrel is magasabb lesz, a közvetítők hada elég oknak fogja találat arra, hogy V. illető fogysztási ezikknek az árát a fuvardíj külömbségég ( tizsze resével emelje. Mivdezek a dolgok egyúttal bizonyítékul szolgálnak arra, hogy folyton fokozódó drágaság nem egy termelési ágnak hibájából, vagy önzéséből keletkezelt, hanem bűnös abban mnilenki. Az áremelés ma ugy látszik mániává fajult, mely végig vonul az egész társadalmon s nincs ellene más orvosság, mint a hideg viz, vagyis más szóvai moudva : a türelem. nyélő!) magyarnak tjpusát képviselte Barth 1) Miklós közöttünk, akinek az emlékszobrára az ó politikai hitvallásának letéteményese és tovább folytatta : a „Magyarország" szei kesztősége indított annak idején országos gyűjtést. A szoborbizottság, az első fellételes eredményű pályáza után az újra kiirt szűkebb körű pályázatból a napokban hozta meg a döntését. Ez a döntés minket, zalaiakat, kétszeresen kell, hogy érdekeljen, mert az újra pályázó öt művésznek bemutatott tervei közül — Istók János szobrászművész tetvét fogadta el egyhangúan a kivitellel való megbízatással. Ebben az egyhangú döntés ben az egyetlen disszonáns hang, egy meggyö ződés nélkül való vélemény, a Zala Györgyé volt, a pálya nyertes művésznek czétibeli kartársáé és egykori személyes barátjáé, aki nem átallotta az egyhanu döntés szépségét evvel a szépségfolttal elcsúfítani! Roppant tanulságos bepillantást enged Zala Györgynek ez az inkollegialis magatartása annak a megismerésére, hogy alacsony személyi tulajdonságokból, művészhez különösen nemtelen boszuérzetből, milyen hazug kollegiális élet folyik ma a magyai képzőművészek czéhében! Erre még alkalomadtán visszatérek. Istók János azonban evvel az ujabb elismer tetésével teljes művészi rehabilitációhoz jutott, azokkal a meg nem érdemelt támadásokkal szemben, amelyek őt legutóbb több nyilvános pályázatával vonatkozásbau érték. Az ő Bartha Miklósa, itt künn a Szépművészeti Muzeumhsn ugy hü reám a szép f-rfias arcza nyíltságával, az erős nézésű szemei szelídségével, a hátraszegett f |ó. -l (egész életében ilyen önérzetes és a mag eredeti érzéseitől soha el nem tántorodó, a maga fenköir politikai meggyőződésétől soha el nem térő és a másoknak az adóit helyzetekkel megalkuvó gondolkozásával soha — soha naeg nem alkuvó vaskövetkezeles jellemű ember volt, akinek oz az állandóau hátra szegett fejhordása, még ülő muukájában is, — egyenesen hozzátar ozott az ö belső értékbeli egyéniségéhez, tehát teljesen póz nélkül való volt!) mintha ma is eleven valóság volna és csak meg kellene nyitni a száját, hogy rögtön az a megértő és szerető melegség járja át a szivün ket, amelyet a közelében éreztünk, amikor még eleven szóval hirdetle közöttünk a magyar függetlenségi hitvallás hiszekegyjét és egy jobb, boldogabb, becsületesebb, szebb magyar világ eljövetelét! Istók János Bartha Miklósának fője ezeket is beszéli nekünk. Az anatóniai hűség pedig szinte megdöbbentően tökéletes. Hiszen a tervező művész maga is barátja, megértője volt ueki, akivel a néhai mester nem egyszer kapott össze ott a székely asztaltársaságban, ha az ő politikai hitelveítől, — néha csak ravasz művészi számításból, hogy természeles indulatu kitöréseiben is megismerje a mester az «rös enerzsiáju egyéniségét, — csak egy hajszálnyira is elmert térni Istók. (Ilyenkor néhány perez múlva mindig, nevető arcczal, de egymást szerető gyöngéd, igaz érzéssel békültek ki egymással a csatázó felek — vidám pohárcsengés mellett!) A uagn tanitó mesternek érezbe kerülő életnagyságn alakja nemsokára itt fog állani a buda pesti városliget elejének suttogó, danázó, mesélő vén fái alatt, amik mellett a mindennapi küzdelmes munkája után annyiszor sétált el pihenő sétával az érezos hangú politika kiáltványoknak, vagy finom melódiáju ,,Hsugulatok"-nak rapszodikus lelkű magyarja — jó, nemes Bartha Miklós ! A pályázaton Istókon kivül részt vett még Kolozsvári Szeseá/c Ferercz, (pályatervét a zsűri, mint Istóké után a logjobbat, 500 koronával magához váltotta,) Tóth István (aki a zalaegerszegi Csány szobor pályázat döntésén egyik szakértő volt) és Horváth Géza szobrász művészek is, de ennek a két utóbbi művésznek a vázlata semmi nagyobb művészi igényt sem elégített ki. Budapestnek kevés számú maradandó becsi szobrai Istók Jánosnak evvel a pályanyertes müvével most ismét megszaporodtak egygyel.
