Magyar Paizs, 1911 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1911-10-05 / 40. szám

MAGYAR P A IZ S 1911 október 5. műnkben megörökítve; nincs egyetlen pont a magyar haza földjén, mely a komoly elmélkedésre, a szív aljáig benyulá mély bánatra annyira alkalmas és méltó volna, mint a tizenhárom vértanú szomorú és mégis felemeló emléke. A magyar Golgotha gyászos emiéke kitörülhetetlenűl bevésődött lelkünkbe s ma, midőn ennek évfordulója újra megérkezett, egy évvel ismét messzebb estünk ugyanattól a sötét idő ponttól, attól a nemzetünket ért tragikumtól, mely a ma;yar Golgotha-város gyászos terén oly bor zászló módon lejátszódott. — de azért emléke közvetlenségéből, megrendítő hatásából mit sem vesztett. Az a kaszoru, amit az aradi szobor magas talapzatán Hungária alakja kezében tart, örök és hervadhatatlan, mert egy nemzet hálás kegyelete nyújtja azoknak, akik a nemzet szent ügyeiért faláldozták magukat. A hazafias kegyelet és emlékezés napja a mai évforduló, hiszen a kiket illet, vitézek vo tak, győzedelmes csaták dicsőséges hősei és mégis ugy kellett meghalaiok, mint a legelvetemültebb gonosztevőknek, a leggyalázatosabb balállal: akasztófán, de mióta ők szenvedtek ki rajta : az aradi kilencz akasztófa szent ereklye a magyar nemzet mártirumságának gazdag tárházában. Az egész ország a nemzeti kegyelet felemelő érzetével üfi meg október hatodikát s megihletődve gondol az hatvannégy év előtti napokra, miüon apáink a megtámadott magyar szabadságért barezoltak, ontottak vérüket a csatatéren s meghaltak vértanukként — bitófán. Gyászos emlékű Aradnak falai között a nemzet hazafias kegyelete a megdicsőült tizenháromnak emléket állított. Ez a jszobor mindennél ékeseb ben beszél. Hirdeti azt a magasztos lelkesed -st, melylyel a magyar nemzet széttörte a reá rakott bilincseket és hirdeti a magyar nemzetnek a szabadsághoz való örök jogát; hirdeti azt a lélekemelő áldozatkészséget, melylyel a magyar nemzet mindenét a haza oltárára tette; hirdeti azt a hatalmas erőt, melylyel a reá kényszeritett küzdelmet folytatta ; hirdeti örök és dicső emlékét a hós vezéreknek, akikben a nemzet óriási erő feszítései megtestesültek, — és hirdeti végre a hősi halált, melylyel a vértanuk megpecsételték a hazához és szabadsághoz való hűségüket u^y mint igazi tragikai hősök, akik maguk elbuknak ugyan, de az általuk képviselt eszme győzelemre jut. Több mint egy félszázad viharzott el telettünk a szomorú napok óta és a vértanuk emléke hazafias oltárrá változott, a hová a nemzedék eljár áldozni s honszerelmet tanulni. Ma már nem is a gyász évfordulóját: a nemzeti eszme megdicsőülését üunepeljük október 6-án. Tudjuk, oh, hogy az a szomorú végzet, mely Aradon legjobbjainkat érte, elháríthatatlan volt. A tizenháromnak meg kellett halnia, mert a magyar szabadság, ha csak hősei lettek volna, nem támadhatott volna fel halottaiból. Vértanukra a mártírokra volt szükség, hogy a szabadság MJL, l,m 1 ségig vitte. Érdekes felemlíteni, hogy az austerlitzí csata után, 152 huszárral ő kisérte át Fereno császárt Napoleon táborába. Tradicziók, fényes kitüntetései nagyatyja és atyjának szintén a sa sos zászló alá vitték Vécsey Károlyt, 1845-ben már őrnagy volt a József huszároknál, kilátással díszre, rangra, de ö benne, mégis erősebb volt a honfiú, a megcsontosodott osztrák katonánál, — AZ elsők közt ajánlotta föl fegyverét a sza badságharcz ügyének s hősiesen kitartott mellette a temesvári szereuosétlen csatáig. Sorsa osztályosává tette a többinek s vértanú halállal pecsé teltette meg vele lángoló hazaszeretetét. Lahner, Pölteuberg, Schweidel, diszei a sza badságharcz tábornoki karának, mind a vesztőhe lyen végezték életüket, a melyet megszentelt földdé tett dicső haláluk. Dessewffy Arisztid, jeles családnak nemesi ágazatából eredő sarja már nyugalmazott osztrák tiszt volt, midőn a szabadságharcz hivó szavára kard ját a magyar ügynek fölajánlotta. Rendkívül bátor katona volt s gyors megjeleuésével ó döntötte el a tarczali ütközetet. A világosi katasztrófa után fogságba került s noha herczeg Lichtenstein altábornagy erősen közbe vetette magát érte egyebet sem tudott keresztülvinni, minthogy bitó helyett golvó általi halállal végeztetett ki. Damjanich. A hősök hőse, ez a valóságos mithoszi félistene szabadságharczunknak, zárja be dicsőült vértanúink sorozatát. A milyen hős eszméje az ő sírjaikból kiktlve, diadalt arathasson az elnyomókon. A tizenháromnak esak porhüvelyét temették sírgödörbe, az eszme kitört koporsóikból s életet követel I Törökbecsei reminiszcenciák. Leiningen gróf kortársai. Ismeretes az a nevezetes szállóige, mely szabads^gharczunlc leverése után az egész világos elterjedt: Pannónia vergiss deine Todten uicht. Als Kláger leben sie. (Magyarország: Ne feledd halottaidat, mint vádlók élnek ők.) A letiport magyarság számos községe és város és törvényhajósága a rémuralom alatt titokban, később nyilvánosan gyűjtögetett s hatvanként és leforgása alatt nem kevesebb, mint 235 honvéd emléktábla, oszlop és szobor hirdeti Magyarország különböző pontjain, hogy ezren és ezren áldozták fel életüket és vérükei hazájukért. A nyolczvanas évek országos gyűjtése folytán a tizenhárom aradi vértanú emlékét is megörökítette Zala György egy valóban nagyszabású emlékműben, melyet 1890. október 6 án lepleztek le országos ünnepség keretében. 1905 ben Schweidel József tábornok, aradi vértanúnak emelt életnagyságú szobrot szülővárosa, Zombor. Utáca 1907. év május 27 én Torontál vármegye közönsége Kiss Ernő vértanú-tábornok emiékét örökítette meg, szintén életnagyságú szoborban Nagybecskerek város főterén. Ez a nemes példaadás buzdította a törökbecseieket, hogy egykori földesurak, Leiningen Károly gróf tábornok is méltó szobrot kapjon. Ezt a szobrot szept. 17 én leplezték le szintén országos ünnep k retében. Ez alkalomból a vártanu halálát szenvedett Leiningen tábornok egykori bajtársai összegyü'ekeztek és elbeszéltek egyet mást róla, valamint To ok^ecse vátos egykori megmentőjéről, Rohonczy Lipótról, a Károlyi buszárok vitéz ezredeséről, akit sógorsági viszony kötött össze a tábornokkal. Midőn most vasárnap Rohonczy Gida intésére Leiningen tábornok sikerűit szobráról lehullott a lepel, az ott lévő ünneplő kö/önségből sokan elméláztak azon, miért kellelt alig 30 éves korában meghalnia annak a nemes féifiunak, kinek ősi nemzetsége már a Xll. század német dinasztiái között mindenkori kiváló szerepel játszott, Leiningen tábornok tudvalevőleg igen közeli rokona volt Koburg Ferdinánd lovassági tábornoknak, a mostani bolgár király édesatyjának, és ennek révén Viktória volt angol kíiálynéval is sógorsági viszonyban állott. Magas pártfogói azon ban tehet 'tlenek voltak a vérszopó H.iynau ellen és mikor Leiningen és társai kivégzésének l?ire ment, mindeufelá a müveit Nyugaton, de különö eu Angliában Haynau táborszernagyot kegyetlens^geért a lapok egyszerűen eosztrák mékatona volt, ugy gyűl ilte a politizáló tiszteket s ilyen alkalmakkor rendesen dörgedelmes rá mordulással vágott közbe : tSoha«e okoskojuk mi, hanem verjük meg az ellenséget, a többit majd elvégzi Kossuth Lajos,» Nagysarló, Szolnok, mind egy-egy babérlevél a nagy hós hervadhatatlan koszorújában. Midőn a szadadságharcz vége felé lábát eltörte Damianich, nem mehetett többé csatába, de felépülve bevitette magát Aradra, ahol a kormány a vár parancsnokságát bizta hü kezére. A világosi fegyverletétel után ostromállapotba is helyezte a várat s oda nyilatkozott, hogy »akár egy szál kozáknak megadja magét, de az egész osztrák sereg elenében, utolsó cscp vérig védelmezi a várat.t A vár átadására aztán csakugyan Buturlin orosz tábornok jelent meg. Damjanchot pedig mint kngyelemre kiadott foglyot, átvették az osztrákok. Aradon nemsokára összeült a haditörvényszék, amely a hós tábornokot tizenkét társaival együtt halálra ítélte. Amint élt, oly bátran halt meg Damjanich János, akinek utolsó perczei némileg hasonlítanak ' az egyik magyar jakobinusnak, Lazkovichnak j férfias végzetéhez. Mig ez is gúnyosan kiáltott az j előtte menő társára Szentmarjaira, hogy: bon < voyage, ugy Damjanich is keserű tréfával jegyezte j meg már függő társaira mutatva: »Furcsa, hogy i én, aki a csatábán mindig elől jártam, most en- i gemet tett«k meg sereghajtónak't szárosí-nak (Austrian buthher) és Maderspack Károlyné megvesszőztetése után «asszony korbácsotoknak (voman flogger) hivták. 1849. október végén egy angol képviselő interpellált is az alsóházban, a királyi család rokonának, Leiningen tábornoknak kivégzése ügyében. Az angol munkások, elégtételt is vettek a kegyetlen tábornokon. Mikor Haynau nálunk kegyvesztett lett és 1852 ben Angliában polgári ruhában utazgatott, Londonban sárga lelógós bajuszáról fölismerték, amint ett Barc'ay és Perkinsék sörgyárát gyanutlanul megtekintette 8 több mint kétszáz sörgyári munkás söprővel félholtra verte, sörmoslékkal leöntötte s kis hija, hogy a Themzébe nem fullasztották. Koller báró akkori nagykövet elégtételt követelt az osztrák tábornok meggyalázása miatt, az angol kormány azonban hosszas tárgyalás után egyszerűen sajnálatát fejezte ki, mert a kétszáz sörgyári munkás közt nem akad áruló, aki a bresciai hiéna meglincselőít leleplezte volna. Markó Miklós. Hangulatok. Egy múltkori czikkemben írtam a magyar élhetetlenségről. Igen, a magyar élhetetlen. Egymásközt verekszünk, vitatkozunk, politizálunk, lehazaámlózzuk a velünk ellentétes politikai pártnézetü embereket. Arra azonba nem gondolunk, hogy ha mi ugyanazt az onergiát érvényesítenénk a nemzetiségiekkel szemben, már régesrégen nem lenne magyarországon nemzetiségi kérdés. Magyarország régebbi politikusai között ezt egyedül Bánffy Dezső, jelenleg Tisza István látja be. Ha a magyarországi vezetőembereknek félszeme és egész lelke mindig a nemzetiségieken lenne, akor abból a 6ok-sok millióból, miket különféle czélokra áldozunk, egy kis százalékot miudig ellopnának egy-egy uj magyar iskola czéljaira. Ha a magyar hazafiság nemcsak szalmaláng, hanem egy mindent magában egyesítő lángtenger lenne, akkor a Dmke, Emke, Fmke, Julián Egyesület stb. évről évre erősödnék. Sajnálkozó szivvel olvastam, hogy a felvidéki magyar közművelődési Egyesület kebelébői a kath. papság — élén a püspökkel — kiléptek. Miért? Tán nem elég hazafiasan működik ez az egyesület ? Szó sincs róla. Apró esete paté miatt. Csak rajta araim! nem is lennénk magyarok, ha nem szeretnők egymást, ha elnéznők egymás hibáit, ha a szent cél lebegne előttünk I Veszekedjünk, külső ellenség nem akadályoz bennünket a magyar szellem, a magyar szó terjesztésében. Akadályozzuk meg mi enmagunkatl Bánkovce szlavóniai magyar faluban történt meg ez a kis eset. A község tiszta magyar. A szomszédes nasicei magyar iskolába járnak a gyermekek mind, mivel ez a horvátoknak nem tetszett, elhatározták, hogy ezt megakadályozzák minden áron. Feli kell állítani Bánkovcéu horvát iskolát. Igen, de nincs rá pénz. Sebaj. Van Bánkovce községnek 16000 korjnája erdőre, ott kamatozik ez a pénz a takarékban. Csináltatunk azon a magyaroknak horvát iskotát. És igen. Igy is lett Ma szeptember elején már tető alatt áll a bánkoveai horvát iskola. Hiába tiltakoztak pénzük felhasználása ellen a bánkovcei magyarok. Az eset megtörtént. Odahaza azt mondják erre, hogy igazságtalanság. De hiába. A tényen már nem lehet változtatni. Az a magyar el fog horvátosodni. Magyar iskolát ez a község nem fog kapni, eddig még nem kapott, Igy bánnak el a magyarral mindenhol. Mem tud a magyar érvényesülni, mert nincs meg hozzá az egyetértése, a kitartása az erélye. Élhetetlenségünk bizonyítására, már elcsépelt tény az, hogy a tulipánjelvény ek sem magyar gyártmányok. Én azonban mondok egy ujat. (Azaz nagyon is sokat tudnék mondani). A napokban bementem egy kisebb vegyeskereskedésbe. Kértem magyar gyirtmányu gyufát, »Hát v.\n olyan is ?c kérdezte kötekedve « boltos. Igen van. Például ? A temesvári gyújtó. A kereskedő aznapi postájából elővesz egy levelet. Már le is volt ragasztva. A levél igy volt czimezve : Kais. Königl. Öaterreichische Laaderbank A. G. Wien. felbontja a levelet és a német nyelvű megren-