Magyar Paizs, 1910 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1910-12-29 / 52. szám

30 MAGYAR PAIZS 1910. deczember 22. Az 1911. évre tovább indítják a Magyar Paizst s egyúttal kérjük a közönséget, logadja szívesen közös érde- ! küDknek közös szószólóját. A Magyar Paizs tizenkettedik évébe lép 1911- \ ben. Nagy küzdelemmel becsületes ügyet szolgált j mindig s mindig a legtisztább szándékkal. Ezt a tulajdonságát ezu'án is megtartja. Sem a népszerűség nem csábítja, sem a hatalmasoknak ránczolt szemöldöke nem ijeszti mog. Anyagi ügyekben legolcsóbb lap. Hetenként nyolcz oldalon jelenik meg évi 4 koronáért. Szívesen látjuk az uj megrendelőket. S szívesen vesszük, ha a régiek az esetleges hátrálékokat is elküldik a mai számhoz csatolt postautalványokon. Ez a jelentésünk s ez a kérésünk az 1911. évre. Társas életünk. Elkövetkezvén az őszi és téli hosszú esték, ez a meglehetősen elkopott théma kínálkozik tollúnk alá, hogy a társasélet pangásáról és fellendítésének módjairól elmélkedjünk. És mindjárt elöljárójában eszünkbe jut egyik laptársunk, melynek «z a rovata volt: társasélet. És meghalván a polgármester felesége, a rovat igy mutatott: Társasélet. A polgármesternő halála. Tessék elhinni, hogy ez nem is bonmot. Valóság szerint mutatja közéletünket. Társaséletünk vagy meghalt, vagy haldoklik. Hogy mi ennek az oka? A kor utilitárius jellege. Ma mindenki vagyont gyűjt, vagy adósságot csinál. A régi, hires magyar vendégszeretetet már régen elnivellálta ennek a kornak önző szelleme, fényűzése, drágasága. A pesti nójourját kávéházban tartja. A kis városban pedig a jövedelmek kimértsége, a régi patriárchális egyszerűség átváltozása fenn az ernyő, nincsen kas szerű nagyot mutatáshoz, — régen befagyasztották a társaséletet. És amint rendezünk collectiv kiállításokat, kötnek a munkások collectiv bérszerződéseket : a mulatságokat is ilyen collectiv rendszerrel tartjuk, vagyis ha mulatunk: ki-ki a saját zsebére, ha ugyan a collectivitás néma batyubál tisztes alapján mutatkozik. De még ez hagyján. Legalább ezeken a helyeken mulatnak, valamelyes társaséletet élnek, akármennyire elszigetelődnek ott is a társadalmi osztályok ás akármily elszigetelten re^deződjene.c ezek a mulatságok, a sarok kanapézás, a rangbéli kiválás és pöfTeszkedés bizonnyal megterem ott is. Társaséletünknek megölője, hogy több osztályra tagolódik mint az állami hivatalnokok statusa. Számbajön a vagyon, születés, társadalmi állás és mivel mindenki maga classiíicálja magát, majd annyi cotterie létesül, mint ahájy ember van a társadalomban. Nem kész nevetség-e, hogy nemzetiség, vallás, foglalkozás és tudja Isten milyen megkülönböztetések szerint tagolódik szét a társas élet? Es még az szerencse, ha a kalholikus legényegylet mulatságán Mercurius fiai is meg hivást kapnak. Mert rendesen inkább az a divatos, hogy a keresztény nőegylet meg a zsidó nőegylet a maga tagjai részére foglalja le a nagy elite vigalmat. Ki lesz az a nagy szervező erő, aki ezt a sok fajta fractiót egyesíteni tudja? Hol vagy te nagy «mber, hol késel az éjji homályban, aki össze tudnád teremteni a társaséle

fet minden kasztszerü árnyalat nélkül. Ez az ember nem késik, mert még meg se született. Maradjunk csak a lehetőségnél. A colectivitás alapjára kell helyezkednünk és azt kell óhajtanunk, hogy a meglevő tényezők foglalkozzanak a társasélet fejlesztésével, A casinónak e tekinte'Lon hagyományos rendeltetése van. Nem arra gondolunk, hogy a hét folyamán egy casinóbálat rendezzen, hiszen egy fecske nem csinál nyarat és külöüben is a pezsgő társasélet alatt kulturális életet gondolunk. A casinó kezdeményezheti sorozatos népszerű tudományos előadások cziklusát. Ezeket fűszerezhetik zene előadások. Ha a casinó Széchenyi eredeti ideáljait megvalósítani nem akarja, vagy nem birja, iskoláink tanári karának belevonva a felhasználható erőket, kell kezdeményeznie, hogy élénkebb, kulturális élet költözzék már hozzánk és kisértsük meg, hogy a kultura tudná-e a társadalmunkat egészében összenozni. Szóval a társasélet fejlesztése körül valamennyiünknek van teendője és őszintén szólva érülnénk is, ha lapunk hasábjain mások is kifejtenék nézeteiket arról, miként lehetne az nj szocziális viszonyok között társaséletünket emelni. A zalaegerszegi Csány-szobor. — A Zalából vágtuk ki. — Kedves Barátom! Azt mondod, hogy irjak valamit a Csány-szoborügyről a karácsonyi számba. Nem éppen könnyű dolog ezt megtenni, ámbár hogy könyvet lehetne írni Csány Lászlóról, még egyet a szoborelméletről s harmadik könyvet a karácsonyi ünnepről. Nekem különösen nehéz írnom, mert majdnem, hogy elírtam már minden Írnivalót róla, amit esak tudhattam, megcselekedvén róla hat év alatt mintegy báromszázhatvanhárom közleményt. Deczember 22-én mult hat esztendeje, hogy megkezdődött a Csány-szoborra való gyűjtés. Azóta minden héten nyilvánosságban tarjuk a gyűjtés eredményét s a gyűjtőket és adakozókat. De nem érdektelen a kezdete ennek a dolog nak, kedves Barátom! Sőt kétszeresen érdekes. Az emberek, mint igen sok más dologban, ebben is elkövetnek egy kis igazságtalanságot. Abban a rossz hiszemben vannak, hogy a Csány-szoborügyet én kezdeményeztem, sőt közülök nem egy szemtől-szembe azt moudá, hogy csak az én érdemem az eddigi munka s ha sikerül, akkor is az érdemem lesz. Nem tudom lelkemem viselni ezt a félreértést; » hidd meg árt is a jó ügynek ez a rossz hiszem. Mi tűrés tagadás, mindnyájunkban meg van az az emberi gyengeség, hogy nem tudunk teljes odaadással sorakozni olyan zászló alá, amely lehet akármilyen szép lobogó, de amelyet nem a mi nyájunkbeli tart emelgetve. S ez árt a jó ügynek. * De ha nem ártana is, — a mi igazságtalan, az igazságtalan. Nem én vagyok a Csány szobor- ! ügynek a ludasa, sem a rudasa, barátom. Én csak hátul futó ötödik kerék vagyok ebben a szekér- f ben. Tudd meg hát, ugy áll a dolog, hogy a história $ a következő, AZ első bünt Nóvák Mihály követte el, aki pipázgatás közben mindig lármázott, hogy jj igy, meg ugy, Zalavármegye tartozik még egy > kegyelettel, Csány Lászlónak szobrot kell emelnie. • Én legfeljebb csak hallgattam mérges beszédjét, ' de semmit sem szóltam. • i Azután jött a Pesti Hírlap s pár sornyi hírben ! azt iria, nem állítva, csak sejtve, hogy ezelőtt 20—30 évvel pénzt gyűjtöttek volna talán C ány i Lászlónak, meg Perényi Zsigmondnak a szobrára, j Perényivel nincs bajunk, <Je Csány zalai lévén, j a sejtést, vagy gyanúsítást tisztázni kellett. Kisült, f hogy Csány szobrára sohasem gyűjtött senki egy j krajczárt sem. Erre, igaz, hogy szólottam valamit; azt mondtam, hogy: nincs, de legyen. Hanem csinálni semmit sem csináltam. Jött harmadiknak egy kanizsai ifjú ember s letett a szobor alapra 1, az az eyy koronát. Tudomásul vettem. 1904. decz. 22-én a »Magyar Paizst letett erre a czélra 5 kor nát. Ez a négy lajtorjafok volt kezdete és bevezetése a históriának. S igaz, hogy a Magyar Paizs én korrigálom, de a dologban én eddig mé.^ nem szerepeltem. Tehát nem igazságos, ha a kelleténél többet tulajdonítanak nekem. Meg aztán hiába indul meg a csermely, ha nem ömlenek bele az erek, patakok, nem lesz abból folyam, ba a Feketetengerig nyúlik is. De ömlöttek bele a csermelyek, patikok s nőtt az árodat. Csakhogy még ez sem az én érdemem. Németh György diszeli tanító jött avval az indítvánnyal, hogy a töméntelen sok iskolában minden gyermek csak egy krajczárt adjon — s az iskoláknak alig egy ötvened része hallgatott és cselekedett erre s mégis pár év alatt pár ezernél több ezer korona összegyűlt. Ez már az ötödik lajtorjafok s én még semmit sem csináltam. Csupán szerettem a dolgot. Nem egy embernek a munkája tehát; sok apró gyermek tette le az alapot. Dicsekvósnélküli gyermekeknek a munkája ez. Nagyok nem meríthetnek maguknak ebből dicsőséget. De amint hivságok ápolására nem alkalmasok eze'c a gyermekek, azonképen negédesen sem illő átDézni angyali munkájuk fölött, még a legnagyobbaknak sem. , Eddig ezek érdekesek, ha tetszik három szern} pontból is. Ezután jött az értékesség. Gyüjtésünk idejében jó pártolónk volt Gróf Batthyány Pál akkori főispán, most orsz. képviselő, de különösen sokat köszönhetünk két előkelő nemes honleánynak : özv. Pallini Inkey Kálmánnénak, aki érdeklődése és áldozatkészsége miatt e mozgalomvédője czimét is megnyerte s igy legyasbényei és baranesí Pnspöky Terézia úrhölgynek is, abi a nagy vértanúnak egyetlen élő vérrokona. Az egy koronából hat év alatt 30 ezer korona lett. Most ma már biztosítva van 30 ezer. Még gyűjteni kell 6—7 ezer koronát, hogy a kiadások levonásával meg legyen a kívánt 35 ezer korona, melyre pályázatot hirdettünk volt 1910. julias 26 ra. Ámbár akkor 18 terv pályázott, mégis meddő maradt a verseny. A bizottság ugy határozott, hogy a hat jobbat kiválasztva, köztük ujabb versenyt hirdetett hat hónapra, vagyis 1911. január 16-ra. A hat jobb a következő: Győri Pfeffer József (Páris), Istók János, Kara Mihály, Kolozsvári Szeszák Ferencz, Lukácsy Lajos, Nemessányi Andor szobrászoknak a terveik. Ugy tudom, e hat művész mind pályázni fog január 16-án s a bizottság akkor dönteni fog. Rendes körülmények között attól az időtől kezdve még másfél, vagy két évre van szüksége a leendő nyertes művésznek, hogy a leendé művét megalkossa. A szóborbizottság Zalaegerszeg képviselőtestületével egyetértve megállapodott most a helyre nézve is, hol a szobor állani fog. Egyetlen jó alkalmas hely erre a vasúti állomás és Barossliget szomszédságában levő tágas térség a Kossuth-uteza végén, mely tér valószínűleg Csánytérnek fog elneveztetni és az szép fásítással méltó díszkertté fog alakíttatni. — Az eddigi és ezutáni gyűjtésre és adakozásra nézve megjegyzem, hogy a legkisebb adatot, mozzanatot, a filléres adományt is hitelesen közölte s közli a Zalaegerszegen megjelenő »Magyar Paizs«, helyettesítve minden eg\éb irodát és nyugtázást. A bizottság élén Bosnyák Géza országgyűlési képviselő és Dr. Thassy Gábor elnökök nemes buzgalommal s a hol kell, tapintattal és a legmesszebbmenő alkotmányos szellemben vezetik az ügyet, óhajtva, hogy a város díszítésére a vármegye büszkeségére s hazánk javára — a nemzedékek épülésére minél jobb művészi monumentum állittassék arról a nagy emberről s minél erösebb emlék hirdesse örök dicsőségét a nemzet dicsőségeként. Még csak egyet jegyzek meg Pajtás, egész bizalmasan, anélkül, hogy nagyobb és mélyebb dolgokba ereszkedném s anélkül, hogy Csány jellemrajzának a méltatásához most hozzányúlnék, csak egyet jegyzek meg, mondom azt, hoíy épen a jobbmódu emberek nem érdeklődtek eddig eléggé az iránt a dolog iránt. Ennek oka azt hiszem az, hogy a Csány kultusszal legtöbbet az én újságom foglalkozott, az én újságom pedig tudvalevőleg szerényebb annál, hogy sem anaak a révén eddigelé elég tudomást szerezhettek volna mindnyájan erről a mozgalomról. Igaz, hogy küldöttünk szét gyüjtöiveket is, de azok elkallódhattak. Mert másodszor is küldöttünk szét a legelsöbbrendüekhez, de lehet páratlan Európában a magyar pósta, tévedésből azért megtörténhetik, hogy nem jut czé!hoz a levél: ezért irom most a te lapodba ezt a szeretettel teljes levelet, hogy ennek a révén több helyre is eljusson hatosztendős mozgalmunknak a híre. Esjyébiráut isten veled s ne vedd rosz néven, hogy annyit fecsegtem. Zalaegerszeg, 1910 deczember 20. Borbély György Miképp lehelünk hosszueletüek ? Elbeszéli: Egy orvos. LXXV1II. Dagasztó nyomkodás tenyérrel és felvált ököllel. A 19 ik negyedóra végén és a 20-ik i negyedóra kezdetén, vagyis a gyógyzökcsölés : 5-ík órájában (mihelyt a beteget magvizbe mártott lepedőbe begönüyölgettük), takarjuk be paplannal vagy vékony dunyhával és a takaró* keresztül egy negyedóráig nyomkodjuk az egész testét. A beteg minden 3 ik perczben változtassa helyzetét, t. i. hasra, hátra, hol jobbra, majá baloldalára feküdjék. A nyomkodás minden testI részen egy és ugyanazon, vagyis keuyérdagasztáshoz hasonló módon történjék. Amikor az 5 órai gyógyzökcsölés bevégződött, akkor a beteget egy óráig hagyjuk magára. Ezt az időt használja fel a boteg as étkezésre, azután pedig feltétlenül pihenjen. Magánügyekkel semmit se bajlódjék