Magyar Paizs, 1910 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1910-02-24 / 8. szám
4 MAGYAR PAÍZS 1910. február 24. Károly, Borbély György, Weisz Ármin, Czobor Mátyás, Király Mátyás, Neumann Albert. A Kossnth-utcza egy kilométer hosszú. Eh ez képest kevés az az egy-két átjáró, ami van. A városi hatóság figyelmét fölkérjük, hogy egy-két átjárót eszközöljön ki még. Mert sáros időben szükség van erre. — Egyúttal fölujitjuk egyik régi javaslatunkat a por akadályozása czéljából. A járda és a szekérút között levó elég széles területet a két sor fa között be kell vetni füvei s persze gondozni pl az aggápolda embereivel. És háromszoros, ha nem tízszeres, haszon lenne belőle. A zalaegerszegi ipartestület márczíus 6 án délelőtt Vall órakor tizennegyedik évi rendes közgyűlését tartja Vörös Gyula elnökletével. A testület a háza értékével együtt 39985 korona 47 fillérről ad számot. Ebből tiszta vagyon: az ipartestületé 13563 K 01 f, az elaggottak alapjáé 6369 K 46 f, a Gróf Batthyány Pálné szül. Pallini Inkey Valéria alapit/ánaa 500 korona. A testületnek 1909-ben 463 tagja volt bejegyezve. Ebből elhalt, távozott, vagy iparát megszüntette összesen 36. — Egy évi tagsági dij 2 korona. A kath. legényegylet mulatságára utólagosan Weiner Teréz k. a. 1 koronát felülfizetett, melyet ezúton is megköszön az elnökség. A Korona vendéglő emeleti termében szombaton este úgynevezett Cotilion estély volt. Mayersberg József tánczmesternek nagyszámú növendékei rendezték, akikhez csatlakoztak az iskolák tanulói is. A szépen sikerült estélyen számos néző vendég és szülő is jelen volt. Általában a Mayersberg tánczískolája minden héten felavat egy-egy napot ünnepnek. A Kammsr kávéházban szombaton és vasárnap Kiséri Nándor magán színész mulatságos előadásokat tartott nagy közönség előtt. Zongora. Jó karban levő rövid zongorát bérbe veszek havi fizetés mellett; esetleg örök árban is részletfizetésre. Megkeresések hozzám intézendők: Nóvák Mihály el. isk igazgató Zalaegerszegen. Uj vendéglős. Tivolt Gyula vendéglős jelenti Nagykanizsáról, hogy megint városunk lakosa lesz. Márczius elsején icegint átveszi a Wlassics és Eötvös-utcza sarkán levő Páslek-féle vendéglőt, melyet néhány évvel ezelőtt bírt. Tivolt Gyulát előnyösen ismerik Zalaegerszegen néhány évig tartó vendéglősködése idejéből, s reménye lehet, hogy különösen a polgári osztály pártfogásba veszi, nemcsak a Páslek-féle boroknak kitűnő voltíéit, de az ő újonnan berendezendő sörcsarnokáért is, hol a különféle legjobb fajta söröket fogja mérni márcziusban, a sörök hónap jában. (1—3j Túlságos kövérség mindenkinek kellemetlen s minden elhízott embernek az a legfőbb vágya, bogy lefogyjon. Ez azonban az egészség gyengítése nélkül csakis ugy érhető el, ha a beteg minden reggel éhgyomorra körülbelül egy pohárnyi valódi FereilCZ JÓZSeíkeserüvizet iszik. Gyakran már 3—4 heti használat után meglesz az eredmény. A zsirtömegek nyomtalanul eltüunek, a nélkül, hogy az életreudet a legkevésbbé is meg kellene változtatni. Ha azonban a beteg az ásváuyvizivás után még egy félórai sétát is tesz, az eredmény még gyorsabban tog mutatkozni. A Ferencz József-keserüvizforrások Igazgatósága Budapesten van. Drámai ós homóros estély Sió Ferencz jóhirnevü recitátor városunkban előadást szándékozik tartani a következő humorisztikus ós drámai műsorral: Az udvarias ember. — A légy. — Desparát ur. — Szeretem a nőket. — A rákok. — A kovácsok sztrájkja. — A hajótörés. — Shakespeare Julius Caesaijából a fórumjelenet, stb. Ajánljuk az intelligens közönség pártolásába. A zalaegerszegi Daloskör f. évi február 26-án az Arany Bárány nagytermében Kurucz János karnagy bucsuzása alkalmából kedélyes estélyt rendez. A műsor minden pontja meglepetés lesz és épen ezért csak az estély kezdetén lesz közölve. Kezdete este 8 órakor. Belépö-dij nincs, önkéntes adományokat azonban a zongora-alapra ' köszönettel fogadnak. i A Schütz áruházban a tavaszi nagy vásár I megkezdődött, meglepő újdonságok kosztüm és I bluz kelmékben. Villanyerőre berendezett gőzmosó s vegytisztitó és műfestő intézetet nyitott városunkban Haas Miksa a Gsány-utcza 19. sz. alatt. ZETel^yi Ixe-fcx [pxaoas. Buza 26— 27Zsuppszalma 4'— 6 — Rozs 18— 1860 Takarmány 6 — 8.— /irpa 16 — 16-50 Alom 4"— —.— Zab 16 — 16Egy kéve —•40 —.— Tengeri 11 — 15 — Zsír kilónként 2 — 2-40 Krumpli 8 — 12 — Vörösbagyma 30-— 40-Búzaliszt 36 — 48 — Fokhagyma 30-— Rozsliszt 15 — 36 — Tojás (100) 6 — 7 — Búzadara 30 I. r. ölfa 42 — Bab 20 — 30II. r. ölfa 38 — Lenese 60 — 32 — Répa 2- — 280 Burgonya 6 — Tej 1. 12'— 16 — Széna 10— 16Tejföl 40"60"Marhabtu 101-től 2 E-ig. Megyeiek í MeghivÓ. Zalavármegye tapolczai járásának | közigazgatási tisztikara a Zalaegerszegen telálli, tandó Csdny szobor alapja javára Arvay Lajos ! Zalavármegye alispánja védnöksége alatt Tapolczán, ! a Casino teimeiben folyó évi márczius 5-én este ' 9 órakor zártkörű tánczestélyt rendez, melyre a : közönséget tisztelettel meghívja a rendezőség, i Belépő-jegy személyenként 2 korona, családjegy í 5 K. Felülfizetéseket — tekintettel a hazafias \ czélra — köszönettel fogad és hirlapilag nyugtáz ' a rendezőség. Kérik az úrnőket és urleányokat, j hogy minél egyszerübo ruhában szíveskedjenek I megjelenni. Körorvosi állásra pályázatot hirdet Karácsony ! Kálmán tapolczai főszolgabíró. A kör székhelye | Kapolcs\ ide tartoznak: Petend, Vigánt, Pula, l Taliándörögd, Monostorapáti, Hegyesd, Zalahaláp, , Sáska, Diszel községek. A fizetés 1600 korona, • ötödéves korpótlék, lakásbér, utiátilány, s látó Í gatási dijak, A pályázat határideje márczius 15. A testvérgyilkos drávavásárhelyi Prepetics | Mihály önkéntes vallomását az esküdtszéki tár| gyaláson visszavonta s most a kanizsai törvény' szék félbeszakította a tárgyalást. ; A „nemzeti mnnkapart", melynek élén Gróf i j Khuen Héderváry Károly kinevezett miniszteri elnök es Gróf Tisza István állanak, vasárnap ! tartotta Bpesten alakuló gyűlését. A mi vármegyénkból Dr. Wollák Rezső és Dr. Hajós Kálmán ügyvédek jelentek meg egy-egy csáktornyai és alsólendvai küldöttséggel, amint a pesti lapok írják. Eltűnt. Dénes Lajos nemesnépi lakós elment hazulról, de haza nem ment. Székely Emil főszolgabíró körözteti. Dénes Lajos kissé gyenge ; elméjű. ; Rémes vizbefulladás. Vadász István molnár j a Murába ömlő Kerka patakon levő malmának a j zsilipjét fel akarta húzni s belecsúszott. Felesége ! és fia rémülten siettek segítségére, meg is ragad! ták a vizbefúlót s kihúzhatták volna, de a zsilipbe < szorult a lába s így nem szakíthatták ketté az | embert. Felesége és fia szemeláttára belefuladt. I A szép asszony sorsa. Murahalmoson Kocsár f József oreg ember. A felesége pedig fiatal és | szép. A menyecske eltűnt. Ura köröztette. Meg ; is találták Muraszombat mellett egy árokban j a holttestét. | Az iskela köréből. Február 19-én a helybeli t kir. járásbíróságnál járásunknak egy szorgalmas tanítóját könnyű testi sértés vétsége alól felmentették ki egy rakonczátlan gyermeket fenyített meg. Nem vagyunk cseppet sem hivei, az iskolában a durva bánásmódnak, de véleményünk szerint is a tanitó nem követhet el súlyos hibát akkor, f ha a tanítói tekintély és sokszor talán épen j kényszerűségből azon fenyítő eszközöket alkal- f mazza, melyeket a szülő is használ, mert bizony < súlyos a tanitó helyzete különösen falun, hol j osztatlan iskolában kel! neki nemcsak lelkiisme- \ retesen tanítani, de becsületes s hazafias nem- t zedéket nevelni. Ismételjük: nem csinálunk ban- jj gulatot a pálcza mellett, de azt mint szükséges i rosszat nem zárhatjuk ki a népiskolából teljesen. A biró mérlegelése méltányosságon alapult. Lakodalom atán. Hegyesd faluban nagy lakodalom volt, amelyben tánczolt és a mi a fő, ivott az egész falu legénysége. Két legény a lakodalom oszlása után bosszúból lesbe állt s a sötétben hazatántorgó Futó Dávidot mellbe lőtte: a ki élet és halál közt lebeg. A tüdővész pusztítása hazánkban, A belügyminiszter jelentése szerint 1909-ben Magyarországban tüdövészben elhalt 68.125 egyén. A magyar birodalomban 1909 junius havában gümőkórban elhalt 6259 egyén. Ebből a Dunántulra esik 978. Törvényhatóságok szerint csoportosít** ezek a halálesetek a következőkép oszlottak meg : Baranya vármegye 89, Pécs városra 19, Fejér vármegye 68, Székesfehérvár városra 13, Gyér vármegye 29, Győr városra 15, Komárom vármegye 66, Komárom városra 4, Moson vármegye 41, Somogy vármegye 121, Sopron vármegye 90, Sopron városra 12, Tolna vármegye 72, Vas vármegye 141, Veszprém vármegye 70, Zaln vármegye 131. Ismét a szomorú elsőség. A kir. tanfelügyelő jelentéséből. Ruzsícska Kálmán dr. kir. tanácsos, tanfelügyelőnek a megyei közigazgatási bizottság február havi gyűlésén előterjesztett jelentéséből kiemeljük a következőket : »Ebben az időszakban az 1907. XXVII. t. cz. alapján fizetés-kiegészítés és korpótlék czimén 99 községi elemi iskola tanitó 249.000 koronát, 332 róm. kath. tanitó 79.200 koronát, — 21 református tanitó 6.800 koronát, — 18 ág. ev. tanitó 4600 koronát, 17 izraelita tanitó 5500 koronát kapott; vagyis Zalavármegyének községi és felekezeti tanítója összesen 282.735 korona államsegélyt kap évenkint. Az 1908. XLVI. t. cz. értelmében egyelőre azoknak a tanítóknak államsegélye fog megállapittatni, akiknek a tandíj javadalmai jegyzőkönyvükben, illetve dijlevelökben biztosított közvetlen j >vödelme is. Az érdekelt iskola fentartök a közigazgatási bizottság által elbírálandó kérvényük beterjesztésére záros határidőt kaptak.« Forgács között. Egy sümegi asztalosmühelv leégett, mert a kályhából a tüz kiesett, mig az inas alüdt. Arviz Alsólendva vidékén több falu határában magas állású árviz van, a mely temérdek kárt okoz. Több ház összedőlt. Vizsgálat. Dr. Skublics Ödön a keszthelyi járás szolgabirája Tóth János járási számvevő közreműködésével folyó hó 15-én megvizsgálta a keszthelyi ipartestület ügyvitelét, pénzkezelését ás számvitelét, mely alkalommal a tisztikarnak a talált rend felett elismerését nyilvánította. Egyházi ének és imakönyv róm. kath. hivek és énekkarok számára darabon kint 70 fillérért kapható Horváth János kántortanítónál: Tűrje (Zalamegye). 1—5 Távoliak. A magyar szent korona ünnepe Rómában. Mint értesülünk, nagyban folynak az előkészületek és előjegyzések arra a széles arányú nemzeti zarándoklatra, melyet az Országos Katholikus Szövetség elnöksége Gróf Széchenyi Miklós győri püspök vezetése mellett Radnai Farkas, Bálás Lajos, Zichy Gyula gróf, Boromisza Tibor dr. és Fischer-Colbrie Ágost dr. megyés püspökök részvételével folyó évi április 11—Í2-re Rómába tervez. Mint ismeretes, a<kor fogják leleplezni azt a kiváló hecsü márvány dombormű emléket, melyet a római magyar művészeti ház megbízása alapján és Fraknói Vilmos, cz. püspök költségén Damkó József szobrászművészünk készitett a magyar szent koronát adó II. Szilveszter pápa emlékének. Az emlékmű leleplezése alkalmából nemcsak ó Felsége a király, hanem a kormány és az országgyűlés mindkét háza, az össze* magasabb állami és közigazgatási hatóságok, kulturális és vallásos egyesületek is képriselva lesznek. Mind a Vatikánban, mind pedig a vatikáni nagykövetségen nagyban folynak az előkészületek az igen impozásnak Ígérkező nemzeti ünnepségre, a rendezőséghez pedig már ediig is nagyon számosan küldték be jelentkezésüket a nemzeti zarándoklatban való részvételre, melynek részletes ttrvrajzát és a római ünnepségek programját minden érdeklődőnek készségesen megküldi az Orsz. Kath. Szövetség (Du J.»pest, IV. Ferencziek tere 7.) Terjedő hajbetegség. Évek során tart az az okos, hygiénikus intézkedés, hogy a fodrász termekben a tisztaságot ellenőrzik és megállapított szabályokkal lehetetlenné kívánják tenni a veszedelmes és fertőző bőr- és hajbetegségek továbbterjedését. Miut orvosi körökből értesülünk, daczára ezeknek az egészségügyi és köztisztasági intézkedéseknek, egy veszedelmes hajbetegség van terjedőben ugy a fővárosban, mint a vidék városaiban. Ez a veszedelmes betegség: a hajmoly. Hatósági ellenőrző vizsgálat azonban megállapította, hogy azokban a fodrász üzletekben, amelyekben a Diana sósborszesszel desinficziálják a borbély eszközöket, ott a hajmoly egyáltalában fel nem lépett. Ez a körülmény egymagában alkalmas arra, hogy a kitűnő magyar háziszer rohamos