Magyar Paizs, 1910 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1910-11-24 / 47. szám

1910. deczember 15. MAGYAR PAIZS 3 A vármegye ÓS Taros cz. czikkére vonatkozó­lag Nagykanizsára a Zalához három képviseleti tag a kővetkező közölni valót küldötte el. Pro vagy kontra megjegyzés nélkül egyszerű hirként megemlítjük. A levél a következő: Tekintetes Szerkesztő Ur! Zalaegerszeg varos képviselőtestülete már több ízben részesült a »Zala« utján olyan megrovásban, amelynek alkalmazásához a lapnak — vélemé­nyünk szerint — sem a sajtószabadság, sem a vármegye központja iránt állítólag érzett és sokat hangoztatott különös előszeretete jogot nem ad. Ugy látszik, hogy városunk polgármesterének hivatatlan dicsőítése és vármegyénk alispánjának szándékos lekicsinylése b. lapjában tendencziózus hírszolgálat tárgyai. A »Zala« czikkirói polgármesterünk agilitásá­ban folytonosan uj eszméket keresnek és a vá­rosi képviselőtestületet, meg az alispán urat ugy állítják a publikum elé, mint a kik merő gáncsos­kodásból minden jónak és szépnek a kerékkötői. A folyó évi november 20-iki számában »Város és vármegye«, »Harminczöt kifogásolt tétek és a november 22 iki számban »A szigorú vizsgálat«, • Alispán és po'gármester« hangzatos czim alatt irt közleményeiben általános gaudium tárgyává óhajtja tenni városunkat és vármegyénk alispánját. Alattomban meggyanúsítja a közigazgatási bi­zottságot, a vármegyét, sőt a városház't majd, hogy el nem csípi és e mellett hangoztatja, hogy »nem akar méregkeverő tenni.® Minthogy ugy tudjuk, hogy a „Zala" híradója azon a városi közgyűlésen, amelyen az alispáni vizsgálat alkalmával talált hibák tárgyaltattak, jelen volt, minthogy hallotta, látta és tapasztalta, hogy az alispáni vizsgálat által kifogásolt szabálytalan­ságok egytől egyig a városi képviselőtestület által is alaposak nak találtattak, csodálkoznunk kell azon a hangon és czélzatosságon, a melylyel a »Zala« czikkei megíródtak. Nemcsak hogy gáncsnak nem tekintette a képviselőtestület az alispáni vizsgálat kifogásait, hanem véghatározatilag »hálás köszönetet® szava­zott a vármegye alispánjának ezért a gondos, a város igaz érdekében álló vizsgálatért, amely azo­kat a szabálytalanságokat és hibákat felfedte és amelyről a képviselőtestületnek fogalma azért nem volt, mert azok megbirálása részletesen eléje soha nem került. Hogy a képviselőtestület ennek daczára abso­lucziót adott a város tisztikarának, annak oka nem az volt, mintha a kifogások alaptalanok lettek volna, hanem csakis az, hogy a hibák leg­nagyobb részében rosszakaratot a tisztviselők részéről nem látott, illetve a hibák egy része időközben helyre hozatott és igy beérte azzal, hogy őket nyomatékosan tigvelmeztette arra, hogy a vizsgálat tanulságait a j >vőre nézve vonják le, mert ez az absolutió csak kivételes. Az azonban enyeueseu valótlan, hogy a „sza­bálytalan téayek eredete jobbára az elöbbeni polgármesterek idejében gyökerezett.® Az is tendencziózus állítás, hogy »jobbára azok a körök törtek pálczát a rendellenességek birá­lala Vőzben a városi tanács felett, amelyek a rendellenességek keletkezése idején az akkori városi polgármesterekre irányító befolyást gya­koroltak®, mert egyhangúlag helyeselte a képvi­selőtestület az alispáni vizsgálatot és egyhangúlag tört pálczát a szabálytalanságok elkövetőinek el­járása felett. Sem a \ me yének, sem a városnak, sem a kép\i lilőtestületnek, sem a polgármesternek, sem a köznek nem tesznek az ilyen és ezekhez hasonló tendencziózus czikkek szolgálatot. Elismerjük a sajtó jogát, söt köszönettel tarto­zuuk neki, ha a közügyekben tárgyilagos bírála­tot gyakorol, ha azonban tárgyilagos lenni nem tud, akkor inkább hallgasson. Tisztelettel: Több városi képviselő. A »Zala® választ irt rá. A tanitó sorsa bizony nem rózsás, mutatja ezt az az eset is, melyen már csudálkozunk is, hogy pl Puer Irén kisasszonyt most nevezték ki rendes tanítónak Zalalövőre az állami elemi iskolába. Puer Irén öt vagy talán hat év óta szakadatlanul folyamodik, hogy valahol állást nyerjen és most végre sikerült, miután fényes kitűnő bizonyítványát annyi éven át érvénytelenül hevertette. Eljegyzés. Elek Márton a helybeli állami felső kereskedelmi iskola tanára eljegyezte Katz Miksa terménykereskedő leányát Sárit Tiszaujlakon. Az aszfaltjárdák kivált ősszel és tavasszal igen piszkosaK, vizesek. Pedig dicséretére az ujabb rendnek, a házigazdák és lakók elég ren­desen megsöpörtetik házaik előtt a járdát. De a helytelen csatornázás miatt a házfedeleknek eső és hólevét is a járda viseli e!, a csatornák odaöntik. A levezető házcsatorna a járda alatt kellene hogy tovább küldje a folyadékot. Nemcsak az ember­nek árt: a járdát is pusztítja az a sok viz. A munkásgimnázium részére a helybeli Neubrunn könyvkereskedő czég 12 darab rajz­tömböt ajándékozott megfelelő számú rajzlappal együtt. A nemes adományért ez uton is köszö­netet mond az igazgatóság. Az intézet rövid fenn­állása óta ez már a második czég, mely az inté­zetet megajándékozta. Bár találna példájuk buzgó követőkre. A Szabad Iiczeumban a legutóbbi vasárnap Bencsik János főgimn. tanár tartott előadást a 15. és 16. század nőiről. Érdekes képet rajzolt i, Kanizsay Borbáláról, az elesett mohácsi hősök [ eltemetőjéről, a későbbi korból pedig Bornemissza ( Annáról, ApaíTy fejedelem feleségéről, aki élet­| hivatásának tekintette, hogy férje mellett őrt ; álljon a rossz támadásokkal szemben. Végül több j levelet olvasott fel, amelyekből kialakult a hall­j gatók előtt a 15. és 16. század asszonyainak képe. Megismertették e levelek a régi magyar nőt a házi munkájában, amivel férjével osztozik a gaz­dasági gondokban, megismertetik a régi magyar nö családi életét, nevelését, szokásait, szórako­. zását, érzelmeit és gondolkodását. Az előadást nagyközönség hallgatta végig. A testgyakorló kör hétfőn, e hő 28-án, a d. u. rendes torna órán közgyűlést tart, melyre a kör tagjait ezúton is meghívja az elnökség. A ki hashajtók használatára van j utalva, gyakran nemcsak sikertelenül próbálja a sok lármával dicsért különböző hashajtó készítményeket, hanem sokszor ujabb bajokat is szerez általuk. Ezért különösen fontos a hashajtószernek gondos és óvatos kiválasztása, j A székesfővárosi Szent Rókus-kórház fő­orvosai már egy emberöltővel ezelőtt megálla­pították, hogy a természetes Fes*e^©2E Jó&seff keserűvíz rendkívül kedvező vegy­alkatrészeinél fogva nemcsak könnyen bevehető, hanem a többi keserü-gyógvvizekhez képest kisebb mennyiség bevétele után még rövidebb idő alatt hoz kedvező eredményt, mint azok. Ezért mint igen hatásos hashajtét a Ferencz | József-vizet kiválóan ajánlják. Az olyan helyeken, ahol az ásványvizke­reskedésekben valódi Ferencz József-keserüviz nincs raktáron, legjobb a rendelést egyenesen '• a Ferencz József-források szátküldési-igazgató­ságához Rudapestre intézni. A nskeresdi C2Íg£nyok : Forgács Nuna Juli, í Kolompár Zelfi és Kolompár Mária Bora tyúkot akartak lopni Kenyereseknél a tűzoltó tanyán, : Németh Mári cseléd észrevette, de ők Németh i Márit megverték. S ezért a czigányokat a rendőr­kapitány 8 — 8 napra elzárta. Megyeiek A varmegye alispánja Balogh Endre közigaz­I gatási gyakornokot Sümegről Zalaegerszegre he­! lyezte át. A Hadik múmia ügye jó mederbe terelődött. 1 Matyasovszky Vincze képviseleti tagnak szép in­; ditványára a községi képviseleti gyűlés bizottságot választott Dr. Józsa Fábián, Baffensperger József, Matyasovszky Vincze, Dr. Fiikor Márton és Torna János tagokból, kik az Oszeszly szerkesztőtől gyűjtött ezer koronával végire viszik az ügyet, mely ugy történhetik Oszeszly javaslata szerint , helyesen, hogy a hegyi kápolnából lehozzák a : múmiát a vár kápolnájába, hol az egész közön­ségnek hozzáférhető lesz s a további pusztulástól megvédik. A sümegi Darnay muzeum ingyen naptára 191 l-re megjelent gazdag tartalommal. A muzeum ' fennállásának ez már 34 ik évét ismerteti. A ne­vezetesebb tárgyakat képekben is bemutatja s az : uj idők találmányait, repülőgépeket stb. A könyv­ben hasznosan mulattató közlemények vannak, gazdasági ügyek stb. Badacsonytomaj mint már emiitettük 1911. január 1-től kezdve nagyközséggé alakul. A köz­ségi jegyzői állás betöltése folyó hó 17 én volt, amelyen egyhangúlag Vajda Elek nemesguláGSi adóügyi jegyzőt választották meg. Vajda Elek helyébe pedig nemesgulácsi segédjagyzőül Tóth János választatott meg. A badacsonytomaji körorvosi állásra pályá­zatot hirdet Karácsony K. tapolczai főszolgabíró deczember 26-ig. A választás 28-án lesz. A tejbamisitás. A drágaság I a drágaság megöl bennünket. Országos lárma van e miatt. Lehet is. Pedig hát nemcsak a drágaság kerül sok pénzbe. Sokkal több pénzbe kerül a hamisság. Az erszágos vegyészeti intézet megvizsgálta a Nagykanizsán árusításba bocsájtott tejeket. Alig kettőt talált tisztának. A többi hamisított. A ren­dőrség majd megbünteti a somogyszentmiklósi tejárusitókat — mert innen került ki a legtöbb hamasitott tej. Majd 50 esztendő múlva megint megfogják vizsgálni a — tejet s akkor megint megfogják büntetni azokat, akik akkor árusítanak. Hogy a két büntetés között a vásárlók mind tiszta tejjel fognak táplálkozni, azt senki sem hiszi, legfeljebb a közigazgatás. Hát bizony szo­morú dolog, kettősen szomorú most, mikor még ha jó ételt kapunk is, majdnem éhen halunk, mert kevés jut, de ha még ez a kevés hami^ is, meg mérgező is, igazán nem tudja az ember, mit mondjon és mit csináljon ? — S ez még csak tejvizsgálat volt. Hol vannak a többi élelmiszerek­nek a vizsgálatai? Hol az italnak a vizsgálatai? Hol az igazságos méréseknek a vizsgálatai ? Azok százévenként egyszer ha megtörténnek — az országnak egyik-másik pontján. De nem ám min­denütt. Hogy 30 ezer községben hogyan mérnek s milyen rozsolisokat és milyen gabonapálinkákat árulnak — azt csak kétezerévenként szokták megvizsgálni. A közoktatásügyi miniszter Pataky Kálmán csáktornyai állami polg. iskolai igazgatót állásál ban végleg megerősítette. Elütötte a vonat Eszék mellett Németh Pál zalaszentgróti születésű pályaőrt s jobb lábát el­szakította. Tüdövésas a Dunántul. A belügyminisztérium jelentése szerint 1910. augusztusban Magyar­országon 4808 egyén halt el tüdövészben. Ebbő­Dunántulra esik: Baranyamegye 66, Pécs 15, Fehérmegye 41, Székesfehérvár 4, Györmegye 19, Győr 5, Komárommegye 30, Komárom 4, Moson­megye 16, Somogymegye 92, Sopronmegye 60, Sopron város 5, Tolnamegye 49, Vasmegye 96, Veszprémmegye 43, Zalamegye 116. összesen 661_ A felsőmihalyfalvai körjegyzői állást folyó hó 17 én töltötték be. Az állásért pályázó négy jelölt közül Visnyei János, ottani helyettes jegyzőt választották meg, 75 szótöbbséggel. Magyar név Lackenbacher Ernő zalaszent­gróti illetőségű székesfehérvári lakos csa idi nevét Lányira magyarosította. Községi bábái állásra pályázatot hirdetnek Kiskesztheiyen és Gserszegtomajon decz. 15-ig. Sümeg község határozata ellen. A Sümeg és Vidéke irja: A község képviselőtestülete a ren­dőrök kérésére elhatározta, hogy a tolonczolás dija mindig a tolonczoló rendőrt illesse. Annyi amennyi ez a dij, ezt a rendőr megkapja, egy fillérrel se többet, se kevesebbet. Nyilvánvaló ebből, hogy a tolonczolás a község­nek egy fityingjébe sem került volna. A vármegye ezt a határozatot megsemmisítette. I Azt mondja: a tolonczolás akkor is a község i kötelessége, ha ez a községre deficzittel jár. De hát, hogy a fészkes fülemülébe járna igy deficzittel. A nemes vármegyének tehát olyanért fáj Sümeg község feje, amiből ez egy szemérnyit sem érez. No meg azoktól a soványan fizetett rendőröktől elvont némi kis jövedelmet, amelyet azok ugyan­csak megszolgáltak. Hát mi a teendő ? Meg kell a határozatot ismételni s a vármegyét föl kell világosítani, hogy a rendőrök mindenkép­pen vál alják a tolonczolást, akár futja a költség, akár nem. Amúgy is a községnek ez olyan belső és olyan tizedrangu ügye, hogy kár volt a vármegyének beleavatkozni. Egyszerűen üsse rá a jóváhagyó pöcsétet és punktum. TávoliaK. AZ elemi iskolai tanitók is tartottak Buda­pesten értekezletet. S azt mondják, hogy a ta­; nárok nem kaptak, de ők szinte kaptak egy kis biztató reményt a jobb sors iránt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom