Magyar Paizs, 1910 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1910-10-13 / 41. szám

XI. év ZalaegsepszegglSI©. október 13, 41. szám BJCflMtíai it: Sjjr évre 4 kor 04 f Fél évr« 2 kor 04 f N»S7«drc i kor, 04 f •iíJ'Sí szála 8 fillér. Z. Ho3?-vátiIti- Lajos Hirdetések dij» megegyezés szerint. Nyilttér tora i ^ Szerk tnilitf t

B kiadóvatsi: Kossuth-utc*a 43 / LSNGTEL PBEENCZ JVC-LX-n Tratár-sak r. . -jar-k-Dta-^,-,- — ,., B O R B E L ST G3- Y O RC3 2" l&ptulajdonos. MEGJELENIK HETENKENT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE Sí A divatosság és nyomorúság ikertestvérek. Kevesen gondolnak arra. hogy napjainkban a divatosság, a selyem, csipke mind csak arra való, hogy leplezze az anyagi nyomorúságot és a lelki szegénységet. Roppant nagy baj az, hogy szegénynek, kopottnak nem akar látszani senki. Mintha bizony a szegény ember hitvány ember volna. Mintha bizony a kopott ember nem is volna becsületes. Bizony manapság még a két keze munkájából élő napszámos ember és a konvencziós cseléd és családja is rangosan öltözik. Rangosan jar és gangosan billeg. A szolgáló, szobalány és szakacsnó-féle is olyan fényesen, selymesen megpáváskodik, mintha nem is ő volna ő, hanem telkes gazda, módis kisasszony. Mindenki többet akar mutatni, többnek akar látszani, mint ami valójában. Mindenki kevesli maga-magát, kevesli és szégyenli foglalkozásai,. hivatalát. Folebb és fölebb! Előre és előbbre! Az előre törekvés a tökéletesedés mozgatója volna különben. Ámde itt nem arra muta* a jelenség, az ut itt nem előre v^-zet, bantm lépésről-lépésre elvezet a — takarékpénztárhoz, a váltóhoz, az adóssághoz. Amikor látjuk még az egyszerű emberek dulakodasát, tülekedését is a fényesség, az urliatnámság felé, eszünkbe jut a gyertya langj.s körűi repdeső bogár; ez is addigaddig repdeste körül a gyertya-lángot, mig végre eJperzselte a szárnyat és a megsemmisülésbe huilt. Eszünkbe jut a mesebeli békp, is. Ezt is, látván a vízparton legelésző nagy ökröt, elragadta a nagyravágyás ördöge; akkora akart lenni a béka, amekkora az ökör. Fajta, addig fújta fel magát, mig végre megrepedt, megszűnt; de még sem lehetett akkora mint az ökör. Hát vájjon olyik embernek annyi sütrivalója sincs, mint a mesebeli békának vagy a láng körül repdeső légynek ? Hiszen mindenki tudhatná, hogy annak az uraskodásnak biztos anyagi és erkölesi bukás a vége. Nem is egy, hanem számtalan családnak történetéből láthatjuk; hova vezet a selyem, bársony ; a korcsmai duhajkodás, kártyázás. Tudhatná mindenki, hogy mindezek végén revolvergolyó van, vagy pedig a börtön ajtaja, a legjobb esetben is koldusbot. És mégis nem áll meg az illető az ut kezdetén, nem fordul vissza, hanem rohan tovább a biztos veszedelembe. Kivánja azt valaki, hogy fényeskedjél? Nem. A nagy emberi társaság csak a kötelességek teljesítését kivánja meg. Ezt igenis, megköveteli. De hogy te, embertársam koldussá tedd csaladodat, aztan más csaladokat is magaddal együtt a nyomorúságba ránts, ezt ugyan nem kivánja. Ki az az en;beri nagy társaság, az a társadalom'? Én

3 te, ő; mindnyájan. No már pedig nekem ugyan sem egyes, sem tömeg ember sohasem mondta azt, hogy éljek fényesen, nagylábon : hogy tegyem magamat testileg és lelkileg nyomorékká és utolján lőjjem magamat főbe. Én sem mondtam ezt senkinek. Főképpen a vagyonba beleszületett, embernek nem illik szórni a pénzt. Rossz példát nem szabad mutatni azért, hogy a szegényben irigységet ne támasszunk. A váltó már sok embert kergetett a halálba. Az adósság feneketlen gyomrú szörnyeteg, mely velünk ebédel. Az adós ember többé nem ur a saját portáján. Az adósság mások rabszolgájává alacsonyít. Hiába büszkélkedel; ha adós vagy, nem vagy független ember, nem vagy ur, hanem másnak a robotosa vagy. Oda a függetlenséged, oda a szabadságod, nyugalmad! A költő mondja. „Az ember kevéssel beéri, vágyait ha kevesebbre mér)." Egy-két napi dinom-dánom, holtig tartó szánom-bánom, mondja az ok)« közmondás. Véssük ezeket emlékünkbe. Nóvák Mihály. Fényűzés az aszta ion. Feltűnő dolog az, hogy a vagyoniiag tönkrement családok nemcsak selymes és páváskodó ruházkodásukról voltak hiresek, hanem arról is, hogy nagyon jól éltek, ittak-ettek, lakmároztak ós gyakorta vendégeskedtek. És ez a jól élés a nagy asztaltartás — daczára a nap nap után felmerülő szomorú példáknak — mégis annyira uralkodik szerteszéjjel, hogy a házakhoz bejáró mosónő is megköveteli hajnalban a maga pálinkáját, reggelire a kávét, tiz órakor valami harapni valót, ebédkor pecsenyét is borral, ozsonnára megint kávét és este a friss va csorát. Nagyszerű! Hiszen az ilyen fényesen élés még az ötven holdas gazdaembernek sem kerül. Városokban még a nőcseléd is felmond, ha naponkint egyszer pecsenyét nem ehetik. Reggelire, ozsonnára kávét kiván zsemlyével. Ha ehelyett ételmaradékkal kinálod? Bizony nem kapsz ilyen traktára városon szolgálót sem. Ez pedig pazarlás. Az ilyen pazarlást sem az okosság meg nem engedi, sem a jövedelem. A cselédtörvény sem ilyen élelmezést ért. Az ilyen elkényeztetéssel a gazda nemcsak magát rontja meg, családját teszi tönkre, hanem megrontjuk az alsó Géposztályból való cselédek életét is, kiknek azután, hogy önállókká, a maguk gazdáivá lesznek, nem kerül ilyen rakott aszjal; s ha nem kerül: elégedetlenkednek. Kevesebb, soványabb élelemmel is beéri az ember; váljon meg kell enni minden keresményünket? Mire való az is, hogy teszem: ha jön a vasárnap, valami ünnep, hogy ilyenkor okvetlen több tál ételnek kell lenni az asztalon, mint a dolgozó napokon. Hát nem oktalanság é az: akkor élni jól, mikor nem dolgozunk? És talán egészségére válik ez az embernek ? Egyformán csak, beosztva és mérsékletesen ! Ünnepen is csak ugy, mint hétköznapokon. Az sem okos törvény, hogy — ugy éljünk, ahogy kerül. Nem igy édes atyámfiai ! Hanem ugy éljünk mindig, ahogy a legszűkebben csak lehet. Tudok tanult, okos embereket és tehetős uri családokat, kiknek a legnagyobb ünnepen sincs több az asztalukon három tál ételnél és mégis jóllaknak; hétköznapokon pedig csak kettő és — mégis tekintélyesek. Az is oktalanság a mai szük világban, hogyha vendéget kapunk, azt dúsan teritett asztalhoz ültetjük. Ez sokba kerül. De okos vendég nem is kivánja a megerőltetést. Nem is jóltartásből látszik meg a szíves fogadás. Senkiről ne tegyük fel azt mintha tönkre akarna bennünket tenni Legyen több a szívesség, a nyájasság, a szeretet vendégünk irányában és — semmi trakta. Ha ez a törvény lesz uralkodóvá, az egymások látogatása, a kellemes érintkezés, barátkozás gyakoribb lesz és tisztább a felebaráti szeretet. De igy, ahogy most van divatban sok háznál? Okos, takarékos ember látogatás czéljából nem meri átlépni a más küszöbét. Mert meggondolt ember nem akar sáska lenni. Viszont ő sem akarja a gyermekei lábbelijének, ruhájának az árát a más gyomrába eregetni. Mert ugy áll a dolog, hogy aki megeszi a más tyúkját, a magáét kötve tartsa. Egy-két napi dinom-dánom, holtig való szánombánom. Aztán régi igaz szokásmondás az, hogy — kicsi konyhában lehet megszerezni a nagy házat. ' Nm M Miképp lehetünk hosszuéletüek? Elbeszéli: Egy orvos. LXXIII. (Rogy történjék a gyógykezelés ?) Vegyen az ápoló egy deczire való (almanagyságu) marha, avagy birkafagygyut, ugyananny. disznózsírt és-ebhez még ugyanannyi sulyu táblaolajat, öntse valamennyit lábasba, majd tegye gyenge tűzhöz. Lassan olvassza fel, most vegye el a tóztől és öntsön hozzá 2—3 evőkanál rézelejét, avagy közönsé^s kisüstön főtt pálinkát, vagy ha ez nincs, hat vékony terpetint. Ha a beteg gazdag, vegyen a gyógyszertárból 50 gramm kárpáti fenyöolajat, ez körülbelül 3 evőkanálnyi, ezt öntse a felolvadt és a tűztől félrehúzott zsirkeverékbe. A mikor a háromféle felolvadt zsiradékot a folyadékkal összekevertük: ontsuk azt poiczellán vagy mázos cseréptégelybe, fedjük be jól. Amikor a kenőcsre szükségünk van: kiveszszük a tégelyből egynéhány evőkanálnyit, azt cseréptányérba tesszük, felmelegítjük s tenyerünket a tányérba mártjuk és vele a beteget kenegetjük és pedig valamennyi ápoló egyszerre kenje. Kenés után a testet száraz törülközőkendővel le kell törülni. A kenés a törülközéssel, ledörzsöléssel, kéz- és arczlemosással együtt mindössze egy óráig tartson. Amely gyógyzökcsölést a beteg bármi okból (p. o. vérzés) nem gyakorolhatja, az ezáltal betöltetlen időt ezen gyógykenéssel, mint leghasznosabbal töltse el. Munkakönnyités czéljából terítsünk le a padlóra egy lepedőt, vagy gyékényt, tegyünk rá szalmazsákot, vagy lószőrderékaljat. Egyik ápoló a jobb, másik a balkéz felől térdel a levetkőzött beteg előtt. Ha a betegnek négy ápolója vau, akkor kettő a jobb, a másik keltő a balkeze felöl foglaljon helyet állva, ülve, vagy guggolva térdelve. A nagyon súlyos betegnek ezenkívül még két ápoló kell. Az 5-ik a fejét, a 6-ik a lábtejeket kenegesse szüntelen. Ily helyzetben kell a beteget megkenni, mert az ágyban fekvő beteg teste az ápolónak, a kenőnek nem esik kezére, dereka pedig nem biria az óriási nehéz és kellemetlen, izomfárasztó hajoldozást. A beteg saját maga kenje meg a fejét, arczát, nyakát, egyrészt azért, hogy maga is mozogjon, másrészt pedig azért, hogy egy testrésze se legyen kenetienül. Ezért a hajnak leuyirása felette kívánatos. A zsíros kézzel való erős dörzsölgetés puhává teszi a bőrt s kinyitja, ú tágítja a testnek póru-