Magyar Paizs, 1910 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1910-09-08 / 36. szám

XI. év. Zalaegerszeg, 1910. szeptember 8. «>«fisét?si ár : $ XJ étre i kor 04 f ?éi é?ro 2 kor. 04 f N «{»efir<» 1 kor 04 f szám 8 fillér. 36. szám. Hirdetésik dija megegyezés szerint. Nyiltt'r tor* 1 kor Szerkesztőség (t kiadóvata* : Kossuth-utcia 43 «3 izerlteszti Z. IEio3r-v-á"fcl=L Lajos MürLlEatár'saJs: = fLBNGTBLFBRSNCZ V BORBÉL Y G- Ö RO ST laptulajdonos. MEGJELENIK HETENKÉNT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE Külföldi munkások Erdélyben. Székelj földről kapjuk a következőket: A székely körvasút megnyíltával az egész vonalon rohamosan megindult az építkezés s a termékek feldolgozása. Kőfejtésnél, hidépitésnéi, épületmunkánal, erdő termékek feldolgozásánál mindenütt külföldiek a vállalkozók, munkavezetők s a munkásoknak is 99%-a. A székelyföld s a magyar vidékek tagba szakadt, értelmes, munkabíró é* dologhoz értő féifia nem kap a külföldi mellett munkát, még ha ügyesebb szakmunkás is a taliánnál, vagy más bevándorlottnál. Székelyek, magvarok ezrével vándorolnak ki. A kik ide bent helyettük elvégzik a munkát, ha munkások, fejenkint és naponkint 5-—10 k ironát keresnek, ha munkavezetők, vagy alvalialkozók, jóval többet. Ez idegen munkások, alvállalkozók stb. hétről-hétre százezreket küldenek haza. családjaiknak. Igy az államnak sok milliójába került székely körvasút forgalma mée a közönséges napszámosnak se ad kenyeret, ha az a magyar föld szülötte. Sírunk panaszkodunk, a kivándorlás és munkahiány miatt, de magyar munkásainkat meg sem kísérelik a vállalkozók alkalmazni. Annál kevésbé gondolnak arra, hogy egyes szakmunkák! a őket bevezessék. Ha vállalkozik is valamely szakma munkára magyar munkás, Vs dijat adnak, mint a mennyit ugyanazért a munkáért bevándorlottnak fizetnek. Felhívjuk a kormány és a székely kirendeltség figyelmét e nem helyes állapotra. Követeljen be a kormány havonta adatokat arról, hogy egyes munkáknál hány külföldi és milyen munkakörben dolgozik

1? Ezzel szembe kell állítani, hogy ugyanazokra a munkakörökre, hány magyar kéz van munkanélkül ? Hogy csak egyet említsünk, az épületekhez a kőfejtést, a székelyföld minden részén külföldi (többnyire olasz) bányászok végzik. Keresnek naponta az egyszerű talján munkások 8—10 K napibért. A vállalkozók, vagy munkavezetők jóval többet Felsőbányán, Oláhláposbányán és az ország nagy n sok kincstári bánya telepen deficzittél dolgozik az állam, korlátoltan foglalkoztatja munkásait, kik különben, a világ legügyesebb kőfejtői. Milyen helyes lenne ezek közül a józanabbakat, takarékosabbakat, ily alkalmi 1—2 hóig tartó munka elvégzésére, 8—10 taghói álló csoportokban szabadságolni, hogy otthoni szük keresményüket e jövedelmezőbb alkalmi munkákkal télire valókra pótolhassák. A munkaközveíiíést egészségesebb, praktikusabb alapokra kellene helyezni és országos szervezettel állandóan nyilvántartani,hogy iiazai munkásaink közül kik óhajtanak dolgozni, viszont, ho!, mely munkakörökben alkalmaznak külföldieket? Ez k adatait hétről-hétre közzé kellene tenni, az ingyen közvetítésben vaió tevékenységre meg kellene nyerni a/, állami és közigazgatási hatóságokat és igy rendre, mindenkinek tudnánk foglalkozást adni. Ha magyar munkásaink kivándorlásait tisztességes keresetet biztosító munkával megtudjuk akadályozni, erős lépéssel haladunk nemzetünk gazdasági függetlensége felé. Sz ó. A földmiyelönép otthonszerzése. — 25 ezer lélek megy ősszel saját hajlékába. — Még száradnak a falak. Még rakosgatják, vakolhatják, itt-ott. Például Zentán, Verpeléden, Miskolezon, Békésen, de egy bizonyos, hogy őszre kelve számításunk szerint 25 ezer lélek, több ezer család a maga kis házacskájába vonul, olyan mezőgazdasági munkás család, akinek egyenkint aligha volt a házvételre 50—60 koronánál több, soksxor annyi se. Hogyan tudtak ezek házat venni ? Megmondjuk. A gazdasági munkásházakról való országos törvény szerint munkásházak azokon a helyeken épülnek, ahol legalább tiz munkáscsalád jelentkezik avégből, hogy szeretne saját otthonába jutni. De meg ez az első lépés. Mert a jelentkező munkásoknak ezt az ügyét a képviselőtestületnek is magáévá kell tenni. Következik tehát az, hogy azokon a kelyeken, a melyeket felsoroltunk, vagy a hol egyáltalában munkásházak épülnek, ott a munkásság s birtokos osztály között egyetértés és kölcsönös méltányosság van. Mert a dolog ugy áll, hogy a munkásházakat kölcsönből épitik és a munkás, akinek nincs hitele, hogyan kap kölcsönt? Csak ugy kap kölcsönt, hogyha a községi képviselőtestület, avagy a vármegye értük kezességet vállal! Ezért mondtuk mi azt az előbb, hogy ahol gazdasági munkásház épül, ottan a béke, szeretet, egyetértés és méltányosság lakozik. Mert nem lehet feltenni, hogy azok, akik a munkásokért kezességet vállalnak, erre hajlandósággal lennének, ha a munkásosztály velük szemben szintén nem lenne méltányos és egyetértő. Csak olyan helyeken épülhet munkásház, ahol a kölcsönökért jót állanak a képviselőtestület tagjai. Viszont ezeknek a hajlandóságát csupán azt biztosítja, ha e munkás ne 3 keres érdekellentétet a birtokos osztállyal szemben. A minthogy ilyen érdekellentét nincs is, mert a gazda és munkás nagyon is egymásra vannak utalva. A gazda munkás nélkül, a munkás gazda nélkül, a kinél kenyerét keresi, „Régi Módon." Dávid László ilyen czimü verskötettel lépett a nyilvánosság elé. Nem ez az első lépése. Két évvel ezelőtt már átesett a kritikán. T. i. akkor adta közkézre az első verseit. Akkor én voltam a bírálója; most pedig én hasonlítom össze az akkori müvét a mostanival. Előre mondhatom, hogy nagyot haladt az írói rögös uton. Első müvében az ide-oda kapkodás, az erőltetettség uralkodott; a mostaniban erős formaérzék s a kifejezések közvetlensége lepi meg az embert. Müve iránt még egyéb is felkelti bennünk az érdeklődést. Slső kötete valódi egyveleg, mint a handlé »boltja.« Talán még »Tropp Mór« boltjánál is változatosabb. Ha pl. a páratlan oldalon a szerelemről hangicsált: a páros oldal valami hazafias felbuzdulásnak adott kifejezést. Szóval: változatos volt. Észrevehette az olvasó, hogy olyan ember irta azt a két év előtti müvet, akinek a lelkében, agyában bizsereg valami. Dehogy valami. Minden. A virág illata, szine; a madár csicsergése; a nap feljötte; a hold ábrándos világa; a társadalom mozgolódása mind-mind Írásra késztette. Ezt a sokoldalú benyomást aztán rendszertelen Írásban adta a kritika elé. Most másként cselekedett. Müvét két részre osztotta. Az «lsó résznek főczime: »A boldogság felé.« 35 vers vau ebben a részben. Minden versében egy szeretett lényről-lényhez énekel. Ami a szivében: az van az ajkán. Imádkozik is. »Imádsága« igy szól: »A porszemnek ki élő lelket adtál, Véges világunk végtelen királya! Földig hajtom a fejemet előtted, Hogy vigyázz majd egy barna kis leányra. Az én sok bűnömet most ne tekintsed, Hiszen te jó vagy, nagy a te hatalmad . . . És lásd, annak a kis barna leánynak Szép lelke tisztább, mint a rózsaharmat. Holnap megy el majd innen messze-messze S ott ki vigyázna rája, ha te nem? Tudom, hogy sok a bűnöm, de bocsáss meg, Hisz az a kis lány nekem mindenem.« Poétikus lélek szülötte ez a vers. Szinte irigylem, hogy az imádság magaslatáig tud emelkedni az a lélek. Keresem, kutatom azt a létrát, amely oda felvezeti a poétát. Következtetésem során az emberi lélek legnemesebb érzésével: a szeretettel találkozom. Dávid Lászlónál ezt szerelemnek nevezhetem; de hát mi az a szerelem ? n. szeretetnek egyik neme. Mi a szeretet? Az, ami a hitet, reménységet fakasztja, táplálja az ember lelkében s ami a fajának a fentartására, védelmére tüzeli. A vakbuzgó lelkű emberek ezt egy különálló, felettünk uralkodó lénynek; Istennek nevezik. Pedig abstract érzés ez. Szépre, jóra képesiti azt, akinek a lelkében honol s isteni cselekedeteket vált ki az emberek lelkéből. Azárt mondom én azt: a szeretet az Isten. Dávid László magában hjrdja az Istent: mert szerelmes; s azért imádkozik, hogy a lelkek királya: a szeretet őrködjék az ideálja felett. Ez a verse jellemzi leginkább a könyvének első részét. » Tiszavirágok.* Kérész életüeknek nevezi a könyvének második részébe irt verseit. Ezt nem hiszem el felőlük, mert előttem még értékesebbeknek látszanak, mint az előbbiek. nNehéz Órában« czimü versét olvassák csak el: »Meghalt egy jóbarátom felesége, Kis lánya árván, anyátlan maradt. Még alig tudja nevét az örömnek S már elvesztette a napsugarat. Reám néz esillogó, sötét szemével, Arczomra rakja két, kicsiny kezét, — Mondjam meg néki, hol van a mamája, Mikor jön vissza . . . s visszajön-e még? »Apuska mondta... elment messze, messze, De visszajön, ha tízszer aluszom, Mondd meg nekem, hogy mennyi az a tízszer? — Az nagyon sok lehet — én nem tudom.«