Magyar Paizs, 1909 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1909-10-07 / 40. szám

2 az örök idők végtelenén keresztül soha, mig lesznek olyan emberek, kiket a nemzetnek akár dicsőséges akár gyászos történelme nem melegit föl; s mig lesz egyetlen egy olyan ember, aki fölemelt fővel jarkálhat, mindamellett, hogy búvik a nemzeti ünnepélyektől. Menjünk el minél többen a gyászemlékü nemzeti ünnepre, gjujtsuk meg emlékezetünk fáklyáját, hogy egy kis világosságot hintsen utunkra e sötét szolgaságban s e szolgaságnak sötét bizonytalanságában. A rendezőség. A közönség köréből.*) Egerszegi „ellenlcróiiilEa". Rovatvezetők: Több kipéczézett polgár. A aZalavármegye, Zalavármegyei Hirlap« haragszik, ergo: nincs igaza Mielőtt azonban tovább folytatnék, engedje mag a t. czikkiró, hogy a lovagiasság terén összemérjük kardunkat és az ő előzékenységét hasonlóval honoráljuk. A ,,haragvó" czikkiró, aki minket fogadatlan prókátoroknak nevez, s a'.it mi ezennel fogadatlan lovagnak nevezünk ki, elismeri, hogy Pubinak abban nem volt igaza, hogy az y>iparos szurtos ruhájárih is megemlékezett. Szerinte, ezt nekünk nem kellett volna »észrevenni.« Ejl Ha! vAuch net schlecht!" mondaná erre az a bizonyos 46 os gallérú német . . . Mi azonban ezt nem mondjuk, hanem bünbánólag megígérjük, hogy jövőre eféle inzultusokat nem veszünk észre . . . Nagyon szép volt az, nagyon szép volt . . . csak tessék bátran tovább rugdalni a fejünket! . . . A krónikás nem nevezett meg senkit? Jó, hogy az a német már elutazott, mert erre is találna valamit mondani. A Pubi, azonban kérjük szeretettel, kommentálta ám a dolgot, mondván: »Ez az ember, amellett egy tekintélyes városatya, még élénk vezérszerepet is játszik !« Hihetetlen, hogy a fogadatlan lovagnak bővebben meg kellene magyarázói, hjgy kire czélzott a krónikás. Node mint mondjuk, mi is érvényesíteni akarjuk a sbürger lovagiasságoU és ezennel oda korrigáljuk a „kitartottak" kifejezést, hogy mi is nem igy akartuk azt moudaoí, hanem eltartottakat akartunk irni, vagyis „improduktív^ osztálynak akartuk az intelligeacziának azt a bizonyos részét nevezni, mint a hogy ilyen értelemben emlékezett meg róluk nem egyszer, több fővárosi lap, köztük első helyen a „Pesti Hírlapi és egynémely uemzetgazdász. Vagyis: fogyasztó és nem termelő osztálynak. Tessék tehát azokkal a lapokkal perbe szállani. Mindazonáltal örvend nk, hogy avval a téves szótaggal alkalmat adtunk egy ilyen fenomenális, magas szárnyalású czikk megírására. A hét aláíró közül az egyik hajlandó a t. fogadatlan lovaggal erről a themáról vitatkozásba bocsátkozni, de persze, — a mint ö mondja, — ő polgár lévén, dédapja is iparos lévén, ne méltóztassék tőle azt kívánni, hogy ezt a kérdést is *) E rovatban a felelősséget a czikkeb irói vállalják. Az aradi tizenhárom. Mikor Görgey 1849 augusztus 13 án lerakta a fegyvert az osztrákoktól segítségül hivott kétszázezer orosz elótt s mikor később Komárom is megadta magát, megkezdődött a kamarilla bosszúja. Egy osztrák bárót küldtek Magyarországra. Ez a hitvány zsoldos 1849 áprilisban, a szabadságért küzd,! olaszok földén íbresciai hiéua« nevet szerzeit azzal, hogy Bresciában nőket, gyermekeket és aggastyánokat halálra korbácsoltatott. Rettenetei--, szörnyűség s hóhérmunkát végzett rajtunk a hestenkasseli választófejedelem eme törvénytelen fia. Sok ezer magyart csukatott börtönbe, még többeket soroztatott katonának és hurczolt külföldre rabnak. Nam kímélte a nőket, aggokat és ifjakat sem. Nemzetünk legjobbjait főbe lövette és felakasztatta. Így tett Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, gróf Vécsey Károly, gróf Leiningen Károly, Nagy Sándor József, Lázár Vilmos, Török Ignácz, Lahner György, Scheweidel József, Knézich Károly, Pöltenberg Ernő honvédtábornokokkal is, a kiket akasztófára Ítéltetett. Kiss Ernőt és Schweidel Józsefet golyó M A G \ A K }' A i /. >S. ne szigorúan a kisember a polgár szempontjából vitassa, s mérlegelje. Polémiánknak ez a része, kölcsönös visszaszívás folytan evvel el volna intézve s kérjük a lovag urat, kegyeskedjék azokat a bizonyos szegeket kibuzogálni, mert hiszen ha az »intelligenczia« is annyira tévedhetett a szurtos ügyben, mennyire inkább tévedhettünk mi, árva spiesbürgerek. Már most, a mi a fogadatlan lovagnak azon kifejezését illeti, hogy birálgatásunk személyeskedés és szemenszedett gorombaság, hát ezt a leghatározottabban visszautasítjuk. Gorombaság a lovag urnák a czikke, de a mely térre mi őt nem vagyunk hajlandók követni. Mi nem személyeskedtünk, mi nem támadtunk, mi szemenszedett goromba támadást vertünk vissza! Nagy megadással várjuk tehát a választ a mely »nem fog elmaradni !« Az egyik társunk ugyan avval ricczelődik, hogy a válasz azért késik oly soká, mert hexaméterekben lesz megirva; mi többiek azonban azt hisszük, hogy a lovagias válasz nem lehet más, mint „bocsánatkérés!'

d Bocsánat kérés az összes meghalt és élő egerszegi közönségtől a miért, hogy városunkat annyira diskreditálták 1 Mert mi tényleg elhisszük, hogy Egerszeg sokak előtt *Strafgarnisonnak" tűnik föl, különösen, ha aféla czikkek kerülnek rólunk forgalomba, mint a minő a krónikásé is. Mármost ezek után csak azt szeretnők tudni, hogy a »Zalavármegyei Hirlap«-nak idegen olvasói mit higyjenek el Önöknek, azt e a mit rólunk Pubi ir; avagy azt-e, mi a következő számban íródik rólunk, hogy milyen szép, tiszta, csinos, kedves hely ez a mi fészkünk? A »fogadatlan lovag* szalmaszállal v dó csiklandozisnak nevezi azt a czikket, a mely a legbékésebb természe'ü embereket is felháborította! Ez az kérjük, ez az Önök gyengéje, hogy a legvaskosabb gorombaságról is azt hiszik: az szellemesség, mert Önöktől ered. Mondják kérem, ha ez »szalmaszál« muuka volt, milyen lehet akkor az Önök taglóval való munkája!? Különben, ha az Önök lepocskondiázása, glazé keztyüs művelet volt, akkor engedjék meg, hogy a mi ellen krónikánkra is rámondhassuk, hogy hiszen az is csak, uszalmaszállal való csiklandozás volt!« Helyes?... Tényleg, sokszor az ilyen csiklandozás is észretériti az ember fiát! — Egyet azokban mondhatunk, azt, hogy mi a jövőben is a leghatározottabban és fokozott eréllyel fogunk minden eféle nyegleséget visszzutasitani! Valaminthogy, visszautasítjuk azt a ráfogást is hogy mi az intelligens osztályt általában sérteni, bírálni akartuk volna ; mi csak azokra vonatkoztattuk megjegyzéseinket, a kiknek a homlokára vagyon irva, hogy ők intelligens emberek! Mert szerintünk, miért kellett volna azon a polgáron épenséggel intelligens uriasszonynak megütközni? Van kérem a szegényebb nép között is — hála Istennek, — elég szemérmesebb asszony! Hogy mit irnak más városokban az újságok, az az ottani polgárság dolga! Ahhoz nekünk semmi közünk. Ebbe az ugratásba nem megyünk bele! . . . Mi azonban nem engedünk senkit sem a fajünk (ölé nőni, s nem vagyunk hajlandók senki kedvéért sem a fészkünkbe rondítani, AZ ilyet cselekedni akaró kakukkokat is elhessegetjük. Amiuthogy ezt nem is teszi vérbeli egerszegi, halálra ítélte. Később Dessewffyt és Lázárt is erre — kegyelmezték. Ezeket a halálos Ítéleteket 1849 október 6 án hajtották végre Aradon. Előbb korán hajnalban a négy golyóra ítéltet lőtték agyon az aradi vár egyik árkában, mely az úgynevezett hatos kapu mellett fekszik. A többi kilenczet a váron kivül, a szántóföldek között akasztották fel. Az utolsó ezek között Vécsey Károly gróf volt. Azt a szomorú helyet, ahol ez a rettenetes bűntény elkövettetett, vesztőhelvnek nevezik és emlékoszloppal jelölték meg. Arad városában pedig szép szobrot emelt emlékezetüknek a magyar nemzet hálája és kegyelete. Igy lett Arad a magyar Golgothi. A kegyelet és a hála vezet engem is mikor ezeket írom, hogy emlékébe idézzem véreinmek az aradi tizenhárom hős vértanú dicső életét és nagyszerű halálát. Aulich Lajos 1792-ben született Pozsonyban. A szabadságharczban mint alezredes előbb a lázadó ráczok ellan küzdött. Később Felsőmagyarországra került és itt, hogy ezredét megmentse, a hóval és jéggel fedett Szkalka nyergén vezette át 1909. október 7. hanem csak olyan, aki ma itt, holnap ott var aki ma itt, holnap ott, mondja el ugyanazon do gokat. A vékony aczélpenge tényleg jobb, mint <» bicska vagy furkós bot, e mellett bizonyít az is, hogy a város közönségének kilenczven százaléka, még olyanok is, akik Pubit különben szeretik, gratulíl nekünk a jól sikerült visszavágáshoz. Már aztán, hogy azt a vastag betűkkel szedett erőkifejezések érték-e el, vagy pedig ügyünk igazsága, azt nem tudjuk. Az a nagyközönség dolga. . . Gyomlálásról ne beszéljünk, mert akkor a fogadatlan lovag urnák folyton gyomlálnia kellene. Akkor, ki kellett volna sok egyebek mellett, gyomlálnia azt a bizonyos: »nem birja el a szarka .., farka ..." históriát is! Még most, erről se beszéljünk . . . Zalaegerszeg hivatalnok város, az tény. Az a pénz a mit a hivatalnokok forgalomba hoznak nagyon sok embernek ad kenyeret; az is tény. hogy sokan többet hoznak forgalomba mint a mennyi fizetést kapnak, az, — fájdalom — szintén tény. Hogy kevés kivétellel, a készpénz fölött rendelkezők Bécsben és Budapesten vásárolnak s helyben csak aufschreibenre rendelnek, az is tény! Azonban az is tény, hogy a tisztviselők azon része, a kik, — mint mondani tetszik, fájdalom, többet hoznak forgalomba, mint a fizetésük, azok, kérjük, így cselekednének akkor is, ha fizetésük kétszer, vagy hatszor olyan nagy volna is ! Mi ismerünk tisztviselőket a kiknek a fizetésűknél nagyobb a mellékjövödelmük, mégis a fenti hibában leiedzenek ! Viszont ismerünk akárhány tisztviselőt, a kik fizetésükből vagyont szereztek! Ez kérjük, egyéni dolog! Ez társadalmi rákfene! Ez megint más rovatba tartozik. Ha mi rajtunk állna mi p. o. egyugyanazon rangban levő legényembernek más illetve kisebb fizetést adnánk mint a két- és mint a 8 gyerekes családapának. Mi tiszteljük a tisztviselők tiszteletre méltó nasiy részét, különösen azokat, a kik hivataluknak élnek, azonban — bocsánat — az, hogy van e Egerszegen Abé nevü tisztviselő vagy nincs, az mellékes. Mert ha Abé nevű nem volna, akkor volna Beczé! Nem Abé végett van itt hivatal, hanem Abé van itt, mert itt a hivatal, a kenyér! Hisz az Önök tooriája szerint, azért mert itt méltóztatnak lenni, a tisztviselőknek összesen és egyénenkint koporsónk bezártáig alázatos lekötelezettjei, megrugdalható rabszolgái kellene, hogy legyünk! Persze, más kérdés az, hogy bántja-e itt bárkit is oknélkül a tisztviselőket?! Azt hisszük azt a legelfogultabb tisztviselő sem meri állítani! Mi sokszor óriási, intelligenczia rendezte, éjjeli zavargásokat, csendháboritást, sót birtok rongálás türünk el, szó nélkül. Eszünk ágában sincs, hogy azért általánositsunk! Sőt a békesség kedvéért még a rendőrséget sem küldjük az illetőkre. Mi türjük, ha lépten nyomon az orrunk alá dörgölik, hogy nem tartozunk az úgynevezett »intelligens« osztályhoz; türjük, ha gyalázzák, lekicsinylik iparosaiul!at, fumigálják munkánkat, megmosolyogják, de milyen iróniával mosolyogják meg, szóbeli vagy irálybeli fogyatkozásainkat; elneveznek bennünket ostoba, korlátolt elődök méltó utódja n akjrnintmone^ Körmöczbányáról Beszterczebányára. Ez 1849 január 14-én volt. Részt vett a kápolnai csatában. Márczius 7-én tábornoknak nevezték ki és mint a II ik hadtest parancsnoka ő szerezte meg az isasz^ghi győzelmet azáltal, hogy parancs nélkül, csupán az ágvuszó utáu indulva friss erővel jelent meg a harcztéren. Részt vett Buda ostromában és elfoglalásában is. Nemcsak vitézsége és katonai tudománya, hanem nagy lelki tulajdonságai, férfias bátorsága és nemes szive szereztek neki kiváló tekintélyt és tiszteletet. A harcztérről betegen kellett megválnia. Ekkor mint hadügyminiszter szolgálta hazája és nemzete ügyét. Hősiessége a halál előtt sem hagyta el, nyugodtan és méltóságosan lépett hóhérja elé. Damjanich, a magyar szabadságharca legvitézebb katonája, a bánsági Strása községben született. A szabadságharczban a harmadik zászlóalj őrnagyává nevezték ki. Az alibunári és lagendorfi győzelmek jutalmául ezredessé neveztetvén, gyorsan haladt előre. 1849 márczius elején már mint tábornok és a III-ik hadtest parancsnoka semmisítette meg Szolnoknál Karger osztrák hadvezér dandárát. Nagy tésze volt a honti, hatvani, isa-