Magyar Paizs, 1909 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1909-03-18 / 11. szám

1909. márcziu-i 18. MA GYiR V A I Z S 3 eszméje s mindenikkel finomodott művészi ízlése. Nem hagyom azonban emiilés nélkül, hogy a Sándor Zsiga dirigáló pálczája alatt levő zenekar minden alkalommal ujabb meg ujabb és fokozot­tabb lelkesülésre ragadja a közönséget. Nem tudom, de nem hiszem, hogy zenekar embernek kellemesebb lelki élvezetet adhatna, mint ez a szerény kisvárosi egyesület. Nem ártana, ha be­mutatkoznának néhány dunántuli városban. — A szónokok közül meg kelt említenünk Dr. Marik Pált, Dr. Ruzsicska Kálmánt, Kun Vilmost, Schmidt József igazgatót, Suszter Oszkár tanárt, s Kulcs ír Gyula tanárt, ki az átérzés közvetlen­ségével s a hevület szárnyalásával magyarázta Petőfi karakterét, a becsületet, mely a nemzeti életnek talpköve. A Petőfi féle nemzeti becsület­nek az iskolájába kell eljárnunk, hogy méltók legyünk a márcz. 15. emlékhez. Alkalomszeiü volt, hogy gyűjtöttünk egyúttal a zalai nagy vértanú szobrára is bár fillérekből egy kis összeget. Az első nagy ünnepélyen Czobor Mátyás pénztárnok gyűjtött, hol a 10—20 fillérek mellé Inkey Kálmánné őméltóságától 20 koronás esett. A kereskedő és iparos ifjak ünne­pélyén Berger és F'.adó pénztárosok gyűjtöttek. Gyöjtsünka Csáüy saoborra! Dr. Augusstinovits Nándor olvasóköri elnök gyűjtése márczius 15-én a polgári olvasókör­ben, Páka (Zalamegye): Dr. Augüsztiiiovits Nándor Németh István Dreisziger Izsó Hirschl Gyula Zalai Vilmos Hirschl Ignácz Rudas János Panker József 2 — 1 — —•50 1 — 2 — 1 — —•50 -•20 Rudas Máté —50 Breier Gyula — 20 Brandl Samu —"30 Dancsecs Imre —'40 Nóvák Dezső i-— Mendly János 10"— N. N. 30 — összesen 11 K. Harang Erzsike gyűjtése Zaiaszentgrót. Fekete Jözsefaé Schatz Ernő N. W. N. 1. Tóth János Anger György Harang Ferencz összesen 4 K -•20 -30 -•20 —•20 -40 1 — —•20 90 t. 31 f. — f. Weltner Dezső —'20 Adler Dezső — 30 Kozma Aunus —'30 Kozma Mihályné'— 20 Pap Béla ' —"10 Grófi' Samuné —"60 Huber Autalné —'40 Blau Antalné —"30 Lugmayer István áll. tani tó gyűjtése marczius 15 én Zi-a­mihályfa 6' K 20 f. Hajóé Mihály az alsóiendvai olv. egyl. elnöke márcz. 15 ről 37 K Németh Karolin Zalaegerszeg 1 K Az Írod. s Müv. Kör és Daloskör márcz. 15. ünnepén Czobor Mátyás pénztárnok gyűjté­sének harmadik részéül Zalaegerszeg 70 K 66 f A Keresk. és Iparos IJjak egyletének márcz. 15. ünnepén Berger és Kadó pénz­tárnokok gyűjtése, Zalaegerszeg 39 K 41 f Mai gyűjtésünk összesen . . 170 K 48 „ Hozzáadva a multkori(2C051 K 89 1) összeghez, a Magyar Pajzs gyűjtése máig 20222 K 37 Üli. Csány Lászlónak egy eddig israeratlen fény­képe. Kolozsvárról kaptuoK egy tenyérnyi o ajos vásznat, rajta két. kép. E;^yik Damjanich, a dicső vezér, a másik G-áriy László. Kolozsvári barátunk, a 48-as Ereklye Muzeum alapitója azt irja, hogy ezt a két képet Veres Ferenc/, (festő s elég hire-j erdélyi fényképész) fényképezte s vetette olaj­vászonra. az egyik Gsány László lesz. — Persze, hogy Csúnv László, csakhogy téli ruhában, kucs­másan, s fiatalabb arczczal, mint az általánosau ismert Csúny képek. Hasonlít az 1866-beliBarabás készítette képhez. Jövőre bemutatjuk. Kitüntetés. Takács József énektanárt a tanit" ványai márcz. 15-én egy csinos ébenfa vezénylő pálczával lepték meg hálából. De Takács József tornatanár is, s a városi itjuság tornaklubjának vezetője. A klub tagjai pedig ma lepték meg Takácsot egy gyönyörű ezüst sétapálczával s azon­kívül tiszteletére fényes lakomát rendeznek ma a kaszaházi vendéglőben, hol Dr. Keresztury József úgyvéd, a klub elnöke üdvözli. Nagy gyász érte a köztiszteletben álló Fángler családot. A család leje íánghr Mihály kereskedő hosszabb betegeskedés után 18 án éjjel V2I órakor meghalt. A gyászban mi is részvéttel osztozunk. Szabók Szövetkezete. A zalaegerszegi szabók az élet nehézségétói sújtva a márc 7.14. értekez­letükön elhatározták, hogy azokat a zalaegerszegi embereket, akik a zalaegerszegi szabókat mellőzve idegen szabónál szerzik be szükségleteiket s igy nekik kárt okoznak: azokat adandó alkalmakkor ók is mellőzik, bojkottálják. A kereskedőktől fel­vállalt megrendeléseket nem teljesitik, sőt ha tudomásukra jut, hogy aki iparjog nélkül ilyen ipari vállalattal foglalkozik, lépést teszaetc ellene az illető hatóságnál. — E határozatot aláírásukkal és becsületszavukkal pecsételték meg s ha vala­melyikük e fogadalmat megszegi, azt lehetetlenné teszik. — Mi pedig azt óhajtjuk a szabóktól, hogy elsősorban a lehetőleg magyarországi erős szöveteket tartsanak. A Mihálovics Géza ügye. A katonai bíróság négy és fél hónapi fogházra s tiszti rangjának az elvesztésére Ítélte Mihálovics századost, amiért »tiszteletlenül« viselkedett a főherczeggel szemben. — Kegyetlen sors egy itju embernek. De vigasz­talódhatik Mihálovics Géza azzal, hogy a közvé­leménynek elenyésző csekélyke kis százaléka adná rá az elítélő végzést. Dr. Degré Miklós törvényszéki elnök Bencze József tapolczai járásbirósági szolgát saját kérel­mére áthelyezte Zalaegerszegre törvényszéki szolgának. Kassás Kálmán asztalosmester megkerült — halva. Még a hideg deczemberben történt volt, hogy Kaszás Kálmán egy éjféli borozás után, ahelyett hogy hazament volna, eltűnt a hideg éjben s azóta egy lélek sem tudott róla semmit. Most szombaton azonban megtalálták a Gömbös malom mellett a Zalában. Most is csak annyival tuduuk többet, hogy a vizből fogták ki holtan. Minden egyéb sürü titok. Kaszás Kálmánnak felesége s nyolcz gyermeke maradt gyászban. Néhány baráija váltókezesként szintén fájlalja az esetet. A helybeli távbeszélő központ az alsóausztriai Hernberg távbeszélő központtal való forgalomba folyó hó 21-én bevonatik. Díjszabás: 3 perczig tartó beszélgetes dija 2 korona, sürgős beszélge­tés 6 korona, szolgálati értesítés 1 korona. Uj isk- igazgató. A miniszter Horváth János Zalaegerszegi elemi isk. tanítót érdemeinek elis­meréséül kinevezte tiszteletbeli igazgatónak, hatás­kör nélkül, de igazgatói fizetéssel. A massinaíaSc javára következő felülfizetések érkeztek be eddig dr. Korbai Károly polgármester czimére: Ujnép Elek Ernő, Litr.er Jenő s Forster Elek 5—5 K. — A rendezői dijat, lapunk zártáig megküldötték: Ujnépi Elek Ernő, Nagy László, Litner Jenő, Biedlmayer János, Bartha László, Botka Andor, dr. Szekeres József, Szűcs Dezső, itju Surgóth Miksa, Fuss Nándor, Lővy Miklós, Czobor Mátyás, Forster Elek, Skublic.« András, dr. Briglevics Károly, Hann János. SzabadliCíeUüi. F. hó 21-én vasárnap a rendes időben Insz az utolsb liczeumi előadás. Kulcsár Gyula főgimn. tanár a modern festészet kialaku­lásáról fog előadni, kiindulva az angol naturalis­táktól és prerafatlitáktól a nagy franczia termé­szet- és napfényfestők (plein air) müveit fogja behatóan ismertetni és magyarázni. Ezeknek ismerete segit rá bennünket, hogy a magyar »szeczesszió« festőit megérthessük, kiknek leg­főbb képviselőit: Szinyei Merse Pált, Meduyánszkyt, Rippl-Rónait stb. szintén méltatni fogja teljes jelentőségük szerint. Az előadást gyönyörű színes képek vetítése fogja Kisérni. á kerületi munkásbizíosíió pénztár f. hó 14 én délelőtt a szokásos évi közgyűlését tartotta meg, amelyen a zárszámadást és a jövő évi költségvetést tárgyalták. Egy-két pótló választás is volt napirenden. A mezőgazdákat érdekelni fogja, hogy az utóbbi két évben az impregnált répamag körül keletkezett vita és a szaksajtóban fejlődött toli­harcz jelenleg mily fordulatott vett. Határozottan annak a pártnak a győzelmével végződött, mely az impregnált répamag mellett foglalt állást. Ugyanis mint értesülünk a répamag termelés hazájában Quedlinburgban ('Észak-Németország) gazdák és kereskedők kívánságára sRépamagot Impregnáló Vállalat« létesült Waegener és Társa czég alatt, ahol bizonyos illeték ellenében ngy gazdák mint kereskedők ímpregnáltathatják répa­magjaikat. Ezen a mezőgazdaságra fontos vállalat hónapok óta van üzemben és mint haljuk, rend­kívül igénybe van véve. Igy tehát a gyakorlat ; ismét ráczáfolt a szürke teóriára és az a tudomány, mely az impregnálás ellen agitált, csődöt mondott. Hogyan is mondta boldogult Pulszky: »A kutya ugat, a karaván halad.« Dr. Pongrácz (Urbanek) Károly gyergyószent" miklósi áll. főgimnáziumi igazgató meglátogatta zalaegerszegi kollégáit, kiknek köréből szárnyra kelt a keleti határszélre. Két napot töltött itt kellemes emlékek felidézésével, Suszter Oszkár vendégszerető házánál. Április elsején uj évnegyedet hirdet a Magyar Paias s fölkéri az előfizetőket s az eset­leges hátralékosokat is, hogy jusson. eszökbe a nagy költséggel járó lapkiadás. Megyeiek Gróf Batthyány Pál főispán a nagykanizsai hnsvizsgáló tanfolyam vizsgáló bizottságába Dr. Rácz Kálmánt s ennek helyettesévé Goda Lipót dr. hatósági orvosokat nevezte ki. Kinevezés. A főispán ur Ő méltósága az ore­hoviczai anyakönyvi kerületbe anyakönyvvezető helyettessé teljes hatáskörrel Karner Ágoston orehoviczai áll. tanítót nevezte ki. Eljegyzés. Vida Lajos letenyei csendőrőrsve­zető eljegyezte Cseresnyés Vilma kisasszonyt Kaszaházáról. Kinevesós. A belügyminiszter Glazer Sándor tapolczai gyógyszerészt az országos közegészségi tanács rendkívüli tagjává nevezte ki. | Igazságügyi kinevezés. Az igazságügyminisz­| ter Németh János keszthelyi járásbirósági dijnokot i a nagykanizsai kir. törvényszékhez írnokká ne­í vezte ki. A nagykanizsai írod és Művészeti Kör e hó 25-éu csütörtökön a Polgári Egylet nagyter­mében Nagy Filharmóniai hangversenyt rendez. Közreműködők: Dr. Jellachichné Csurgay Adél, operaénekesnő, a teljes V. honvédkerületi zene­kar, a székesfehérvári zenekedvelők egyesülete és a nagykanizsai írod. és Művészeti Kor meg­erősített férfikara. — Műsor: 1. Hebridák nyitány Mendelssohn F. 2. Nagy ária »Traviatá«-l>ól Zene­kar kísérettel, Verdi. Énekli Dr .1. Csurgay Adél. 3. Suite rnignonne »A gyermek élel« cz. cziklus­ból. Nedbal Q a) Bóicsődal b) Az első táncz­lépések, c) A kis katonák. 4. Király induló, férfikar teljes zenekar kísérettel Huber K. 5. Az éj királynő nagy áriája a »Varázsfuvolábók, Mozart; zenekar kísérettel, énekli Dr. J. Csurgay Adél. 6. Hódolati zene (1871) nagy zenekarra Wagner Bichárd. Karnagy: Frycsaj Richárd. Kez­dete este 8 és fél órakor. Jegyek ára: Emeleti páholy (8 személvre) 40 K., I. II. sor 6 K., III. IV. V. sor 5 K., VI. VII. sor 4 K., VIII. IX. sor 3 K., a többi sor 2 K. Karzati ülőhely 3 K. Belépődíj K T50. Figyelmeztetés! A hangverseny kezdetétől a terem ajtai zárva lesznek s esik a szünetek alatt nyílnak meg. Jegyek előre vált­hatók Alt és Böhrn uraknál. Márczius 15-ike Ráczkantzsán. Az állam iskola is megtartotta márczius idusát, — melyen a »Himnus« eléneklése után a tantestület egyik tagja méltatta a nap jelentőségét, több növendék szavalt, a »Kossutii« nóta és a »Szózat« bezárta az egyszerű de a növendékek keblén maradandó nyomot hagyó ünnepélyt. A csehi róm. kath. ifjúsági egyesület márcz. 15-ikét nagy lelkesedéssel ünnepelte. Megnyitót tartott Szanyi Ferencz plébános, egyh. elnök. Márczius 15. 1848-ban Petőfi Sándortol. Szavalta Peresztegi József e. tag. Árpád látomása. Törté­nelmi kép. Dr. Lakatos Vinczétől, előadták : Nagy József e. t., Német Mari, Kulcsár Gyula e. t., Simon Gyula e. t., Hehezi István e. t., Csombó József e. t., Ifjak: egyesületi 10 tag. E darabban előforduló énekek: »Egek ékessége,« »Édes szülő anyám« 2 szólamban, »Isten áldd meg a magyart« 1 szólamban. Éaekelteazifj. énekkar. Márczius 15. Endrődi Sándortól, Lovas József e. t. Felolvasást tartott Csarny Béla, világi alelnök. Vörösmarty M. nVén czigány« Czigány Gyula, egyh. alelnök. Bezáró beszédet mondott Cíigány Gyula, xlsten áldd meg a magvart« énekelte az ünneplő kö­zönség. A zalamihályfai ifjnsági egyesület szép ünne­péllyel ülte meg 1848 márczius 15-ikének emlé­két; a község közönsége zsúfolásig megtöltötte az állami iskola nagytermét, a hol az ünnepély le­folyt, s lelki épüléssel hallgatta az ifjak sikerült hazafias szavalatait és a négyeskar énekeit. A változatos és bő tárgysor a következő volt. 1. Hymuus, énekelte az ifjúsági dalárda. 2. Megnyitó, tartotta Lugmayer Ferencz áll isk. tanitó. 3. Márczius tizenötödikén, szavalta Sélley Gábor. 4.

Next

/
Oldalképek
Tartalom