Magyar Paizs, 1909 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1909-10-28 / 43. szám
4 MAGYAR PAIZS 1909. október 28. jó sziv ajánlja fol a halottak napja alkalmával a maga virágszálát a szegénysorsu tüdőbetegek megmentésére. Az irgalom-adományokat elsősorban arra használjuk föl, hogy minél több szegénysorsu tüdőbeteget ingyen gyógyíttassunk már meglevő szanatóriumunkban, részben arra, hogy az erszágban levő három tüdőbeteg rendelő intézetünket fentartsuk, részben arra, hogy egy uj szanatórium építési alapját növeljük. Ha minden siron egy virágszállal kevesebb lesz, ha minden siron egy mécsessel kevesebb ég, e hiányzó virágszálból, mécsvilágból pislog föl egy halódó lélek és árvák, özvegyek bánatkönnyei ekként •örömkönnyekké válnak. Azért kéri bizó hittel minden nemeslélek irgalomadományát a Jízsef Kir. Berezeg Szanatórium Egyesület Budapest, VII., Akáczfa-utcza 30. szám. Gyüjtsünk a Csány szoborra! Tömböly Károlyné Szöpőtk . — K 40 f. Zarubay Andorné gyűjtése: Török Pál . — K 20 f. Mai gyűjtésünk összesen . . — K 60 f. Hozzáadva a múltkori (21060 K14 í) összeghez a Magyar Paizs gyűjtése máig 21060 K 74 fill. Csány László hamvai. Budapestről irják, hogy Csány László, a zalamegyei származású 48-as vértanú holttestét exhumálják és más helyen fogják eltemetni. Csány László a budapesti Kere pesi-uti temetőben nyugszik. A temető két parczelláját, melyek a hetvenes években megteltek, most kiürítik és az itt nyugvó több jelesünket a Deák mauzóleum közelében levő huszonkilenczedik parczellába, ahová temetik mostanában azokat, kik disz-sirhelyet kapnak. Az átszállítandó nagyságok közt van Csány László is. Esküdtszék. A bűnesetek hosszú sorozatát tárgyalták Zalaegerszegen a mult héten. Hat bűneset foglalkoztatta a törvényszéket s a behívott esküdteket és az ügyvédeket. Érdekes, hogy a hosszú sorozaton az ítélkezések vezetését mind Dr. Degré Miklós törvényszéki elnök végezte; Szavazó birák voltak: Skóday Aurél, Sperlágh Géza, Siposs József Szalay Lászl 5 ; jegyzők : Fülöp Jenő, Dr. Horváth Ferencz, Dr. Ludányi Béla, Dr. Szűcs Zoltán, Dr. Németh Bálint; közvádlók: Dr. Rézler Kornél és Dr. Szász Gerö. A behívott esküdtek közül a következők szerepeltnk: Dr. Ruzslcska Kálmán, Vizsy István, Varga György, Nagyfy József, Ján Ferencz, Paulin József, Lukács Gábor, Szalay József, Hámos József, Fischer Mór, Komáromi József, Mérő Géza, Tökéssy Ernő, Ifj. Fehér Pál, Szalay Gyula, Szabó József, Németh Rafael, Takács Endre, Dr. Kadák Pál, Somogyi József, Dr. Kaiser Emil, Ifj. Gellért Pál, Dr. Havas Béla, Skublics Károly, Somossy Nándor, Vimláthy Lőrincz, Szekér Pál. I. nap, hétfő. Qóczán Gyula a vádlott. BadacsonyLábdiban lakik ez az ifjú házasember. Apósát, Kis Károlyt a kapanyéllel megdéklinálta, néhány hónap múlva bele is lőtt néhány golyót. Az öreg Kis Károly megérdemelte, mert iszákos ember volt s szakadatlanul belekapczáskodott a családtagokba- — Góczánt Dr. Hollósi Pál, Dr. Hajós Ignácz ügyvédnek a segédje védelmezie s Góczánt hét hónapra büntették kettős bűntettéért. Ebből 8 hónapot ki is töltöttnek vettek a vizsgálati fogsággal. Az ítélet jogerős. II. nap, kedd. Zalaszentldszlón Nóvák Márton vizet merített egy közös kútból. A kútnak egyik gazdája, Odor György czivakodni kezdett Novákkal — s a vége az lett, hogy Nóvák háza leégett. Odort terhelte a gyanú. Dr. Grünwald Samu ügyvédnek világos érvelései után Odort fölmentették a vád alól. III. nap, szerda. Szakolczay Ignácz erdőőr falopáson kapta a zalaistvándi uradalmi erdőben Klár Fereucz családtagjait, s megzálogolta. Jött a nagy Klár Ferencz s dulakodott Szakolczaival. A puska elsült s Klár halva rogyott össze. Dr. Hajós Igná cz ügyvédnek az ö szokásos védőbeszéde utáu fölmentették Szakolczayt, aki sirva köszönte meg a fölmentést. IV. nap, csütörtök. Rácz István kerkaszentkirályi ifjú becsípve legénykedett a tánczmulat. Ságban, ugy hogy ki kellett dobni. Elkeseredésében egyik kidobónak, Pál község bírónak a pajtáját felgyújtotta sl22 ezer korona kárt'csinált. Mindezt ő maga is világosan elismeri. Dr. Grünwald Samu ügyvédnek az ő szép beszédében csak azt kellett bizonyítani lélektanilag, hogy oka volt erre a nagy bűnre vetemednie. S igy csak 3 évi fegyházra büntették Ráczot. V. nap, péntek. Rafael József nagykanizsai j czigány több társával, pisztolylyal felfegyverkezve ! SüJaegről jőve a Deáki pusztán Bencza József j béres lakásából pénzt rabolt. Pintér nevü intéző ! és Kovács József féerdész üldözték a zsiványokat, elfogták s most két évi fegyházra ítélték Dr. Weisz Endre védőbeszéde után. VI. nap, szombat. Balogh Gábor mindszentkállai földműves iszákos állapotában durván bánt a családjával. Egyik fia, József, együttesen boros állapotban lévén, bicskájával halálra szúrta apját. A tanuk s az orvosszakértők véleménye után Dr. Szász Gerő ügyész a szándékos emberölési vádat elejtette s csak a halált okozó súlyos testi sértés vádját tártotta meg. Balogh Józsefet Dr. Hajós Ignácz ügyvéd védelmezte. Baloghot 5 évi fegyházra ítélték. Az ügyész is, a védő is semmiségi panaszt jelentettek be. A zalaegerszegi testgyakorló kör nov. 4 én d. u. 6 órakor kezdi meg idei működését. Ugy a régi, valamint az újonnan jelentkező tagoknak pontos megjelenését kérjük. Stabad liczenm. A mult vasárnap Ispánovits Sándor fővárosi tanár, finn- és lappországi utazó, tartott előadást Lappországról délelőtt a tanulóknak, délután a nagy közönségnek. Beszélt a kevés számú északi nép primitív társadalmi viszonyairól. Ismertette életmódjukat, szokásaikat, földjüket stb. Beszédes, részben egészen eredeti fénykép felvételei, az előadás értékét csak emelték. Most vasárnap (október 31.) Elek Márton felső kereskedelmi iskolai tanár ur tart szabad előadást »A pénz« czimen. Előadása keretében szól a pénz nemeiről és használatáról a legrégibb időkben, fejlődéséről mind a mai napig. Ismertetni fogja a pénzrendszereket s különösen hazánk pénzrendszerét is. Az érdekes előadásnak bizonyára meg lesz a maga nagy számú hallgatósága. Kezdete délután 4 órakor, i Adomány. A zalaegerszegi elaggott iparosok alaptőkéjének gyarapítására a Korona vendéglöbeli asztaltársaság 4 koronát adott, a melyért ezúton fejezi ki köszönetét az elnökség. Házi estély. A mult esztendő sikerein felbuzdulva a Kereskedő Ifjak Önképző Egylete f. hó 30-án szombaton este a Kereskedelmi Kör helyiségeiben programmal és tánczczal egybekötött házi estélyt rendez A programm pontjai: 1. Megnyitó. 2. Felolvasás. Tartja: Radnothy Dénes ur, a »Vasvármegye« szerkesztője. 3. Teli Vilmos. Nyitány. Zongorán előadják Balassa Annuska és Schick Frida urleányok. 4. Kabarét dalok. Énekli: Kurucz János ur. Az igen kedélyesnek Ígérkező estély iránt óriási nagy az érdeklődés. Belépő-díj 1 korona. Felülfizetéseket az ifjúsági könyvtár javára köszönettel nyugtáz az elnökség. Külön meghívó nincs. Helyi li.e"b± piacz. Buza 23-60 24Takarmány 6 — 8.Rozs 19-60 20Alom 4— —.— a.rpa 16-— 17-40 Egy kéve —•40 —.— Zab 16-— 17'— Zsir kilónként 2 — TeDgeri 16 — Vöröshagyma so40— Krampli 8 — 12 — Fokhagyma so— Búzaliszt 28— 40 — Tojás (100) 6— 7— Búzadara 30-— I. r. ölfa 42— Bab 20-— 30— II. r. ölfa 38— Lencse 8890— Répa 2 — 280 Burgonya 6 — Tej 1. 12— 16 — j Széna 10-16Tejföl 40'60-7 Zsuppszalma 4'— 6— 104' 1-20 K. 7 Zsuppszalma Marhahas —'80 104' 1-20 K. Megyeiek t jj Hivatalvizsgálat. Batthyány Pál gróf főispán § dr. Marik Pál főispáni titkár — és Kosztrabszky Ferencz pénzügyi titkár kíséretében tegnap Zalaszentgróton a főszolgabírói hivatalban hivatalvizsgálatot tartott. A főispán a főszolgabiróságnál mindent a legkifogástalanabb rendben talált, és ezért Malatinszky Lajos főszolgabírónak elismerését fejezte ki, Szentgrótról a főispán kíséretével még tegnap Tapolczára utazott. A csáktornyai tanítóképző intézetnél a miniszter a nevelői teendők ellátásával megbízta Buda- ! váry László és Sperlek János tanítókat. A saiaszentgróti kernlet országos képviselőjét Eitner Zsigmondot a képviselőháznak október í 19-én tartott gyűlése az országos földadó-bizottÍ ság tagjává választotta. Balatonfüred látogatottsága. Balatonfüreden a J . f. é. idény alatt 2478 állandó és 3235 átutazó, i tehát összesen 5713 vendég fordult meg. Gőzmalom &lsólendván. Alsólendva, ez az ambicziózus magyar városka erősen törtet előre. Külsejére szépül, anyagilag meg felvirágzik. Nemcsak asernyőgyára s téglagyára van, de ujabban azon fáradoznak, hogy Alsólendva gőzmalmot is kapjon. Ez eszmével Eppinger Samu téglagyáros foglalkozik, akinek vállalkozása már befejezéséhez közeledik. Letartóztatott kivándorlók. Csáktornyáról irják, hogy a határrendörségi kirendeltség rövid idő alatt 54 olyan kivándorlót tartóztatott le, akik utlevel nélkül akartak átszökni a határon. A határrendőrség a folyó évben 160 kihágást jelentett fel és 14 bűntettest tartóztatott le. Távoliak:. A közokt. és keresk. miniszterek a feisökeresk. iskolát négy éves tanfolyamra emelik s egyúttal az érettségit ott megszüntetik. Blériot, a hires franczia, ahogy átrepült a tengerszoroson Angliába, azután először is Magyarországot látogatta meg repülő gépjével. E hó 17-én, vasárnap délután a budapesti Rákosmezőn 300 ezer főnyi tömeg előtt fölszállt háromszor. A következő vasárnap Bécsben röpült, hol a király is megnézte. Mondják, hogy el fog menni Bukarestbe is. Az Erdélyi Muzenm Egyesület, melynek élén Gróf Eszterházy Kálmán, Báró Wesselényi Miklós koronaőr s egyetemi és főgimnáziumi tanárok állanak, fenállásának 50. éves emlékünnepélyét tartja az ősszel s felkérik a vezetők a közönséget, hogy sorakozzanak e kulturális intézmény zászlója alá minél lelkesebben jóindulattal, adományokkal és tagsági összeköttetéssel. Pártolói tagság évi négy korona, rendes tagság évi nyolcz korona, alapitói tagság egyszersmindenkorra kétszáz és igazgatói tagság ezer korona. Fogynak a magyarok. Ne a kivándorlásra tessék egyenesen gondolni, mert most másról is lesz szó. Egy bizonyos statisztika szerint Magyarországon a mult hóban 12460 házasságot kötöttek. Az előző év hasonló hónapjához mérten 2656-tal csökkent a házasságok száma. Ha az 1909. év hat első hónapját tekintjük, 6932-vel volt kevesebb a házasságkötések száma, mint az előző évben. A házasságkötések számának ez a csökkenése kétségtelenül összefüggésben van a megélhetésnek szörnyű es egyre szörnyűbbé váló nehézségeivel: a rossz kereseti viszonyokkal, a lakásínséggel és az élelmiszereknek drágaságával. Bizonyos, bogy a házasságkötések számanak leszállása és az idei nagy munkanélküliség a jövő év természetes népszaporadását fogja megakasztani. A nagy pusztítók: a halál és a kivándorlás pedig egyre ritkítják az itt élő emberek sorait. Nem kell é tehát kétségbe esnünk ezeken a folyton rosszabbodó állapotokon? kérdi a Kaposvári Hírlap. — Persze hogy nem 1 Hisz az a sok egyesület megvédi a magyart. Közművelődési s többefféle egyesületek alakulnak az Egyke ellen. Igaz, hogy kopár gondolat és száraz, mint sziklán a fű, s mint vén ember fejéu a hajszál, azonkívül, hogy felette tréfás is ez a gondolat. Ámbár istentudja, lehetne eredményes is talán. Hi az Isten akarja, a kapanyél is elsül. Hanem azért mégis okosabb dolog volna, ha a magas kormány, akinek a figyelme mindenre kiterjed, ahelyett hogy jobbra is üt, balra is üt s mindig csak melléje út, jobb volna mondom, ha e helyett egyenesen a szegfejére ütne : ha a család viszonyaihoz mérten adna fizetést — persze, a tisztviselőknek, mert ezek az ö hatalmában vannak. Felhívás a földrengés bejelentése érdekében. Az orsz. m. kir. meteorológiai intézethez érkezett tudósítások szerint a hónap 8. napján péuteken d. e. 11 óra körül a Dunántul délnyugoti vármegyéiben földrengés volt érezhető. Ezen természeti tüneményt figyelemmel kisérni és az egybegyűlt adatokat feldolgozni az intézet feladatai közé tartozik, miért is a tudomány érdekében azon kérelemmel fordul a meteorológiai intézet igazgatósága a földrengéses terület lakosságához, hogy szíveskedjék megfigyeléseit az intézettel tudatni (Budapest II., Fő-utcza 6.) A földrengés! megfigyeléseknél az időadatokon kivül fontossággal bir annak ismerete is, vajon megismétlődött-e a rengés, továbbá voltak-e hangtünemények hallhatók. Nagy súlyt kell helyezni a jelentésben oly adatokra, amelyekből a földrengés erősségére lehet következtetni, igy pl. felfüggesztett tárgyak kilengtek, ajtók megmozdultak, bútor recsegett, edény csörömpölt, egyes alvók esetleg sokan felébredtek, órák megállottak, bútorok eltolódtak, vakolat repedezett vagy lehullott, kisebb repedések a falakon, harangok megkondultak, nagyobb falrepedések, kémények ledőlnek, általános ije-