Magyar Paizs, 1909 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1909-10-14 / 41. szám

X. év, Zalaegerszeg, 1909, október 14, 41, szám Előfisetési *r: Ezy évre 4 korona, fél ént 2 koioaa. Nsfejed é?i« 1 kor. ág?s» szá-a 8 fillér. Hirdetés tk dija megegyezés szériát. Nyilttár sora 1 kor Szerkesztőst és kiadóvatal: Kossuth-utc^a 43. Bzerlceszti Z. Hox'-^áijlx Lajos M-ankatársals;= LE ISTG YEJL. FBBENC2 BOEBÉLT & TŐ RO-T lap tulajdonos. MEGJELENIK HETENKÉNT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE Zalaegerszeg vendégei. Az október 17-én Zalaegerszegen tartandó bank-népgyülésre az előkészületek folynak. A rendezést dr. Thassy Gábor főorvos, a zalaegerszegi függetlenségi és 48-as párt elnökének vezetése alatt megalakult bizottság vállalta magára. A bizottság tagja dr. Korbai Károly polgármester is, aki ismert agitálásával azon van, hogy a népgyűlésre lejövő képviselők s a város többi vendégei minél impozánsabb fogadtatásban részesüljenek és a népgyűlésen a város polgársága teljes számban részt vegyen. A párt elnöksége átirt az ipartestülethez is, hogy a gyűlés sikerének biztosításához részvételével járuljon hozzá. A közeli íalvak népe szintén tömegesen készül a népgyűlésre. A vármegye egyes kerületeinek függetlenségi pártjai képviseltetik magukat a gyűlésen. Várják a Vas és Somogy vármegyei küldöttségeket is. Ezideig Holló Lajos, ffltner Zsigmond, dr. Nagy Dezső, Csizmazia Endre, Markos Gyula, Lovászy Marton, gróf Teleki Arvéd, Putnoki Mór, Kovács János, Laehne Hugó, Szentiványi Gábor, gróf Batthyány József, Filipich Lajos, Dobrovics Milán, dr. Baloghy Ernő országgyűlési képviselők helyezték kilátásba megérkezésüket Budapestről. A képviselők vasárnap fél 10 órakor érkeznek Zalaegerszegre. Fogadtatásukra a rendező-bizottság kimegy a vasúti állomásra. Az üdvözlő beszédet dr. Korbai Károly polgármester mondja. A küldöttségeket szintén ünnepélyesen fogadják. A gyűlés 11 órakor lesz a Kazinczy-téren. A népgyűlést a zalaegerszegi Dalkör nyitja meg a Himnusz eléneklésével. Gyűlés után közebéd jesz az Arany Bárány szálloda nagytermében. Iparosaink. Ezen a czimen a »Magyar Paizs« 33. számában megjelent igaztalan kritikával én is foglalkozni óhajtok. Válaszommal azért vártam eddig, mert ugy vélekedtem, hogy a Zalaegerszegen megjelenő lapban irt czikkre, az ottani iparostársaimat illeti meg a szó elsősorban. Miután ezen részről most már hozzá szóltak a dologhoz, a »Magyar Paizs« azonban messze földön, igy nálunk is olvasott lap, nem engedhető meg, hogy egy ilyen igaztalan vád éppen annak a lapnak, mondhatnám, a mi lapunknak, a hasábjain részünkről is válasz nélkül maradjon. Annál inkább sem, mert ez a derék lap a honi iparvédelemben páratlan missiót teljesít és ezt a jóindulatot, valamint azt, amit e lap olvasói a magyar ipar iránt éreznek, egy tévesen megirt czikk által nem megingatni, hanem az igazságmegírásával megerősíteni kell. Mi iparosok szivesebben nyulunk kétszer a kalapács mint egyszer a toll után, nehezen szánjuk rá magunkat, hogy nyilvánosan írjunk magunkról, óhajainkról és bajainkról, de ilyen vádakat nem hagyhatunk szó nélkül. Felhasználva ezen alkalmat nemcsak a czikk állításaival fogok foglalkozni, hanem ha már felvettetett, kissé bővebben a kisiparosság helyzetével is. Tehát a czikkiró szerint a magyar ipar fellendítése nem a közönségtől, hanem az iparostól függ, mert miért nem készítünk olyan jót, mint az idegen, akkor pártolnának bennünket. Erre nézve válaszom az, hogy az általános szükségletet képező iparczikkekben éppen olyan jót, több szakmában jobbat készítünk mint az osztrák iparos, ezt a szakértők mondják, a kiállítások pedig bizonyítják. Csak az a baj, hogy jobbat olcsóbban nem tudunk csinálni és arra korlátlan hitelt nyújtani. Az iparpártolással nálunk ugy áll a dolog, ha valaki egyszer elhatározza magát, hogy magyar készítményt vesz, akkor már azt hiszi, hogy ő áldozatot hoz és szinte neheztel a magyar iparra, amely ezt az áldozatot tőle kívánja. Ha újból ráfanyalodik egy ilyen vételre, akkor már elkezdi szigorúan kritizálni a tárgyat és minden létező, nem létező hibáit felfedezni. Azután nem elég hogy nem vásárol többé magyar czikket, hanem a látszólagos kárát siet a nagyharangra kötni és uton útfélen meséli, hogy pártolná a honi ipart, de nem érdemli meg, mert íme be van csapva, ezzel aztán több kárt okoz mint hasznot a néhányszori vásárlásával. Az ilyen vevőben, amíg nem tette fel magában, hogy hazait vesz, üanem vette amit elébe adtak, akár hazai vagy külföldi gyártmányt: addig nem volt felébresztve benne a kritizálási vágy, ha jót kapott hallgatott, ha pedig rosszat, nem szidta a külföldi ipart, hanem belenyugodott a vételbe, mert azt hitte, azt nem is lehet jobban megcsinálni, lévén az hite szerint angol, franczia vagy legalább is bécsi gyártmány. Ez arra oktat, hogy nem is jó mindig a »magyar gyártmány« jelzőt használni, hanem csak a kereskedőket kellene vevőknek megnverní. Igaz, hogy ennek meg az akadálya abban van, hogy a magyar ipar nem elég tőkeerős ahoz, hogy olyan korlátlan hitelt nyújthasson mint versenytársai. Kereskedőink jó része ugyanis nem vásárol készpénzért, hanem nagy mértékben igénybe veszi a külföldi gyárosok hitelét, ennélfogva aztán ha meg is volna benne a jószándék, hogy a külföldi összeköttetéseivel szakítson, nem teheti, mert a hazai ipar nem tudja az eddig élvezett hitelt neki pótolni. A vagyonos kereskedő pedig legtöbbször kényelmi okokból nem akar megválni régi czégétől. Hogy a magyar nem tud lábra kapni, nem egyes osztályok hibásak abban, hanem minden magyar ember. Nincs is más mód ennek az orvoslására, mint az önálló vámterület létesítése, a muszáj majd hoz eredményt. Tegyük fel most a czikkiró szerint, hogy bizonyos esetekben nem készít a hazai iparos olyan jót mint kellene. Ez esetben azt kérdem, hogy a magyar közönségnek érdeke, mondhatnám kötelessége-e, vagy a külföldinek az, hogy a magyar ipart versenyképessé nevelje? Nevelje pedig azáltal, hogy megrendeléseivel módot nyújtson neki arra, hogy szakmájába magát begyakorolhassa. Mert hisz »a gyakorlat teszi a mestert®; ha nincs munka, nincs gyakorlat. Váljon nem lesz e aztán haszna minden magyar embernek : urnák, szegénynek egyaránt abból, ha egy fejlett ipar fog itt forgalmat és gazdagságot teremteni? Tehát ha a kezdet nehézségeiből a fogyasztó közönségnek is kell egy kis résztvenni, azt a jobb jövő reményében nem szabad megtagadni. Ha azonban munka helyett igaztalan vádakat kap az iparos, abból nem szerezhet magának gyakorlatot ahoz, hogy jobbat is tudjon csinálni, csak elkedvLthnedést és hivatásának meggyülölését. A czikkiró különösen a kisiparost ugy jellemzi, hogy az egy megbizhatlan, pontatlan, előlegkérő, máról holnapra n^m számító ember. Kegyesen megjegyzi, hogy »nagyon kevés kivétellel.® Hogy az ipari viszonyokká

1 teljesen ismeretlen az illető, az észrevehető az egész írásán, itt azonban az tűnik ki, hogy valami személyes természetű diferenczia miatt szegezte tollát az egész iparosság ellen. Az ilyen elfogultságban levő egyénnek nem szabadna egy egész társadalmi osztályról nyilvánosan Ilyen ítéletet mondani. Nem tagadható, van hiba köztünk is, de nem »kevés kivételiek, hanem vannak néhányan, akik megfeledkeznek magukról. De kérdem: nem igy van-e minden társadalmi osztályban ? Mindegyiknek van salakja, csak tessék körülnézni! Ha mint panaszolja, bizonyos esetekben az iparos nem tudja a szállítást megtartani, annak oka nem a restség vagy a hanyagságban rejlik, hanem a megrendelések változatában. Ugyanis minden szakmának meg van a maga idénye, amikor a megrendelések tömegesebben jönnek. Minthogy a rendelést mindenki akkor teszi, mikor már a tárgy kellene is, ilyenkor persze lehetetlen egyszerre kiszolgálni az összes rendelőket és kész a baj. Ezt elkerülendő persze több segédet kellene beállítani, csakhogy vidéken nincsenek fölös számmal munkanélküli segédek, meg aztán az idény mindenütt egyszerre kezdődik, tehát az ember mindenütt kelendő. De nem is állithat néhány heti sürgős munkáért segédet az iparos, mert az adókivetésnél mindig a legnagyobb segéd létszámot veszik tekintetbe, elég helytelenül, igy azt a néhány heti munkáért egész évre adózhatik. Megrovásként emliti a czikk azt is, hogy a kisiparos »egy segéd és hat inassal« szeret dolgozni, hát kérem ilyenkor jó az a hat inas az iparosnak is, meg a rendelőnek is, mert van aki segít dolgozni. Az különben is nagy érdeme a kisiparosságnak, ha sok inast tanít, mert az ipari jelentések azt panaszolják, hogy kevés a szakképzett munkás, különösen vidéken, mert ami van, a fővárosba vagy Amerikába megy. A gyáripar nem nevel munkásokat szükséglete arányában, amit nevel, az is nagyon egyoldalú képzettségű. Az ipariskolák sem nevelnek műhelyben dolgozó iparosokat, azok mind művezetők, rajzolók és irodai alkalmazottak lesznek, sokszor nem is a saját szakmájukban. Hogy némely iparos előleget kér a munkájára, az nem olyan főbenjáró bűn. Mert lehet az illető szűkös viszonyok között, lehet hogy éppen egy előbbi rendelőjében csalódott, aki a szállított munkáját nem fizette ki, hogy azzal tovább dolgozhatott volna. Lehet hogy azért kér előleget mert nem ismeri a rendelőt vagy az nem megbízható. Az azonban nem fordul elő, hogy az előleget felvett iparos a vállalt munkát ne szállította volna. Arra azonban tudok eseteket, hogy a gavallér igy szólt a szabójához: »no meiszter ur csinálja meg még ezt az öltönyt, most gazdagon nősülök és ezzel együtt a többit is megfizetem.® Tehát a gavallér a házasságára mintegy előleget kért a szegény kisiparos,lói. Megtörtént aztán, hogy a » párti vissza ment® és az előleg a többivel együtt elveszett, de hányszor! Hiszen a fizetetlen szabó számlák állandó éiezlap témák. Hogy .szaporodnak a kontár iparosok, azt elismerjük, ennek oka az ipartörvény és a mai szocziálista állapotok. Az ipartörvény ugyanis három évi segédi gyakorlat után mesterré avatja az éretlen 19—20 éves embert, lehet azonban akárki iparos mester, ha soha egy óráig sem tanulta a mesterségét, csak munkavezetőt alkalmazzon műhelyében. Ipartörvényünk tehát elég tág kaput nyit a kontároknak, de ezl az ipartörvényt nem az iparosok csinálták, még csak hozzá sem szólhattak. A szoczialízmus pedig olykép segiti elő a kontár nevelést, hogy ma már a néhány éves inas éretlen ésszel falja a szocziálista tanokat és ennek következtében ágaskodik benne a »szabadulási« vágy és mihelyt az megtörténik, nem lehet teljesíteni a követeléseit, melyek mindig nagyobbak lesznek. Az ilyen persze nincs megelégedve a segédi állapottal sem és ha van rá módja, menekül a »szolgaságból« — mester lesz. — Sok a baja a kisiparosnak, daczára az állami támogatásnak amit papíron olyan szépen mutatnak,