Magyar Paizs, 1909 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1909-04-01 / 13. szám

1909. április 1 MAGYAR PA I Z S Ámbátor megengedem, hogy akadna nem egy lelkes lovag, a ki a hozomány vadászat nemes sportjára adná a fejét, ha volna kellő — nagy vad ! Nem asszonyom,*) én mondhatom önnek a yatal emberek kilencztizedrésze nem pénzt, hanem házias, szorgalmas, gyengéd s nemes leik ti feleséget keres. Ilyen kijelentést hallottam nem egy fiatal embertől, hogy: slgaz, van egy kis adósságom, jó lenne egy kis pénz is, de jövendőbelimnek inkább ne legyen egy krajczárja sem, csak — házias, jó gazdaasszony legyen !« Itt van a khotya eltemetve. Ez adja meg az irányt, a lányok nevelésére. Meg kell értetni avval a kis oktondi fejjel, hogy az Isten az embert nem csupán élvezetekre teremjette, valaminthogy gond, dolog a férjek sorsa, azonképen a nőnek is be kell tölteni egy bizonyos komolyabb s nemesebb hivatást! Lám, nekünk férfiaknak még a vérünkkel is áztatni kell Kragujovácz mezejét, ha Aehrenthal ur és társai ugy akarják . . . Ha ilyenek lesznek lányaink, akkor viszik őket a bálteremből, jégről csak ugy mint a családi tűzhelytől! Egy lánynak sohasem szabad olyannak lenni, mint a milyentől még a magyar nóta is ágaskodik, mely azt mondja : Szeretőmnek szeretnélek, de — elvetni nem mernéhk/« a „Hazafias és takarékos férfiak ligájáról" tett megjegyzést, csak ugy ötletszerűen vetettem oda. Az én fenyegetődzésemre ugy sem sokat adnának a lányok. Én már vén is, kopasz is és házasember is vagyok! így irkálni, no, ezt még csah eltűri a — feleségem ... Én rám a lányok már csak a czipőjükkel mutatnak. Nem is szólván arról, hogy lánczolni meg épeuséggel csak férfi társaságban szoktam . . . Ezt az eszmét városunk Bubijainak kellene fölkarolníok. unnan már sokkalta komolyabban hangzanék a petrezselyem árulással való megfenyegetés és esetleg eredménnyel is járhatna az akcziól Ismételve köszönet Vadvirágnak! *) Hátha kisasszony. Sr.erk. Séta — halra. Viszonválasz. Igen tisztelt ismeretlen »Vadvirág !« A Magyar. Pai'Snak mint bű olvasója nem hagyhatom folyó hó 11. számban közölt czikkét vilasz nélkül Hogy mi magyarok élhetetlenek vagyunk, kik birkatüreleromel nézzük s tűrjük, hogy munkánk gyümölcsét más vágja zsebre, ezt 'eirták előttem már ezien s nagyon hálátlan dolgot végeznék, ha ezt ismételném s nem is akarnám ezen meg nem irt czikkel a puskaport másodszor feltalálni. Hogy mi oka a magyar élbetetleuségnek, erre vonatkozólag többfelé oszlanak a vélemények, mint a legfogasabb problémák kutatásánál. Engedje meg, hogy szerény nézetemet kifejtsem s be fogja látni, hogy ez s a Kegyed által említett »hozomány vadásza « édes testvérei egymásnak s nyugodt lelkiismerettel mondom (bár paradoxonnak látszik), hogy csak egy élhetetlen embert lehet a hozomfmy vadász nemesi előnévvel kitüntetni, meit csak ezt az egy módját ismeri a jólét megszerzésének, de ideája sincs azon telemelő tudatról, hogy mily édes azon ndat, ha azon pár garas, mit zsebünkbe csörgeünk, egyéni munkánknak gyümölcse. Czikkéből társaságbeli művelt nőnek ismerem s bár műveltnek is hiszem, mégis bizonyos tekintetben arisztokratának tartom, mert hisz Magyarországban vagyunk, ahol megszületett ugyan az »egyenlőség, testvériség és szabadság,« de a magyar társadalom nagyon mostoha ápolója volt (s ma is az) s mondhatom sehol sem tapasztaltam oly mérvű klikk uralmat mint szegény hazámban. A hajdani önérzetes magyar nemzeti büszkeséget ma már csak a meséből ismerem, de a pénz, gőg és tennhéjázó büszkeséget nem kell a küszöbön tul keresni, mert keresés nélkül ig megbotlunk benne. Mi ennek az oka? . . . Bizonyára nem csak én, de kivülem nagyon sok ezren vetik fel e kérdést. Szerény véleményem szerint ezen| nemzeti betegségnek, (pardon a rosz kifejezésén) urhatnámságnak egyedüli oka rossz idejét mult nevelési rendszerünk. Magyarországon kit is tartanak csak embernek ? Higyje el nem mást mint aki legtöbbször egyéni érdem nélkül gazdag, szóval akik a komoly, nemzete gazdagitó munka végzése alól fel vannak mentve s a kiknek igy több alkalmuk és idejük van ebből kifolyólag vigyázni, hogy körmeik szalonképes állapotban legyenek s hogy minél több bókot s minél kevesebb őszinteséget tudjanak mondani. Ez a mai hölgyeknek ideálja, eltekintve a kevés promill kivételtől, mig egy másik kinek a munka kérgessé tette tenyerét, az mindig ha nem is a megvetés, de a szánalom tárgyát képezi. Ezen szomorú valósággal, mondjuk ugy hogy közvéleménnyel nem lehet addig szembeszállani, mig az anyák nem csak mint üres malasztot prédikálják gyermekeiknek a munkaszeretet, hanem pirulás nélkül is nem nevelik munkássá, müveit iparossá gyermekeiket s mig a mai ostoba társadalmi szabály meg nem változik, illetőleg az iparosságnak nem engedik át azon helyet, melyet mint produktív osztály sokkal jobban megérdemel, mint a ma domináló élhetetlen felső tizezer. Szomorú ezt látni s sajnos — bár még fiatalember vagyok, -- hogy az esetleges dédunokáim fogják megérni mikor a magyar társadalomnak az iparos ép oly becsült, tisztelt tagja lesz, mint a mai dandik és monoklis urak. Hogy legyen Magyarország gazdag, iparos állam, ha a társadalom nem tudja megbecsülni annak alkotóit? Az ipar ha hasonlattaí szabad élnem, kényesebb mint egy délszaki virág, mert az ipart nem emeli az állami subventió, ha a társadalom szeretetét elzárjuk előtle, hanem csak kínlódik, mint az üvegházban ápolt virág, ahol a védelemmel akarjnk pótolni a meleg napsugárt. Mi kell egy ily virágnak ? . . . egy gondtalan pillanat, egy bűvös szellő, hogy romokban lássuk, ápolgassuk idétlen gyümölcsét. Ha Magyarország gazdag iparos állam volna, ha művelt férfiosztály ezen a pályán kereshetné jólétének megalapítását, azt hiszem tárgytalan lenne az a véleménye — bár sok esetben most is az, hogy a mai fiatalemberek nem hitvest, hanem hozományt keresnek. Sokban van igaza, de azért ne vádolja ezzel általánosságban a férfiakat, mert azok aiapjában jobbak, sem hogy ezen kategorikus kifejezés alá lehetne őket foglalni, hogy »Hozomány vadász!« Nem egyedül vallom azon nézetet, hosy a pénz elfogy s a ro.ssz asszony megmarad s legyen arról meggyőződve, hogy az idealizmusnak vannak hivei a férfiak között is s semmi esetre sem állhat fenn az a nezete, hogy a férfiakat külsőségek vezetik félre, illelőleg vakiiják el. Százszor inkább tisztelem a nőt házi körében, mint a zsúrokcak szellemes ismert alakjait, mert a boldogságot nem az utóbbinál, de az elsőnél lehet csak feltalálni. Ha a mai társadalomban egy intelligens család gyermekét iparossá nevelné, szemben bizonyára dicséretet, elismerést kapna mint úttörő, de nézné meg azon szánalmas mosolyt, melylyel háta mögött illetnék. Ha a társadalom kiközösítés terhe alatt tillja, illetőleg kizártnak tartja, hogy egy kisebb iparos intelligens embernek tartassék ugy a férfinem, kik nem rendelkeznek egy gazdag nagynéni stb. kegyeivel, s akik jogot formálnak a társadalomban való szereplésre, el vannak zárva azon élet pályától meiy legszebb, legfüggetlenebb az életpályák közül, s a melyen munkával, törekvéssel jólétre, vagyonra tehetnének szert, igy kénytelenek egy kevés kivétellel a jólét legkényelmesebb eszközéhez folyamodni, illetőleg a házasság szentségét a legpiszkosabb üzletté aljasitani. Hogy itt ki a hibás, a férfi-e vagy a nő, erről nagyon sokat lehetne vitatkozni. Hogy ennek elejét vegyem, csak azt jegyzem meg, ha én leány volnék s valaki oly szemtelenül merész lenne, hogy pénzről, illetőleg a hozomány nagyságáról hozzámtartozóimmal alkuba merne ereszkedni (sajnos, ez sokszor igy van) mondom, akkor, az illetőt megismertetném egy különös természeti tünemény hatásával, amit egy önérzetes nőnek is kellene érezni a jobb tenyerében az ily szemtelen viselkedéssel szemben. Aki érzelmeit akuvás tárgyává képes tenni, természetes az nem ugy ítéli ezt meg mint én, s az azt tartja természetesnek, amit én természetellenesnek vallok. Vegye kezébe a hírlapok bármelyikét, mindenhol az íparpártolás magasztos eszméjével (?) de csak az eszméjével találkozunk. Magyarország az eszmék s jelszavak országa, s az az ünnepelt aki hangzato>abb frázist tud a publikum közé dobni, mert hisz nem a tett a fő, hanem a frázis, aminek megvalósítása érdekébeu alkalom van egy bankettra, ahol egy két kolomposnak a nevét a lirai kifejezések legszebbjeivel fonják körül s ha ez megtörtént, akkor már el is érte czélját, mert hisz csak feltűnni akart. A mi társadalmi mozgalmainknak eredménye mindig halva született gyorek, mert ha ezeken az iparpártolási bankét komédiákon elhangzott eszmék tizedrészét valósították volna meg, Magyarországnak nem kellene Ausztria vazallusának lenni, mert rég beteljesedett volna az ipar terén — még közös vámterület mellett is, hogy »Eb ura fakó!" De mit tapasztalunk? . . . Bárhogy hangoztassuk is függetlenségünket, rabok voltunk s rabok leszünk örökké, mert a magyar szégyenli a munkát, mert minden magyar kisebb-nagyobb mértékben született herczegnek képzeli magát s költ, ugy mint egy oly herczeg, akinek birtokai nem a holdban vannak. Itt már véleményem ugy a hölgyekrj nézve, mint a férfiakra megegyezik. Számolni egyik sem (ud, vagy legjobb esetben jövedelmüket koronákban számítják s forintokban költenek s bizony nagyon sok vőlegényre lehet mondani, hogy sürgetik a házasságot ... a — nem a mamák, hanem a hítelezők. Azt hiszem jobb lenne megfordítva, ha a jövedelem lenne forint, s a kiadás korona s ne a hite ezők zaklatásának engedve nősülnének sokan,hanem vonzalomból, szerelemből. Nagykanizsa. K ... y K. Pazarló és takarékos. Jellemrajz. Könnyebb dolog pénzt szerezni, mint azt okosan kiadni és vele értelmesen bánni. Ez első pillanatra talán furcsa állitásnak látszik, pedig igaz, mint a milyen igaz az is, hogy krumplit kapálni mindenki képes; de azt megfőzni és ízletesen megkészíteni, nem mindenki tudja. Az emberek nem gazdagodnak meg a keresetből, hanem a megtakargatásokból; mert sok embernek, aki különben nem szenved pénzhiányban, annyi esze vau, mint a mennyi szőre van az elefántnak. Az olyan sajnálatra méltó teremtések sárkányokat készítenek maguknak — tízesekből, mint a gyerekek régi újságokból; ók cselekedeteikben kiskornak noha már negyven év is nyomja hátúkat és amit atyáik összehalmoztak gereblével, azt ők lapáttal szórják szét. A kapzsi ember után rende en jön a tékozló. A pazarlóról gyakran azt mondják, hogy apja senkinek sem volt barátja, csak önmagának; és fia senkinek sem ellensége csak önmagának; ez különben egyre megy: ugyanis az öreg ur poko'ba ment sovány, szegényes uton, fia pedig arra szánta el magát, hogy oda megy — kövér uton. A pazarló ember életében minden nap április elseje és alig van oly balga esztelenség, hogy képzelődését föl ne ingerelje és zsebéből a pénzt ki ne csalja; elveri a bevételét, jövedelmét és hozzányúl a tökéhez; meri', folyton merit egész a fenékig és miután ezt is kimerítette, akkor okolja a — rossz időket. Az idők sohase kedveznek a renyhe pazarlóknak ; mert ha nekik kedveznének, akkor ez a töhbi tisztességes emberekre nézve csak rossz és káros lenne. Nagy rejtély az, miért haladnak az. enberek oly gyorsan a koldusbothoz. De ugy látszik, hogy éppen az ő lustaságuk és spekulácziójuk oly négyfogatú kocsi a melyen nap-nap után utaznak azon helyre, amelynek neve: Pénz kell! A készpénz sok embernél nagy ritkaság; s mégis ugy vesztegetik azt, mint valami lordok. Vannak gavallér emberek — vagyon nélkül, ami körülbelül annyi, mint a szilvagombóczok — szilva nélkül. Aki gyorsan él és amellett kártyázik is egy kicsit: annál ugy olvad a pénz, mint a hógolyó a kemenczében. Fiatal játékos — öreg koldus! A világon több kétlábú csacsi van mint négylábú ; találjuk azokat nemcsak a vagyonosok, de a vagyontalanok köreiben is. Igen sokan vannak, akiknek saját munkájukon kivül más vagyonuk nincsen és akik helyett saját kezeiken kivül senki más nem dolgozik: mégis összes szerény keresetüket a korcsmában vesztik el. Mihelyt munkadijukat megkapják: másra mint korcsmára nem is gondolnak; ott hagyják pénzüket, egészségüket. Gambíinus túlságos tisztelése már sok embernek hozta meg a vesztét és sok özvegységnek volt okozója. A takarékosság olyan mesterség, amely többet képes tenni két hatossal, mint a könnyelműség két forinttal. Sok család jobban jön ki szerény