Magyar Paizs, 1908 (9. évfolyam, 1-53. szám)
1908-05-14 / 20. szám
1908. május l-l. \! .aGYAR P A 1 Z S 3 „Esetek. 4 4 (II.) Másképen §§-ok. Megesett, hogy Nagyváradon Visontai Kálmán tanár pörbe esett Sebessy Ferencz asztalossal. Emez bántalmas nyilatkozatokat tett volt amaz ellen az újságokban. (Ezt a hirt a Nemzeti Iskolából|vettem.) Visontai pörbe kezdett. Mikor? s a pör meddig tartott? isten tudja. De végig tárgyalta a törvényszéki biróság és végig tárgyalta a táblai biróság is, sőt büntetéseket is szabtak a rágalmazásért, előbbi néhány 10C koronát, utóbbi 14 napi fogházat. A pör azonban följutott a Kúriára is. A Kúria pedig — a hosszan, talán kát évig is tartott izgalmas állapotokat és tárgyalásokat, a vádaskodásokat, védekezéseket, tanúskodásokat és a nagyhalom aktákat egy tollvonással megsemmisítette. Ha ugyan a kiá'lott izgalmakat ki nem állottakká lehetne tenni. Nem volt semmi, kezdjük elöl. A következő Ítélkezés is eltarthat pár évig. A harmadik pár év a büntetés lerovásíra lesz. A 14 napi fogház belekerülhet 6 esztendőbe. De nem ez a fő. Elől kell kezdeni. Rendeli a Kúria. Még pedig esküdtszékkel, mert az állami főgimnáziumi tanár közhivatalnok s igy ennek az ügynek elbirálása (helyesebben mondva: megbirálása) esküdtbíróság elé tartozik. Két széknek a birái milyen nagy haszonnélküli munkát végeztek. Tehát még ők sem csalhatatlanok. Nyilvánvaló ebből, hogy a nagyváradi törvényszéknek és táblának birái vagy azt nem tudják, hogy a tanár közhivatalnok, vagy azt nem tudják, hogy melyik ügy hová tartozik. Pedig mennyi §. van Magyarországon a tudásra és a törvényre! Még arra is van §. hogy »a törvény nemtudásával senki sem védekezhetik« vagyis: tudni kell a törvényt még a talusi disznópásztornak is. Nahát! Akkor talán illenék tudni a törvénytudósoknak is. Zalavármegyei muzeum. ujabban beküldött ajándékok (51. közlemény.) Régi pénzt adott Thassy Gábor dr. Zalavármegye főorvosa. (Kis ezüst pénzt Szt. László idejéből.) Négy gyönyörűen karczolt, emlékverses piros tojást kaptunk Kapiller István főgimn. tanulótól. Pettyes vizicsibét hozott Grünbaum Ernő főgimn. tanuló. Kéziratgyüjteményünk egy igen értékes darabbal gyarapodott: Deák íerencznek eredeti levelével, a melyet Deák Károly főgimn. tanuló ajándékozott a muzeumnak. Deák Ferencz azzal bizza meg Deák Mihályt, aki akkor államvasuti mérnök volt, hogy évjáradékáuak félévi részletét helyette vegye fel. (Folytatjuk.) Haerter Adám Hivatalos rovat. 1394. kig. 1908. Hirdetmény. Az 1876. XIV. t.-cz. 2. §-a alapján felhívom a város területén levő összes kutak tulajdonosait, hogy az ivóviz tisztaságának biztosítása czéljából kútjaikat meressék meg, a kutak környékét tisztán kezeljék, mert amennyiben a megejtendő vizsgálat alkalmával közegészségre ártalmas állapot találtatnék, a mulasztók költségére fog^m a szükséges munkálatokat foganatositatni s azon kívül a kihágási eljárást megindítani. A kutak megmeretését előzetes bejelentésre s kívánatra a városgazda 5 koronáért a felfogadott egyénekkel foganatosítja. 3—3 Zalaegerszegen, 1908 április 25-én. Dr. Korbai polgármester. 19. mzr. 1908. Hirdetmény. Az 1894. XII. tcz. 42. §. alapján közhírré teszem, hogy Horváth Ferencz sip-utczai lakosnak a Gógánhegy nyugati oldalán fekvő birtokán a birtokos engedélye nélkül vert gyalogút használata tilos s ezen tilaLm megszegése az 1894. XII. tcz. 94. §. u 95. §. f (és u.) pontja értelmében büntetés alá esik. Zalaegerszegen, 1908 május 7-én. Dr. Korbai, polgármester. Heti hirek Helyiek. Vármegyei közgyűlés. Zalavármegye törvény hatósága nagy érdeklődéssel tartott közgyűlést május 11-én héttőn, Gróf Batthyány Pál főispán elnökletével. Csak a rendes tárgyak sorozata 211 volt. Gróf Batthyány József, Eitner Zsigmond és Dobrovics Milán országos képviselők is ott volj tak. A nagy terem szorongásig megteit a tagokj kai. A kinyomtatott és szétküldött alispáni jelenI tést tudomásul vették. Élénk érdeklődést keltett j a két közigazgazgatási bizottsági tagna< a válasz| tása a távozott Hertelendy Ferencz és a meghalt í Deák Mihály helyébe. Egyik helyre nagy több| séggel megválasztották Tripammer Gyula nagyS kanizsai takarékpénztári igazgatót, a másik helyre i Nagy László andráshldai földbirtokost, 58 szava; zattal. Utóbbival szemben Stádel Jánosnak 56, | Csertán Károlynak 56, s Legáth Kálmánnak vala: mivel kevesebb szavazatja volt. — Balatonfüredi | szolgabírónak négy pályázó közül megválasztották j Botka Andort. — A uagykanizsa—letenye—alsó! lendvai vasút építésére megszavazott a vármegye j kilométerenkint 6000 koronát. Gyüjtsünka Csány szoborra! Ali. főreáliskola igazgatósága | Déva . . . . . . . . 30 K —- f. Bácsbodrog vármegye közönsége az adóhivatal utján postadíj levonása után Zombor . . 49 K 80 f. Szanyi Ferencz plébán s 176. sz. ivén Csehi 3 K — í. Mai gyűjtésünk összesen . . 82 K 80 f. Hozzáadva a multkon(l 5859 K 26 í) összeghez, a Magyar Paizs gyűjtése máig 15942 K 06 fill. A megyei függetlenségi párt szervezése. A zalamegyeí függetlenségi párt értekezletéből kiküldött öttagú előkészítő bizottság hétfőn tartotta Zalaegerszegen Bosnyák Géza elnökletével az értekezletét, jelenvoltak: Eitner Zsigmond, és Dobrovits Milán orsz. képviselők, Szentmihályi Dezső, Nagy László, Thassy Imre és néhány párttag. A bizottság foglalkozott Dobrovics Milán ismert előterjesztésével és ebből kifolyólag elhatározták, hogy megyei pártkört alakítanak, melynek alapszabályait rövidesen kidolgozzák. Megalakították a 4—4 tagból álló szervezőbizottságot, melyek községenkint szervezik a megyét. A párt nagy súlyt helyez a sajtóra és a sajtóügy szervezésével és irányításával behatóan kíván foglalkozni. — Végül a képviselőházhoz intézendő feliratok szövegéről tárgyaltak. Mindezekről a május 30-án tartandó pártértekezleten fognak beszámolni. A városi tisztviselőt ügye. A mint jeleztük, dr. Korbai Károly polgármesterünk részt vett vasárnap Budapesten a polgármestereknek országos kongresszusán. Hazajövet örömmel jelzi, hogy jóra van reménye. A nagy értekezlet nem ok nélkül volt. 400 városi tisztviselő gyűlt össze, hogy sürgessék fizetésöknek és nyugdijuknak a rendezését. Pártjokon áll több országos képviselő között legtőképen a tekintélyes Holló Lajos, aki a gyűlésen elnö cölt is s nagy fontosságú beszédet tartott érdekökben Emlékiratot készítettek a képviselőház elé, tisztelegtek a minisztereknél s főleg Vekerle miniszterelnök és pénzügyi, gróf Andrássy belügy és Kossuth F. kereskedelemügyi miniszterek nem kitérő, de egyenes feleletekben javokra válaszoltak. A költségvetésbe már is fölvettek bizonyos összeget a városi tisztviselők ugyanily rendezésére. Érdekes volt a többek között Szoboszló küldöttjének az előadása: ott a városi állatorvosnak 200 korona fizetése van, a gyepmesternek 350, tehát 150-nel több, mint az akadémikus diplomásnak. Színház. A Szilágyi Dezső színtársulata fokozottan nagyobb-nagyobb erővel lépett fel több több elismerést szerezve. Németh János, Kemény, Lévai Berta, Zoltán Ilona, Makai Elemér minden darabban teljes színvonalon állva szerepeltek. Szombaton Madách ember tragédiáját adták elö gazdag színházi készletekkel; Évát Márkus Lenke játszotta, ki eddig távol volt. Márkus derék tragikus művész s vele e téren mindjárt nagyot emelkedik a társulat. Még nagyobb mértékben emelkedett az előadások színvonala Hegyesi Mari vendég felléptével. Kedden Stuart Máriát játszotta, szerdán a Vörös talárban a vádlott feleségét. Kitűnő sziupadi tehetség ez a Hegyesi Mari, mintha Jászai Mari művészetében gyönyörködnénk. A tapsok egymás után háromszor'hívták ki. Igen jól szerepelt a Vörös talárban Németh János és Kemény is. — Ma az Ördögöt adják elé utolsónak s innen Keszthelyre megy a társulat. Esküvő. Vogel Richárd főgimnáziumi tanár szombaton tartotta esküvő ünnepélyét Gógánfán Semetke Margittal, Semetke József fbirtokos kedves leányával. A zalaegerszegi kántor választás. A vármegyei közgyűlés most hagyta jóvá a Zalaegerszeg város tisztviselőinek módosított nyugdíj szabályzatát, mely szerint a róm. kath. kántor a városi tisztviselők közé tartozik, s nyugdijat is kap. — Hogy nyugdijat nem kapott, mondott le a már megválasztott Szvetnik Lajos mélykúti kántor; most pedig már megoldódik ezen tengeri kígyóhoz hasonló ügy. Igaz, ho Horváth János áll. isk. tan. mint helyettes jól, s szakavatottsággal látja el a helyettesítést, de ó mint áll. isk. tanitó ezt a tisztséget legfeljebb szeptemberig viselheti. Amint tudjuk, már vagy 7 pályázó jelentkezett, akik komoly folyamodók lesznek, s lesznek még 20-an is, ha az illetők megint nem sietik el a dolgot, s a képviselőtestület elég időt ad a folyamodásra, s kiválasztja azt az időt mikor legalkalmasabb a pályázókra a választás napja,'akkor reméljük, hogy Zalaegerszeget megillető zenészt és kántort fogunk választhatni. Mert az olyan zenés misék mint amilyeneket Horváth csinált szép és lélekemelő dolog. A képviselőtestület hirdessen pályázatot, de legalább 5—6 hét legyen a határ idő, a kérvények beérkezésére, s 2-szer—3-szori hirdetésre kell beadni, ami olcsóbb is. — A pályázat lejárta után 15 napig várni kell a személyeket illető informátiók beszerzéséhez, melyhez a városnak joga van, s kötelessége is, hogy tudjuk kit választunk közénk, s milyen társadalmi stb. ember lesz a megválasztott. A választásra beérkezett kérvényekből s ínformatiókból sematikus kimutatást kell csinálni, s ugy azután, értesítse a tanács a pályázókat a választás napjáról, mely szerint ha komoly a folyamodó, meg fog jelenni. A választásra pedig zeneértő embereket, p. o. dr. Ruzsicska kir. tanácsos, Sándor Zsigmond, Horváth tanitó, a papok közül is legyenek ott a zenészemberek, Czobor Mátyás, aki smeri az egyházi szertartásokat, dr. Szigethy ügyvéd stb. Birálják meg a folyamodókat, hogy mihez értenek, s talán a tűzoltó egylet is nyerne egy jó tanácsadót a kántorban. Sok a kívánság, de a fizetés is tisztességes; Egerszegen meg lehet belőle élni szépen, s a kántor helyzete pedig javul a 10% ötödéves korpótlékokkal. A választást leghelyesebb ha julius hóban a nagy szünidőben tartják, mikor a tanítók, kántorok kevésbé vaunak akadályozva, s kapnak helyettest néhány napra. Ha a választás megtörténik, ajánljuk ezt figyelmébe Legáth apát urnák, a városi tanácsnak, s képviselőknek, s az újonnan megválasztott ember szeptemberre legalább 1-én elfoglalja az állást. Miután folyamodó lesz, ajánljuk, hogy a képviselők ne Ígérjék el szavukat előre, mert az nem numeráló, hanem ponderáló választás, s hallgassanak az okos emberekre, azokra, akik a zenéhez értenek. A diákmajális napja május 24-ke gyorsan közeleg. Az előkészítés munkája serényen folyik. A meghívókat a napokban küldik szét. Az Alsóerdő már teljesen rendbehozva várja a diákokat és kedves vendégeiket. A rendezőség most abban fárad, hogy az ifjúságnak minél jobb és olcsóbb ellátást biztosítson. Jóságáért Pásztor Imréné tanárné felel, aki a háziasszonyi nagy és nehéz tisztet szíves volt elvállalni, olcsósága az érdeklődő közönség áldozatkészségétől függ, amelyet a rendezőség a jótékony czélra való tekintettel az idén nagyobb mértékben és szélesebb körben óhajt igénybe venni, mint a mult évben. Jófajta diós és mákos diákpatkó sütését a leányok vállalták el, a délutáni uzsonnához szükséges szafaládé, a déli gulyáshoz való birkahús, disznóhús, marhahús, zsír, krumpli, hagyma felajánlására ez uton kéri a rendezőség a nagy közönséget. A nemes szándéknak (Haerter Adám tanár czimére) előra való bejelentése, mihez tartás végett feltétlenül | szükséges. Költség megtakarítás czéljából a fogat I tulajdonosokat is kéri a rendezőség, hogy fogatjukat legalább 1—2 fordulóra rendelkezésre bocsájtani szíveskedjenek. A vendégek azon része, amely már a délelőttöt is a szabadban óhajtja