Magyar Paizs, 1908 (9. évfolyam, 1-53. szám)

1908-03-19 / 12. szám

\ IX, ev idiőSíet «i ir : fíy éfie 4 korona /'él érre 2 korosa NajiH ént 1 ker S^fWt izáa 8 fiilé-. X-íSlzmárczius 19, i2 g^ám. Hirdet s k dija megegyezes siarial. N ilt'ír tora 1 kot. Szerkesztőség 4* kiadóvatal: Wíajsic -utcta M "SE erJcesati Z. IE5C0X*~S7~á1jIfcL LajOS LBNGTEL F3HBNO! BOBBÉLTQTÖBG1 laptulajdonos. MEGJEI ENIK HETENKÉNT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE A Magyar paizsért járó, de hátralékba^ leVö évi és évnegyedes dijaknak sziVes elküldését kérjük, hogy ne szüntessük meg e miatt a lapküldést. Munkára Magyar! Ünnepi beszéd Zalatgerszegen 1908. éyi márczius 15-én a Csány Rzobor bizottság által rendezett ünnepélyen elmondotta Czobor Mátyás Tármegyei aljegyző. Ünneplő Közönség! Vannak korok, korszakok a népek történetében, melyeknek szimbóluma a tavasz. — Mintha felpezsdülne a nemzetek vére, mintha lángot fogna a gondolatuk, mintha valami őserő vonulna végig rajtuk, mely ellenállhatatlanul hivja életre a népek millióinak szunnyadó akaratát, mely lelkesedik, tü^el és teremt. Ezekben a korszakokban azután végig vonul a népek birodalmain a feltámadt eszmék hatalmas ekéje, mely mint a gletscher uj világok alá temet hantokat, mely százados, évezredes intézményeket forgat ki és sirhantokat, történeti emlékeket, néha egész nemzeteket morzsol szét, vagy támaszt uj életre. És ilyenkor vonulnak végig a próféták, Akár a szentírás prófétái az Isten ihletében, akár az ujak, az erős érzés erejében. — Egyik a lángész fáklyájával, a másik a szónak viharjával, a harmadik a virrasztó remény szent víziójában, de egyformán mindegyik ég, lángol. Mindnyájan a szabadságról énekelnek, népeket ébresztenek, s uj kincseket emelnek ki és foglalnak intézmények keretébe. 1848 márczius 15-ike is a szabadságnak ilyen tavasza voll, a nemzeti ébredés és alkotások kora. — Azok a nagy idők, azok a nagy események, a haladás, a nép jogeszméiért vivott titáni küzdelem megtermették a mi prófétáinkat is, lángra gyújtották a hatalmas elméket, önfeláldozó s emberfeletti csudás küzdelemre serkentették a névtelen hősök ezreit.jmegszólaltatták a lantok húrjait, melyekről felhangzó harcziriadó a bilincsek között vergődő magyar nép szivét ragadta meg, s vezető akkordja lett az a csudás hatású dal, mely kiváltotta a szent esküt a nemzetté lett magyar népnek lelkéből — a dicsőséges tavasz után következő vérkeresztségre ! — Nemzetünket e vérkeresztség nyomán fakadó eleven erő, melyet a martyrok vérével áztatott magyar föld sugárzott ki, beállította a modern nemzetek közé. Éurópa homlokán helyet foglalt az uj Magyarország. — Egét el-elhomályositották sötét felhők, de ezeket is — miként a közelmúltban is történt, szétkergette a nemzet hatalmas ereje, s ma újra ünnepeljük — Isten kegyelméből 60-ik márcziusnak Idusát. Ünnepeljünk csak! Hisz az elmúlt időkre való visszaemlékezés hideg tükrében Ü. K. tökéletesebben látjuk az igazi eszményt, melyért nagyjaink egy éltet áldozának és amelyet szivébe irtak e föld minden magyarjának. Ez az eszmény: az 1848. évi márczius 15-én felszabadult hatalmas gondolatok testté vált öröksége : a szabad, független és gazdasági önállóságában erőteljes magyar nemzeti állam. Mai ünnepünk tehát ugy lesz igazában méltó annak tárgyához, ha hazánk 60 év előtti fényes korszakából felénk sugárzó fénynél igyekszünk felismerni ehhez a nagy eszményhez, a szuverén erőteljes magyar állam megteremtéséhez vezető egyedüli utat: a nemzeti megemberelés férfras munkájának küzdelmes útját és komoly, bátor elhatározással igyekszünk levonni a multak nagy eseményeiből és nemes hangulataiból folyó örök tanulságokat, hogy megszüljék lelkünkben a magyar államot fenntartó tettek vágyát és a hazafias munka riéma szent fogadalmát. És ha sikerül a mai ünnepen az önök lelkéből kiváltani Ű. K. ezt a férfias elhatározást, ezt a fogadalmat, akkor megynyugszik az én lelkem, mert: »A nép mely dicsőt és magasztost igy magasztal, Van abban élni hit, erő és jog.« 1848. óta Ü. K. 60 márczius telt el — mai ünnepével. Ez a 60 ik márczius uj korszak mesgyéjéhez vezette nemzetünket! — Elírtünk egy nagy határ kőhöz. — Válasz fal ez a multak harczai és a jelen békéi alkotó és teremtő küzdelme között. — Álljunk meg levett kalappal e határmesgyénéi, és emelkedjünk fel ama nagy idők nagy embereinek lelkéhez, s vegyük át tőlük a vérükkel megszentelt magyarság gondolatát és állítsuk be azt az igazság küzdelmes kardjával a nemzet életébe, hogy magyarrá tegye czéltudatos, szívós munkájával a közélet összes ágait, a nemzeti hatalom összes erőforrásait: a gondolatot, a műveltséget, a művészetet, az ipart, a kereskedelmet; hogy kilépve Európa szine elé, élő bizonysága legyen a Magyarállam szuverén hatalmának és a magyar alkotó munka örök dicsőségének. Legyen hat ez a Márczius Idus* a munka kezdete, mely reális valóságra akarja váltani azt, amit a nagy idők legnagyobb napja revelált: az egységes magyar nemze i állam megteremtését, ennek az ezeréves Hazának nagy konczeptiókban megerősödő létét és jövendő fejlődését. Ők csak megkezdték a munkát, de be nem fejezhették. — Tetteik ragyogó ténye azonban megmutatta az utat, melyen a nagy nemzetek elérték akaró szabadságukat és gazdaságuk nemzeti felvirágoztatását. Nekünk jutott e nagy munka és feladat. Ami kötelességünk fenntartani, és oly nagygyá, hatalmassá és boldoggá tenni e hazát, a milyen nagynak, hatalmasnak és boldognak ők álmodták. — Ez álom — ez eszmény megvalósítása kell, hogy legyen mindnyájunk czélja, törekvése, jutalma és dicsősége. De hol vannak a módok, és az eszközök, melyek a Golgotát megjáró népet erre a járatlan útra vezetik, és melyet verejtékkel kell a magyar nemzet minden kötelességét tudó fiának végig taposnia! Ezeket is megtaláljuk a mai ünnep tanulságai között. A világ arczulata a fejlődés örök törvényei szerint időnkint elváltozik és uj korszakot jelez. Harcz és küzdelem mindig van, de az erők, melyek működnek, és a harezterek, ahol az erők működése folyik, mások. A régi harezterek: a csataterek. A hadak útjait ágyuk dörgése, puskák ropogása jelezte, s nyomaikon pusztulás támadt. — Ma elnémult az ágyúdörej és a harcz ajakát a béke csókja zárta le. — A mérkőzés azonban ma sem szűnt meg, csak más irányt vett. — A karok, az inak, az ész és fortély dolgozik most is, de nem puskaporral és nem pusztulást szül, hanem gőzzel és villammal alkotva munkálkodik. »Légy szerény a szent munkában, a csendes küzdelembe

1 s honfi pálma vár* — mondja a költő. A munka, a nemzeti munka tehát az, amelyből ma a köteles részt mindnyájunknak ki kell venni. Mert hát népfölkelés volt mi nálunk gyakran Ü. K. a szabadságért, de vérpiros virágot termett. — Ma az ébredő- és dolgozni vágyó nemzeti öntudat tulipánt lenget s a magyarság e beszédes szimbólumával szabadítja fel a lenézett nemzeti munkát és a közgazdaságot akarja a nemzeti élet számára lefoglalni. S mig egyrészről néptölkelést rendez, hogy pártolja a magyar ipart, hogy mun-' kát adjon a magyar kéznek, másrészről pedig felemeli erős karokkal a magyar nemzeti kultura zászlaját, melynen trikolórja büszkén és erőteljesen hirdeti: ÍÉI magyar s újra áll Buda!« És most kérdem Ü. K. e szent napon, ki az a vakmerő, ki e hódító és gyümölcsöt termelő, 1 issu és alapos munká; ban zavarja a nemzetnek a 48-as küzdelmek hőseihez méltó unokáit?!! »Sehonnai bitang ember« — énekli a szabadságharcz Tyrtaeusa azokról, kik a 48. harczaiban nyomorult éltükért remegtek . . . s legdicsőbbnek mondta azt, aki legmerészebb volt lemosni a századok gyalázatát. Ma pedig a reánk maradt szent kötelesség azt harsogja fülünkbe, hogy az bitang, az ezudar, aki a béke szorgoskezü nemtőjét üzi el, aki meg nem értve a muaka néma, de áldásos harczát, csatát kiállt ölő fegyverével. Ma az a hős, kinek agya, keze tesz, alkot és teremt és e hon vérébe uj vért csörgedeztet, hogy folyhasson az, ha harcz sebez megint. Ü. K. A multak gigasi küzdelmeinek ez az élő tanulsága; ez a mai — újkori Márczius Idusának parancsszava: a nemes, békés és alkotó nemzeti munkában való részvételnek szent kötelessége. Ez az a hatalmas eszköz, melylyel élve betölthetik rendeltetésüket a modern nemzetek; diadalkapu e>:, melyen esak egyedül vezet keresztül az ut az újkori Magyarország igéret földjére, a hol a bölcselő »lenni vagy nem lenni,« töprengését elnyomja a nemzet ősereje által mozgásba hozott energia; diadalkapu ez, melynek merészen ívelt homlokára a munkában megedzett nemzeti erő és szellem, — ez uj magyar Géniusz — lángbetükkel vési fel ez örök igazságot: »In servitute dolor, in libertate labor« — dolgozzatok és szabadok lesztek mindörökre! Harczosokra van tehát szüksége a modern Magyar Államnak is. — Edzett karu, nemes lelkű és a jobb jövendőben bízni tudó, kitartó harczosokra! — A Magyar Nemzet niíuden fiának — legyen az szegény, avagy gazdag, gyenge és erős, be kell állania e nagy nemzeti munkás hadseregbe, serejéhez,tudásához mért arányossággal részt kell vennie e nagy munkában, s fel kell vennie abba a modern tudás és haladás kincseit, mert csak e kincsekkel megtermékeuyitett mu okával lehet megteremteni — a modern mag\ar munka társadalmat, mely édes mindnyájunknak kell, hogy valóságos otthona legyeu, otthona, nem pedig az a fészek, melynek párkányán a dalos madár ez az uj magyar lélek elzengi bucsuénekét, és aztán tova száll uj hazát keresni, hanem otthon, melynek tűzhelyén a lángoló honszerelem ég és a melyet fel kell emelnünk, erősítenünk s bevehetetlenné tennünk a nemzeti munka erejével. Mert hát ne feledjük ám,Ü. K. hogy ez a munka jelenti a társadalom struktúráját, ez a munka jelenti a társadalom kulturfokát, ez a munka jelenti a társadalom ... a nemzet erejét. Nemzeti munka nélkül a modern világban nincs nemzet. Ma már nemcsak nyelvében él az, hanem a 48 diki nagy alaptörvények szellemében teljesített kitartó, békés és alkotó munkában. É> mostÜ. K. mielőtt édes hazánk javára irányuló nagy munkához fognánk, á'ljunk fel mindnyájan és a magyart szabadságában fönntartó munka szent fogadalmával szivünkben miként honvédjeink a nagy döntő csaták elölt, mi is kulcsoljuk össze kezeinket s forduljunk a nemzetek sorsát vezérlő Mindenható Istenhez, ki egyenlőtlenül oszt ugyan ki fényt, ragyogást, áldást, de aki egyformán ad mindenkinek hazát és a haza földjén oltárt, melyen áldozatát bemutatja, és átnyújtván neki a mai ünm? oltáráról 1