Magyar Paizs, 1908 (9. évfolyam, 1-53. szám)

1908-01-30 / 5. szám

2 MAGYAR PAIZS 1907. január 30. vásároltad ezt a hármas-négyes boldogságot hatszoros árral. Hat annyit dolgoztál mint más ember. De nem sajnáltad az árt. S ezt a drágán vásárolt boldogságodat is megsajnálta az irigy sors. Mint csatasorból a daliás katonát, lelőtte a sors egyik fiadat. Épen akkor, mikor már czélnál volt, mikor már a győzelmi zászlót tartotta a kezében. A gyermek sokat tanult, az ifjú sokat tudott s gondolat és érzelemvilága tágasabb térre terjedt, a hol elfáradt; elfáradt, hogy elaludt és megszűnt a gondolat és érzelem. S evvel éppen az a hid szakadt le, mely a férfiút a tett mezejére vitte volna. Mikor már a férfiúnak tenni kellett önmagáért, családjáért és hazájáért: akkor lőtte le a sors. Nem! Saját kezébe adta a fegyvert a kaján ellenség, hogy annál bántóbb legyen az ütés. Tudom, hogy neked ez még jobban fáj, barátom. Igen, a sors ütött egyet a fiadon, mely tennen szivedig ér, s neked fáj és nem neki már. Ezért sajnállak most téged. Oh mért oly kicsiny a boldogság s a fájdalom miért oly nagy? Micsoda orvosságot adjak a sebedre ? A következő igazságot : »A fájdalom: egy nagy oczeán. S az öröm? Kis gyöngy a nagy oczeán fenekén, Talán, mire fölhozom, Össze is töröm.e b. gy. Kész férfi-ruhákban a behozatal még mindig 18 3 millió korona, körül-belül ugyanannyi, mint az elmúlt esztendőben. Naplómból. (III.) (Észrevételek Le Bois-nak „Mnraköz'-hen magjelent czikkeire. 1907. XII. 13. Múltkori Ígéretem szerint a következőkben a muraközi tanítókról, jegyzőkről, papokról kell megemlékeznem. Mint buzgó hazafiakat, avagy mint közönyös evőgépeket, vagy mint a haza ellenségeit kell őket előállítanom a szerint, amint egyik vagy másik reája szolgál. Amennyire könnyűnek látszott előttem a föladat megoldása, éppen olyan nehéznek érzem azt most, amikor az anyag földolgozásához fogok. Az előttem lefolyt és a velem megtörtént események mintegy összegomolyodvavonuluak el előttem. Nehezen tudom kiválasztani közülök azt az eseményt, amely az ottani állapotokat legjobban megtudná világítani. Legjobb lesz ha Le Bois czikkét követem sorról-sorra. Le Bois ugylátszik jól ismeri a horvát viszonyokat. Hát bizony a horvátok büszkék lehetnek tisztviselőikre. Tanítóik, papjaik, községi tisztviselőik a lehető legnagyobb mértékben sovinisták. Minálunk a sovinistákat magyarul bolondoknak hívják és ugy is kezelik őket, — azaz bennünket. Le Bois ugylátszik nincs megelégedve a muraközi jegyzőkkel. Azt irja, hogy megtörtént az az eset, hogy a községi közgyűlésen egy jegyző azt mondotta az egyik községi képviselőnek, — aki magyarul kivánt a tárgyhoz szólni — hogy: »Ne henczegjen, beszéljen ugy hogy a többi is megértse.® Nohát ez — enyhén szólva — gyalázatosság volt attól az úrtól. Elismerem, hogy a jegyző csak közvetve magyarosithat, mert valljuk meg igazán, végrehajtani, meg magyarosítani egyszerre nem lehet — de az az ember, aki már a nehezen fölépített épületet akarja lerombolni az aztán már igazán nem érdemel egyebet embertársaitól, mint megvetést, fölebbvalóitól pedig kirugatást. Hiszem, hogy ha Muraköz jegyzóikarának tudomására jut annak a hős magyarnak a neve, személye, a testület lesz a legelső, aki azzal a piszok fráterrel minden közösséget megtagad. Én hiszek Le Boisnak szavahihetőségében, de megvallva az igazat, végtelenül csodálkozom azon, hogy ez az eset megtörtént. Hiszen én — aki Muraköz jegyzőinek úgyszólván mindegyikét személyesen ismerem — ugy voltam és vagyok is meggyőződve, hogy Muraközben a jegyző a tanítónak legnagyobb támasza a magyarosításban. Tanuja voltam számtalanszor olyan eseteknek, amikor a jegyző saját népszerűségének föláldozásával vitte keresztül az állami iskola fölállítását. Ne gondolja senkisem, hogy a népszerűség elvesztésének oka talán a népnek az állami iskolák iránti ellenszenve lett volna. Dehogy! A nép apáitól reá marad hagyomonyainál fogva magyar érzelmű, az állami iskolák iránt nem viseltetik ellenszenvvel, de annál nagyobb ellenszenvvel viseltetnek ezek iránt az intézmények iránt a papok. De most hagyjuk őket, majd később úgyis sorukat keritem. Néhány szavam volna az igen tisztelt jegyzői karhoz. Kevesen tudják Muraközben azt, hogy Muraközben jogilag felekezeti iskolák nincsenek. Azok csak névleg felekezetiek, de annyit hajtogatták felekezeti, felekezeti, mig aztán végre magunk is elhittük, hogy csakugyan felekezetiek. Ha utánna nézünk a régi akták között bizonyára mindenütt mint községi jellegű iskolákat látjuk említeni. Egyszer csak elkezdték mint felekezetieket kezelni és azután ezt hamarjába követte sok helyen az iskolabirtokoknak átíratása a felekezetre. Ezt a régi hibát csak önök reperálhatják ki wraim. Már előre látom milyen kavarodást csinálnak majd a Főtisztelendő urak akkor, amidőn megkapják a telekkönyvi végzést. Emberek! Keresztények! Látjátok, szent vallásunk birtokait rabolják stb. stb. ... de hát mindezekre nem kell adni semmit sem. Ha önök humánusan, — nem gorombán — bánnak azzal a jó néppel, akkor a Főtisztelendő uraimék hiába izgatnak. A második kérelmem, ami Jegyző urakhoz szól az, hogy a tanítót el ne hagyják! Különösen a felekezeti tanítót védjék, bátorítsák küzdelmében, amit közös ellenségünk ellenében viv. Egymás gyűléseit látogassák. Hazafias, kulturális munkájukat közösen iparkodjanak megoldani. Ha a jegyző és a tanitó összefog, akkor győzelemre visszük a magyarság lobogóját, de ha nem, akkor azok győznek. Akkor pedig jaj önöknek és jaj nekünk is. Az utókor Ítélete reánk nézve lesújtó lesz. emlékünket megátkozzák és méltán, mert akkor miattunk vesztette el a haza azt a népet, amely nép még 48 ban a horvát bánt üldözőbe vette. (Folyt, köv.) ixx. Kapa, lapát, ásó-szerszámokból 101,000 kor. értékű kivitelünkkel szemben abehozatal 449.388 kor. Amivel a földünket ássuk, kapáljuk, tehát a legszükségesebb kezi szerszámainkat, szégyen és gyalázatunkra többnyire Bécsből hozzuk be. Farsangi levél. (Menyasszony.) A leányok túlnyomó többsége a jegyességet minden boldogság összfogalmának tekintik és nem is sejtik, hogy azt igen gyakran számtalan köny követi; főleg ha a hajadon egy szenvedélyes és könyelmü férfi kezébe kerül. Oh, hány boldog menyasszony van, aki, ha mint feleség vigasztalan helyzetbe jött, ismét szívesen térne vissza a kedves szülői házba, a szép hajadoni életbe, szívesen tenné meg nem történtté az egybekelést. De hát hiába; most már későn vau; ö nem képes föloldani a bilincseket, a melyeket önmaga tett magára. Nagy befolyása van igen gyakran a jegyességnek a házasélet alakulására. Éppen azért igen czélszerü sót szükséges, hogy a menyasszony lényének teljes valóságában mutassa meg magát; törekedjék főleg arra, hogy női méltóságát szentül föntartsa és megóvja azt a tiszteletet, mely a szeretet mellett szilárd alapját képezi a boldog házasságnak; kerüljön mindent, ami szerénytelenségnek arrogancziának volna magyarázható. Csak az olyBn jegyesség, amely igazi, önzetlen szeretet által van megszentelve, vezet boldog házasságra és boldog családi életre. Ugy hiszem nem .tévedek, ha tisztelettel azom meggyőződésemnek adok kifejezést, hogy minden nő, az eljegyzést élete boldog eseményének tekinti, legalább akkor, a mikor az megtörténik. Hála legyen az Égnek, vannak menyasszonyok, akik e szerencséjükben s boldogságukban nyugodtságot, szerénységet tanúsítanak és boldogságukat i drága kincs gyanánt őrzik tiszta keblükben. Azonban, sajnos a mindennapi élet arról is tauuskodik, hogy vannak jegyesek, menyasszonyok, akik hivalkodva gőggel telt szívvel járkálnak, a még el nem jegyzett társnőket csak szánalmas mosollyal nézik, hozzájuk tartozók iránt pedig majd idegenekké válnak önzésük folytán. Ök elég illetlenül mindig csak a kelengyéről és férjhez menésükről, nászajándékokról és a lakodalomról beszélnek. Nem gondolják meg azt, hogy aki maga boldog, óhajtania kelleae, hogy másokat is boldogoknak láthasson. Ez az igazi műveltség, nemes szivüség. A gyöngéd érzü'etü menyasszony kétszeresen szeretetre méltó mindazok irányában, akikhez közel áll, kétszeresen köteleségtudó. Ez a boldog házasságnak záloga. A finom érzékű jegyes menyasszony nem követ el a társaságban botlásokat az illedelmesség ellen. Mindenki észreveszi finom műveltségét, azért szívből tiszteli s becsüli ót mindenki. Nézetem szerint nem kívánhatjuk azt, hogy a jegyes magát elhanyagolja, t rsas^igba ne menjen, nemes mulatságban részt ne vegyen; de a menyasszony lelkébe, szivébe szeretnők vésni azon gondolatot, hogy vannak magasztosabb örömök fenségesebb gyönyörök azoknál, melyek a tükörből, vagy a tánczteremböl feléje mosolyognak. Az az érzet, hogy ő bensöleg szép és az a kép, melyet az öntudat, a lelkiismeret tükre, egyedül létünk óráiban felénk visszatükTöztet: ezek oly elvek, oly gyönyörök, melyek boidogság utáni forró vágyunkat kielégíteni egyedül képesek. A társas életben ne hanyagolja el, ne mellőzze az eszét, nehogy a gyönyörök által elnyomassák — az öntudat. Vegyen részt a vidám társaságókban is; de keresse föl mindig a jobbakat, a nemesebbeket, melyektől valami jót, szépet tanulhat. Minden perez, minden ember nyújthat neki hasznos tanulságot. Alig képzelhető nagyobb dicséret annál, ha azt mondják: »ez a nő, vagy leány megbízható.* Uly biztosan érezzük magunkat a szilárd embereknél, mert amit minden erősítés s bizonyitgatás nélkül egyszerű szóval mondanak^ azt bizonyosan meg is tartják. Tiszta tekintetük,, kéznyomásuk hitet s reményt ébresztenek bennünk. Tetteikből nem csinálnak nagy hűhót; egészen becsületes, derék, őszinte emberek ők; de nem is Ígérnek semmit, amit meg nem tarthatnak. Valóságos diszei ök az emberiségnek, anélkül, hogy külső díszben megjelennének. Kedves eljegyzett olvasóm! aki szivét, lelkét választottjának igérte, tartsa, őrizze meg azt a dicsfényt, melyet önnek lelkiismeretessége nyújtani képes. És Ön fiatal nő

v Ön is tartsa meg szavát azon férfival szemben, kinek testét, lelkét, egész lényét oda igérte. Ezt ne felejtse el! Kis gyermekek azon vannak, sót követelik, hegy nekik tett igéretünket tartsuk meg ; nehezen felejtik ők azt, ha csalódtak. Nem emlitem én itt a kis ígéreteket, ajándékokat, fogadásokat, vagy apró pénzkölcsönzéseket sem. Miidez gyakran feledésbe megy szándékosan vagy önkénytelenül. De vannak igéretek„ melyeket emberi fúl soha sem hallott: ezek az éj homályába Istenhez szállnak l A hold a csillagok tanúi a boldogtalan vagy tetterős ember nagy horderejű elhatározásainak. Vagy pedig a fényes nap, a mindent átható napsugár bevilágított lelkébe és — kivette esküjét. Oh emberi sziv, hogyan fogod érezni magadat, ha tett ígéretedet meg nem tartottad és ha majd a csillagok, istennek ezen nagy tanúi intenek, figyelmeztetnek téged? Ki volna képes igazán megítélni azt, mit érez az anya, midőn a menyegző után kedves, szeretett leányát az uj rejtélyes életbe elbocsájtja; midőn a legszentebb gondjának tárgyát idegen kezekre bizza, midőn édes gyermekét az önzetlen szeretet védő csendjéből ezer küzdelembe küldi; midőn azt kinek jelenléte boldogságát képezte, ezentúl mindennapi életében nélkülözni kénytelen. Mit ér az anyai szívnek a zajos ünnepély a válásnál? A ház virága, saját ifjuságának-tükre távozik és este az elhagyatott szobában ledőlvén a szűzi fekhelyre könnyekkel áztatja a vánkost, melyre eddig jó gyermeke fejét letenni szokta és a honnal az eddig oly kedvesen hangzó »jó éjszakát* hallani nem fogja. A mennyegzö örömeibe vegyül egyszersmind a tájdalom is, hogy el kell hagyni a szülői házat, belevegyül a szülők és testvérek könycseppje, a szomorú gondolat, hogy el kell hagyni a szeretett,