Magyar Paizs, 1908 (9. évfolyam, 1-53. szám)

1908-01-23 / 4. szám

2 M A G Y A R P A L Z S 1908 január 23. czokbaa és annak andalító zenéjében? Annyira" eröt vett volna a magy?.r társadalom lelkén a külföldnek utánzása, hogy saját hazájában se tudjon önmagára ismerni!? Ez elszomorító jelenségeken változtatni a magyar társadalomnak kötelessége. Kötelessége, mert éreznie kel! azt, hogy minél jobban elmerül a nemzetköziség szenvelgésében, annál inkább eltávolodik Demzeti érzésétől és annál inkább pusztul a nemzeti szellem, amely mindig büszke önérzettel és öntudattal tudta megvédelmezni a magáét. E téren ne tarjunk ellenvetéseket. Törekedjünk megértetni houfitársainkal, hogy nincsen ok szégyenkezni azért, ha a müveit német, franczia vagy angol társaságunkba jön és a társaság kifejezett jellegéből megérti azt, hogy ö magyarok társaságában van. Ezt a külföld is jobban megfogja becsülni és nagyobb tisztelettel fog irántunk viseltetni, mintha itt a külföldnek silány utánzatát találja. E visszás helyzeten első sorban a családok és főleg a magyar asszonyok és magyar leányok segíthetnek. A bálok rendezőitől követeljék meg I szép magyar tánczainknak a tánczrendbe való . fölvételét. Ne tűrjék a magyar tánczoknak idétlen j eltorzitását. Ügyességüket, okosságukat és lele- I ményességüket használják föl arra, hogy öltözé- j keikben, fejdiszeiken meglegyen a magyaros jel- i leg. Megoldható ez szépen ha kis időt és fárad- • sá^ot vesznek és e kérdéssel foglalkozva, a báli ! öltözékek összeállításánál nem egyedül a külföldi divatlapokból keresik a mintákat, hanem fáradoz- j nak azon is, hogy végre kialakuljon valami szép • ízléses, csinos magyar női viselet. A farsang alkalmából foglalkozzunk azzal a kérdéssel is, hogy ezen időszak milyen kihatással j van a nemzet közgazdasági életére. Ugy véljük, hogy ha a kérdíssel foglalkozunk, épp oly hiven társai a kellemes a hasznossal, mint amily kihatással van a oálok sikere arra a jótékony és ; nemes czélra, amely czim alatt az egyes bálokat rendezik. A farsangnak közgazdasági jelentőségét abban a körülményben találjuk meg, ha számot vetünk j azzal, hogy a báli öltözékekre és más szükség letekre a nemzet a farsang folyamán mennyi iparczi :ket használt fel, mekkora pénzértéket képviselnek és honnan származtak ez iparczikkek. , A statisztika részletesen nem mutatja ki azt, hogy a farsang folyamán mennyire növekedett j meg az áruforgalom és az mily értéket képvisel. Ez okból elmélkedésünk alapjául keressünk egy valószínűségi számítást. Tegyük föl, hogy egy báli napon az országban húszezer nő vesz részt. Egy női öltözék átlagos ára fejében, igen szerényen számítsunk — a mai fényűzés mellett — csekély 50 koronát, a húszezer nő öltözéke tehát legkevesebb egy millió k jrona értéket képvisel. E számítási alapon könnyen kiszámíthatjuk azt, hogy az 56 farsang napon széles e hazában — tekintettel arra, hogy nincsen mindennap és mindenütt bál — középszámitással is legalább harmincz millió koronát adnak ki kizárólag a női öltözékekért. Ez óriási összegből vájjon kinek jut az oroszlánrész? Ha számításba vesszük azt, hogy a mai divat szerint a magyar nők mily erősen hódolnak a külföld iparának és ha látjuk azt a jelenséget, hogy mily nehezen szánják rá magukat arra, hogy a magyar ipar termékeit keressék elsősorban, előttünk áll az a szomorú végeredmény, hogy a farsang folyamán a legsz srényebb számítás szerint husz-huszonöt millióval adózunk a külföld ipari munkásságának. Az igy forgalomba jutott milliók tehát — amint látjuk — közgazdasági szempontból nem haszontalanul kiadott összegek, mert azok keresetet adó munkát teremtenek és sok millió szorgalmas munkást táplálnak. Mi nem sajnáljuk a keresetet egyetlen nemzet munkásaitól sem, de ha meggondoljuk azt, hogy a hazánkban keresett és a nemzet vagyonát képező milliók mily tömegesen vándorolnak a magyar nemzet jólétévei nem törődő idegen nemzetek zsebébe, az az idegen munkások erejét növeli ós nem a munkás honfitársakat gyámolítja : bizony, bizony szomorúság kell, hogy megszállja lelkünket. Honleányok! Édes hazánkbau is vannak értei- í mes és ügyes munkáskezek. Munkás honfitársaink ] családjainak legnagyobb része a télen át — amig j mi vigadunk és vigságunk nyomán az idegen I munkásoknak jólétet teremtünk — kereset hiánya I miatt nyomorog. Változtassuk meg a lesújtó, a magyar nemzet életerejét sorvasztó állapotokat. Csekély hazafias lemondás árán honleányaink rövid egypár év alatt értelmes munkásainkat aDnyi munkával és keresettel áraszthatják el, hogy a mostani nyomor helyett a jólét áldása virulna fel hazaszerte. Kérésünk az, határozzák el, hogy báli öltözékeikhez e'sősorban azokat az ipartermékeket has* nálják föl, amelyeket hazánkban már előállítani tudnak. Vannak már szép honi selyemszöveteink : a szentgotthárdi és a vinyzáci selymek Gyártanak hazánkban igen szép batisztot és moulokat. A ruhák díszítésére a hazai ipart üző falusi nők által előállított csipkék, hímzések igen alkalmasak, a halasi, csetneki, az óhegyi, a sóvári csipkék stb. pedig valóban művészi kivitelűek. Igen szép himzett batisztruhákat tu Inak már előállítani a hazai himző ipartelepek Zsebelyén, Késmárkon, Budapesten, a szenterzsébetházi és az Izabellaegyesület telepein. Szalagokat kénzit a kulai és szarvkői szalaggyár. A t 11-, virág- és szőrmediszekben is sok szépet tudnak előállítani a hazai czégek. Báli czélra igen szépek a torontáli szerb nők készítette sálok is. Mily gyönyörűen díszíthetnék a nőket a kolozsvári ötvösmunkák és a budapesti magyar ékszerek. Van tehát — mint látjuk — sok szép honi iparczlkk és munka, amelyekből kis fejtöréssel a nói leleményesség és ízlés gyönyörű báli öltözékeket állithat össze. Teremthetnek maguk is, nem szükséges az ötletet és gondolatot egyedül a külföldi divatlapokból meriteniök. Ha a magyar nők megszívlelnék e rövid útmutatást és erős akarattal vennék védelmükbe a magyar iparos és a magyar munkásnak érdekeit, mindennapi szükségleteik beszerzésénél szigorúan ügyelnének arra, hogy fillérjeikkel elsősorban a munkás honfitársak jó munkáit jutalmaznák és gondot (ordítanának arra is, hogy a férfiikat is ennek követésére buzdítsák : a munkának ily megbecsülése rövid évek alatt kivivná a nemzet önállóságához és függetlenségéhez nélkülözhetetlen gazdasági önáilóságot. Bizunk abban, hogy a magyar nők meghallgatják esdő szavunkat és honleányokhoz méltón cselekszenek. Ennek reményében kívánjuk, hogy váljék igazán kellemessé farsangjuk. Dobieczky József. Bábaügy. Szomorú ügy biz ea. Tegnapelőtt becsuktak egy asszonyt meg egy cselédleányt az ügyészségi börtönbe. Ugy történt, hogy a cseléd leány már négy hónapos állapotban volt, s hirtelen megszűnt ez az állapot is. A szeretője összeveszett vele s följelentette. A rendőrségnek amúgy is gyanúja volt már s figyelemmel kisérte a dolgot — más hasonlók után is kutatva. A leány megmondta, hegy melyik bábával trafikált, 20 koronát fizetett neki. A rendőrség a kiuyomozás után áttette őket az üggyel együtt az ügyészséghez. A cselédleány czitálja egy kouplénak a refrainját, mely igy szól: » Van több is még! Van több is még! . . .« Naplómból. (II) (Észrevételek Le Bois-nak „Muraközében megjelent czikkeire 1907. Xlf. 8. Félre az »én«-nel! Mit irt Le Bois? Először a volt magyarokat akarja visszahódítani. Gr. Eesztetich Jenő majorjaiban elhorvátosodott magyarokat akarja visszamagyarositani. Erre vonatkozó ajánlatát kivihetetlennek tartom. Azt ajálja ugyanis, hogy a Fesztetich Jenő majorjain levő cselédeket egyszerűen cseréljék ki Festetich Taszilló majorjain levő cselédekkel, vagy más zalavármegyei nagybirtokos cselédeivel. Tekintve a mai cselédviszonyokat ezt a cserét nem hiszem hogy az érdekelt birtokosok végre tudnák hajtani. Mert az biztos, hogy a cselédségnek igen nagy ré;ze — különösen azok, akik rokonságba keveredtek a falubeliekkel — megtagadni az engedelmességet, kilépne a szolgálatból és inkább mint »strekár« (vasúti munkás) keresné meg kenyerét. Én Gróf Festetich Jenőnek két majorját ismerem. A cselédekkel sűrűn érintkeztem, többeknek gyermekét tanítottam. Ugy a férfiakkal mint a nőkkel többször elbeszélgettem. Azt tapasztaltam, hogy erősen horvátosodó s részben már teljesen elhorvátosodott csendes magyarnép az a majori cselédség. Különösen nőik horvátok. Pl. a palinoveczi majörbata — ha jól emlékszem --a nők mind a horvát nyelvet használják szivesebben, mig a férfiak közül két igen erős magyart találtam, mig a másik kettő már beadta a derekát. A gyermekek természetesen az anya után igazodnak. Látva ezeket a szomorú állapotokat egyszer föltettem magamban, hogy beszélek majd e miatt az egyik atyával. Fölkerestem künn a birkalegelőn. Nagyon megörült amikor megmondtam neki, hogy én most éppenséggel csak azért jöttein ki utánna, hogy vele egy kicsit elbeszélgessek. »Jó is tette tanitó ur — felelt rája az én Vincze hátyám — az Isten is megáldja érte, mert ebben a Horvát világban még az anyám nyelvét is elfelejtem.« Elbeszélgettünk aztán egyről másról a cselédsorról, a gazdaságról. Lassan aztán rátereltem a beszédet Vincze bátyám Gyuri flára, aki akkor hozzám járt iskolába. Mondom aztán neki, hogy a Gyuri gyerek nagyon czifrán beszól magyarul és hogy ez mini azéit van, hogy az anyjuk vele mindig horvátul beszél talán-taláu még Vincze bácsi is el-el ejt előtte egy pár szót, a könnyebbség okáért. Erre a beszédre az én magyarom ugy tett, mintha nem jól hallotta volna, banem egyszerre a birkákkal kezdett vesződni mégis dobta a vezetőkosta vitézt, egy vakondturásról fölkapott göröngygyei. Majd rámnézett becsületes magyar arczival és igy szólt: »Igaza van tanitó úr, de majd eligazítom én ezt a dolgot.* El is igazította azt becsülettel. 0 thun — amint később meghallottam — még az este elővette a családot, hogy ezen tul nem akar más beszédet hallani mint csak magyart. Észre is vettem Gyurin a változást. Iskolámban ő lett a legjobb segítségem a többi cseregyerek mellett. Most képzeljük el, hogy milyen eredménye lenne akkor, ha az ispáu ur vagy pláne a tiszttartó ur beszélgetne úgy négyszemközt egy-egy ilyen még el nem veszett emberrel . . . Azt már itt az első pontnál megjegyzem, hogy csak nem erőszakosan. Amikor ispán úr, vagy tiszttartó úr erről a dologról — a hazáról beszél avval a béressel, vagy avval a kanásszal akkor tegye félre a tekintélyt, akkor ne legyen ispán avagy tisztartó, akkor legyen a Pistának, vagy Palcsinak édes testvére, úgy hogy az ember lássa azt, hogy itt arról van szó, amiről már 6 is sokat gondolkozott — mert hogy gondolkozik róla az bizonyos. (»Tudjuk mi azt nagyon édes tanitó ur, hiszen az én anyám még magyarul beszélt velünk, de ezek az uj asszonyok mindent kiforgatnak a helyéről, még az ember nyelvét is.«) Egy két tekintélyesebb család az egész major nyelvét megváltoztatná. A legjobb megoldás természetesen az lenne, amit Le Bois ajál, de nem hiszem, hogy megtennék. Ám próbái,a meg Uram! Forduljon egyenesen a Gróf úrhoz. Legalább meghaljuk mit szól őméltósága . . . Fix. Szabóipari mosterszaktanfol>am. (I). Tekintetes szerkesztő ur! Becses lapod a magyar iparpártolás h'rdetője és ismerve az iparosok iiánti érdeklődésedet, kérlek légy szives néhány közleményt a budapesti technologiii ipa muzeumban folyó szabóipari mesterszaktan folyamról közzétenui. A nagyméltóságú kereskedelmi miniszter hirdetményére, az összes magyarországi iparkamarák területéről a budapesti technológiai szabóipari mester szaktanfolyamra 132 pályázó volt, ezek közül 21-en kaptak behívást a tanfolyam hallgatására. A megnyitás folyó 6-án volt Gaul Károly igazgató és tanáraim jelenlétében; Igazgatónk üdvözölve a megjelenteket, ismertette a tanfolyam szükségességét és kért bennünket, hogy hozzunk kita'tó türelmet és figyelmet a tanuláshoz, hogy tanulmányainkat az otthon levő iparostársainknak átadhassuk. A szabóiparral, bár az utóbbi időben, mint a többi iparág, előre haladott; mégis csak ugy vagyunk, mint az egyszeri ember, aki vágyott a hegytetőre felmenni és a napfelkeltében gyönyörködni, de sohasem ért fel a hegytetőre. Igy van ez iparággal is, nem ért el teljesen a hegytetőre; tehát most lesz alkalmunk, hogy elérjük azt a pontot, a melyben tudásunkkal a