Magyar Paizs, 1907 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1907-01-24 / 4. szám

2 MAGYAR PAIZS 1907. január 24. Bischitzky Miksáné Nagykanizsa. 32 év óta fenMálló legjobb hírnévnek örvendő hangszerraktárában Nagykanizsán 11—62 , JJAUlllllUil, ujak és kijátszottak nagy választékban kaphatók részletfizetésre is esetleg bérbe vehetők. Régi zongorák mindenkor becseréltetnek. a legjobb gyári árak mellett kaphatók Levélbeli megkeresésre azonnal válaszo.' Végül megjegyezzük, hogy az egyesület mostani vezetősége a már készen talált egyesületnek abban a tudatban állott élére, hogy tevékenységével hazánk boldogságáért küzd. Rákóczi Ferenczünk diadalmas zászlóját vette kezébe ezen fölirással: Istenért és Hazáért! F. G. Gróf Batthyány Pál főispán eszméje. Egyesülésben van az erő. S az egyesülésben nagyobb az erő, mint ha külön-külön összeadnók a szétforgácsolt erőket. Ez szent igazság. A magyar védő egyesületnek s a Tulipán szövetségnek megalakultak a fiókjaik Zalaegerszegen is. A közönségben sok ember előtt bonyodalmas ós homályos volt e két név alatt foglak egyesületnek az összehasonlítása. Sokan különböző, vagy talán épen ellentétes dolgot is láthatlak, sejthettek alatta. Holott teljesen egy a izélj a mindakettőnek: sajátlagosan a magyar iparnak a pártolása, állalában pedig a magyar nemzeti szellemnek a terjesztése más tereken is. Nem szükséges tehát különböző czimü s különböző szervezetű egyesületekkel zavart okozni. És a zalaegerszegi fiókoknak diszelnöke Gr. Batthyánv Pál főispán már a kezdettől íogva hangsúlyozza, hogy a kettőt egy név alatt kell egyesíteni s egy szervezettel működtetni. És örömmel látjuk most az átiratokbál, hogy a Gróf Batthyány Lajos vezetése alatt Bpesten működő Magyar Védő Egyesület szintén azon dolgozik, hogy a két külön szervezetű egyesület egybe olvadjon. Mert amúgy is egy a cíélja mind a kettőnek. A budapesti központi igazgatóság a zalaegerszegi fiókegyesületet a napokban küldött átirata szerint megtisztelte avval, hogy Dr. Szigethy Elememé elnököt, Arvay Lajos, Dr. Ihassy Gábor s Odor Géza alelnököket megválasztott! központi igazgatósági tagoknak s Gróf Somsich Tihamér társelnök aláírással kifejezést adott abbeli örömének, hogv őket Hazánk gazdasági felvirágoztatására irányuló mozgalmunk zalaegerszegi szervezetének az élén üdvözölheti: Gróf Batthyány Pál főispán diszelnökhöz pedig a következő levelet intézte : „Tisztelettel értesítjük Méltóságodat, hogy Igazgatóságunk f. hó 9 én tartott ülésén a zalaegerszegi testvéregyesület alakuló ülésén felvett és mostanában felterjesztett jegyzőkönyvét tárgyalva, hálás köszönetének adott kiiejezést azért a hazafias fáradozásért, amit Méltóságod a honi ipar pártolására irányuló mozgalmunk terjesztése érdekében kifejteni kegyes volt. Midőn igazgatóságunk érzelmének megnyilvánulását Méltóságoddal közöljük, kérjük, méltóztassék nemes eszménket jövőre is nagvértékü támogatásában részesíteni. — Dobjeczky Sándor űgvv. igazgató, Gr. Somsich Tihamér társelnök. Aut — aut! Vagy vagy Vannak oly életviszonyok, melyekben ezen alternatívát alkalmazni nevetséges dolog lenne; de viszont vannak oly emberek is, akiknek kedély világa, lelke sokkal bomlottabb, sem hegy ők azt fölfogják, mi rejlik az ilyen dilemmában és az ő személyiségükben hiányzik a Kellő erély ahhoz, hogy határozottan, lelkesülten mondhatnák : vagy — vagy! Reám ezek a szavak mindig erős benyomást tettek es most is tesznek. Ugy hatnak reám, mint vaiami varázs-szó; lelkemet igen komolyan hangolják, sőt majd megrázkódtatják. Bizonyosan mindegyikünk vissza fog emlékezni ifjú korára, amidőn gyermeki bizalommal hallgattunk a felnőttek beszédeire. Ne-a voltunk képesek kellőleg fölfogni, mit jelent az: magát az életben valamire elhatározni. Eszünkbe jönnek későbbi életünknek azon pillanatai, amelyekben valamely dologban döntőleg kellett választanunk, 8 a midőn lelkünk a döntés órájában elérte a férfi kort. Bizonyosan gondolunk a sok, talán kevésbé fontos, de reánk nézve nem közönyös eseményre a mi életünkben, a midőn — választanunk kellett. Oly esetekben, ahol az egyik oldalon az igaz, nemes, szép és szent van; a másik oldalon pedig a vágyak, érzéki gyönyörök, sötét szenvedélyek és a veszedelmek örvénye áll amazokkal szemben ; ott csakis egy becsületes eljárás, egy helyes választás képzelhető. De még az oly dolgoknál is, amelyeknek választásánál nem tesszük kcczkára ártatlanságunkat, becsületünket: ily esetekben is mindig fontos dolog marad az, hogy helyesen válasszunk, magunkat vizsgáljuk és hogy ne kelljen fájdalmakkal ismét ott kezdenünk, ahonnan egyszer már kiindultunk. Ámbár az ón életem bizonyos fokig már tul van az aut — aut alternatíván: mégis jól tudom, oogv mig élek. még nem egyszer kerülhetek oly helyzetbe, ahol az aut — aut féle választást ki nem kerülhetem. Reménylem egyébiránt, hogy valamint eddig, ugy ilv esetekben is, csak a helyes és tiszteséges utat választanám, ha az még oly göröngyös volna is. Vannak emberek, kik az aut — aut nagyjelentőségű szót igen gyakran, sőt majdnem minden nap használják. De mi ércelme van ennek előttük ? Semmi! Tudják azt minden dolognál alkalmazni és nem is marad az hatás nélkül; ugy hat az t. i. reájuk, mint az erős bor a gyönge idegzetű emberekre: megrészegednek egész őrültségig! Egész életük álarezos menet; lényük titkába behatolni senkinek sem sikerült, mert minden kinyilatkozásuk csalás. Valóban ezek álarczban járnak. Olyanok, mint a rejtélyes Sphynx, amelynek homlokán írva van: aut — aut; vagy — vagy! És mégis tudniok kellene, hogy ezen álarezos menetben, vagy álarezos bálban megjön az éjféli óra, amidőn az álarezot mindenkinak le kell tennie. Én is ismertem embereket, akik addig ámítottak és csaltak másokat, hogy igazi lényük végre meg sem nyilvánulhatott. De aki nem nyilatkozhatik, illetőleg, aki nyilatkozni nem képes: az nem is szerethet; aki pedig szeretni nem tud : az a legboldogtalanabb ember. Vagy — vagy ! Mit jelent tehát, mit bizonyít ez az alternatíva? Jelenti azt, hogy még a legegyszerűbb a legközönségesebb embernek is kettős ^xistencziája van. 0 neki is van történelme; ós ez nemcsak az ő saját szabad cselekedeteinek produktuma. Benső teltei azonban csak is az ő tulajdonát képezik ós fogják képezni örökké. Ezeket tőle el nem veheti a történelem; ezek őt követik, akár örömhöz akár pedig fájdalomhoz. Valóban e világon uralkodik az absolut: vayg vagy. Azért az igen fontos is; mert van benne ethika, de csak akkor, ha az ember helyesen választott; akkor ez elveszthetlen értéket kölcsönöz neki. Ezt az értéket pedig az teszi meg, hogy amidőn a rosz és a jó közt választhatott, ő ez utóbbit választotta. És ezután életének törvényévé lesz. Ha pedig es megtörténik : akkor széppé válik az ember élete; és az ember csak akkor mentheti meg az ő lelkét és nyerheti meg az egész világot; használhatja a világot, anélkül, hogy vissza éljen vele. Ez tehát kedves olvasóm, az ethikai becse az aut — aut alternatívának. Ez azon kincs, amelyet mindazoknak, kikéi e földön szeretünk, ajándékul adnánk ; barátainknak és gyermekeinknek egyaránt. Sőt ex utóbbiakhoz akkor igy szólnánk : vagyont nem adhatunk nektek, sem magas czimeket és méltóságokat. De mi tudjuk, hol van elásva egy nagy kincs, amely gazdagabbá tehet titeket, mint az egész világ. És ezen kincs tietek lesz. Ott nyugszik az a ti bensőtökben. Ez olyan aut — aut féle, mely a legnagyobbak közé, sőt fölé is emelheti az embert! Cselkó Jö2sef. Naplómból. „Kevesebbet a katonáknak, többet az iskolákra és tanítókra". Ezt kiabálta közbe Sümegi Vilmos Apponyi Albert beszédjébe akkor, amikor az arról beszelt, hogy bogvan vágják el az ntját a nemzeti összes erők fejlődésének, ha a tanítóknak több fizetést adnak. Jót kiáltott közbe 1 Nem tudom, hogy Sümegi Vilmos amikor a föntieket közbekiáltotta, haza beszélt-e, avagy 8>ive szerint cselekedett, de ismétlem közbeszólása jókor jött. Meglehet; — talán Apponyinak van igaza. Meglehet, hogy ha nem áldoznánk annyit a katonákra, meghódítanának bennünket az oroszok, a francíiák, a törökök. Nem tudom. Nem értek a magas politikához, annyit azonban igen jól tudok, hogy ha ezután is annyit törődnek vezetőink a népiskolával és a néptanítókkal mint eddig, akkor levernek bennünket idehaza a svábok, a ráczok, a tótok, az oláhok, stb. stb. Ugy-e sokan vannak ? ! * Ma látogatóba voltam. Meglátogattam két fiatal kollegámat. Jó fiuk. Szeretik egymást. Hogy jóba vannak, legjobban az bizonyítja, hogy most, ahogy ezek a hideg idők beköszöntöttek, összebújtak egy szobába. Abba, amelyiknek fűtéshez keve8ebb fa kell. Mondom meglátogattam őket. Azt is leirom, hogy miért. Térképemről egy kis darab hiányzik. Lepiszkálták a gyermekek a mutatópálczával. És én épen azon a hiányzó falaton szeretnék uj tanyát alapítani. Messze esik tőlem a hely, odautazni egy kicsit sokba kerülne. Legalább megnézem a tétképen. Van-e mellet;o viz? Hegyes-e, sik-e? A fiuk igen jól fogadtak. Ki akartak tenni magukért, hát elhalmoztak mindennel,amijök csak volt. Végre aztán előálltam a kívánságommal. Kértem a térképet, hogy megnézzem, azt a helyet ahová pályáztam. Titkolni akartam előttük, hogy miért nézegettek annyira egy helyre, de ők eltalálták, hogy mi járatban vagyok. „Sose röstelje előttünk, hogy készülődik. Mi is pályázunk. Nekem két, Jóskának meg három helyre van beadva a pályázata." Szólt az egyik. Nem írom le, hogy mit beszéltünk ezután, mert bizonyára ha valaki valamikor elolvasná e sorokat, azt mondaná, hogy e napló irója s vele együtt az a két jó fiu nem állottak hivatásuknak magaslatán. Pedig nem lenne igaza! Szomorúan ballagtam haza felé. Egyedül voltam, hát ráértem gondolkozni. Nem volt bennem a jó jövőben való hitből egy sziporka sem. Már hogyan is volna ? Jövedelmem — ha új helyre mehetek is — nem igen lesz több. Hát akkor miért kívánok elmenni ? Miért megy el helyéről az a két fiatal ember? Miért megy a többi? Miért vándorolnak annyit a tanítók egyik helyről a másikra? Hajtja őket a nyomor, az elégedetlenség. Most mintegy önmagától tódul elém egy uj kérdés. Teljesítheti ó egy folytonosan vándorló, költözködő tanitóikar tanítói és népmivelői hivatását?