Magyar Paizs, 1907 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1907-05-23 / 21. szám

W8 J. tM H907. május 23. 2l

e szám. SWfiiet si Sí : ér e 4 k<rei;n& él 2 kcroait. 6<Tt. 1 k>-r. »s szá .4 8 ii lé . Hi det'sfk dija m-gjegyz s sz rint X Hí sor. Bzerlteszti ZL Hor-vatli Lajos JVI'O.-n 1ratársa]s: • { Szerkesztőség és kiadóv&tal: Wlí2sic!-utcí» £6 L"E ISR CS- "3Z" EJ IJ FSEHNOZ IB O IR B E !_, "3T í3- Ö S GrTT MEGJELENIK HETENKÉNT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE 1905-ben kivándorolí 254306 lélek, 103335-el több, mint a mennyi volt az ország természetes szaporodása! Onámitás. Még a mi végletek közt hányódó közéletünkben is meglepő az a különös fordulat, mely a szoczializmus kérdésében és kezelésében ugy a sajtó, mint az értelmiség hazafias részénél a január végén lezajlott németbirodalmi választás óta beállott. Azok, akik ez időpontig teljes értéke szerint mérlegelték a császári abszolutizmus huligán hadává szegődött nemzetközi szocziáldemokráczia terjedésének veszedelmét és a nép széles rétegeinek a nemzeti eszmétől való elhóditásának súlyos következményeit, azok a német szocziáldemokrata tábornak a maga nemében mindenesetre széditő veresége óta fölényes nyugalommal néznek el az eddig félelmesként kezelt ellenség feje fölött. A verhetetlennek hitt ellenséges tábor egy veresége a külföldön és néhány szakszervezetnek felfüggesztése idehaza- teljesen elegendő' volt arra, hogy a nemzet jövőjéért való aggódást és a bizonytalanság nehéz érzetét gondtalan optimizmus és az ellenség erejének lekicsinylése váltsa föl lelkünkben. A hazafias elemek szervezésének szépen indult munkája, mintha csak elvágták volna, megakadt; sőt felsőbbséges szánakozással mérünk végig mindenkit, a ki nem fér a bőrébe és holmi honmentó't játszik hazafias alapon igyekezve szervezni a még meg nem mételyezett munkásságot. Nevetséges okvetetlenkedés, mikor majdnem — tiz szakszervezet löl van függesztve szerte az országban és igy a szoczializmusnak vége!! Mert ugyebár csak fel kell függeszteni a szakszervezeteket és ezzel kiirtottuk az elvtársak szivéből a szocziáldemokrata tanok súlyos tévelygését is? így ámítjuk magunkat, igy festjük ki kényelemszeretetünkben és az áldozatokat követelő küzdelemtől való irtózásunkban valónak azt, a mi csak tiszteletreméltó vágy. És ilyen volt a magyar mindig; a siker látszata, a közvetlen veszély érzetének megszűnte mindig gondatlanná és elbizakodzttá tette és nem egyszer vált végzetes romlásnak okozójává. Gondoljunk csak Mohácsra 1 Azt hihette volna az ember, hogy a szomszédos Ausztriában pár nap előtt lezajlott képviselőválasztás ijesztő eredménye visszaadja végié épenlátásunkat és újra tudatára ébredünk azoknak a Damokles kardjaként fejünk felett lebegő veszedelmeknek, melyekkel a nemzeti ellenállás ellen kijátszott és készülő általános választójog a hazafias elemek mostani szervezetlensége, illetőleg elkésett szervezése esetén nemcsak a békés társadalmi együttélést, de a nemzet jövőjét is fenyegeti. De mit látunk e helyett? Látjuk azt, hogy a hazafias közvélemény összes irányitói, élükön a nemzeti gondolatnak iegéberebb és legtisztább látású fővárosi sajtó organumával csak azt a tanulságot vonják le ezen választásokból, hogy „a társadalom meg van csömörölve a szocziálistáskodástól" és hogy annak tanulságai, hogy a szocziálista programm jelszavai diadalt arattak Ausztriában a nemzeti eszme jelszavain, igazán „nem érnek tul az osztrák császárság határain, mert a nemzeti eszme ereje csak ott lehet teljes, a hol a nemzeti élet históriai folytonossága is teljes!" Eltekintve attól, hogy ehhez az igy felállított tételhez nagyon is s )k szó fér, mire nézv-i elég a pózeni iengyelekre utalnom, kiknd nincs meg a nemzeti élet históriai folytonosságának teljessége és a kiknél ennek daczára is a sz cziáldemokráczia saját bevallása szerint mégis teljesen tehetetlenül áll a nemzeti eszmével szembei), — óriási felelősséggel terheli meg magát egész hazafias sajtónk, mikor amúgy is elernyedt kötelesség és felelősség érzetünk felrázása és tettre serkentése helyett valósággal altat és megerősít patópálságunkban. Mert mit jelent az, hogy a társadalom meg van csömörölve a szocziálistáskodástól?! Azt-e, hogy a szocziáldemokrácziának nincs nálunk talaja és hogy az államiságunk teljes kiépítésére irányuló törekvésünknek ezen eddig legveszedelmesebbnek tartott, mert magát a magyarságot megosztó, ellensége nem az, a kinek eddig néztük és hogy nyugodtan alhatunk tőle?! Micsoda ön^mitás! Ezek a szavak sem többet, sem kevesebbet nem jelentenek, minthogy csak a ti rsadalom. azon elemei vannak megcsömörölve a szocziálistáskodástól és vannak tisztában a szocziáldemokrata tanok értékével, kiket a nemzet gerinczének jelzőjével szokás tisztelni általában, tehát a birtokos osztály és az értelmiség, kiken ma nyugszik államiságunk rendje. Ezek mindenesetre tisztában vannak azzal, hogy a magát világmegváltónak tisztelő szocziáldemokráczia nemcsak hogy, bolonddá tartja az embereket, de el is keseríti őket; hogy felszabadítja lánczárói az önzést és mindazt a vágyat, a melyet ha valóban a boldogság és békés együttélés megteremtése a végczélja, nem felszabadítani?, de mérsékelnie kellene; hogy lángra lobbantja a szenvedelmeket és vágyakat, a nélkül, hogy képes volna valaha azokat kielégíteni; hogy rászabadította az emberiségre a gyűlöletet, melyet sem megfékezni, sem lecsillapítani nem képes. De nemcsak ezekkel van tisztában a társadalom ezen része, hanem mélyen be van vésve emlékezetébe az a becstelen szerep is, melyet ez a világmegváltó szocziáldemokráczia a nemzeti küzdelemben játszott azok zsoldjában, kik a népjogok és népuralom palástjában harczoltak az abszolút fejedelmi jogokért. Emlékezetébe van vésve, hogy ez a szocziáldemokráczia szemben állt és szemben áll ma is a nemzet önállósági és gazdasági küzdelmével és tisztában van vele, hogy ellenségünket segítené diadalra, ha erőre tudna kapni. De mondhatjuk e vájjon, hogy a társadalom azon elemei is meg vannak csömörölve a szocziáliskodástól, melyek eddig a politikai jogokból ki voltak zárva, melyek az előtt sohasem járultak az urna elé, de a melyeknek kezébe kerül majd a választóreform megalkotása után a döntés? Azok az elemek, melyek mint az ausztriai vála ztás is mutatja, nem latolnak, nem vizsgálnak, nem bírálnak; melyeknek a sok és csillogó tetszik a nélkül, hogy kutatnának, hogy ez a sok és szemkápráztató igéret keresztül vihető, megvalósítható e ?! Azok az elemek, kiknek vagy éppen semmijök sincs, vagy csak nagyon kevesök van s igy már a dolog természeténél fogva is fölöttébb fogékonyak és kapva-kapnak a a földosztást és soha nem remélt anyagi jólétet hirdető szocziálista programmokon? Válaszoljanak erre az ipari munkások szakszervezetei és a Kristófi engedélyezte földmunkás szövetségek. Aki nyitott szemmel nézi közéletünket és a néppel is érintkezik, lehetetlen, hogy a legnagyobb megütközés és ideges nyugtalansag nélkül térjen napirendre a fölött a tétlenség és önámitás fölött, mely a kiabáló tények daczára is megszállva tartja nemcsak a sajtót, de a nemzeti gondolattól áthatott értelmiséget is. Ne áltassuk magunkat uraim, hanem akármilyen keservesen és kelletlenül esik is, valljuk be magunknak és vegyük tudomásul, hogy a szoczializmus: van és hogy mint a nemzeti törekvések egyik legveszélyesebb Zalaegerszegen, az RK^ŰE^R i w xi.y Báraaay atielLlexLéTDen-