Magyar Paizs, 1906 (7. évfolyam, 1-51. szám)

1906-11-22 / 47. szám

•2 1906. november 22. 32 év óta fennálló legjobb birnévnek örvendő hangszerraktárában Nagykanizsán 3—62 Bischitzky Miksáné Nagykanizsa. , 1111 ujak és kijátszottak nagy választékban kaphatók részletfizetésre is, a legjobb gyári árak mellett kaphatók esetleg bérbe vehetők. Régi zongorák mindenkor becseréltetnek. Levélbeli megkeresésre azonnal válaszol pályára? Elégedjenek meg azzal, a mennyit a törvónv szerint elérhetnek!" Hog> szegezzenek a kapulábfára, — gondoltam — te is megtudod becsülni a tanitó munkáját. Te veled is hamar meglehetne értetni, hogy mi az a hivatás. Te is jól megjegyezted, hogy amit 1868-ban a törvénybe vettek, ugyanazt 1893-ban is elégnek, korszerűnek tartották a tanítósággal szemben. Pedig akkor is, régebben is voltak ilyen „gyanús" mozgolódások, Te is inkább a eympathiába harapnál, mint az 1000 frtos fizetésednek havi részletébe. Te is hátra néztél |a jövőbe, a mikor azt montad: „hogyha a tanítóság bérharczbst áll: be kell csukni az iskolákat akár esztendőkre, — vagy olyan embereket keli beállítani az iskolákba, a milyeneket kapnak." De tudd meg: a tanítóság nem bérharczot akar, hanem kenyeret. A napról-napra dráguló fa, zsír, ruha, tej ós egyéb szükségletek fedezésére magasabb fizetést. Mert a tanitó munkája inkább megéri a ráfordított pénzt, mint a ti rideg, lelket ölő sablon munkátok. Különben nem te vagy a hibás! Te csak egyik homokszemecskóje vagy annak a nagy, megmozdíthatatlan kőnek, akinek a nézetét tolmácsoltad. A gyáros, a nagybirtokos, a magasrangu katona, a miniszter és más nagyok házi nevelőt tarthatnak, mert telik a budgetból. Szerinted ez untig elég. Minek is a parasztnak a tudás ? Ugy-e ezt a hosszú levezetést te csak magadban mondottad el ? Zárjuk be az iskolákat! De könnyű ezt kimondani. A megtétele elá azonban egy óriási akadály van helvezve. Olyan akadály, olyan következmény, mint a Duna torkolatát elzáró töltés elé. A Duna növeli a Feketetengert. Ha eljárjuk, a tenger nem növekedik. Azt azonban elfelejtetted, hogy a Duna vizéből másik tenger is lehet. Tenger, a melyik uj szárföldet borit hullámsírba. A kilátás gyönyörű. Az ellenség buvheíve ki van kémlelve. Az ellenség nem tudja, nem akarja tudni, hogy az éhség először könyet csal a szemekbe; másodszor gyüiöletet lap a szivek mélyére, ós végül botot ad a kezekbe. „Ha békét akarsz: hadakczzáU" Lengyel Ferencz. Küzdelem az életért. Házi mérleg. A gazdasszonyok jól teszik, ha házi mórieget tartanak. Ez nem bizalmatlanság, hanem csupán a saját érdekűknek a védelmezése. Sok panaszt haliunk, hogy ebben vagy abban az üzletben téves a mérés. Tiz, husz dekából egy-két deka elmarad. Hát ez bizony nem igazság. Nem igazi-ág épen most, mikor anélkül is csúnya módon emelkedik az ára mindennek. Hát ha már '

taz ár emelkedik, a suly ne szálljon. Mindenki segít magán ebben a czudor vi,ágban, csak a tisztviselő nem segíthet. Jaj neki! Nem lehet íudni, hogy miért van az országban az a tenger sok hivatal és hivatalnok. Vájjon nem kellene ó ellenőrizni az olyan önhatalmú üzleteket. Volt ó? van é? lesz ó valaha vizsgálat ezek körül a mérlegek körül? Mondom, sok a panasz, de ha szükséges lesz, nevekkel is szolgálunk majd. „Szakszervezet." Általános a drágaság mindenfelé, minden irányban. Tiz esztendő alatt a tűzifának az ára kétszeres lett. Ezelőtt tiz évvel felvágattam egy öl fái két koronáért; tegnapelőtt hat koronát fizettem egy öl fa felvágásáért. Az erdő tuíajdoncs drágábbért adja a fát, a kereskedő drágábbért közvetíti, a napszámos drágábbért vágja föl. Szegény tisztviselő, jaj neked! te mit adsz el drágábbért? Eladhatod saját bőrödet, azért sem fizetnek háromannyit, mint tavaly. Tej, turó, tojás, v*j, csirke, krumpli, czukor hetenként drágul. A ruhamosónak kétannyi fizetés keli, mint tavaly; három tál étei, főtt hus nem kell, csak sülve; azután óbor, a pálinkafélókből csak a papraraorgó. A szolgálók „szakegvesü'etet," „szakszervezetet" csinálnak, hogy több bért kapjanak. Vájjon V2n é ennek orvossága? Van. Igaz, hogy most az is drágább da mégis veszek fejszét ós fiirészt s felvágom én a tűzifát. Hol van az megírva, hogy nekem nem szabad fát vágnom s a kútból vizet merítenem. Hát ha szolgáló nincs, szomjan kell elvesznem a liut mellett? Hol van az megírva, hogy a feleségem ne seperje ki a szobát? ne mossa ki az inget? Ne főzze meg a vacsorát? Nagy baj az, hogy a tisztviselők, szegénységök mellett is nem csak cselédet, de cselédeket tartanak, mint az igazi urak, a pénzemberek. Ezért kaptak fel az ugorkafára a szolgátok is s csinálnak „szakszervezetet." Tessék csak gondolkozni. Kontra! A „Szocziáldemokráczía" tetszetős czime alatt felburjánzott egy nemzetellenes csapat. Nem volna baj, ha okkal akarna győzni, ha nyíltan harczoina; de a hiszékeny népet bujtogatja. Hamis fegyverrel harczol. Nem is harcz ez. Orvtámadás. Ennek ellensúlyozására „Nemzeti Állam" czimen lapot indított Hódy Gyula Bpesten Bajza-utcza 31. Szintén a népközé megy, hogy ismertesse meg a nemzetellenes szocziáldemokrácziát. S meg akarja mutatni a népnek, hogy a sztrájkon, romboláson, Isten és haza megtagadásán kívül más ut is van a nép helyzetének a javítására. — Óhajtjuk a Nemzeti Állam politikai hírlapnak az elterjedését és megerősödését, mert nemes harczot vett fel a gyanús szocziáldemokrácziával szemben. Az ország dolga. Országgyűlés helyett holnap a delegáczió ül össze. Most a bizottságok működnek, pl. Holló Lajos elnökkel az igazságügyi bizottság nagyjelentőségű dolgott intézett a Fehérváry kormány alkotmány-szegése ügyében. Határozati javaslatot hoztak, melyben felsorolják hosszú bünlajtsrcffiban A régi szüretek és szüreti népszokások Zalában. Irta és közli: Békefi Elek zalakoppányi népiskolai igazgató-tanitó. I. Ha a föld, mint jó Petőfink mondja, az Isten kalapja és hazánk a bokréta rajta: -'íor a „magyar tenger" és vidéke ennek a 1 nak azon átkötő szalagja, Badacsony, Szigliget, Balatonfüred stb. pedig azon szép virágok, vagy ha tán ugy jobban tetszik, a gyöngyök ezen bokrétában, melyeknek látása mindenkor nagyobb dobogásba, hevesebb lüktetésbe hozza a honfi kebelt, látásukon mindenkor kellemesen felmereng és mint gyermek ugy örül a még el nem világpolgáriasult igaz magyar sziv. Ha pedig édes hazánkat egy koronához hasonlítjuk, akkor ismét a Balaton Közópeuiópa e legnagyobb tava — és partvidéke azon természetes aranyabroncs a koronán, mely — mint a koronát övező abroncshoz illik is — dúsan kirakva, körülvéve van oly drágakövekkel, minő Badacsony, Szentgyörgyhegy, Szigliget, Cso báncz, Balatonfüred, Siófok, Keszthely stb. E gyémántok ékesítik azt az aranyövet a Balaton-vidéket; vagy mint Jókai elnevezte a „magyar Tempe-völgy"-et, melynek költői szépségé, várromjaiDak és a tónak nagyszerűsége, hegyeinek regényessége és borág-koszoruja minden hazafit, akinek csak némi fogékonysága, érzéke van a természet remekeinek iránt (vagy ha csak azon egy nemes adománya iránt is a mit egy pohár nemes bornyajt) bámulattal tölt el, leköt ós boldogít. Aki eljut a Balatonmellók legnemesebb borát nynjtó Badacsony hegyre ós járva-kelve a hajdan hatalmas hegynek most üde-buja vegetatiót mutató szőlőültetvényei között szemlót tart s elgyönyörködik a szépen rendezett szőlők s a szebbnél-szebb villák, pinczeópületek, valamint az oldalakon látható óriási bazaltkő-oszlopok s egyáltalán az elébe táruló remek panoráma felett: annak lelkét önkénytelenül megkapja azon édes merengés, melvlyel visszaszáll a múltba ; eszébe jutván akik itt laktak, azok a hatalmas urak, kik e föld ós viz királyai voltak, mindkettő adózván nekik kincseivel, szépségével s messze földön hi* res volt dicsőségünk, szóval: a mult egész nagysága, a letűnt kor, az ő szép szokásai, erényei, melyek együttvéve — t. i, az azon időbeli élet — a fenségesnek, nem e világból valónak regeszerü ós iegényeB fogalmát keltik fel szivében. Tán eszébe íut — ha a Badacsony tetejére felrándul a Ba'áton óriási tükrén ós a körülötte részben a tóból, részben a sárga kalászu rónákbói hirtelen felbukkanó hegyeken és várromokon végig hordja tekintetét, eszébe jut azon kor, midőn még ezen várromok épek voltak, tornyukból lengett a zászló s a leeresztett hidon vonultak csatára az aczólvértü, aranysisaku leventék; sőt tán eszébe jut a régmúlt is, a történetírás előtti korszak, midőn a Balaton oly nagy tenger lehetett, melynek babjai a bihari havasokat mosták s a büszke Badacsony lángolva szórta ég felé, mint köztük a legmagasabb, roppant tüzét: azonban egy érdekes kép a közel múltból — ha ki ily mólyen nem száll is vissza az andalgás és visszaemlékezés önkénytelenül felgyuladó fáklyájával — okvetlenül felelevenülnek előtte az országos hirü, vig badacsonyi szüretek ! Kivált eszébe jutnak ezek, ha egy tekintetet vet az itteni életet, szüreteivel stb. együtt oly fülbemászó, csengő-bongó nyelvezettel ós verseléssel leiró Kisfaludy Sándor lakóházára; ki itt lakott a magasban, honnan tekintete átérte a a Balaton nagy tükrét, de átlátott a nyaralóhoz is az ő Szegedy Rózájához; a nagy ós örök eszmék: a szép természet és a szerelem lelkesitő hatása alatt itt irta gyönyörű regéit ós szerelmi verseit a magyar Petrarca. Igen-igen! Ezen nevezetes lakóház és az a sok a Badacsony legfőbb kincsét és büszkeségét képező, a fiilokszera pusztításától részben megmentett, részben felújított nagy lerjedelmü szőlő eszünkbe juttatják az országoshirü vig szüreteket; szinte látjuk a nadrágos urakat, harisnyás zsoldosokkal, kakastollas hajdúkkal, sárgacsizmás csatlósaikkal; látjuk a kaczagányos vitézeket a bájos delnőkkel; halljuk a czigányt s a gatyás szüretelők vidám kurjantásait, szóvá!: a vig mulatozást, midőn — mint Kisfaludy oly szépen leirja — „szolt a duda, tapsolt a tánc? és a sarkantyúk pengettek." A valóságnak megfelelően jegyezhetjük fel a zalai szüretekről, hogy nemcsak Badacsonyban s a nevesebb balatonmelléki hegyeken, hol a szőlők tulnyomolólag az uriosztály birtokában voltak, hanem a megye másrészében a bár szintén nagy kiterjedéssel bíró s jó bort termő, de nagyobb részben a köznép kezei között levő szőlőhegyekben is (Aranyod, Csáford, Koppány, Galambok, Zaiaszentbalázs, Orosztony, Gelse stb. stb.) szintén nemcsak munka, hanem mulatság volt a szüret a fillokszera előtti világban ; mely annyi kedves körülményességgel, eredeti népszokásokkal s czeremóniákkal folyt le, hogy nem vélek értéktelen dolgot cselekedni, ha az ifjabb nemzedék s az utókor számára néhány karczolatban kegyeletes ós keserv-édes visszaemlékezéssel leirom, feljegyzem ezen úgyszólván már csak etnográfiái és kulturtörténelmi adat számba menő szüreti dolgokat; mivelhogy a régi szüret már úgyis csak — legalább egyelőre — a múlté, a visszaemlékezésé; és azt hiszem, hogy a régi alakban, lefolyásban, oly tősgyökeres mozzanatokban vissza nem tér, föl nem támad soha! * Képzelni sem lehet szebb, érdekesebb, vigabb napokat, mint a milyen régente a szüret ideje volt Zalában. Csak az egy „bucsu" napja hasonlítható hozzá. Már napokkal előbb mint Terézia