Magyar Paizs, 1906 (7. évfolyam, 1-51. szám)

1906-11-01 / 44. szám

m év Istasgepszeg, 1906. novembe

r I. 44. szám. .Síőíhstési ir: fff 4 korona. !?i\ é»r» S korosa. Kíjyflá 6rr« 1 kor. víím í>á?a 8 fillér. Hirdetések dija megegyezés széria j>fjilttér sora 1 kor Szerkesztőség és kiadóhivatal: Wlassics-utcza Alapító és szerkesztő: BORBÉLY GYÖRGY. Felelős szerkesztő: Z HORVÁTH LAJOS MEGJELENIK HETENKÉNT CS-Ű"TÖKTOKÖ3ST EST E. Halottak napján ne vegyetek osztrák gyertyát, hanem a magyar ipar produktumát vásároljátok, mert igy halottaitok emléke mellett hazátok boldogságáért is áldoztok. Ünnep után. Hazahoztuk telséges fejedelmünket a külsőségeknek is pazar fényében, szivünk szerelmének ls sugárzó özönében. Diadal érzetünkben fellobogóztuk országunkat dicsőséges háromszínű zászlónkkal; régi dicsőségünk érzetében felöltözködtünk párduc? bőrbe, kaczagányba, s lóra pattantunk ősi magyarokként, kik, „mint a sasok, víni szálltak;" — szabadságszeretetünket vérünk lüktetése és szánk harsogása nem győzte jelezni: megkondítottuk rá templomunk harangját; örömünknek hangos szóval, harang-kongással sem tudánk elég kifejezést adni: öröm-tüzeket gyujtottunk a hegyeken és a völgyeken, amerre a fejedelmi menet elhaladt. Megérkezésekor levett kalappal megy eléje a nemzet s Isten hozott! — úgymond és fogadja kétszáz évig kint bujdosó nagy szabadsághősét; mint az édesanya keblére öleli rég nem látott fiát: kitárja kebelét Magyarország földje, hogv pihenjen rajta hazajött gyermeke, nagy Rákóczi lelke. Oh, de vájjon szabad földbe tért meg a nagy szabadsághős csontja? Kt'rdem. Feleljetek. Oh, ne! még se feleljetek. — Hallgassatok. Tudjuk. Elnémult az ünnep zaja, zsibongása. Vasárnap után is hétfő következik. Rgtn azt kiáltók: csatára magyarok és szabadok lesztek. Most meg azt kiáltjuk : munkára magyarok, hogy szabadok legyünk. Széchenyi szelleme szállja meg lelkünket: legyünk gazdagok, hogy szabadok lehessünk. Elég az ünnepség, műves napok jonek. Lássunk munkához már, hogy ha jön vasárnap, a boldogság napja, a szabadság napja, nagy vasárnap legyen s azt ünnepeljük meg hatalmas kedvünkben, hogy Rákóczinak is kedve teljék benne. Mert hidd el jó magyar: Rákóczi még búsong; nyomja cscntját e föld, s szivét aggodalom. Hisz ez a föld most nem szabad magyaroknak a szabad hazája . . Mindenféle rabság van itt benne elég: szolgaság, szegénység, tudatlanság és büu felleg-denevérként nyomja még e földet . . . Szabaddá kell tenni, magyarrá kell tenn

;. Csak akkor lel benne Rákóczi nagy lelke édes nyugodalmat. Borbély György. Halottak napjához. Egy czél felé haladunk, ámbár sokféle uton s az utolsó megállapodás négy szál deszka közt van a sirfenekén mindnyájunk számára Ezt bizony nem lehet elkerülni, s okos ember nem is veri falba a fejét, mert valamikor meghalni „muszáj." Az elmúlás gondolata megszokható, s ámbár folyvást „Isten kezében vagyunk" azért jókedvben s vidámságban élhetünk mindvégig. Ami fájdalmasabb magánál a kikeiülhetetlen halálnál is, az az emlékezésből való csöndes kisoivadás, amikor tudniillik senki sincs már az élők között, aki ránk porladókra, gondol, szomorúságot, gyászt, bánatot érezve aközben. Annak, aki örökre behunyta szemét, természetesen ugyan mindegy, hogy mi marad utána égenföidön. Bizonyos, hogy a halál egyszersmind tökéletes érzéketlenség is; sem elme, sem sziv fel nem forr többet, hogy gondolatot és indulatot buzogjon magában. De mig az elmúlás be következik, addig folytonosan mélabús kétségek közt tudunk foglalkozni azzal: vájjon kik ós meddig siratnak egykoron bennünket. És véghetetlenül jól eső megnyugvást tudunk találni abban a reménységben, hogy sírunkra könyeső hull majd, s hogy lesznek, akik elzarándokolnak hamvainkhoz s ott azért szenvednek, mert mi nem vagyunk többé. Furcsa faj'ája az önzésnek, ameiy boldog örömét leli a tudatban, hogy vannak, akik sirnak ; akik siratják az élet álmáb r halál álmába átköltözöttefeet. Pedig az embereknek éppen a jobbik része, a becsületesek és igazak, az egyszerűen és tisztán gondolkozók azok, akik érzékenyen követelik az eísiratást, mit megérdemelnek, mert hisz jók voltak, űrt hagytak magok után, s az élőknek vesztesége, hogj ők elmultak, meghaltak. És akik élnek, sőt talán mtg hosszú, örömökben gazdag életet remélnek, azok is kellemes megnyugvással nézik a virágos sirokat ; mert a siron nyíló virág a lent nyugvónak az élőkkel való összeköttetését jelenti. S a halál borzalmas elhagyatottságát ez a gondolat csudá'atosan tudja enyhíteni. Ellenben a magányosságában rideggé vált, kopár sírhalom a mulfndóság gyászát leir hatatlan sivárrá teszi az üres sirh a melyen halottak napján egy szál virág s ^y micsecske sem ég, mutatja a? igazi elrnuiást. Azt, amely már em'ékezésben is bekövetkezett; mert nincs többé sem rokon, sem barát, aki — ha véletlenül eszébe jutunk is még — sirni vágyjék, a kihűlt szivünket takaró halomra borulván . . . E nap a holtaké. A sziv crzése felolvad az emlékezésben, amelv csöndes emberek csönde3 ot'honába vezeti lépteinket. És ahogy az őszi fuvallat lassan lepergeti a fák fakó hveleit, szivünkre száll az em/ék . . . Ma. kinek halottja van, kinek nincsen eimegy a temetőbe. A maga élő érzéseit elviszi a halottakhoz, akiknek sorsában talán önmagá-. is siratja. Virággal koszorúzza a halál emlékjelét, lángot gyújt a siron s az élet színeiben borítja az enyészet világát. És az az ellentét egy nagy bizonysággal szolgál, amely vigasza lehet a halandó embernek. Az élet és halál nem ellenségei egymásnak. Van köztük kiegyenlítődés, ölelkezés. A halál nem jelenti az ember örökké váló megsemmisülését. A vallás beszél túlvilági életről, de a természet örök létezése is, amely soha véget nem ér, csak legföllebb fejlődik ós formát változtat, ezt bizonyítja. Az ember, a legkisebb ember sem hal meg ugy, hogy tovább ne éljen. Az emberi élet nem múlik el nyom nélkül. Ha könnyű és tartalmatlan is mint a szappanbuborék, akkor sem még. A szappanbuborék" is eloszlik' de mint láthatatlan, könnyű pára, ott rezeg tovább is a levegőben. Hát még egy élet, amely tért foglal el, a melynek toltak érintkező pontjai egy élő világgal, amelynek tehát az élő erők vagy erőtlenségek viszonyában szerepe volt. A legkisebb hullámzás is, amit egy parányi emberi élet a nagy tömeg élet forgatagában megindított, mint az örök természeti élet folyamatának egy halk, tán észrevehetetlen, de föltétien rezdülése örökké' megmarad. Ezért nem ellensége a halál az életnek. Csupán az ember földi útját méri ki, de az eltöltött életet nem seramisiti meg. Pihenést jelent, de nem enyészetet. Az életnek csak állomása, ahol a földi utas vesztegel, de az utat. amelyet eddig megtett, folytatja az eszmei élet végtelenbe vesző vonalán. Akik még azon kedvezményben reszesüloek, hogy a létéit való küzdelemben még a jelen világában mozoghatnak: azokkal szemben azon igénnyel lép föl sz élet, hogy a terhet, legyen az nagy vagy kicsiny, addig viseljék amig a páikáknak tetszik. Ók egyúttal azok, kik a legkeserűbb gondokat okozzák az éIetben"maradottaknak azzal, hogy elrabolják tőlük azt ami nekik e vi lágon legkedvesebb ami legközelebb áll szivükhöz: eliabolják a gyermekedet édes anyjától, a hitvest a férjtől, a barátot pedig a baráttól. A visszamaradt lássa azután, hogyan viselje tovább a terhet anélkül, hogy hitvestársában támaszt, gyermekében pedig segélyt találhasson I Volt légyen a szeretet, amely két szivet egyesített, még oly nagy, volt légyen a szenvedett veszteseég okozta gyász már azért is a legigazibb és legmélyebb, mert emberboldogságot zúzott szót: az idők folyamaban, az élet igényeiben ott nyugszik a feledés. Az idő s az akarat enyhítik a fájdalmat. Ez lassankint eltűnik és marad csak a kegyelet, mely a látható kifejezéséc a szerény fakeresztben vagy a nagyszerű emlékben találja; ezek hirdetik a világnak, hogy az alattuk nyugvót még nem felejtettük el egészen. Elmúlhatnak ugyanis napok és hetek sőt hónapok anélkül, hogy megemlékeznénk azokról, akik egykor oly drágák, oly kedvesek voltak nekünk: de egyszer az évben a halottak napján a holtak azon jogot követelik maguknak, hogy ismét föléledjenek emlékezésünkben. És ha különben talán soha, de legalább ezen napon oda vándorlunk azon emlékhez, melyet az elhunytnak fölállítottunk, kegyeletből, hálából vagy szeretetből. Cselkó József. Magyarország minden igsz polgára igyekezzék helyrehozni azt, amit évszázadokon át tartó idegen uralom itt meghinsitott s a mely idő alatt Magyarországot mindig csak gyarmatnak, még pedig kiszipolyozott gyarmatnak tekintették. •i m> Tisztelettel bátorkodom a n. érdemű közönségnek becses tudomására hozni, hogy Zalaegerszegen Biió Márton- (Pap) utcza 8 szám alatt uri szabó műhelyt kezdtem meg, 6-6

2 akol mérték szerint a legdivatosabb és legelegánsabb uri és fiu öltönyöket és felöltőket stb. kttl- és belföldi fővárosokban s?emtt tapasztalataim szerint készítek igen jutánvos áron ugyszi' téu javításokat is elfogadok. Legujai b szövet min'áimat a n. é közönség rendelkezésére bocsátom, kivánatia helyben ^jádló József házhoz megyek. Vidéki levelekre azonnal válaszolok. — Szives megkereséseket kér 1 uriazabó. Iffiísi számunk 1Q oldal.