Magyar Paizs, 1906 (7. évfolyam, 1-51. szám)

1906-01-25 / 4. szám

10 MAGYAR PAIZS 1906. január 11. hegy t. i. más a kiadó s más a szerkesztő, más 3l Hirdető oldal s más a szerk. oídal. Ez nem is volt igaz. De ha két emberből állana is az egy hírlapnak az irdja, akkor sem szabad nekik egymással olyan eiőc ellenséges viszonyban állaniok. . Azt mondja a Kollega ur, hogy a kiadó nem mordhat le főjövedelmi forrásáról. Ez tiszta dolog. Csakhogy, kérem,miért indul meg a hírlap? Nem mos*. Hanem kezdetben, miért indult ? Nem azért é. hogy valamely eszmét, elvet terjesszen a közügynek, a ids-jónak az építésére? Igy volt. Aztán mellékesen hozzá csatlakozott egyéni érdekül az egyéni anyagi ügyeknek a terjesztése is a jövedelmi forrás gyarapítására. Most pedig megfordult a dolog. Az üzletcsinálás a lőczél. A régi fődolog ina mellékes lett. Természetes tehát, hogy Z. K. kollega umak vau igaza, s nekem is, hogy az én indítványom megmarad — indítványnak. De még megjegyzek egy dolgot. Azt mondja Z. Kollega ur, hogy mi lenne a Bp. Hírlsppal stb. ha nem vennének fel külföldi hirdetéseket ? Én biztos vagyok, hogy Rákosi Jenő ur azért nem venne koldusbotot a kezébe. A külföldi hi detés még sem tehet többet egyharmad jövedelemnél. 1/a az előfizetés, l/s a belföldi hirdetés. Nem tudom: tizekben százakban, ezerekben vagy százezerekben ktll e beszélni a jövedelemről. Mondjuk, hogy v?n ezer forint jövedelme, legyen egy évre, vagy legyen egy napra, nekem mindegy, — most ha nem ves2Í fel a külföldi hirde'étt; e'esik 333 frt. 33Vs krajczáitél Nem érzi meg a veszteséget, mert már van neki jócskán, amiből megéljen. A kinek pedig kevesebbje van, az nem szokta meg ugy a bőséget. Én nem vngyok szerencsétlenebb a szomszédomnál azért, mert csak kurtát szívok, ő pedig poitorikót. Sohasem fogom a prágai bakkcrcsGt dicsőíteni csnk azért, hogy finum portorikát szívhassak. S azt sem fogom jó elvnek tartani fcohasem, hogy laphirdetésemért bezzeg ide hozzák a külföldiek külföldről a külföldi pénzt, ide az én hazámba s gaídag leszek én — egyedül, de honfitársaimnak elhanyagolásával koldusbotra jutnak ezerek és milliók s a nemzeti közösségnek az ereje soivad. Szóval csak azt ne felejtí-ük, hogy mi a czéija a könyv-írásnak, folyóiratok kiadásának, hirlapok szerkesztésének. Jobbari mondva : minek kell lenni snnak a czélnak ? Ha erről beszélünk előbb, azután már iá térhetünk az én indítványomra is. Avagy lehet kapcsolatosan is beszélni róluk. Azonban jól mondja Z. K. Kolléga ur, hogy Hem igen szólnak hozzá az emberek. Borbély György. Köbzönío. A „Pálosok Rendje" ötödéves iliszlskomáján, szólva főként lőrüsi Sándorhoz. Szívesen köszöntöm e disz-fársaságot. Minőt még Pálosok rendje alig látott Saját rendházának összes teremében, Uetf-'nagy napot ül ma büszke örömében. Félve nyúlok lanthoz: Pegazusom vén ám, Mióta férj vagyok, elíolydogált vénám. meiy őt a fájdalmak iránt érzéketlenné tegyeKezdetben enyhébb a kinzás. Ha erre vall, azt híresztelik, erőszak alkalmazása nélkül beismerte bűnét. Ki rnerné tehát kétségbe vonni, hogy nem bűnös, nem boszorkány? Ha nem vall, ismétlik a kínzást, 2, 3. 4.szer, pl. fejét kötél közé, ujjait présbe szorították, ha >z sem használt, lábszárait többszöi egymásután, belül hegyes szögekkel kivei t vaecsizmákba préselték, és a vascsizmát mindaddig szorították, mig lábszárait a sebek annyira el nem borították, hogy összeroncsolt testéből a ctcntok állotak ki. Ila ezt kibirta volna, jött a vasszüz. Ez a3 egész *estét befödő, vasból készült női ruha, belül hegyes kiálló szögekkel. Az elején szét. lehetett nyitni, az áldozat beállott, összecsukták a ruhát, és a ruha szögei az áldozat testébe fúródtak. Ilyen kínzásokkal halálra gyötörve utoljára a bírónak minden kérdésére igennel felel. Ha Gája a kínok között meghal azt mondják, az ördög kitekerte a nyakát, hogy ne vallhassa meg az igazat. Hulláját akasztófa alá vonczolja a hóhér s ott temeti el. Spee végre igy sóhajt fel: Szegény Gája, bizony jobb lett volna, ha mindját t bűnösnek vallottad volna magadat, legalább csak egyszer haltál volna meg! £s az ilyen szerencsétlenek nemcsak önmagukat képtelenek megvédelmezni a kínszenvedés és haláltól, (Ha csintalan lennék, bocsánatot kérek, De ma a bőiömbe csak nehezen férek.) Kültagok neyében hadd szóljak, engedjék, Nemes ^tagokhoz, hog) ők se feledjék, Mit vesztnek majd, ha az élet bősz v.harja Hű feleség csöndes fészkébe sodorja? Szépen kiszínezni nincs is arra festek, Mily bájos emlékek a Pál-béli esték; . Szer' tet, szívesség, jó kedv és barátság, Mindez együttvéve: — a Pálos társaság. Mert aki más helyen keresi, az téved, Pálosok rendjében ól igaz, gyöngy-élet! Büszke a beltagja, kültagja is boldog, Vidám ünneplésre, hej, be sokszor volt ok! De minden ünnepnél fényesb lett a mai, Öt évesek lettek Pálos rend tagjai. Vegyék hát, Beltagok, forró köszönetünk, Vendégszeretetük mély hálát kelt bennünk! El is visszük hírét heted-hét országba, Mily pompást mulattunk e vig társaságba'! Jó egészségükre borom hadd hörpintsem, Két kezével áldja mindnyáját az Isten! * * * De lenne még szavam! . . . Türelmüket kérném, Hisz hálátlan lennék, ha megfeledkezném, Kinek köszönhetjük e disc-társaságot, Mely egy hires napot ünnepelni vágyott! . . . Rólad, Édes Öreg, rólad szól a nóta! Négy éve ismeilek s szeretlek azóta, Szeretem kedélyed ölök ragyogását, Őszinte szivednek igaz barátságát. Igénytelen külsőd, s?.erény mosolygásod Tán el sem áiulná, mily nagv a tudásod. Bámuljuk tanácsid! Ki őket követte, Bölcs szavadnak mindig legjobb hasznát vette. Nincs is ellenséged, csupán jó barátod, Őket ma szép számmai magad körül látod. Nagy szerénységedben ne utasíts vissza, Önzetlen a bókom, a ViJadékom tiszta. Tarts meg jörőre is legjobb barátságban, Légy vezér továbbra e szép társaságban, Hidd el, Te vagy e rend igaz büszkesége! Boldog életednek so' se legyen vége! * * Most meg komoly szavam tréfára hadd váltsam, Engedd, hogy érdemid világgá kiáltsam: Mért ünnepiünk Téged? Mért. épen e napon? ... De hisz ki ne tudná, vájj' minő alapon?! . . . . . . Öt éve ma éppen! . . . Fagyos január volt! Néptelen az utcza, a természet, kiholt. Sándor bátyánk búsan bandukol az ufón, Min töpreng?... Nem mondta... De én mégis [tudom. de kénytelenek bevádolni másokat is, kiknek nevét vagy a hóhér adja szájukba, vagy a kiket már előbb ismertek hírből, mint boszorkányt. A pereknek ennélfogva se vége se hossza, egyik a másikat vonja maga után, s oly dühvel folynak, hogy senki sincs biztonságban, bármily korú, nemű, rangú ós állású legyen. Ekként bármerre fordulunk mindenütt csak vészt és nyomort látunk! Európa törvényes vérontás színhelyévé lesz, melyekbe oly dicsőséget helyeztek ezek intézői, minőt a hadvezérek és hősök a győzödelmes véres csatákban ! Nincs Európának országa hol törvényt ne hoztak, büntetést ne szabtak volna a boszorkányok ellen. IV. A boszorkányoktói való félelem legnagyobb vala Németország bah, azért VIII. Incze pápa egy menydörgő bullát bocsátott ki ellenök 1484 ben. Institoris Henrik és Sprenger Jakab injuisitorokat küldte el, hogy ezen istentelenséget bármi módon irtsák ki. Ezek I. Miksa császártól támogatva 5 év alatt egyedül a konstánczi egyházmegyében 480 boszoikányt végeztek ki, a trieri választófejedelemségben 6500-at fogtak perbe, Genfben 3 hónap alatt 500-nál többet Ítéltek el. Pierre Crespet szerint I. Ferencz király idejében (1515—1547) 100,000-nól több volt a boszorkány Franciaországban. ,Nern jó az embernek ellenni magában!" Szólt és gondolt egyet furfangos agyában. . . . Tán hogy feleséghez lánczolja jó magát? S eddig szabad éltét véle bolyongja át? Nem! Más tervet főzött, mit okoBbnak tartott; Kitörölt szivéből minden női arezot, S hóna alá kapva néhány jó barátot, Alapított lelkes asztaltársaságot! Ő ültette s megnőtt a barátság fája, S sok barátot termett levele, virága, Feleség nélkül is szépen szaporodott, Asztaltársasága egyre gyarapodott. S lett a „kis Nngysás"-ból Pálos rend vezére

t Mint nap körül bolygók, úgy gyűltek köréje Kipróbált legények, szűzi férj-jelöltek, Sőt szalma-özvegyek s hü férjek sem féltek. Azóta csak Ő az, ki rendületlenül, Mint a szilárd szikla egyazon helyen ül, Változnak körüle az arezok, emberek, Csak a vezér régi, megujult a sereg. Mert minden óv hozott egy-két uj barátot, Igaz, hogy el is vitt néhány mákvirágot, Kit egy-egy asszonyszív megejtett, levágott, S vig iegényéletnek — fuccs! — nyakára hágott. Az egyik, nősen bár, magtalan kesereg, Másikat papázza virgonc gyerek-sereg, Mégis visszavágynak régi, nyájas körbe, S csapnak vidám napot, minek neve: görbe! Hát tea-íojásnak van-e jobb főzője? Szaionnasiitósntk ki a rendezője? A boton nem nyisszant többet, csak ép hármat, S készen nyújtja eléd a legpompásb nyársat. Mindetre Ő tanít. De nagyobb érdeme: — Mihez más közülünk bajosan értene, — Nagy a renomé'ja feleségek előtt, Lumpoló férjekbe csak ő önthet erőt! Ádám volt az első a paradicsomban, De Éva jöttével szolgává lett nyomban. Híjába, azóta kerek e világon Dalos madár is csak úgy csicserg az ágon, Ha engedi neki az élete párja. (Ne tagadják! Igy van!... Bár sehogy' se járja!) Azért ha fogad fáj egy kis kimenőre, Elég hivatkoznod „kis tanfütyülöre". S ha jó feleséged vonna tán kérdőre, Nem kell szint vallanod, — hacsak nem vagy dőre, „Körösi is ott volt!" S szent a béke nyomban, Hisz hoi 0 vau, ott csak szolid vigalom van ! Ily nagy az 0 hire — szerenc énkre — otthon, Ami pedig történt, marad szépen titkon, Hisz Sándor bá' olykor már ágyban szendereg, S a Kummerbe akkor vonul a diszsereg. Pers?e, mese mindaz, mit róla ro3Sz nyelvek Kaján, irigy lények itt-ott híresztelnek : Számtalan boszorkány eset fordul elő az angoloknál, mirő! VIII. Hpnrik, Erzsébet és I. Jakab törvényei (1515 — 1625) tanúskodnak. Barrington angol iró 30,000 re teszi azok számát, kik Angliában egy század leforgása alatt ezen pereknek estek áldozatul. Essex és Suffolk grófságok törvényszékei 1646-ban 200-at, a hosszú parlament idejében (1642—49) 3000 boszoikányt ítéltek halálra. Skocziában VI Jakab alatt a boszorkány perek általánossá lesznek (1568-1625). 1640-ben tnrtott egyházi gyűlésükből pedig a puritánok utasítják összes lelkipásztoraikat, hogy vezessenek jegyzéket a plébániájukban levő boszorkányokról és adják őket a bíróságoknak. Svédországban a Moira féle perben G2 nőt és 15 gyermeket égettek meg. Csak a XVII század 2-ik felében és a XVIII-ik században kezd fogyni a boszorkány perek ós kivégzések száma. Genfben 1652, Glaiusban 1786, Szegeden 1729-ben volt az utolsó boszorkányégetés. V. Ennyi per és áldozattal szemben megrémül az ember lelke, s kétkedve kérdi, valóság volt-e mindez ? Megilletődve jelentem ki, hogy ez valóság volt! De a mi felett a boszorkánypeiek és