Magyar Paizs, 1906 (7. évfolyam, 1-51. szám)

1906-06-07 / 23. szám

1906. május 7. magyar PAIZS Különben bátran mondom, hogy a hivatalos intelemnél sokkal hatalmasabb az a megteremtett közszellem, mely mindenik osztálynak áz emberét fogva tartja és tánezoltatjá, mint az orrába húzott vaskarikánll fogva tánczoltatja a talián a medvét. Mert erős gyökeret vert a nép lelkében a közszellem. És mi teremti a közszellemet ? Gondolom: a kö/nevelés. A nemzeti közszellemet a nemzeti nevelés, a magyar közszellemet a magyar iskolázás. Példánakokáért milyen bornyu voltam én fiatal koromban ! Azt 6em tudtam, mi az a nemzetgazdaság'? mi az ipar és művészet fejlesztésének a titka, kulcsa? Mint most, akkor is igen egyfajta olcsó ruhában jártam, — inkább kényszerűségből, de vallva egyúttal azt az elvet is, hogy jó a takarékosság. Azt gondoltam, hogy ez a nemzetgazdiság. És szent áhítattal néztem föl, mint a bálványra, az okosabb emberre, aki megmagyarázta, hogy a fényűzés Mz-gazdaságilag bölcs dolog; mert fejleszti az ipart és a művészetet. — Mily fenséges tudomány! Milyen magas műveltség! S menuyire igaz! Gondolám. Ennek a tudománynak a magvetése után terem meg, gyökeredzik és terjed tovább a fényűzésnek s a magas igényeknek a közszelleme. Ebben a közszellemben nevekedtem én is nemzeti tnveltetésem alatt. Hát látom, miként fejlődik az ipar! Járjatok tehát czifrán, nem baj, ha a vériink kifoly is, mert azzal fejlődik az ipar s a művészet és emelkedik a közgazdaság — Ausztriában. Minthacsak azért teremtene Isten tudós tanárokat a magyar egyetemekre, hogy osztrák szabó vigéczek legyenek. — Mert internaczionális tudománynak szép ez, kérem, de nemzeti nevelésnek, nem nemzeti nevelés. Itt egyébb volua az első. Ezt talán csak kitérőleg emlitém. Az igényről van szó, melyre a tisztviselőt kétszeresen kényszeríti a közszellem. De ha nem volna is igénye. Ott van a másik átok: a drágaság. Nézzük tovább a somsát. Nincs egy talpalatnyi földje. Tudni való, hogy itt nem az egy-két esetieges gazdagabb emberről, sem a falun lakó tisztviselőről van szó, hanem a városon lakókról, a tömegről. Ninc3 egy tatpalatnyi földje, melyen konyhaveteményt termeljen s csirkét vagy disznót tartson. A legutolsó hagymaszárat és petrezselymet is pénzen kell vásárolnia, ugy, amint épen adják. Falun a kiló húsra fölül ,,nyomtatékul" tesznek ráadást: tüdőt, májat, vesét, vagy csontot. Városon a kilogrammon alul még van égy ötödrész levegő, egy ötöd csont, egyötöd ehetetlen, főleg nyáron erősen illatozó rész; két ötödét egészen megeheti, kivált ha kutya is van a háznál. S jár a tisztviselő a boltba meg a patikába, mint a jó vízre. Jár és vásárol és fizet, ha van pénze, épen annyit a mennyit kérnek. Nincsen annak az árnak se szere, se száma, se rendje, se törvénye, se istene. Ki jár végire annak, hogy tegnaptól máig miért emelkedett föl két krajczárral ennek, vagy annak az ára ? Hát fizet — ha van pénze. De nem fizet ám; mert ott van a harmadik átok, az áldás-átok: a hitel. Heti, hónapi dijasoktól a hitel csaknem elválaszthatatlan, Fizet tehát egy-két hónap múlva. Ekkor, mert tévedésből is megtörténhetik, ha magasabb a számla a kialkudott tételeknél

: azért kifizeti ezt is szónélkül a tisztviselő. először azért, mert azóta már elfelejtette; másodszor azért, mert ő nem „snassz" ; harmadszor azért, mert uri ember nem lehet .smuczig;" negyedszer azért, mert nem szeret czivódni; ötödször azért, mert neki ugy sem lehetne igaza, erősebb lenne a könyvvezetés; hatodszor azért, mert a végén is azt mondaná rá a világ: nem szégyenled — két forintért?! Hetedszer azért, mert a magyar ember lóháton született s azóta lovag, tehát „gavallér". Szegény magyar tisztviselő! Nem fizethet rögtön, mint a pénzes ember, nem sztrájkolhat magasabb díjért, mint a harmadik osztály s könnyű a földművelőnek mint mondám, mert annak csak az Istennel van pöre, de neki Csemegi paragrafusával gyűlne meg a baja, melyből ép bőrrel ki n°m gabalyodhatnék. Könnyű a földműves pöre. A szegény tisztviselő uraságával még sokminden jár, nemcsak a drága lakás, tisztességes élelmezés, czifra ruha és kontó-gavalléria; hanem — cselédet is kell tartania, mert ur; — a gyermekeket szépen kell öltöztetnie s iskolába járatnia, mert ur; — a koldusnak adnia kell, mert ur: — bálba, majálisra legalább egyszer-kétszer el kell mennie, mert ur; — felül is kell fizetni, mert ur; — legyen egy kis könyvtára, inert ur; -— legalább egy lapot járasson, mert ur; — legyen tagja a kaszinónik. mert ur; — s legalább három humánus egyletnek legyen tagja, mert ur; — a banketre is menjen el, mert ur; — ha otthon nincs is bora, de a korcsmába egyszer-kétszer botoljék be egy pohár sörre, mert ur; — a feleségének legyen 10 fríos kalapja, mert ur; (különben nem emelkednék az ipar — Ausztriában) — zászló3zentelésre, könyvtár alapításra, templomépitésre, szoboraíap'-a. s könyörületes czélokra: az özvegyeknek, árváknak és elaggottaknak, a vakoknak, a süketeknek és a némáknak, az önhibájukon kívül keresetképtelenné vált iparosoknak, kórházalapitásra s a menybéli Isten tudja, hogy még kiknek és miknek a javára adakoznék, mert ur. Szóval a tisztviselő az a teremtése az Istennek, a kitől mindent megvárnak, amit földi halandótól meg lehet várni: de semmit sem adnak meg a megszabott díjon felül. Egyet megadnak: a kérést. Ők aztán kérnek, könyörögnek, rimánkodnak, hogy legyen egy kis fizetésemelés és szolgálati szabályzat, aztán nyomon rá mohón szívják, szívják az élvezet mézét s nagyokat nyelnek a — reményből. Az ellenséggel szemben mindenkinek és mindennek van fegyvere. A katonának van kardja, a nyul elfut, a hajós mentőcsónakba száll, — a világosságnak fegyvere a nap, melylyel elűzi ellenségét, az éjszaka sötétségét; az ökör döf, a ló rug, a tyúk koporgál, ha éhes s a szamár a szemétdombon legelész. Mert nagy ellenségünk a drágaság, a szegénység s az éhség is, akik hárman tesznek egyet. Micsoda fegyverünk van e szörnyű ellenséggel szemben? Az említett három ember-osztály közül a földműves Istenhez fohászkodik, hogy adjon langyesőt és gabonát: az iparos és kereskedő felszökteti a csizmatalpárát: a pénzes emer zsebébe nyul; a munkásosztály részint kitágítja a tüdejét, megnyitja a száját, amiként kiterpeszkedik ellensége előtt a kakaspulyka, részint a pasziv reszintenezla fegyveréhez nyul,. mint mikor a tövisdisznó összegömbölyödik, s igy tovább, a veréb és csókafióka kitátja a száját, torkát, hogy hullasson bele az anyja egv kis étel darabot. Hát a tisztviselő? A tisztviselő Reménység nevü édes anyjának szópu tejdus emlőjét és — gavallér. Szegény tisztviselő! írásomnak -komoly összegezése az, hogy napjainkban az igények általában nagyobbak a jövedelemnél s a drágaság sokszorta nagyobb mértékben növekedik, mint a hogy a jövedelmünk növekedik. S ennek a drágaságrak, szegénységnek s csaknem közel az éhségnek is a veszedelme legnagyobb mértékben a tisztviselőt sújtja. Ha egyebet nem tehetnek a tisztviselők, tegyenek meg annyit a zalaegerszegiek, folyamodjanak- arra, hogy lakásdij dolgában tegyék magasabb osztályba ezt a várost. Legalább ennyit. Borbély Oyőrgi/. — Mire figyelmeztet a tulipán? — Ne költsétek külföldi czikkekre, külföldi termekekre a magyar földtől, a magyar munkás verejtékevel szerzett magyar pénzt! A pénz és gpyömgy. Nincsen utálatosabb dolog a folytonos páaz ós gyönyörvágynál, amely minden egyéb nemesebb ösztönt háttérbe szorít. Sajnos dolog, hogv éppen ezen szenvedély túlságosan ki van fejlődve a legtöbb embernél és hogy annak rendes h& kísérője a gyönyörvágy is. A gyönyör ós pénzvágy: ezek az emberiség óriási többségének jellegét és jellemét képezik A szocziáldemokraczia állitóiaer azt akarja, hogy az emberiséget a külső, vagyis anyagi javak egyenlő megosztása által ez egyik tévedéstől t. i. a pénzvágytól eltérítse. De ezzel semmi sem lenne elérve: mert kétségtelen dolog, hogy ha a pénzbirtokéit meg is szűnnék a küzdelem: akkor az egyes emberek annál elkeseredettebb harczba lépnének egymás közt a gyönyö-tárgyak miatt. A szocziáldemokraczia tehát egyoídalulag figyelmen kivül hagyja azt a tónvt, hogy a gyönyörvágy ép ugy. mint a pénzvágy ellensége az emberiség iélekkulturájának és szivnemesitésének. Éppen azéit kivihetetlen minden szoczialistikus államforma. Az embernek azon boldogító ösztöne, amely őt az arany után és kéj vágyhoz vezeti: nem egyéb, mint az ember saját „én"-jének kifejlesztése ós öregbítése utáni ösztön. Épp olyan, miüt az Isten, ki nem ismer határokat magán kivül, olyaa akar lenni az ember is. Minden emberben benne rejlik az a törekvés, hogy ő minden legyen. Minél több aranyat szerzünk, annál inkább nagyobbítjuk birtokunkat s következőleg annál nag-»obbkörü a saját érzéki „án

B-r.ek a hatalma. Ez világos. Minden ember I'tenhez hasonló és éppen azórt mutaikozik minden emberben azon állandó ösztön, hogy Istenhez hasonlóan a külvilágtól korlátolva r.e legven. De ezen ösztönnek, ezen világnak a pénz utáni vágv és érzékiség szeretet utján való kielégítése hibás, téves. A pénznek bírása és a kéj csak érzéki »én"-ünknek használhat. Valódi „ón'-ünk a szellemi; mert egyedül ez él még a halál után is. Sőt még több: az arany utáni vágy és ennek kielégítése 63 a kéj én ünk szellemülésének legnagyobb ellenségei. Éppen azért keresi a bölcs saját „én"-jének kifejlesztését ós öregbitósót. tisztán önmagában, eszméinek körében. Itt találja aaját üdvét s igazi birtokának világát. Az aiany es kéj utáni vágy tehát téves törekvés ahhoz, hogy „^n"-ünk légkörét szélesbitsük, vagv. hogy én-ünknek a külvilág által állított koriátjait szétdöntsük. Ha „én"-ünket valóban istenhez hasorlívá akarjuk renni, akkor C3ak egy utat követhetünk: azt, hogy „én'--ünket a megismerés által átszellemitsük Mi azonban C3&k az érzékiség lemondása által érjük el azt. Ez pedig energiánk fenntartásának törvényén 'aíapszik. Csak akkor, midőn a? energia szabadabb, tehát ha elfordítjuk azt az érzékitől, csak akkor munkálkodhatik nagyobb mérvben szellemi létünk fölépítéséhez. Nemcsak a közönséges ember leikét fogja el a