Magyar Paizs, 1906 (7. évfolyam, 1-51. szám)
1906-05-03 / 18. szám
-2 MAGYAR PAIZS 1906. május 2 4. tolt függetlenségi képviselője. Eitner Zsigmond a hét közöl való rolt, akik állottak, mint az ajtósarka, s akikre nehezedve megcsikordultan becsapódott az ajtó, a mult világ politikájának az ajtója és megnyílt az mj ajtó. Gr. Batthyány József a keszthelyi kerületnek verstnytársnélk ül ismételten megválasztott függetlenségi képviselője. Ziegler Kálmán kir. közjegyzőt a csáktornyai kerület választotta meg nagy diadallal függetlenségi képviselőnek Landaaer Béla ne'ppárti jelölttel szemben. Itt a csonka parlament alatt Terbócz István volt Tiszapárti képviselő. Bosnyák Géza függetlenségi és Dolrotics Mi Ián függetlenségi kőzött Letenyén döntő küzdelem lesz. Versenyzett itt Szüllő Géza is, a régi néppárti és a néppártból is kilépett képviselő, de lemaradt nagy kisebbséggel. Farkas József a zalaegerszegi kerületben választatott meg néppárti képviselőnek Szemnecz Emil függetlenségi képviselővel szemben mintegy 800 szótöbbséggel. Ez a kerület inkább függetlenségi elemekből áll, de Szemnecz. csak az utolsó perczben lépett fel s nem mutatkozhatott be mindenütt. Másfelől itt már 9 év óta képviselő Farkas József s otthon van, saját szülőföldjén. Dr. Darányi Ferenczet ismételten megválasztotta a baksai kerület néppárti képviselőnek; most \ersenytárs nélkül. Dr. Nyári Bélát épen igy az alsóiéndvai kerület. Gróf Zichy Aladár néppárti képviselője Tolt a nagykanizsai kerületnek, most immár a király személye mellett levő magyar miniszter, egyhangúlag, nagy lelkesedés mellett lett itt képviselő. Darányi Ignácz főldmivelési minisztert szintén versenytárs nélkül választották meg régi helyén, Tapolczán, alkotmánypárti képviselőnek. y. Sötétség. .. Illatos tavaszi délután ... A zárda ódon magányos kertjeben, a magas akácok, most bontják teljes pompájukban, illatos, szűzi virágail at, és nehéz, álmodozó mámorral töltik el a léget. A lágy zsongó-bongó tavaszi szellő elvegyül az egymás vállára hajló szerelmes akáczfüitök közé, nesztelenül ellopja csókjuk édes mézet, mámoros illatát ... 8 viszi tovább-tovább . . . egy nyitott ablakon keiesztül, csendes leányhad közé. A suttogó szellővel becmlik a tavaszi nap ragyogó, meleg sugára és glóriát fon egy halvány arczra, mely sóváron, epedve mélyed a távolba. Ez arcznak ragyogó szempárába volt szerelmes Jenő, — a főhadnagy. Szerette Adrit s ez is őt. 25 tv — 18 év! Az irodalom tanára tűzzel, hévvel magyaráz, de Adri nem hallja. Egyebütt járnak kósza gondolaíjai. Behunyja szemét, hogy annál zavartalanabbul, ínnál nagjobb gyönyörrel mélyedhessen ábrándképébe. S eiőtte van, akit keres képzelete. Most is ugy látja mint akkor . . . könyörög, e.sd, koldul. S ő harczot viv szivében, lányos félelmével, szemérmével, ébredő szerelmével. S azután jönnek a levelek .. . Hányszor elolvasta. Könyvnélkül tudja már. S minden levél mellett ott egy virágcsokor. Oh mennyire szereti ezeket a virágokat. Ápolja, gondozza, megcsókolja mindeniket. Ábrándozásából, felszendergéséből felriad; erős csengetés rázza fel. Hazamennek. Az előbbi csönd eltűnik. A zárda komor, szent faiai szinte megbotránkozással hallgatják azt a szokatlan lármát, zsibongáet, hangos kaczajt, ami a különben szelíd leány ajkokról elszáll. De oka a csodaszép tavaszi délután volt, mely c»ábvarázsával a szép és érzelgős iránt, amúgy is tulfogékony női sziveket teljesen megbabonázta. Viszhangzott a záida a jol eeő élet boldogságától, iz önfeledt, gccdfalan kacagástól. A boldogság útja. Világos az ut, mely a boldogsághoz vezet; Dyitva áll az mirdenki számára, 8 még sem talá'hatja azt meg minden ki, a ki meglátta. Soknak nincsen elegendő bátorsága a kitartása, ők visszafordulnak, a nélkül hogy a czélt elérhették volna. De nem is csoda, hogy az igy van. A jcbb, az egyedül boldogító 8 üdvözitő ittlét kapujánál ott áll két ejje'i alak, melyeknek láttára meg a legerősebb emberi szív is megrendül s a melyek senkit sem eresztenek át, mielőtt velük dolgát nem rendezte. Ez a két alak két rettenetes valóság ; mindenki ismeri őket, a ki a földön hossíasb ideig tartózkodott; nevük ptdig: a vétek és a gond. Az emberi boldogságra való rnirden törekvésnél arról van csak szó, hogy ezt a két alakot, ezt a két valóságot eltávolítsuk. Erre irányul, ezt czélozza minden bölcsészet, minden politika minden vallás. * Minden embernek nehéz harczot kell vivnia e két makacs ellenségével, az első közülök : a vétek. Ez már jókor az életben kezdődik, még előbb mint a gond. Kérlelhetlen bizonysággal, ott lakik minden ember leikében azon érzet, hogy létezik kötelesség és vétek s hogy a kötelességmulasztást nyomban követi a vétek. Kedves barátom! Próbáld csak meg, ha van elég bátorságod hozzá, megszabadulni az emberi lét ezen alap igazságaitól, határozd tl magadat azok megtagadására. Minden elhatározásod s ta gadásod daczára van mégis kötelesség, van minden tettnél helyes ut; s ha ezen uton nem haladsz, akkor az vétek! Szeretném látni azt az ember, a ki nyilt homlokkal s bátran tagadni merné a kötelességet s a vétket; s a ki nyugodt lélekkel egész eletét élné át azon hitben, hogy teheti ami 8 a hogyan neki tetszik. Szeretnem, mondom, azt az embert látni, de nem hifz m, hogy léteznék olyan. * -* * A kik tehát azt áliitják, hogy vétek-érzelmük soha se volt: azokkal vitatkozni nem akarunk, de ugy érzem, azokkal vitába bocsátkozni nem is lehet; s egyébiránt lelkükbe se láthatunk. Nekik csak azt feleljük, hogy (ha állításukhoz csakugyan ragaszkodnak) akkor nagy hátrányban volnának, tulajdonképen az állatok életfokán állnának, meDe Adri mintha ma nem is venné észre a természet felséges ünneplését, mohón siet azon a kerülő uton haza, hol Jenóvd találkczhatik . . . Ott van már. Feléje tekintett, s lüktető dobogó szívvel majd rohant feléje. De ez már ekkor befordult egy orgonával befutott ház kapuján. Adri megállt a kapu előtt. Vizsgálta. Nem itt lakik. De akkor mit keres bent? Félelem szállta meg, meri a nyitott ablakon át, felé szállt Jenő hangja, melyre bizalmas, női hang felelt. Undorodott a hallga'ódzástól és most mégis — mintha egy gonosz démon gyökeret vert volna lábába, odasimult az ablakra hajló orgona ág mögé. Suttogást hallott később. Majd furulyázni kezdett Jenő s a nő kisérte énekével. Felismerte hangjaiéi. Livia volt — a színésznő, ki rövid irt szereplése alatt ünnepeltté lett. Nem sokáig tartett a duett. Livia elkapta a furulyát és éden, hízelgő, sugó hangon kérte: — Hagyd a játékot, csak szeress! És ez a kegyetlen szó el is jött Adrihoz. Azt hitte most, rögtön meg keil hallnia . . . . — De azért szeretem . Még jobban szeretem most, hogy egy pillanat alatt oly tengernyit bírtam szenvedni . . . Bemegyek, eléje térdelek, mint akkor . . . ő elém, és kérni, könyörögni, koldulni fogok, nem a csókjáért, — a halálért! Mily, édes lesz igy meghalni . . . Megkopogatta az ajtót. Semmi. Halk suhogás gyors kardcsörgés odabenn. De a másik perezben már tisztán csengett a női hang : „szabad !" Csönd egy pillanatig. A másikban már csevegett Livia, azzal a biztos, büszke fölénnyel, mely csak határozott lelkeknek sajátsága. Kérdezősködött 8zomezédnőjéről, beszélt önmagáról. Ismerem . . . dadogta a nem várt helyzetbe jutott Adri — láttam a színházban . . . Livia kérdőleg tekintett reá. Én azért jöttem . . . nem tudom . . . játszón . . . szeretném mégegyszer hallani! A színésznő könnyedén, miként egy pille, szölyéknél az erkölcsi kötelezettség érzete s igy a fétek szintén nem létezik, hanem minden meg van nekik engedve amit természeti ösztön követel. Engedje meg t. barátom, hogy itt egy megjegyzést tehessek. Hajlandó vagyok ugyanis azt állitani, hogy a kötelezettség érzete legalább a nemesebb állatoknál sem hiányzik egészen. Egy hü kutya legyőzi természeti ösztönét és pedig a legfontosabbat, az önfentartási ösztönt i», hogy gazdáját, urát megmenthesse. A megszégyenítés bizonyos érzetét is látjuk néha az állatoknál — valami tiltott tett után. — Nem igaz? Valóban sokkal alacsonyabban áll ilyen állatnál is egy igazi emberi egoista; a ki nem ismer el semmiféle kötelességet mások iránt s még ezen állítólag „phiioscíikus" egoismusával dicsekszik. Egyébiránt b inietőjogi tapasztalataink is arra tanitanak minket, hogy alig van ember, a ki teljes hiányában volna a bűn és vétekérzetének, hacsak nem tébolyodott. De igenis vannak olyanok a kiknél a rosz nevelés, rosz életmód, erkölcstelen környezet, melyben élnek ezen érzetet eltompították. Hagyjuk tehát azokat, akik sem a kötelesség, sem pedig a vétekérzetet elismerni nem akarják s forduljunk azokhoz, akik azt necu tagadják, hanem állításunkat helyeselve elfogadják. S igy az erény magasztos eszményét vallva, ennek útjára lépnek s azon haladnak. * * * Az emberi erények rendkívüli szükke, a bűnök pedigi hatalmasan tágkeretben mozognak. Hogy imponáló vonásokban az erény mindig szegény volt, a bün pedig rendkívül gazdag, és hegy az emberiség fejlődési processusának az erény mindig csak a kitűzött lobogója volt, ellenben a tűn mint tényező mint mozgató erő, mint újjáteremtő hatalom szerepelt, mely lépésről-lépésre kisérte, követte és vezette az emberi kulturát, az emberi haladást. Ha szigorúbban vizsgáljuk, hogy minden intés, példa s tanitás daczára mily kevés az igazi, önzetlen erény; mennyire irányítja folytonosan az emberek goudolkodását s érzelmeit az érdek, a csúnya egoismus, mily gyakran még a látszólag nemes és jó tetteknek is nem tiszták az inditóokaik: akkor valóban nem volna csoda, ha meg is unnánk beszélni az erényről s annak gyakorlásáról. S noha a dolog csakugyan igy van, s e tényállásról mindennapi tapasztalataink folytán meg vagyunk győződve, kötelessége mégis minden emberbarátnak, előszóval s Írásban embertársaink érzületére kött fel helyéről és fejét hátra vetve, önelégedt mosolylyal játszani, énekelni kezdte a zongorán vad, szenvedélyes, tüzes éneket, amelylyel legdicsőségesebb, legnagyobb sikereit aratta. Mintha a színpad volna, mintha hallanám a zugó tapsvihart, elszédülve d :c3Őségének mámorától,, háromszor, négyszer megismételte a dalt. Hosszú kérésre Adri is zongorához ült Mintha belehelte volna játékába vesztett szerelmét: Egy haldokló szivnek utolsó lehelete — volt. Későn este megszólal a furulya Szőke legény bánatát panaszolja . . . Szőke legény ne tagadd, h*gy Könyezze*, ha rám gondolsz . . . Hazament. Égett a szive, íüz volt a feje. A hűvös tavaszi éjben kiállt a folyósóra, hogy enyhítse égő fájdalmát. Gyönyörködött az ezüst hold világában, a szerelmes felhők játékában, melyek űzték, elélték, ölelték egymást, mint .... És a szellő, az illat, a csillagtábor, az egész est poétikus bája, valami csodáé, harmóniában olvadt össze az a végtelen fájdalmával . . . És reggel megtalálták Adrit egy hideg kövön ... 8 félig nyitott ajkán mintha egy nevet suttogott — volna. * * * Zúg-búg a harang. De mintha nem is gyászra, hanem ünnepre szólna. A természet is mosolyogd A madarak dalolnak, virágok illatoznak, a nap sejtelmes örömmel hinti sugarát . . . Oh sejtelmes, bűbájos tavasz! Mily csodás is a te világod. Szerelmet, virulást hintesz mindenre, amihez csak hozzá érsz! S te örökfényü nap, mindenhova bevilágitsz, csak annak az elhagyatott temetőnek frissen hantolt sirját nem tudod megvilágosítani; csak ott van örök titok, örök sötétség .... Bartsch Józsa.
