Magyar Paizs, 1906 (7. évfolyam, 1-51. szám)

1906-04-05 / 14. szám

1906. április 12. MAGYAR PAIZS 3 kanyarodnék még csak Ola felé, (ía tehát ez igy volna akkor a város a lóvasuthoz szánt 40 ezer koronát inkább fordítsa vasúti részvényekre; kaphatnánk oda egy rakodó állomást, miáltal a város nemcsak azt érné el, hogy köcserepét könnyen odaszállíthatná, hanem téglíít Demcsak a városiaknak adhatná el, de a vidékre is, külö­nösen felfelé szállíthatná, mert kivéve a két olai téglaszint Zalalövőig több nem létezik. Több egerszegi polgá-'. A hazai földmivelésnek első rangú érdeke, hogy az iparos népesség és ezzel a fogyasztók száma lehe­tőleg növeltessék, vagyis érdeke a nagymérvű iparfejlesztés I Magyar sört! Előre megmondom, reklám-czikket irok. A Kőbányai Polgári Serlőzöből ajánlom a sört. Nem azért, mintha azt mondanám, hogy mindenképen igyunk sört. Nem ám. Magam sem vagyok nagy barátja sem a sörnek, sem a bornak, sem a pá­linkának. S több ok miatt azt mondom, polgár­társaimnak is, hogy vagy egyáltalában ne igya­nak, vagy csak nagyon csínján bánjanak ezekkel az italokkal. Először takarákossági szempontból, másodszor azért, meit Bencsik kollegám előadá­sából láttam, hogy kivált íörvidókeken milyen sok ember hal meg Bierherzben, vagyis sörtől kapott szívbetegségben. Azért túlságosan elijesz­teni senkit sem akarok. Csak akik szenvedélylyel isszák sj.akadstlanul a sört, azok kaphatnak ilyen Bierherzet. Gondolom egy kevés meg nem árt a „szeszi u-fcől. Hanem, ha árt, ha nem árt, az emberek azt nem kérdezik, azért csak megisszák, kivált ugy tavasz és nyár táján. De már ha a sört is megissza a magyar em­ber, akkor már cssk magyar sört igyék az ilyen­olyan adta! Miért kell nektink olyan kivánságo­saknak lennünk, mint a fiatal anyák, hogy linzi, meg müncheni tört óhajtsunk ? Hiszen mi „nem vetjük el Petit," ha magyar sört iszunk. Kivált most, mikor már a magyar sör is épen olyan jó, mint a bajor. Még a kényes gyomroknak is csak a beteges képzelődés diktálja az idegen sört. A vendéglősök és az ivó közönség is vegyék már tudomásul, hogy Kőbányán teljesen finum sört készítenek a Polgári serfőzőben. Ebből a gyárból tart raktáron Zalaegerszegen Fürst és Társa. Én kostoltam, dicsértem, s megígértem, hogy nyilvánosan is megdicsérem. Tessok, bizo­nyítással hazudtoljanak meg. — Minden fillérrel, amit oknéikü! külföldié küldünk, hazánk elleni bünt követünk el. B. Qy. Magyar férfiak! Ezelőtt az otthon szőtt pa­mut nadrágszövetek az apáknak és nagy­apáknak jók voltak s ti egy óv alatt, 1904-ben, csak pamutból való nadrágszö­vetért 9 millió 618 ezer koronát küldtetek az osztrákoknak! Nem volna-e jó a szó­kelyszőttest divattá tenni ? ! Az orvosokhoz. RetidkiviVi időben rendkívüli eszközökhöz nyu­lunk. Nem lesz cscaa, ha akárki is a külföldi ásványvizet a hazaíiatlan kereskedőnek a Iába elé vágja. Ebben az Istentől dúsan megáldott ország­ban nem szorulunk sem a stájeri, sem a cseh­országi vizekre. Idővel talán az orvosok is meg­ismerik majd a magyarországi ásványvizeket. Magyar nők! Az 1904-ik évben csak, tehát egy esztendő alatt selyemszövetekért 16 millió 231 ezer koronát adtunk Ausztriá­nak; a selymetek ma már ronggyá vál­tozott, de ugyan ebben az esztendőben 173.802 munkabiró ember lett hazátlanná! Heti hirek. Helyiek. Meghivó. Zalavármegye törvényhatósági bízott" sága husz bizottsági tag kéielme folytán folyó 1906, évi április hS 6-án délelőtt 10 órakor Zalaegerszegen a vármegyeház gyülóstermében rendkívüli közgyűlést tart, melynek tárgyát ké­pezik: 1. A teljhatalmú királyi biztos kivevezé­eével előállott helyzet feletti határozat hozatal és ezzel kapcsolatos ügyek. 2. A vármegye alis­pánjának hivatalos állásáról lemondása. 3. A vár­megyei tisztviselőknek hivatalos állásukról való lemondása. — 4 Trsztyánszky Ö lön árvaszéki elnök nyugdijazasa iránti folyamodványa. Mely rendkívüli közgyűlésre t. bizottsági tag urat azzal hívom meg. hogy a küzgyülési terembe való be­lépésre jogosító állandó igazolási jegyét magával hozni szíveskedjék. Zilaegerszegen. 1906 már czius 30. Csertán Károly sk., Zilavármegye alispánja. (A gyűlést a kir. biztos betiltotta). Gyűjtsünk a Csány szoborral Kuszkó István Kolozsvár . . 1 K — f. Thassy Imre Zalalövő ... 2 „ — ,, Nagy István Pusztaszentlászló 1 ,, — Éles Károly a „Sümeg és Vidéke" Szerkesztője Sümeg . . . 121 „ 50 f. Boros Károly Ságod . . . . 10 K— f. Sárváry István V. g. o. tanuló 3-ik gyűjtése Bórenbukk N. Zalaegerszeg . . — K 2 f. U- V — „ 2 „ Szedtnák Gy — „ 10 „ N - „ 10 „ Vass Rózsa — „ 10 „ N. N. Zalaegerszeg . . . . — „ 20 „ Összesen — „ 54 „ Mai gyűjtésünk . . . . 136 K 04 f. Hozzáadva a múltkori (1970 K 47 f.) összeghez, a Magyar Paizs gyűjtése máig 2106 K 51 fül. A második ezer. A mult számban kimu­tatott összegből K. Hajós Mihály Alsólendvá­ról 9, Imreh Antal Pőrdeíőldró'l 10, Németh János Sümegről 1, Boschán Gyula Zaeger­szegről 3, — és a mai számban levő összeg­hőt Kuszkó István Kolozsvárról 1, Thassy Imre Zalaiővőről 2, Nagy István Pusztaszent­lászlóról 1 koronát az 1 koronás Csány emlékkönyv megvétele alkalmával adtalí az egy koronán felül, ugy amint Oszterhuber ur küldött volt lelkes kezdőként az 1 koronás könyvért 20 koron it, melyből 19 korona a 11. számban levő kimutatás szerint tisztán a Csány szobor alapra jutott. Mindezekről s a következhető hasonlókról is tehát ebben a rovatban számolok el, hogy ne legyen za­var a végelszámolásnál. Ott tisztáu csak a könyvek árát számoljuk el. Ma egy hatalmas összeget csatolunk a szoboralaphoz. Éles Ká­roly, a »Sümeg és Vidéke« szerkesztője gyűj­tött Sümegen 117 koronát, melyet a lapjában nyugtázott s az odavaló bankban kamatozta­tott is. A kamatja 4 korona 50 fillér. Ezt a 121 korona 50 fillért ideküldötte Éles, hogy csatoljuk a központi gyűjteményhez. Evvel aztán nemcsak elértük, de szépen tul is haladtuk már a második ezeret. Köszönjük Éles kollegának. Így megyünk fokról fokra. Minden ezer egy lépcső, bárha mégcsak a talapzaton is. De azt se felejtsük, hogy még csupán ötnegyed éve gyűjtögetünk. A télen tervezgettük és halasztgattuk a bizott­ság megalakítását. Most, ha nyugalmasabb idő következik, meg lesz a bizottság is. Addig azonban lehet, sőt legyen minden olvasónk gyűjtő és ellenőrző bizottsági tag. Az okmá­nyok a Magyar Paizs minden egyes száma, szanaszét, nyíltan repülnek a közönség kezébe. A pénz a Krosetz István igazgatósága alatt levő Zalamegyei takarékban kamatozik 4V2 °/o-kal, és hetenként, havonként gyarapodik, nő egy-egy mákszemnyivel, egy-egy cseppel; épen ugy, mint a függetlenségi érzelmű em­bereknél, küzdelmes munkásságuk, vértanu­ságuk közben az életük, vérük fogy egy-egy vércseppel. Vármegyei élet A jóléti bizottság gyűlést tar­tott a mult héten. Határozatát nem ismerjük. Márczius 3l-ére szombatra megyei rendkívüli közgyűlés volt egybehiva, melyen Dr. Szulyovszky Dezsőnek teljhatalmú királyi biztossá való kine­veztetése vala felolvasandó. A királyi biztos akarata szerint a Meghivó záradékában benne volt, hogy felszólalni s határozatot hozni nem lehet azon a gyűlésen. Gr. Battyány bizottsági tag visszaküldötte a meghívót avval a megjegyzéssel, hogy ilyen gyűlést nem ismer. A jófáti bizottság ellenszenvvel vette, hogy ilyen tartalmú meghívót kiküldött az alispán; némelyek kedvetlen hangon is kifejezték a nem te'szóst. A jóléti bizottság a tisztviselőket is hibáztatta, hogy a kir. biztos előtt megjelenve, némely nyilatkozatot is aláírták. Csertán Károly azon nézeten van, — hogy a kir. biztos tényleges főnök, s a tisztviselőknek és a megyének erdekeben ugy kellett tennie, amiként cselekedett; a tisztviselők szintén azt mondják, hogy többet nem tettek, csak, amit a jóléti bizottság a a törvényhatósági bizottság márcz. 1 ón megengedett. Azonban méltatlankodó érzelmek között összegyűltek a tisztviselők s többeknek hönyhullatása között az alispántól el­kezdve aláírták a lemondást. — Az öiszehivott közgyűlés szombaton délelőtt 10 órakor tartatott meg. A folyósokon és a gyűlésteremben több tagu csendőrség állott. Az utczán szintén csendőrség ós lovas katonaság, s a tisztviselők és eljött me­gyebizottsági tagok, mert a gyűlésre a 600 bi­zottsági tag közül csak ötön : Hangay Géza erdő­tanácsos, Lányi Kálmán főmérnök, Schneider Gábor ügyész, Vdrhidy Lajos zalaegerszegi pol­gármester ós Deák Péter nagykanizsai rendőrfő­kapitány jelentek meg. Szulyovszky kir. biztos üdvözölte a tagokat, előidta a kineveztetésót, s kinevezte és feleskette Szecsev József miniszteri s. fogalmazót főjegyzőnek, ki a kíséretében van a jegyzőkönyvet a jelenlevőkkel aláíratta ós a gvülóöt bezárta. A karzaton egy hölgv volt, Szulyovszky kir. biztos urnák a felesége egy ur­nák a társaságában, aki szintén kísérethez tarto­zik. — Szulyovszky kir. bizt03 egy óra múlva kiadott rendeletében a törvényhatósági bizottság­nak s minden alosztályának műiíödóii hatáskörét felfüggesztette. — Vasárnap délelőtt Kaposvárra utazott a kir. biztos, hoi egész csendben bevonult a városba, megyeházi lakására. — A kii. kiztos előtt megjelent tisztviselők közül Dr. Ábráhám Ernő árvaszéki ülnök és Farkas Kálmán szolga­bíró nyíltan kijelentették szemben, hogy a kir. biztost nem ismerik el törvényes közegnek. A jóléti bizottság ezért bizalmat fejezett ki :rántok. — A kir. biztos az autouomiát felfüggesztette, a 6-iki kögyülós tartását meitil otta, a tisztvise­lők lemondását nem fogadta el. — Hogy ezután mi lesz, azt nem tüdjuk. A vármegyei tisztviselők érdekében. Tudva­levőleg a tisztviselők mindnyájan lemondottak hivatalukról. A közöiifég nem ismeri a jóléti bi­zottság munkája'. A közönség azonban — amint tudomásunkra jött — anélkül, hogy a jóléti bi­zottság erre felszólította volna, legalább a zala­egerszegi közönség mozgalomba jött a tisztviselők érdekében. Önként megadóztatják magokat több­kevesebb összegig havonkint, állandóan, hogy a lemondott tisztviselők biztosítva legyenek. Többen a szokásos névnapi poharozás költségeit is meg váltják kisebb-nagyobb összeggel,8 ezeketa jóléti bizottsághoz juttatják, remélve, hogy visszautasí­tásban nem részesülnek. (Szerény véleményüuk szerint akár 60-as, akár 80-as az a bizottság, nem kellett volna a közönségtől elzárkóznia, mert egy bizonyos, noha csak kis terhet is, 400 ezer ember könnvebben elbír, mint 80 ember.) Tanulmányi kirándulás. A zalaegerszegi áll. főgimn. 45 tanulója 5 tanár kíséretében tanul­mányi kirándulásra megy. Szombat délucán 3 órakor indulnak. Gyalog mennek Szentivánig, honnan vonatra ülve Nagykanizsa, Gyékényesen át este 9 órakor Zágrábba érkeznek. Zágrábot vasárnap délelőtt megnézve tengert látni Fiúméba utaznak. Megtekintik a város, Frangepánok régi várát, Taisattót, Valotcát, Abbáziát 6 megláto­gatnak néhány gyárat. Szerdán este érkeznek haza. Nóvák Miháiy aláírási ivet bocsátott ki a „Zalavármegye a szabadságharczban" cz. munká­jára való előjegyzés végett. Az értékes könyvnek kinyomtatásához nem foghat addig, amíg bizto­sítva nincs a költség. Előjegyzés 3 korona, ké­sőbb 4 korona lesz a könyv ára. Jövő héten kö­zöljük a felhívást egészen. A város képviselő testülete ma tartott gyű­lésén 300 ezer helyett Udvardy V. és Balv tagok­nak ellenző felszólalásaik után csak 150 ezer koronás kölcsön vetelét tzavazta meg polg. leány­iskola építésre, téglavasutra s aszfalt járdák kibővítésére stb.

Next

/
Oldalképek
Tartalom