Magyar Paizs, 1905 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1905-07-06 / 27. szám

1905 augusztus 3. magyar paizs már s a mai igények már fényesebb vendéglői termeket kívánnak. Az épület tulajdonosa, az izr. hitközség elhatározta, hogy megújítja s 10000 koronát szavazott meg e czéha. S ennek az lesz az eredménye, hogy Domokos vendéglősnek a vendégei meg fognak kétszereződni. Pályázati hirdetmény. A városi tanács Zalaegerszeg r. t. városnál üresedés­ben levő B (liárom) rendőri állásra pályázatot hirdet. Egy rendőr fizetése 480 (négyszáz­nyolczvan) korona évi fizetés, 120 (egyszáz­húsz) korona évi lakbér és természetbeni ruhailletméuy. Véglegesítés után a fizetés 600 (hatszáz) korona és ötször ötödéves 5°/o korpótlék. Pályázni szándékozók születési, illetőségi s erkölcsi bizonyítványokkal felsze­relt sajátkezüleg irt kérvényüket folyó év julius 15-ig a városi tanácshoz nyújtsák be. Minthogy városi rendőrség helyett állami csendőrségnek felállítása folyamatba tétetett, figyelmeztetnek a pályázók, hogy a rendőr­ség kötelékében talált akár nős, akár nőtlen, egyébként alkalmas egyének, a csendőrség által átfognak vétetni. Zalaegerszeg, 1905 junius 30-án tartott tanács üléséből. Várhidy, polgármester. A zalai fürdőn e nagy forróságban élénk élet uralkodik. Figyelmeztetés. A mult számunkban tévedés­ből jun. 29 helyett 22 dátum volt s 26 helyett 25 szám. Kérjük kijavítani, A mai zárn már 27. Tisztességes fiatal ember kerestetik nyári alkalmaásra, mint gazdasági irnok 2—3 hónapra. írásbeli ajánlatok ,,dr. Kaizer Emil Zalaegerszeg" czim alatt küldendők. _ Minden magyar honpolgár, magyar iparostól szerezze be szükségletét!^ Csak honi terméket használjunk Megyeiek. A keszthelyi függetlenségi pártkör. Szom­baton szép számú hazafias közönség gyűlt ös?ze Keszthelyen a Hungária szállodában, hogy a 48-as lüggetienségi kört, megalakítsák. Gr. Batthyány József a keiület képviselője jelentette, hogy ő a 67 esbŐl ítlépett a mai idők viszonya szerint a 48-asokhoz s ezt kitörő lelkes éljenzéssel vették tudomásul. Az értekezleten Nedeczky Jenő elnökölt. Jelen voltak a többek közt: Batthyány József gróf a keszthelyi választókerület kepviselője, Batthyány Pál gr., Ntdeczky Jenő, Oltay Guido, Hertelendy József, Bezeredy Lajos földbirtokos, Dervarics Imre, Lakatos Vincze, dr. Kőhalmy Márton, Varga István, Berkes Ottó, Vuskits György di. főgim­násiumi tanárok, Schadl János nyug. gazdasági int. tanár,Schwarcz Zsigmond dr. ügyvéd, Regen ­perger Ferencz. Szerdahely; Jenő gyárosok s még számosan. Az uj kör elnökeül megválasztották : Dervarits Imrét. Alelnök: Piizsnyak István, Schadl János, Szeidahelyi M. Jenő, Schwircz Zsigmond dr. Tagok: Berkes Ottó, Berzsenyi Gyula, Bozzav Pál, Kőhalmy Márton Béla, Lakatos Vince dr. Rtger.sperger Ferencz. Az enekezlet elfogadta a következő indítványt, melyet Eitner Zsigmond sztgróti kepviselő fog a 12 ón tartandó megyegyülés elé terjeszteni. Az indítvány igv szól : Mondja ki a torvény hatósági bizottság: a) Báió Fejórváry Géza, ugy minister társai iránt bizalmatlanságát fejezi ki. b) Az osszággyüiós által meg nem szavazutt adókat, ujouczokat az alkotmány alapelvei és a törvtny világos rendelete szerint a vármegye be nem szolgáitatja. c) Megtagadja a vármegye minden törvény ellenére vagy a törvény mellőzésével teendő cse­lekményeknél való segódkezést s ezért ugy saját összes tisztviselőjének, valamint a hatósága alatt álló városok és községek minden rangú tisztvise­lőjének és alkalmazottjának maghagyja: 1. hogy allami adót, illetéket be ne szedjen, még önkéntes fizetéseket is el ne fogadjon, ilye­neket ne kezeljen. 2. hogy a hadsereg bármely szervének kiegó­sziteséhez, ujonczok bármi módoni szedéséhez; a fegyveres erő bármely tagjának behívásához , egiUégét, közremunkálkodását tagadja meg ; — amely utasítás szigorú megtartását a törvényható­sági bizottság nemcsak felügyeleti jogánál, hanem tisztviselőinek kipróbált hazafisagánál fogva is elvárja és ép ezért kimondja: d) A fentebbi meghagyások teljesítésének szigorú ellenőrzése czéljából egy 40 tagu bizottságot vá­laszt, amely bizottság önmaga választja az elnökét, jegyzőjét s amely bizottság köteles legalább is addig, míg a jelen alkotmányellenes kormányzat tart, minden hó első hétfőjén a megye székhelyén összegyűlni; s amely bizottságnak a megy? alis pánja és főjegyzője hivatalból tagja; — ezen bizottságnak tagjai egyrészről feljogosittatnak s utasíttatnak szigorúan s a közigazgatás minden vonalán személyesen ellenőrizni, hogy a feuti meghagyások m .gtariassanak, másrészt a bizottság masiK fő feladatát képezi, hogy a vármegye mindazon tisztviselőinek salkalmazottjainak, akik a jelen határozat, ugy ősi alkotmányunk és szent törvényeinken alapuló cselekedeteiért a hatalom birtokos ii részéről akár fegyelmi eljárás, üldözés vagy anyagi kár szenvedésben részesülnének, ezek részére a teljes elégtétel megadásáról gon­doskodjék. e) Végül s előre utasi'ja a törvényhatóság alispánját, hogy amennyiben az alkotmányellenes ministérium bármely tagja hivatalba lépését ezen törvényhatóságnak bejelentené, az illető miniszter eljárása iránti megbotránkozásának jelekép ezen átiratot a törvényhatósági bizottság elé ne ter­jessze, hanem azt a törvényhatóság utasítására való hivatkozással egyszerű hátirattal a minisz­ternek küldje vissza. Az országos függetlenségi ós 48 as párt uj kültagjai megyénkből Batthyány Ernő gróf nagy­birtokos, Batthyány Pál gróf nagybirtokos C^ány, Thassi Lnie földbirtokos Zilalövö, Nagy László földbirtokos Andiáshida, Gyömörey Vincze föld­birtokos Ukk, Galánthay Lelovích Sándor földbirtokos Odorfa, Dirvarich Imre földbirtokos Keszthely, Hertelendy József nagybirtokos Vindor­nyalak, Oitav Guidó nagybiitokos Szenígyörgvvár, Bezerédy Líszló földbirtokos Alsópíhok, Szadeczky Géza földbirtokos Karmacs. A zalai jegyzők csütörtökön közgyűlést tar­tottak Keszthelyen Kováts Gyula légrádi jegyző elnökletével. Beszédében rámutat az elnök a politikai viszonyokra, melyek mélyen érintik a közigazgatás menetét, az tgvlet azonban nem politizál s csupán rábizza társaira a magyar érzés és nemzeti hivatás szellemének ápolását. Indítványokat adtak be a közigazgatás egyszerű­sítésére. (Ob, oh, egyszerűsítés!) Csatlakozott az egylet a g ">dölloi jegyző egylet átiratához, melyben a vármegyei pénztárak államositásáról-s<oló 1902. III. t. cz. nek hatályon kivül való helyezésére indítanak mozgalma'. Kauffninn Máíyás megyei aljegyző az illetőségi ügyekben egyöntetű eljárást sürget s felolvasást tart a kivándorlásról. — El­nöknek újra Kovátsot, főjegyzőnek Kele Györgyöt (Kottor), első aljegyzőnek Takács Imrét, másod aljegyzőnek Nagy Kálmánt, pénztárnoknak Scholz j Károlvr. választották meg egyhangúlag. Kele kérésére azonban őhelyette Va-s MikI íst(Keszthely) választot'ák meg íőjegyzőnek, — Az orsz. közp. jegj zőgyülésre S arzsinszky Györgyöt (Galambok) és Kele Györgyöt küldték ki, akik tagjai az orsz. jegyző egylet választmányának is. — A jövő évi gyűlést szintén Keszthelyen tartják mrg. —Végül Sági János hírlapíró kalauzolta a vendégeket a hires balatoni Muzeum Egyletben s a jegyzők megigórték, hogy vidékeiken propogendat és jói: dulatu gyűjtést indítsanak a Muzeum gyara­pítására. Tiszteletbeli kanonok kinevezése. A király Szkladányi József palóznaki plébánost és a füredi kerület esperesét a veszpiérm székeskáptalan tisz­teletbeli kanonokjává nevezte ki. Köszönetnyilvánítás. Alulírott hálás köszö­netét fejezi ki a stridói körjegyzőség alá tartozó községek bíráinak azon kegyes adományaikért, hogy az énekkar és a zeneegyesület részére az űrnap alkalmával, 14 korona összeget julalmul felajánlottak. Tisztelettel: Kerman János orgo­nista. Tiszteletdíj. 60 korona segélyben részesítette Gózon Imre szt. györgyvölgyi ny. tanítót ebben az évben is az „Első Magyar" általános biztosító társaság Igazgatósága. Mikor az elismerést és jótettet felemlítjük, hozzátesszük azt a megjegyzést is, hogy Gózon ny. tanitó közéletünknek egyéb téréin is érdemekben kiváló ember. Hosszas derék tanitáskodása után az arany ér. K. tulajdonosa, a műemlékek oisz. bizottságának levelező tagja. Pe isze, ezek szellemi és erkölcű vagvoajai. Egye­bekben csak a tanitói hivatal kenvprét eszi s azért öreg napjaira olyan jól esik, hom emiitett Társaság egy kis fáradozásáért évi 60 koronával megtiszteli. Megható az az egyszerű őszinte szivbSI álló köszönet, melyet e derék ember az Első Migyar Ált, Biztosító Társasághoz intéz. Igyszól. „Isten áldja, Isten tartsa a Tek. Igazgatóság összes tagjait, kik jótékony kezükkel igyekeztek agg korom és özvegységem keserveit enyhíteni." A zalakopp ínyi államilag segélyezett községi iskolát teljesen állami kezelésbe vette a miniszter. Ez ügyben Békefi E ei igazgató tanitó fejtett ki buzgó tevékenységet. A balatonfüredi ál'. «Erzsébet» szeretet­háznál ez évben 10—15 hely üresedik meg; Feihivom a páiyázni kívánókat, 1) Családi érte­sítő; 2) Szegénységi bizonyítvány, 3) Orvosi bizonyítvány; 4) Esetleges iskolai bizonyitványnyal felszereit s az „Igazgató Tanácshoz" czimzett kérvényeiket aluiirt igazgatóhoz, nagys. Dr. Segesdy Ferencz kir. járásbiró, igazgató-tanácsi elnök Úrhoz, legkésőhb f. évi julius hó végéig küldjék be. Balatonfüred 1905. junius hó 30 án Molnár Antál igazgató. Nagy tüz volt a napokban Felsőkirályfalván, hol egy hat eves gyermeknek gondatlansága miatt elégett negy lakóház s 18 gazdának összes mellék epülete takarmánnyal egvütt. A kár 22 ezer korona. Az alispán utján g>üjtést indítanak. A Mura titka Felsőbisztricze mellett találtak a Muraban egy már oszlásnak indult hullát ruhát­lanul. Hihetőleg fürdött az illető és ugy fulladt bele. Nem tudják ki lehetett. Keresztszentelós. Igen szép iinnep keretébm folyt le a zalatárnok'plébániához tarto/.ó Vadimo3 község határában felállított kereszt fölszentelése, irja levelezőnk Z ilalatárnokból, Silner József hely­beli plébános vezetesévdl processió vonult ki a kereszthez, ahol pedig a szomszéd faluból össze­seteglett hivek várakoztak A kereszt tövébea szt. mise volt, melyet a zalatárnoki p'ébinoi úr végzett, mialatt a főtanitó szép alkalm. énekeket euekelt. Szónt inise után Horváth Vince nagy­lengyeli plébános raodott a nép szivéhez szóló beszédet a szt. kereszt tiszteletéről és vigisztaló erejéről. Megkapó erővel hatott beszédének az a passusa, a melyben a szilt, keresztet a bölcseség igaz tanitó mesterekép állítva elénk igv szolott : »A szt. kereszt a kisdedekne; a vallás abc je, a serdülteknek a hit kézikönyve, az öregeknek az üdvöísóg bibliája. Nem oly nehéz ezt megérteni, miut a világi tudomány könyveit, megérti a gyermek ugy, miit az élet, viharaiban meghajlott oreg, a tanulatlan csak ugy, mint a tudó-'. Mert hamarabb kimenthetitek a tenger igaz gyöngyeit, mmt a hitnek, a szt. keresztnek isteni titkait.« A keresztet Tóth Imre jómodu vadamosi polgár allittatta hálából a keresztnek isteni felmagasz­tositója iránt, ki hite szerint őt súlyos betegsé­géből felgyógyitá. Kitüntetett tanitó. Heckenaszt Sándor erdősfai róm. kath. tanítónak 100 koronát juttatott a miniszter a magyarnyelvnek sikeres tanitásáert. A jutalmat junius 26-án adia át a kitüntetett tanítónak Dr. Ruzsicska Kálmán kir. tanfelügyelő szép ünnepség keretében. Évzáró vizsgák Felsőmuraköz állami ellem iskoláiban is (Stridó, Királylak. Hatáiörs, Riczka­nizsa IV. Hegykerület), junius közepétől 28-ig bezárólag voltak az évzáró vizsgák, a tanügy barátainak ós szülőknek jelenlétében. De nemcsak a szellemi fejlődésre, hanem a tosti szervezet izmosodására is figyelmet és súlyt fektet a nö­vendékek nevelesénei a tantestület. Tihanyi Lajos ráczkanizsai áll. ig. tanító, növendékeit a kaioaar — magyar vezényszóval — gyakorlatokra is betanította, igy növendékei a vizsga alkalmával nemcsak a közismereti 'antárgyakbíl arattak sikert, hanem fa fegyverekkel a bemutatott gya­korlatok után. — egy kis csatát röktönözve, — japánokként az oroszok csapatjával szemben győ­zelme' \ivtak ki. Űrnapja Stridón. A szép iinnep, az előbbi , évhez hasonló fénnyel és méltósággal tartatott meg Stridón. Az ünnepi nagy misét Jokú János plébános mondotta C-panec J.jegédtelkési asszisz­tálásával, Mise után harangzugás é3 mozsarak darrauásai között indáit el párosával a ho szu körmenet, melyben az állami iskolák növendékei is. tanítóik vezetéke es felügyelate alatt részt vettek és a 4. sátorban felállított oltár mellett megállott, a hol az ima a hivek ájtatosságával

Next

/
Oldalképek
Tartalom