Magyar Paizs, 1905 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1905-04-06 / 14. szám

1 6 MAGYAR P A IZ S 1905. április 6. Pál zalaegerszegi lakós 53 K 42 f. 7. Braunstein József zalaegerszegi lakós 43 K 73 f. öiszesen 244 K 28 f., melvhez járul még az a 21 kor. 40 f letéti töke is. rneiyet Vas József földmives gutorlöldi lakós a lentibb már előadottak sze­tint birói letétbe helyezett. Ezen ugy még teljes lebonyolítást nem nyert, ez okból az itt felsorolt összegek a végleges befejezésig sein bevételként, sem kiadásként eddig felvéve nem lettek a fenti kimutatásban. 2. A salaeger szegi m. kir. pémilgy igazgatóság a hirdetményi határidő letelte után a mult évb a telsz, bizottság elnökéhez azon értesítést intéz hogv a szövetkezet tartoznék még 141 kor. 26 f italmérés! illetékkel, felszólitván a telsz, bizott­sági elnököt arra, hogy vagy a követelés kielé­gítése iránt intézkedjék, vagy pedig esetleges kifogásait a félsz, bizottság tegye meg. A félsz, bizottság ezen követelés valódiságát nem ismén el, mert a jelentésből nem tudható meg, hogy mely időre melyik fiókszövetkezetnél vagy központnál maradt volna el ezen fizetés, meíy italmérési illeték tudvalevőleg előre fize­tendő. Ezen italmérési illetékek befizetésével az akkori üzletvezetők voltak megbízva, kik annak idején elszámoltak s igy ezen ügy most mái ezen okból «em vehető fel újból, de azéit sem adhat erie vonatkozólag a félsz, bizottság felvilágosítást mert a felszólításból még az sem tudható meg, hogy melyik üzlet után s mely időre követeltetik a fenti italmérési illetéket. Minthogy a hitelezők kielégíttettek s a K. T. 116. §. elrendeli, hogy a felszámolók a társasági pénzeket, a mennyiben azok később lejárandó tartozások, vagy az egyes tagokat a végkielégí­tésnél illetendő igények fedezésére nem szüksé­gesek, a társasági tagok közt előlegesen felosztani tartoznak, ez okból mindazok, kik üzletrészüket teljesen lefizették s erre még 5 kor. értékű árut nem vásároltak, vagy a tartozásuk törlesztésére nem fordíttatott, régül nekik készpénzben ki nem fizettetett, a már eddig bejött illetőleg az ezután bejövendő összegből üzletrészenkint 5 kor.-t meg­kapják sorrendben a félsz, bizottsági elnöktől s a mennyiben nem jelentkeznek, postán fog nekik ezen összeg a készkiadás levonásával megkü'detni. Ezen kifizetés természetesen csak akkor veheti keídetét, mikor a pénztárkészlet akkora lesz, hogy az alább kimutatott összeg fennakadás nél­kül kifizethető. A mennyiben az elhalt szöv. tagok örökösei eif'oyadható mádon a félsz, bizottsághoz be nem jelentetnek, as elhalt szöv. tagot il'et/l összeg a törvény értelmiben birói Itt ét be fog helyeztetni:') Azon 8ZÖV taQOk, kik ihlet részüket teljesen befizették, de ü*let r észenkin t az ."> korona! még fel mm vették, a következők: Ábrahám Szilveszter p. U. számtiszt Zalaegerszeg 5 K, Bácsay János bognár Zalaegerszeg 20 kor, Balaton József apátplébános (meghalt) Zalaegerszeg, ennek jogán örökösei 10 kor,, Benkő Gergely földmives Zala egerszeg 10 kor., Bernárd Vilmos erdész Bak 14 kor. 20 fill , Beita Imre földmives Zalaeger­szeg 5 kor, Biba Károly molnár Vöczköcd 5 kor., Bizsók István czipész Zalaegerszeg 5 kor., Boios [gnác.z földmives Andraehida 10 kor., Boros József földműves Hóttó f» kor., Hajsz József föld­műves Alsóbagod 5 kor., Baki Antal vet,déglŐ3 Felsőbagcd 5 kor., özv. Beke Míhálynó Ságod 5 kor.. Bakonyi Imre földmives Söjtör 5 kor., Ihksa György (bikali) földmives Söjtör 5 kor., Baksa ( ,> f irgy (hegyi) földműves Söjtör 5 kor. Baki JÓzsefjjföldmives Nóta 6 kor., Balogh Anna föld­mives Nova 5 kor, Bekő József löldmüves Ze­beczke 5 kor., Bencze István iöldmives Mikefa 5 kor., Berkes István földműves Nova 5 kor., tlezerédj István körjegyző Nova fi km , Bcc« József löldmüves Nova ő kor., Bi/zer György kádár Nova 3 kor. 80 I, Bizzer József földműves Nova 5 kor., Bizzer Józsefné Nova 5 kor., Bogár Józsel födmiives NOVÍ> 5 kor., Bognár János föld­műves Nova 4 kor. 60 f, Borosán János föld­műves Nova 5 kor,, Baboti Vendel földműves Nova 5 kor, C/igáuy Pál lelkész Kaposvár 5 kor., dr. Cíktder Istvánná, ügyvéd neje Zala­egerszeg 5 kor., idősb. Czinder István birtokos Zalaegerszeg 5 kor., dr. Csák Károly árvsz. ülnök Zaleegerszeg 5 kor, Császár József földműves Felsőbagod !) kor. 40 f, Csendőr őrsparancnok­ság Zalaegerszeg 4 kor. 80 f, Csiszár János föld­mives Nagypáli 5 kor., Csordás János földműves Gutorföld 5 kor., Császár Katalin, cs.zmadia *) A kik egy tuletrásíiik utáu 5 kor -nil kevesebb osztalékot kaptak, aroknak a kimutatasliau hátralék van feljegyezve. neje Zalaegerszeg 4 kor. 60 f, Csigán Jánoi (felső) földmives Náprádfa 5 kor., Czibók István ács Mikefa 5 kor., Czigán Alajos földműves Nova 5 kor. Czigán György földműves Mikefa 5 kor., ifj. Czigán István földműves Nova 5 kor., Czigán László kereskedő Mikela 5 kor., Csányi György Nova 5 kor, ifj. Csányi György földműves Nova 5 kor.. Csizmazia Mihály földműves Nova ."> kor., Csőre János földműves Nova 5 kor., Dervaric» .lános 5 kor., Dezse Dániel ref. lelkész Barabás­szeg 9 kor. 80 f, Dómján Károly árssegéd Andrés­hida 5 kor., Donnán Károly gépész Nova 9 kor. ( lO f, Devecser József földműves Alsóbagod 5 kor.. Devecser Péter földműves Alsóbagod 5 kor., Dómján Pál földműves Söjtör 5 kor., Doma János földműves l'usztaszentlászló 5 kor., Daru Ferencz uradalmi alk. Nova 5 kor., Dorfinger János földműves Nova 5 kor., Ethoffar Lajos kovács Alsóbagod 10 kor.. Farkas Dániel szöv. bolti szolga Zalaegerszeg 5 kor., Farkas György lőtanitó Egervár 10 kor., felcser Ferencz posta­szolga Zalaegerszeg (meghalt), ennek jogán örö­kösei 4 kor 80 f, Fitos Géza lelkész Zalaegerszeg (meghalt), ennek jogán örökösei 4 kor. 60 f, Farkas Józsefné birtokos Felsőbagod 10 kor., Farkas Káltná.i szolgabíró Zalaszentgrót 10 kor., Farkas Mihály földműves Alsóbagod 5 korona, Farkas Tibor jb. Söjtör 10 kor., Felecskó József földműves Gutorföld 5 kor , Ferenci Vendel föld­műves Pusztaederics 5 kor, Farkas Tibor jog­hallgató Söjtör 5 kor., gróf Festetich Mária Söjtör 25 kor., Fodor Gyula molnár Mikefa 5 kor., Gódor Jánoj földműves Gutorföld 5 kor., Göndöcs Antal korcsmáros Z ilaegerszeg 14 kor. 20 f, Gerercsér István földműves Náprádfa 5 korona, Getebenics László vendéglős Rózsásszeg 5 kor., Oyenese Pál birtokos Csonkahegyhát 5 kor., öreg Gerencsér István földműves Nova 5 kor.. Gelen­csér János földműves Nova ó kor.. Gerencsér József földműves Nova 5 kor, Giírgácz János földműves Nova 5 kor., Horváth Bála városgazda Zalaegerszeg 10 kor, Horváth István kovács Söjtör 5 kor., Ilangay Géza erdőtanácsos Zsla­egersz g 9 kor. 80 f, özv. Holczer Ferenczné czipész özvegye Zalaegerszeg 5 kor., Horváth Kálmán vm. számvevő Zalaegerszeg f» kor., Hu'oer Tetéz napszámos Gutorföld ö kor., Hegyi Károlyuó földműves Zalaegerszeg 5 kor., Horváth György erdős S/entlászló fi kor., Hegedűs József hivatal s/olga Nova 5 kor , Holczbauer József földműves Nova 10 kor., Horváth Ferencz urad. gaz.Ja Nova 5 kor., Horváth János földműves Zebeczke 5 kor., Ilohor Gábor földműves Zebeczke 5 kor., ímreh Antal földbirtokos Pördeföld 5 kor., Jan­kovics László h. hu«r.aiszázados Pápa 10 kor,, láros Imre postatiszt Zalaegerszeg 5 kor., Jancsó Bela s jegyző 10 kor., Jandó Marton Puszta­tzmtlászló 10 kor., Igazi Józset földm. Mikefa 5 kor., Kancsal Pal kovács Gutorfóld 5 kor., Kardos János földműves Felsőbagod 5 korcsa, Kaizer Vilmos gazdatiszt Bak 28 kor. 60 f, Káuán István földműves Pusztaederica 5 kor., dr. Kele Antal ügyvád Zalaegerszeg 75 kor., dr. Kele Antalné Ugjvéd neje Zalaegerszeg 20 kor. 47 f, dr. Keresztúry József ügyvéd Zalaegerszeg 5 kor., Koltav György földműves Pusztaederics f> kor., Kőrii-y Sándor s tanfelügyelő Zalaeger­szeg 4 kor. 60 f, Kubina Andrásné v. mérnök ueje Zalaegetszeg 4 kor. 60 f, Kámán István birtokos Aliban la 5 kor., Kiss Ferencz földműves Alsóbagod 4 kor. 69 f, ifj. Kiss Pál földműves Alsóbagod 5 kor., Kosaras Eva földműves András­bida 5 kor., Kováts Anna földműves Andráshida 5 kor., Kovtít-s Teréz földműves Alsóbagod 5 kor, Kovács Feieitcz földműves Gutorföld 5 korom, Kovács Fereneznó löldmüves Gutorföld 5 k^r., ifj. Kocsis József M. fia Söjtör 5 kor., Kováéi Ferencz (bosnyák) Söjtör 5 kor., Kovács József földműves Söjtör 5 kor, Kovács József (dévaj) földműves Söjtör 5 kor., K^j Katalin földművé* Nova 5 kor., Kálmán Róza földművel Nova f kor., Kálóczy László földműves Mikefa 5 kot. Krpcándy litván p;ehános Szarvaskend 5 kot'., Kovács Gyttla molnái Bollahida 5 kor., Kints nik Antal kéményseprő Nova 5 kor, Ko'ács György földműves Nova 5 kor, Kas/ás "*|OS ss/.ulos Nova 5 kor., Kladziva József birtokos Szécsenykut 10C kcr., özv. Lakati Vilnosné szatócs Felsőbagod 4 kor. 60 f, Lányi lálmán kir. főmet nők Ztlaegerszeg 14 kor. 20 f Lovo­nyák János kir. törvényszéki szolga /.alagerszeg 4 kor. 60 f, Let y ezkv István czipész Cntorföld 10 kor., Lendl Orbán czipész Zílaeg'tszeg 5 kor , Lengyel Anna gazdaasszony Csél 5 kor., Milton Lijos birtokos Zilalövő, jelenlag indrás­hida 10 kor., Marton László ny. megyei főpóuz­tárnok Zalaegerszeg 4 kor. 80 f, özv. Mayer Ajíosnó birtokosnő Zalaegemeg (meghalt), ennek jogán örökösei 4 kor. 60 f, Mayer János árvíz, pénztárnok Zalaegerszeg 4 kor. 80 f, Mátay György földműves Gutorföld 5 kor., öreg Mátay József földműves Gutorföld 15 kor., Mátay Lajos asztalos Gutorlöid 5 kor , Uátay Mári földműves Gutorföld 5 kor., Mester József földműves Sz.ent­erzsábethegy 4 kor. 60 f, Molnár Ferencz czipész Zalaegerszeg 10 kor., Marton Rozália földműves Pusztaederics 5 kor., Márfay István földműves Nova 5 kor., Molnár Gyula molnár Nova 5 kor., Molnár Veudel földműves Gutorföld 5 korona, Magdalenics Pál földműves Nova 3 kor. 70 f, Magyar József földműves Nova 5 kor., Molnár Ferer.cz földműves Nova 5 kor., Mészáros József cseléd Söjtör 10 kot., Nagy Ferencz földműves Hóttó 4 kor. 60 f, Nagy József földműves Zala­egerszeg 4 kcr. 60 f, Nagy Károly földműves Hóttó 4 kor. 60 f, Németh Ferencz földmüve* Bonczodföld 5 kor., Németh Géza lelkész Kethely (Vasm.) 10 kor., Németh József földbirtokos Ebergény : kor. 60 f, Némethy Ignáe< bognár Zalaegerszeg (meghalt), ennek jogán örökösei 4 kor. 60 f, Nyáry Kálmánná birtokosnő Pölöske 4 kor. 60 f, Nyilassy József postaaltiszt Zalaegerszeg 10 kor., Németh Józfef földműves Alsóbagod 5 kor., Nagy László földbirtokos Ar.dráshida 23 kor. 80 f, Oszkó János erdőőr Gutorföld 10 kor., itj. Pál Ferencz vendéglős Zalaegerszeg 10 kor., Pálffy Imre birtokos Bol­dogfa 5 kor., Pálos Istvánná birtokosnő Gutor­föld 5 kor., Pálos Mihály földműves Gutorföld 5 kor. Pintér Kálmán asz'alos Zalaegerszeg 5 kor, l'irovits Káról rné magámé Zalaegerszeg (meghalt), ennek jogán örökösei 4 kor. 80 f, IMachner László lelkész Zalaegerszeg 4 kor. 60 Pruska Ferencé molnár Tapoleza 15 kor., Pan­ka32 György molnár Hencse 5 kor., l'atonay Lajos vasúti munkás Gutorföld 5 kor., PAulin József körjegyző Felsőbagod 25 kor., Pál Ferencz földműves Gutorföld 5 kor., Pál József földra. Gutorföld 5 kor., Plevniczky Zsuzsika postina.is­ter Gutorföld 5 kor., Pap Ferenc/, földműves Söjtör 5 kor., Pörzse István bognár Söjtör 5 kor., Pusztfly Mihály bognár Söjtör 5 korona, Palkovics Fereuez földműves Nova 5 kcr., PiU Ferencz m. irnok Zalaegerszeg 5 kor., Rottler Józ?ef főerdész Tapoleza 5 kor., Rutich József ny. ezredes Zalaeger szeg 5 kor., Persay Gyula gyógy­szerész Nova 5 kor., ltifuper János földműves Nova 5 kor., Kituper Ferencz földmives No/a í> kor., liuzsics Károly ügyvéd Za'atgerszeg (meg­halt), ennek jogán örökösei 5 kor , Sebál József téglás Zalamindszent 5 kor., Sebál Józsefné tég­lák neje Zalamindszent 5 kor., Simon Ferenci földműves Bőrönd 4 kor. 60 f, Simon István plébános Egervái 5 kor., Soós József kovács Hóttó 5 kor., dr. Strausz Sándor kir. tői vsz. biró Komárom 9 kor. 40 f, Simon Emilia varrónő Alsóbagod 5 kor., Simon János czipész Alsóbagod 5 kor., Sipos János földműves Vitenyéd 5 kor , Sípos József földműves Vitenyéd 5 kor, Sabján János földműves Söjtör 5 kor., Sabján József földműves íizfjtör 5 kor., özv. Sfimeghy Ferenezné birtokosnő Söjtör (meghalt), ennek jogán örökösei 20 kor., Simon György földműves Nova 5 kor., Simon János földműves Nova 5 kor., Sipos Gábor földműves Nova 5 kor., S/alókv Géza vendéglős Zalaegerszeg 15 kor., Szekér Vendel m. szolga 'Zalaegerszeg 4 kor. 60 f, Szily Dezső birtokos Ollár 50 kor., S/Őts Mihály csendőr alezredes Budapest 4 kor. 60 f, Szűcs Dezső bátlő Nogy­fa!cd 4 kor. 60 f, Szabó Rozália földműves Yite,­nyád 5 kor., Szilvás Antal Pus/.taszentlászló 5 kor., Szilvás Károly Puszlaszeiitlászló 5 kor., jzv. Szabó Istvánná Nova 5 kor., Szentes György földműves Nova 5 kor., Szerdahelyi Anna föld­műves Nova 5 kor., Takács József földműves Felsőbagod 5 kor., Thassy Ferencz földbirtokos Zalaegerszeg (meghalt), ennek jogán örököset 4 kor. 60 f, Tikk József őrmester Zalaegerszeg (meghalt), ennek jogán örökösei 4 kor. 60 f, Tordai Imre földműves Hóttó 4 kor. 60 f, Tóth József földműves Hóttó 5 kor. Tölli Flórián hiv. szolga Zalaegerszeg 4 kor. 80 f, Tray János fölműves Vorhota 5 kor., Tray Jánosué földműves Vorhota 5 kor., Trsztyánszkv Ödön árvsz. elnök 15 kor., Tschernkó Teréz vállalkozó Zala­egerszeg 5 kor., id. Takacs János fÖ!dmliv<» Vitenyéd 5 kor., Tóth Anna földműves Alsobagod 5 kor., Tankovi's Borhála asztalosné Zalaeger­szeg 5 kor-, ifj. Takács Gábor földműves Tefj 5 kor., Takács István tolJuiüves Pusztaszem-

Next

/
Oldalképek
Tartalom