Magyar Paizs, 1905 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1905-11-30 / 48. szám

VI. év. Zalaegerszeg, 1905 november 30, 48. szám. ElőfiMtési ir: ügy ;ítt® 4 korosa. Fél é*r* 2 korona. Ssi^ysd évra 1 kor. Sgyw saéua 8 fillér. Hirdetések dya megegyezés szerint Wyilttér sora 1 kor, Szerkesztőség és kiadóhivatal: Wlassics-ntcza Alapító és főmunkatárs: BORBÉLY GYÖRGY. Felelős szerkesztő: Z. HORVÁTH LAJOS MEGJELBKIK HETENKÉNT OSTÍTTÖIRTOKIÖIST ESTE. Levél a szanatórium ügyében. Kedves Gizellám! Ezer örömmel sietek kívánságodnak eleget tenni s a József főherczeg nevét viselő szanatórium ügyére vonatkozólag — tudomásom szerint — a kivánt felvilágositásokat megadni, annál is inkább, mert ismerve minden szépért, jóért lelkesülni kész szivedet s a bűntelenül szenvedő emberiség iránt mindenkor tanúsított részvétedet: hiszem és remélem, hogy a szép és nemes ügynek tebenned egy buzgó apostolt, egy lelkes bajnokot szerezhetek meg. Nagyszerűek, meghatók az emberbaráti művek és intézmények!.. S ha a létezésnek legborzasztóbb, legvisszariasztóbb teremtménye az ember vérittas haragjában és vak elvaduitságában ; viszont imádásra méltó félistenné magasztosul a felebaráti szeretet erényében, a könyörületességnek és irgalomnak hivalkodástól ment, csendes munkájában. Van-e, kell-e szebb elnevezés ennél: „jó ember" : — Emberies és jó! Rövid kis jelző mindkettő és mégis mily hosszú lánczolata az érdemeknek és erényeknek fűződik ahhoz, akit méltán megilletnek. Midőn az emberiesség és jóság kezet fognak és egyesülnek a közös munkára, létrehozva ama jótékony czélu egyleteket, melyeknek egyedüli jogczime az, hogy az anyagi nyomort enyhítsék: akkor beteljesedik a szenvedő emberiségnek második megváltása nem „az igével, hanem a tettel". Lásd kedvesem azou állitasodat, hogy „a mai nemzedéket gyökerében megtámadta egy pusztító ragály, mely nem hágy belőle mást, mint hust, vért és jóleső kövérséget s amely ragályt ugy hivnak, hogy önzés" — fényesen megczáfolja a tapasztalás. Mert habár tagadhatlan, hogy az erkölcsök hanyatlanak, közés társadalmi állapotaink romlanak, mégis a közöny és önzés sivatagából oázisként ki-kibukkannak az idealismusnak mosolygó virányai. Ráutálok csupán az emberbarátság eszméjére, mely soha sem aratott fényesebb diadalokat, mint épen mostanában. Jön a tél könyörtelen, nedves hidegével, ezer viszontagságaival, fájó nyomorával és temérdek az üres, korgó gyomor, a didergő ember és munka nélkül való kéz . . . Csak egy szó, egy kiáltás kell: Kenyeret az éhezőknek ! Ruhát a didergőknek! És mintegy varázsintésre terem a kenyér garmadával és a ruha halomszámra. Jut hus is, szalonna is a kenyér mellé, meleg kendő, béllelt kabát a dermedt tagokra. Mert van áld izatkészség és adakozó kedv a nemesen érző magyar közönség szivében. Csak a szövetkezésnek és emberszeretetnek bűvös erején törhetik meg ama vasvértezetű sötét hatalom, melynek neve: önzés, nyomorúság. Szent dolog az, mikor sok lélek egy akaratban egyesül! . . . Most pedig, midőn a szegénysorsu tüdőbetegeknek nyomorúsága és a fájó keblek millió sóhajtásai meddő sopánkodás és tehetetlen sajnálkozás helyett ime! tettre ragadta a jó emberek legjobbjait és országszerte elhangzott gyújtó jelszavuk : „ Sanatoriumot a tüdő vészben szenvedőknek !" megmozdult az egész társadalom és a felebaráti szeretetnek magasztos érzete áramlik végig a hólepte bérczektől le az alföldi rónáig. Városkánk lakósságának minden rétegéből vallás-, rang- és korkülömbség nélkül most szervezkedik ama lelkes, irgalmas sereg, melynek czélja leend az emberszeretet jegyében megfogamzott sanatoriumi eszmének diadalra segitése a mi vidéküukön is. Éhhez nemcsak jó szív kell és nemcsak jó akarat, hanem — pénz is; még pedig temérdek sok pénz, tömött pénztárcza. Ami azonban nincs meg az egyesnek: a szövetkezett összességnek bizonyára meglesz. Kezet fognak tehát mindazok, kiknek lelke fogékony a betegek és szenvedők gyötrelmei iránt. Jól gondolta, aki a tüdővészesek menedékházának a megteremtését női kezekbe rakta le. A üő érzékeny kebíél»en százszoros visszhangot talál minden igazságtalanságnak és bűntelen szenvedésnek a jajkiáltása és részvétének egész melegével, lelkének őszinte készségével siet mindazon vigaszt, enyhületet nyújtani, amivel az irgalom a szerencsétlenségnek tartozik. Most is a nők indították meg az első mozgalmat arra, hogy segítsék megépíteni az emberi szenvedéseknek ezt az enyhitő állomását „a szenvedés enyhülésére és a humanizmus dicsőségére". Ha iehet mindjárt itt a közvetlen közelben, városunkban, vagy legalább a környékbeli városok egyikében. De ha a szomszéd vármegyében vagy esetleg távolabb lesz is: mindegy! A mai kor közlekedési eszközei mellett megszűnt a távolság fogalma. Létesülhet ma itt, holnap ott egyike azon emberbaráti intézeteknek, melyek anuyi nyomornak, annyi szenvedésnek és annyi boldogtalanságnak a kegyes enyhítésén és jótékony megváltásán fáradoznak. Ne sajnáljuk filléreinket a nemes czéltól; könnyen meglehet, hogy áldásthozó kamataiban közvetve — vagy közvetlenül mi is részesülhetünk. Hisz! uton-útfélen találkozunk a rettenetes tüdővésznek egy egy elkínzott, meggyötrött áldozatával, kinek bánatos lel kébe a boldogságnak legalább muló csalódását varázsolandja a szeretetünk hatalmával feltámasztott és újra éledő remény! S nem vagyunk e egészségesen és betegen egyaránt egy nemzetnek a gyermekei 's testvérek az emberi sors közösségében? — Járuljunk tehát készségesen a szeretet müvéhez, mindegy a haza határain belül bárhol létesüljön is az! Leirtam gondolataimat, kedves Gizellám s mind azt, ami után érdeklődtél. Adja Isten, hogy megnyerhettelek volna ennek az eszmének. Gondold el csak, minő nagyszerű perspektívája nyilik itt a felebaráti szeretet magasztos gyakorlásának! Lépjetek hát akczióba ti is! Neked jó példával kell előljárni s a példa gyújt, mert hidd meg nekem a bibliai kegyes Joztébák ésNj^tö-'Thabiták szellemei itt járnak közöttünk. . . Figyelmedbe ajánlom s mellékelve küldöm B. Gy. tanár barátunknak a M. P.-ban megjelent lendületes, kedves és meleg hangon irt czikkét, melylyel a szent ügynek bizonynyal több s nagyobb hasznára vált, mintha azt bármily más alakban nyújtani akarta volna. Olvassátok el s megerthetitek, miért kivánok a szanatórium többi választmányainak sok ilyen idealista tagot! Maradok szerető hived Kelt Zalaegerszegen, 1905. nov. 29-én. Németh Elekné, Andaházy Irén. Csány László utolsó napjai. (II.) — Világostól az akasztófáig. — (Nóvák Mihálynak a Csány-ünnepélyen tartott felolvasásából.) Így Csány okt. 9-én már a siralomházban volt Jeszenák János báró felvidéki kormánybiztossal együtt. Itt és e napon irta utolsó és örökemlézetü levelét Schmidegg Kálmánhoz. A levél igy szól: Pest, okt. 9, 1849. Szeretett kedves Barátom! Az itélő bíróság eljárása napja óta bizonytalanságban éltem, mai napon kihirdetett Ítéletem úgyis már koromnál fogva rövidre nyúlható életemnek s ezzel beteges állapotommal kapcsolatban levő folytonos szenvedéseimnek véget vetett, — és igy öiülj ós ne búslakodj felettem kedves Barátom; higyjed, a halálos Ítéletet tartom legkegyesebbnek, maly érhetett. Egy kényelemhez szokott emberre nézve minő sanyatuság lett volna a böitöni szenvedés I!! Én nyugodt lélekkel lépek mindnyájunk ura, az örök Isten elébe, mert érzem és tudom, hogy sorsom ott a síron tul csak jobb lehet, hol hitem szerint kedveseimmel találkozhatok. Azon 1380 darab species arany közt, mely összeget Zichy Ferencz gróf tőlem Nagyváradon elvétetett, a te tulajdonod 581 darab arany, ereket még nálam maradott kustáni eladott jószágod pénzeiből váltottam azon adóságod pótlására, melylyel özvegy Dőryné asszszonyeágnak aranyokban tartozol, ez roppant dolgozatok közt készített számadásomban nem foglaltatik, de nem lehet arról kételkedni senkinek, midőn azt ezennel is, a bíróság előtt is nyilván elismerem és bevallom, ón, ki soha hazudni nem szoktam, a halállal szemközt, hol még az igazságnak ellensége is reszketne a hazugságtól, hazudni nem fogok, e részről reménylem, ismernek mindenek, még ellenségeim is. — Azon 581 darab aranyat reklamálni kötelességed, azokat tőled, mint tulajdonodat senki meg nem tagadhatja. Az emiitett összegen kivül Nagyváradon Józsa kir. biztos beleegyezésével szükségeid fedezésére 500 forintot tevéi le a várnagvnál, azokból 400 frtot a kir. biztos ur az idekísérő tisztnek átadott, ez pedig azokat Nedelkovich kapitány auditornak kézbesítette, kitől én mitsem vettem ki a pénzből, igy azokat is visszaköveteld. Nedelkovichot dicsérettel hallottam mindenektől említeni, ő meg fogja mondani az igazat. Mai számunk 19 oldal.